Volt néhány évtized, amikor úgy tűnt, a felvilágosodás projektje megakadt és a magabiztosan zakatoló modern nyugati világ kissé megszeppent. Ezt neveztük posztmodern kornak. Francois Lyotard megírta a Nagy Elbeszélések végéről szóló értekezéseit, Michel Foucault kimondta, hogy az őrület perspektíva kérdése, Derrida bezárt minket a nyelvbe, John Barth pedig azzal sokkolt bennünket, hogy az irodalomban már csak újrahasznosítani tudunk, ezért nem maradt más, mint hogy játszadozzunk! És mi játszani kezdtünk, mintha semminek nem lenne már tétje. Minden viszonylagossá vált. Bizalmatlanok lettünk az abszolút és az igazság iránt. Beleszédültünk a mindent körbefonó textus hatalmi struktúráinak kibogozásába, és elfogadtuk: nincs kijárat. Felértékelődött a Kelet és az intuíció, leértékelődött a Nyugat és a ráció. Isten, istenek vagy azok létezésének megvitatása lényegtelenné vált. Enyém, tiéd, övé: nem számít. Abbahagytuk a vallási háborúinkat és feladtuk a Nagy Történeteinket. Eltöltöttünk így nagyjából egy emberöltőt.
Voltak persze kivételek. Richard Dawkins például úgy tolta végig az elmúlt évtizedeket, mintha nem is lett volna posztmodern kor. A kapitalizmus és a technológia sem kapitulált, hiszen a számok azért makacs dolgok. A modernizmus hulláját idétlenül cipeltük magunkkal, az pedig néha kajánul ránk vigyorgott. A többség üveges szemekkel elfordította a fejét és folytatta a játszadozást. Aztán a játék valahogy komolyra fordult. Az idő Dawkinst igazolta. Kiderült, hogy a modernizmus csak tetszhalott, és éppen most éled Csipkerózsika-álmából. Ráncokkal és ijesztő éteri grimasszal az arcán, amit még mi rajzoltunk rá, amikor halottnak hittük. Most is rajzoljuk őt, hiszen ő a mi teremtményünk. Mi mozgatjuk valami gigantikus konzollal, de közben ő is mozgat bennünket. Benne vagyunk, és ő is bennünk van. A felvilágosodás szelleme felkelt. Bennünk és általunk. Hogy ezt is csak álmodjuk-e, azt nem tudjuk, de valami határozottan megváltozott. Más lett a világ. A valószerűtlenül rózsaszín boldogság lassacskán a szivárvány egyértelműbb, határozottabb színeire bomlott szét, a mézesbödön megikrásodott, kemény ideológiai vajjá köpültük a tejjel-mézzel folyó posztmodern Kánaánt.
És újra előkerült a sötét középkor rémképe és a haladás eszménye, meg a harc.
Anélkül, hogy túlértékelném a jelentőségét, Ákos pellengérre állítása ugyanúgy a dogmatikus modernizmus visszatérését jelzi, mint a homofóbiának nevezett középkori lidérc buzgó irtása, vagy épp ennek inverze, az európai szélsőjobboldali mozgalmak erősödése. Az Index ákosos-telekomos véleménycikke ebből a szempontból rendkívül tanulságos. „Ákos elmondott egy erősen középkori véleményt férfiakról és nőkről” – olvassuk. De milyen egy középkori vélemény? Nyilván felvilágosulatlan. A felvilágosodás eszmevilágában a középkor a sötétség és a bugrisság időszaka. Ákos véleménye a publicisztika szerint „ostoba, szexista, középkori”. A középkori mint jelző az ostoba és szexista summázata. Ákos középkori nézeteivel „a haladás és a modern emberkép ellensége lett” – olvasom tovább. Ízlelgessük ezeket a szavakat is, mert nagy feltámadók. Haladás. Emlékszünk erre? Régen, az álom és a játszadozás előtt minden a haladásról szólt. Modern emberkép. Az emberiség fejlődik, halad előre, vedli le magáról a középkor összes ostoba bunkóságát, nem kézzel eszi már a zsíros vadkant, nem büdös a szája, nem hisz a boszorkányokban, használ kondomot, felszabadítja a nőket, meggyógyul a homofóbiából.
Amikor modern emberképről, haladásról és sötét középkorról hallok, akaratlanul is eszembe jutnak marxista tanáraim, akiknek a középkor mindenekelőtt az inkvizíciót és Dózsa Györgyöt jelentette. A korlátoltságot és az elnyomást, a máglyákat és a tüzes trónt. Meg a mérhetetlen sötétséget, amitől a felvilágosodás szabadította meg az emberiséget. Ennek a bódító maszlagnak a hatását Chesterton sziporkázó paradoxonjai szokták pillanatok alatt szertefoszlatni bennem. Eretnekek c. esszégyűjteményében Chesterton ezt írja például: „A haladás, ahogyan azt manapság kinyilatkoztatjuk, egyszerűen nyelvtani középfoknak felel meg, amelyhez nem állapítottunk meg felsőfokot.” Brilliáns mondat. Ha nincs felsőfok (márpedig a modernitásban nincs), akkor a középfok emlegetése értelmetlen. Vagy: „Minden utópiák gyengéje ez: feltételezik, hogy az emberrel kapcsolatos legnagyobb nehézség legyőzhető, s aztán részletesen beszámolnak arról, hogyan lehet a kisebb nehézségeket legyőzni.” Ugyanebben a kötetben Chesterton a modernitást vandálokhoz hasonlítja, akik ledöntik a lámpaoszlopot, és „hol ide, hol oda szaladgálva gratulálnak egymásnak a középkor szellemét félresöprő tetthez”. Aztán egymást is cséplik, mert „amit megvitathattak volna a gázlámpa alatt, azt most a sötétségben kell megvitatniuk”.
Egyszer már beláttuk, hogy a modernitás vandál kísérlete megbukott, és lemondtunk az utópiákról, a középfokról és a haladásról. Ez volt a posztmodern. A posztmodern vissza azonban már nem tudott és nem is akart térni a gázlámpa alá, mert a szívében vandál maradt, ezért rezignáltan belerúgott egy előtte heverő kavicsba, játszani kezdte a viszonylagosság tét nélküli, bárgyú játékát, és úgy tett, mint aki élvezi azt. Aztán nagyon megunta. Mégiscsak jó lenne haladni valamerre, gondolta. És kirajzolódott a szivárvány, megikrásodott a méz, keménnyé köpülődött a vaj. Majd felállt a tetejére és elkezdte megint mondogatni, hogy középkor, haladás, modern emberkép. Meg azt, hogy homofóbia, xenofóbia, szexizmus. A másik oldalon meg ennek ellenkezőjét. Kiújult a harc a sötétben. Eszükbe jutott az embereknek a szerzetes is, aki annak idején a gázlámpa alatt a világosság mibenlétéről papolt, és újra nagyon megharagudtak rá. Most itt tartunk. Ez már nem a posztmodern kor. Új időszámítás van. A felvilágosodás arrogáns szelleme visszatért. A letört szarvacska kinőtt. A tét nélküli játszadozásnak vége. Megint számít a véleményünk.
Korábban sokat gondolkodtam, hogy mi jön a posztmodern után, és szerintem is egy újabb felvilágosodás, aminek a rapid technikai fejlődés és a tárgyiasító tudomány a motorja.
Nálad olvasok először a változásról. Hogy neveznéd el ezt az új korszakot?
Kedves Ádám!
Nagyon köszönöm ezt a kiváló irást!Már első olvasatra is sokat mondott nekem.Kitünő elemzése a jelen időnek és annak,hogy mi vezetett ideáig.Mint mindig ez poszt,vagy inkább esszé is nagyon jól van megirva,az egyszerű ember számára is érthető és közben nem vesztette el a mélységét és aktualitását sem.
Kitűnő korrajz.Kinyomtatom és azt hiszem,hogy még sokszor el fogom olvasni és áttanulmányozni.Hála istennek még vannak keresztyén irástudók akik nem alkudtak meg a korszellemel és segitenek nekünk egyszerű embereknek tájékozódni a mai világ és társadalom dzsungelében.A poszt konklúziója nagyon megfogott:”Most itt tartunk. Ez már nem a posztmodern kor. Új időszámítás van. A felvilágosodás arrogáns szelleme visszatért. A letört szarvacska kinőtt. A tét nélküli játszadozásnak vége. Megint számít a véleményünk.”
Szerintem is nagyon komoly a helyzet és komoly időket élünk.Az nem lep meg,hogy a világi emberek fejében nagy az összevisszaság és a zűrzavar de az már megdöbbent amikor magukat keresztény embereknek tartó egyének fejében és megnyilvánulásaiban ugyanazt a zavart és konfúziót vélem felfedezni.Nagyon fontos,hogy behoztad az ARROGANCIA szót,fogalmat.Ez jellemzi a „megmondóemberek”viselkedését.Igazad van:a tét nagy.Számit a véleményünk.Ha nincs is mögötte akkora médiaháttér és lehet,hogy sokakhoz nem jut el, fontos elmondani a véleményünket.Ki-ki a maga helyén és szintjén.Hiszem,hogy még mélyebben áttanulmányozva ezt a tanulmányt még sok hasznosithatót fogok kiaknázni.Remélem,hogy ezt a kiváló posztot magvas hozzászólások fogják követni és ki fog szélesedni a téma.Ma is tanultam Tőled!Köszönöm! 🙂 És hiszem,hogy a hozzászólásokból is tanulni fogok-nem keveset,sokat.Az egész múlt hét nagyon nyomasztóan hatott rám(azt hiszem nem csak én voltam ezzel igy)és akkor jött ez a poszt.Felüditett ez a poszt,habár nagyon komoly,mondhatom komor a témája.Ezért érdemes volt vasárnap bekapcsolni a számitógépet.Súlyos és nagyon komoly időket élünk.Nagyon könnyen el birunk keserdni és elveszithetjük a tévlatokat, de egy a lényeg:Isten minden felett van.Az Ő kontrollja nélkül semmi sem történhet.Az Igéből tudjuk,hogy egy időre megengedi a Gonosz tombolását(…egy időre hatalmat kap…”),de akármennyire is ijesztő az emberiség és főleg a nyugati(keresztény?)ember állapota és nem sok reménykeltő dologra van kilátás a jövőben,mi keresztyén emberek tudjuk,hogy az Aki bennünk van nagyobb mint az aki a világban van.János apostol első levelének az üzenete a jelen pillanatban nagyon fontos és aktuális.Ő mondja a levele végén:”Tudjuk,hogy Istentől vagyunk,és az egész világ a gonoszságban vesztegel”-5,19 Károli).Ha ez már az ő korára jellemző volt akkor mennyivel inkább és hatványozottan jellemző ez a mi korunk.Az utolsó szót Isten fogja kimondani.A gonosz ki fog teljesedni és egyre ádázabb és vadabb módon fogja támadni azokat az értékeket és alapokat amelyeken egy társadalom áll.Most éppen a család szétrombolása van teritéken.Ezt csak az nem látja aki nem akarja.Isten engedi,hogy a gonoszság kiteljesedjen-de nem hagyja ezt válasz nélkül.-„Csak a negyedik nemzedék tér meg ide,mert az Emoreusok GONOSZSÁGA MÉG NEM TÖLT BE.”-1Mózes 15,16(Károli,kiemelés tőlem).Ninive gonoszsága,átmeneti megtérése majd pedig visszaesése és végül itélet alá esése és eltűnése is nagyon elgondolkodtató.Jónás próféta nem akart Ninivébe menni-az ellenség fellegvárába.El kellett mennie.Isten nem keresett helyette más prófétát,Ninivébe Jónásnak kellett mennie.A mai „Ninive”is egy ilyen hely.Jónás igehirdetésére megtért a város.De ez nem sokáig tartott.A gonosz gyökerek nem lettek kitépve és azok újból kisarjadtak és elhozták a pusztulást.Hivő létemre eléggé pesszimista vagyok,ha nem lennék hivő akkor kétségbe esnék nézve a világ eseményeit,a világban történő folyamatokat.” Kiújult a harc a sötétben.”-ez a harc nagyon kemény és még keményebb lesz.Ezt a harcot a Felülről kapott erő nélkül elveszitenénk.Igy is úgy néz ki,hogy a kereszténység vesztésre áll,hiszen egy része maga alatt vágja a fát amikor behódol a korszellemnek.Igy elveszti hatását a környezetére.Amikor megizetlenül a só…Ne hódoljunk be a korszellemnek és ne lépjünk bele a ravaszul előkészitett és jól álcázott csapdákba…
Nagyon érdekes, mert ezzel az írásoddal teljesen egyet tudok érteni és tényleg kiváló. Itt ugye egy magasabb perspektívából nézünk rá ugyanarra a társadalmi folyamatra, mint amiről én mondjuk az előző poszt kapcsán gyakorlati problémákra lebontva érveltem.
http://www.catholicnewsagency.com/news/cardinal-sarah-says-the-christian-family-counters-both-islamic-western-extremism-26500/
A poszt -posztmodern Nyugat afrikai szemmel…
Sarah-nak igaza van, nem félnünk kell, hanem ragyognunk. Persze ez nem könnyű, de őt hiteles tanúnak tartom, Guinea muszlim többségű ország, bár az ottani nem régen kialakult helyi iszlám elég toleráns (most még, legalábbis ) . A 60’s évektől a ’80 as évekig egy szovjetbarát „kommunista ” diktatúra volt hatalmon, maga Sarah is csak napokkal úszta meg a kivégzését. (pont meghalt a diktátor agyvérzésben).
Szóval ragyogjunk, legyen bennünk öröm, ami Istentől való.
„A felvilágosodás arrogáns szelleme visszatért. A letört szarvacska kinőtt. A tét nélküli játszadozásnak vége. Megint számít a véleményünk.”
– Messzemenően egyetértek.
A „sötét” + „középkor” amúgy erősen átgondolandó sztereotípia, történelemhamisítás eredménye. Sötétnek eredetileg a Kr.u. 6-9. századot nevezték, mert Róma bukása után a formálódó barbár-keresztény királyságok nem dokumentálták magukat. Sötétség=dokumentálatlanság. Ebből ferdült el a középkor egészére indokolatlanul alkalmazott „sötét” jelző, és a vele szembe állított „világos” haladás – amely az Istentől való fokozatos eltávolodásba, és az addig soha nem tapasztalt léptékben vérengző 20. századba torkollott. (Én a vallásháborúk emlegetését is téveszmének gondolom, ez egy lib-hum panel. Kizárólag Mohamed háborúzott vallásért, mindenki más csak vallási ürügyet ragasztott az eleve létező háborús szándékára. Ebből tévesen következtetnénk arra, hogy a kereszténységből lesznek a háborúk.) Szerencsére vége a véres Istentelen 20. századnak, kimondhatjuk, hogy haladás csak technikai értelemben létezik, és a technikai jólét által lehetővé tett társadalmi mértékben valósulhat meg. Nincs a jóléttől elválasztható társadalmi-közéleti „haladás”, a társadalmunk igazságossága azon múlik, mennyire kereszt(y)én(y) módon használjuk fel az össznemzeti jövedelmünket. Itt is fontos a fenntarthatóság, nem adhatjuk oda idén azt, amit meg kell tartanunk ahhoz, hogy jövőre is adhassunk.
Szvsz a posztmodern alapvető trükkje ez volt: „Az abszolút tudás hiánya egyenlő a tudás abszolút hiányával.” Ez az, amit a természettudomány és a technika sose vett be, és szép békésen fejlődgetett a maga kis relatív, sztochasztikus igazságai birtokában, tudományfilozófusoktól meg ismeretelméletektől függetlenül, a „posztmodern éra” alatt is.
Úgy tűnik, tényleg tanúi vagyunk annak, hogy egyre több társadalomtudós és művész is belátja, hogy a nemtudás dicsőítése éppolyan dogmatikus, de még terméketlenebb dolog, mint az ész mindenhatóságának dicsőítése volt. (Nem véletlen, hogy az utóbbinak több évszázad adatott, az előbbinek csak néhány évtized.) Csak, sajnos, úgy, ahogy írod, Ádám: ahelyett, hogy végre egy sokkal alázatosabb, nyitottabb, pragmatikusabb és konszenzuskeresőbb gondolkodásmód lenne a szintézis, mintha megint a dogmatizmusok felé lendülne az inga.
Nálad olvasok először a változásról. Hogy neveznéd el ezt az új korszakot?
Hallottam már a poszt-posztmodern, a transzmodern és a pszeudomodern elnevezést is. (Utóbbi jelzőt Alan Kurby használta 2006-ban írt cikkében.) Nekem mostanában a technomodern szó jár a fejemben, de ez sem ragadja meg az egész jelenséget. Abban vagyok inkább csak biztos, hogy a felvilágosodás eszmerendszerére épülő modernizmus él és virul, a posztmodern kor lényegében elmúlt. Persze nem nyom nélkül.
Anélkül, hogy vitatnám a posztban leírtakat, nem lehet hogy egyszerűen a modernitás válsága zajlik már kb 130 éve?
Ha a XX. századi eszmetörténetet nézzük, szinte sokkolóan hasonló kérdések kerülnek elő, sokkolóan hasonló válaszokkal. Korülbelül oylan ciklusonként , mint a világ nagy pénzügyi válságai…pl. a ’20-sa évek sokkolóan modernek voltak, f repukanizmus, kommunizmus, futurizmus, BauHaus (1918-28) aztán jött a világválság, meg a vér és rög, élettér, a gondviselés kijelölte Führer, akiben testet ölt a nemzet szelleme, pogány istenek horogkeresztje mint forradalmi szimbólum, stb stb.
De kettő méág csak nem is akkora ellentét, a náci vezérkarban simán volt, aki egy okkult szeánsz utánment avezérkari üléskere, és döntött az első robotrepülőgépek vagy középhatótávolságú rakéták (V-1, V-2) bevetéséről.
Hitlert is pogány király módjára égették el-olyan műbenzinnel, amit barnaszénből gyártottak egy vegyi üzemben…micsoda szimbólum…
De az átlagembert nézve is: az értelmiségi elit hisztérikus rángatózásai egyik vagy másik irányba kevésbé érintik, összességében az évtizedek alatt inkább felhalmozódik az ertedmény.
Az eredmény pedig ez: a mai nyugati átlagember jórészt eléggé eltávolódott a kereszténységtől, sokszor már nem is igazán tudja, miben hisz az. Viszont jóval technicizáltabb és ezoterikusabb, mint ősei száz éve.
Az átlagember szuintjén ezek becsapodó hullámok, amelyel lassan fölgyülnek a családokban. Szupermodern kütyük, egy kis ezoterika, egy kise tudományisos zemlélet, egy kis spirituális nyitottság, egvyiket is hiszi, másikat is, de mindet csak egy kicsit….
alapvetően élvezni akarja az életet, abban akis szabadidőben, ami marad neki a sok munka után.-
Szóval , lehe4t hogy csak amodernitás válságának újabb hulláma, amit az utókor majd összemos a megelőzőekkel, és az utána jövőkkel. De most komolyan, így visszanézve oylan jelentős (nem mind pozitív életmüvű) művészek, és jelentős (ámbár gonosz) politikusok mint : Tristan Tzara, Majakovszkij, Mussolini, Ezra Pound, Guénon, Sztálin, Hitler nem inkább összeolvad bennünk valami masszává? Komoylan meggyőző, hogy ezek élesen elváló korszakok voltak, nem pedig uyganazon válság diamizmusának újabb és újabb alakítói, hangadói és „termékei” ?
Le4het hogy 80 év múlva majd „Derrida és Dawkins korszakának” nevezi az elmúlt és folyó néhány évtizedet az akevés ember , aki tudmni fogja még akkor , kik voltak ezek, bár az átlagembernek uyganúgy fogalma sem lesz, ahogyan az ezoterikus Guénon-t vagy kora harcos ateista-celebjét, Lord Ruselt-t sem ismerik ma már .
(mondjuk nem is vesztettek semmit, egyikkel sem… :9 )
Elnézést ahelyesirási hibákért…a lényeg: hajlok rá, a modernség válsáag az 1890’es évek óta eléggé ismerős formákban zajlik,kb. a DNS kettős spirálja szerűen csavarodik egy „technicista-modernista” és egy „kozmikus-spirituális-vitalista ” szál.
Nekünk keresztényeknek sem egyik, sem másik, sem ezek valamiféle kombinációja sem hozott hosszú távon túl sok jót. Sajnos valam,ennyire tudatosansszembe kell fordulnunk a nyugati civilizációval, tévedés sajátunknak tekintenünk egy az egyben.
Sok igazság van ennek az orthodox zsidó fizikusnak a szavaiban (az egész irása nagyon kedves, és eléggé érti a dilemmáinkat) :
http://www.saintpetercatholic.com/qa_catholic_jewish_relations.html
Sajnos nem lehetetlen, az orthodox zsidók jelene ami jövőnk félig-meddig, vagy egészen. Egy meg nem értett, sokszor körülröhögött kisebbség, aki viszont erősen őrzi az integritását akár a többségi kultúrával és szexuális stb. normákkal SZEMBEN.
Pertsze valamennyire nekünk bent kell maradni keresztényként a kultúrában, de illúzió azt hinni, alapvetően mi fogjuk formálni.
De ahogy az óegyház sem követett el kétségbeesésében harakirit egy ugyan ilyen helyzetben a pogány Római Birodalomban , nekünk sem kéne 🙂 🙂 🙂
Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta modernizmusét…
(Bocsáss meg Attila, de ez a sorod most így ugrott be nekem.) 🙁
Modernizmus és konzervatizmus.
1,A modernizmus teszi tönkre az olyan keresztyén értékeket, mint a család.
A nők ki-; és beteljesedésének keresztyén eszményképét, mint a valakihez való tartozás, a gyermekek vállalása. A modernizmus az, amely a normalítás alapvető értékeit sárba tiporja.
2,Pellengérre állítja az olyan nagyszerű keresztyén előadóművészeket, mint Ákos.
3, A modernizmus az, amely teret enged az olyan lelki torzulásoknak,mint a homoszexuális házasság a leszbikus kapcsolatok kiszélesedése.
Ezzel szemben a konzervativ keresztyén értékrend csalhatatlanul ismeri fel a letünt korszakok hatalmas erkölcsi-; kultúrális-; társadalmi-; spirituális értékeit. Minden igyekezetével igyekszik helyreállítani azokat, kiutat mutatva az emberiségnek a modernitással szűkségszerűen együttjáró fertőből.
Valóban elérkeztünk egy új korszakhoz a felvilágosodás korszakának vége. Minden tudományos eredmény, techinikai kultúra egyetlen célt szolgál: Teljesen romlottá tenni az embert, s a lehető legtávolabb űzni Istentől.
Nem csoda, hogy egy ilyen világban, bennünket keresztyéneket csak a meg nem értettség, elútasítás és megvetés fogad. Hiszen teljes életvitelünk, szavaink és tetteink mindenben meghaladják a mai modern kor normalításának ocsmány színvonalát.
Keresztyénként szeretjük magunkat, letünt korszakainkat a dicsőségnek eme rózsaszín fellegében látni.
Ezzel szemben van néhány kérlelhetetlen tény:
1, A család nem keresztyén találmány! Sehol sem volt még a keresztyénség, amikor más kultúrákban a család jelentette az alapot. A nők be-; és kiteljesedésének társadalmi megítélése a valakihez való tartozás, a gyermekáldás volt.
Aztán jött a keresztyénség, s az apostol a Szentlélektől ihlettve, valami olyasmit, mert állítani, hogy nem feltétlenül a családalapítás, a gyermekáldás, a valakihez való tartozás jelenti a keresztyén normalítás alapjait, sem a férfi, sem pedig a nő számára.
A zsidó kultúrában ez biztosan nem tűnt normalitásnak, s valószínűleg a „modernitás”-gonoszságával illették volna Pál apostol szavait.
Aztán jönnek a mai kor modernizált keresztyénei, akik azt állítják, hogy Pál apostol tévedett, hiszen a házassággal kapcsolatos kétséges tanácsai csupán egy olyan korban lehetnek aktuálisak, amikor abban a téveszmében ringatják magukat, hogy a világnak hamarosan vége, s a Krisztus eljő.
Persze a konzervatív testvérek álláspontja sem, hagyja ezt szó nélkül. Rögtön cáfolnak és jön a Biblia csalhatatlan tekintélyének felmutatása.
Magánvéleményként azt mondom erre:HELYES!
Aztán telik-mullik az idő és a konzervatív testvérek Pál apostol szavait már nem tekintik a keresztyén normalitás mércéjének ugyanabban a témában. Mégis csak a család, a valakihez való tartozás és a gyermekáldás válik a be-; és kiteljesedés mércéjévé a keresztyén ember számára.
Hírtelen a meggyőződéses cölibátus és az apácaság egyszerre válik a konzervatívok számára modernitássá és maradivá.
2,A modernizmus és Jézus képes pellengérre állítani olyan keresztyén karrierista férfiakat, akik megmondják a világi nőknek, hogy azok számára miért nem valló a karrier.
„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket e földön!”- nemektől független bibliai tanácsa tükröt tart azok elé is akik a saját szeműkben lévő gerendáról elfelejtkezve piszkálják ki a másik szeméből a szálkát…
3, Az erkölcsi-; társadalmi hanyatlást nem a modernizmus engedi meg, hanem Isten:
Róm.1:21. Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett.
22. Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;
23. És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.
24. Annakokáért adta is őket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék;
25. Mint a kik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett, a ki mind örökké áldott. Ámen.
26. Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre:
27. Hasonlóképen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.
Nem hiszem, hogy Pál a mi modern korszakunkat látta volna, a saját dicsőséges korszaka helyett…
Aztán tetszik a modernizmus ellenzőinek, vagy sem, a vaskalapos keresztyénségnek jelentős része volt abban, hogy sötétbe és vérbe borítsa Európát, megnyomorítsa mások életét a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt. Nem azzal van a probléma, ha valaki keresztyén létére akkor is tud modernül gondolkodni, ha konzervatívnak vallja magát, hanemha visszaél ezzel az Istentől kapott szabadsága tekintetében.
A konzervatizmus és a modernizmus közé simán be lehet ékelni egy vezérszálat. Nevezzük bátran realizmusnak…
Sokan azt mondják „az érmének két oldala van!” A többség elfeledkezik arról a vékony élről, amely összeköti a kettőt, s egységgé teszi azt…
Tarró Csaba:
„Aztán tetszik a modernizmus ellenzőinek, vagy sem, a vaskalapos keresztyénségnek jelentős része volt abban, hogy sötétbe és vérbe borítsa Európát, megnyomorítsa mások életét a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt.”
– Ennek olvass utána egy kicsit a történelemkönyvekben. Szerintem alaptalan a kijelentésed. Célszerűbb így felfogni a helyzetet: minden populációban vannak zelóták és harcosok, akik a kereszténységgel is képesek visszaélni, mint BÁRMI MÁSSAL! (Konyhakéssel lehet embert ölni, evőpálcikával szemet kiszúrni, dohánylevéllel mérgezni, szárítókötéllel kivégezni – a zelóták és harcosok megoldják, ha rájuk van bízva, olyan békeharc(sic) lesz itt, hogy kő kövön nem marad! A megoldás, hogy ne bízzuk zelótákra és harcosokra az emberiség jólétét.) A kereszténység valójában kevésbé ad lehetőséget a visszaélésre, mint bármi más, mert a Messiás Jézus tanítása tartalmaz visszaélés ellen beépített biztosítékokat, míg más tanítások nem veszik ennyire tökéletesen figyelembe a létező emberi gyengeségeket és jellemhibákat.
Csaba, ez lazábban kapcsolódik a poszthoz, inkább a Te konzervativizmus kritikád. Nyilván van benne sok igazság, de úgy érzem túlzok is. Pl ha egy cölibátusban elő hívő kritizálja a jelenkori jelenségeket, akkor aligha vádolhatod a családos életforma egyoldalú bálványozásával.
Magam amúgy hajlok rá, hogy a mostani veszélyek van amiben fölül múlnak minden korábbi tévelygést, kiemelkedő ezek közül a nukleáris fegyverek, a környezet pusztítás gyorsult volta szegényebb országokban (lehet még számos csúnya dolog), hogy mesterséges intelligencia igéző kísértés, amiről már számos híres informatikus és evolúció biológus is elmondta: ha óvatlanok leszünk, ki is írthat minket.
(nem fog, de ezt csak a Biblia alapján mondom…de ki tudja mennyit árthat, hány embert ölhet majd még? Ha valaki apokaliptikus hülyeségnek tartja, olvasson utána, mit mondott a témában Bill Gates vagy John Maynard Smith!)
A tudomány rég volt ennyire elfajzott, mint manapság, ontjuk a fajunk a teljes kiirtására, vagy alapvető genetikai állományának jövőbéli manipulálására alkalmas technológiákat. Ezek roppant veszélyesek, és a kontroll fölötte jórészt hozzá nem értő politikusok kezében van, akiket a téma iránt lelkesedő , elfogult, un „tudósok” simán meg tudnak vezetni. (a családomban mindenkinek van természettudományos PhD-ja, aki nagykorú, így nekem is, szóval ha azt mondom, szkeptikus vagyok a „tudomány áldozatos szolgái ” iránt, abban van tapasztalatom. A kívül álló el sem tudja képzelni, az emberi gyarlóság mennyire alakítani tudja kutatásokat, rosszabb esetben az eredményeket is…:(.. nem vagyok tudomány-ellenes, de a tudományban jobban hiszek, mint a tudósoknak… 17 Nobel díjas volt náci, ami élesen mutatja, a „spirituális „posztmodern” és a technicista „modern” szemlélet harmonikusan erősíteni képes egymást egy tudományosan élen járó, újpogány embergyilkos birodalomban..
Churchill írt az elfajzott tudományról, amelyik új és sötét kort tud teremteni, hosszabbat és sötétebbet minden eddiginél…igaza volt.
Az erkölcsi hanyatlás létezik. Tegnap néztem egy államilag finanszírozott brit „ifjúsági tanácsadó” szervezet honlapját, kb hányni tudtam volna, amikor az abortuszról azt írták, egyáltalán nem rossz dolog.
Az emberi jogok iránt magát érzékenyek hazudó nyugaton a nők -párok egyharmada megöli legalább egy gyerekét.
A Kánaán népei kapcsán úgy tűnik, ez nem támogatott cselekmény Isten szemében…
Másrészt Csaba, az Isten szerelméért vállalt szüzesség, és a kapcsolatról kapcsolatra vergődő szétesett, abortuszokkal tarkított „önmegvalósító” élet azért nagyon nem ugyan az.
Igen, hadd emelhessünk szót a megölt magzatok milliókért, -évente kb egy II világháborúnyi áldozat.
Hadd lehessen elegünk abból, hogy a modernitásban az embert a semmi rabszolgájává teszik, megfosztják az életet a céltól és az értelemtől. Értelmes állatok maradunk, semmi más. Az emberek vergődő lények, úton a halál felé, és az un „haladó értelmiség” Lucifer gőgű hamis prófétái mindent el is követnek, hogy ebben a sötétben maradjon, soha ne döbbenjen rá : „egy istenarc van eltemetve bennem”.
Mivel most élünk, alapvetően ennek a kornak az elhajlásait kell kritikus szemmel néznünk. A múltat kritizálni nem lesz elég. Nem kell a múltat mitikus magaslatra helyezni és rózsaszínben bemutatni, ez igaz. De démonizálásának sincs értelme, pláne ha zt hisszük most jobbak vagyunk.
A mai kor mai veszélyeit és eretnekségeit nem csak szabad, de kötelező támadnunk. Ilyen eretnekség a „haladás ” tana, amelyik az eredendő bűn és a bibliai jövőkép tagadása, nem mellesleg a valóságé is.
Ilyen a szexuális forradalom beemelése a kereszténységbe / sex positive christianity meg hasonlók. A félreértések elkerülése végett, ez a kifejezés nem azt jelenti, hogy a szexualitás pozitív dolog e, hiszen az, hanem a „sexual positivity” értelmében minden közös megegyezéssel végzett aktus pozitív és jó dolog , akárhány és akármilyen nemű emberek végzik akármilyen kapcsolatban…
Harcolunk kell.
@Vértes László: Értem én, hogy katolikusként szeretnéd tompítani a keresztyén felelősség múlt béli eseményeinek súlyát. Én viszont nem csupán a katolikus egyházra vagyok kiélezve. Az anabaptistákat sem ők folytogatták vízbe…
Aztán a keresztyén fanatizmus modern kori jó példája, az angol- ír protestáns-katolikus vallási türelmetlenség.
A bibliai keresztyénség és a világi dolgok sosem A jó viszonyba egymással, függetlenül a történelem ilyen, vagy olyan korszakaitól.
Azért Ulster alapvetően etnikai kérdés, persze bőven voltak (sőt vannak) vallási felhangjai. De ulsteri protestánsnak lenni egyértelműen egy etnikai hovatartozás is. Az egy nép.
( De minden brit -párti katolikus unionista vagy a Nagy-Írországban hívő protestáns ír nacionalista szerint -mert létezik mind a két csoport , bármilyen hihetetlen !- ez nem annyira / nem föltétlenül vallási kérdés. Kedvenc északír viccem is ezt fejezi ki: kérdés egy belfasti kocsmában :
-katolikus vagy, vagy protestáns ?!?
-Hála Istennek, én ateista vagyok!
-Ok, értjük, de katolikus ateista vagy protestáns ateista vagy? ” )
Mondjuk a Nagypénteki Egyezmény óta rengeteget javult a helyzet. Belfast vagy Derry kezd élhető hellyé válni…lakik ott ismerős. )
De ennél fontosabb kérdés:
Szabad e kritizálni a saját korunk beteg jelenségeit???
Vagy arra jutunk, hogy nem szabad, mert ilyenkor mindig előhúzzuk majd a múltból a kereszténység valós (vagy akár kitalált) bűneit, ezzel jól lebénítjuk magunkat, majd némán kussolva asszisztálunk hasonló vagy még nagyobb bűnökhöz.
Tarró Csaba:
„Értem én, hogy katolikusként szeretnéd tompítani a keresztyén felelősség múlt béli eseményeinek súlyát.”
– Szerintem félreértesz. Nem a múltbéli erőszakért való felelősséget szeretném csökkenteni, hanem világossá tenni, hogy a múltbéli erőszak nem a kereszténységből következett. A mindenkori erőszak a zelótaságból és a harcos hozzáállásból következik. A zelóta/harcos természetű ember keres magának ürügyet az erőszakra, ami lehet akár a kereszténység is, bár Jézus tanítása elég jól védett a zelóták/harcosok ellen. Ürügynek jó a humanizmus, vagy a szeretet, vagy a (világ)béke, vagy az igazság, vagy az igazságosság, vagy a szolidaritás is. A zelóta/harcos számára minden ürügy alkalmas, amire hivatkozva bántani lehet másokat. A világot úgy tudjuk jobbá tenni, hogy felismerjük a zelótaságot és a harcos törekvéseket, és megakadályozzuk őket. Ha tévedésből a kereszténységet akadályozzuk, akkor rosszabbá tesszük a világot, mert nem vesszük észre, hogy a harcosok/zelóták közben egy másik ürügyet keresve ártanak az emberiségnek.
@Cyprianus: Én nem magasztalom az erkölcsi hiányban szenvedő tudományt.
Viszont a tudatlanságot sem nevezem szentnek.
Ennyi.
A keresztyéneknek minden korszakban gondjuk volt a világgal.
Értem Laci, amikor a keresztyén rosszabbul viselkedik a pogánynál, akkor az nem is a keresztyénség. Amikor valami jó történik a világban,ahhoz meg a pogányságnak semmi köze sem lehet.
Éngem picit irrítál ez a keresztyén arrogancia, a világot meg hergeli ellenünk.
Csaba:
Jó az ötleted, mármint hogy amit a kereszténység múlt kapcsán leírok, az olyasmi, mint a bankok társadalom. A profit a banké, a veszteség a közé. Nálam ami jó volt, az a kereszténységé, ami rossz volt, az mindenki másé. Igazad van, ez a módszerem eredménye.
Jogos kérdés, hogy korrekt-e a módszer? Honnan tudod, ha sosem vizsgáltad kritikai szemmel a történelmi adatokat? (Pl. Hahner Péter: 100 történelmi tévhit) Én olvastam, te a jelek szerint nem. Érdemes.
Míg nem figyeltünk oda, a múltunkat átírták egy prekoncepció jegyében, miszerint ami a múltban jó, az a humanista felvilágosodásé, ami rossz, az a kereszténységé. Ez pedig a tények fényében inkorrekt, nagyjából fordítva igaz.
Gondolod, hogy a világot a keresztény arrogancia hergeli? Úgy véled, ha a keresztények szépen csendben maradnak, és mindenki (Robespierre, fasiszták, komcsik, ateisták) bűneiért szégyellik magukat, akkor a világ majd szereti őket? Nos, nekem nem így tűnik, de nézz körül magad a világban, állapítsd meg, mi történik. Olvasd el figyelmesen a kitűnő posztot is, erről szól.
Beugró kérdések: Szent Péter rendészei kergették Kajafást, vagy Kajafás rendészei kergették Szent Pétert? Szent Péter utódai költöztek Kajafás utódai után, hogy piszkálják őket, vagy fordítva? Olvass utána.
Laci én nem azt mondom, hogy a keresztyénségnek nem kell beszélnie a bűnről. Viszont nem lenne szabad úgy tennünk, mintha mi messze a bukott emberi természet hibái felett állnánk. Ez legalább annyira hergeli a világot, mint az evangélium megmentő üzenete.
Amit a keresztyénséggel szemben kritikaként megfogalmaztam, az az, hogy minden zelotaság nélkül, a keresztyénséget a Bibliára alapozva is gyilkos indulatokra lehetett vinni. Egyik keresztyént a másik
ellen. Tetszik nekünk, vagy sem ezt nem a Biblia, hanem a minden tekintetben átkosnak kikiáltott modernitás törvényei állították meg. A korunkból nézve ezt nevezhetjük felvilágosodásnak, a letűnt korok emberének valószínűleg modetnitásnak számított volna, akárcsak a nők szavazati joga, vagy felsőfokú tanulási legetősége.
Saját vélemény, de én úgy látom, hogy sok keresztyén számára a felvilágosodás korszaka még nem ért véget.
Csaba, a korábbi éles szembenállást nem feltétlenül kellett volna egy harcos szabadkőműves laicizmusnak befejeznie. Pl olvastál Wesley-t? Vagy politikusok közül Edmund Burke. Vagy akár az amerikai állam sokáig meglevő nem-laicista szekularizmusa.
Ez a fajta angolszász modell jóval normálisabb irányba mutatott, mint a francia „királyság -értelmetlen forradalom- vérfürdő – császárság – külső invázió miatti vereség” kombó, amit a franciák voltak kedvesek 81 éven belül kétszer is lejátszani. (mondjuk a második a light kiadás volt.
)
A francia és német felvilágosodásnak viszont olyan csodálatos gyümölcsei is lettek, mint a francia forradalom vérengzései, vagy Hitler és Sztálin.
Hatalomra került volna Hitler, ha nincs Kant, Fichte és Hegel? A dialektikus és progresszív filozófia finoman szólva nem a legjobb gyümölcsöket, hanem szovjet és náci rendszereket szült.
Ezt egyébként már a XIX. Században többen előre is jelezték, nem csak az ultrakonzervatív katolikus Donoso-Cortés, de még Heinrich Heine is.
Szóval lehetett volna egy keresztény felvilágosodás is csinálni, és ez részben sikerült is, főleg az angolszász nemzeteknek, de nem csak náluk voltak ilyen tendenciák. ( Pl a Habsburgok előbb emancipálták a protestánsokat 40 évvel, mint az angolok a katolikusokat. )
Nem gondolom, hogy ne lett volna egy keresztény kiút, tehát harcos ateizmus, nyaktiló, vagy időzített bombaként ketyegő filozófiák nélkül.
Már említettem, szerencsétlen XVI. Lajos évekkel a forradalom előtt elkezdte a protestánsok egyenjogúságát kialakítani.
Viszont a francia forradalom nem akarta a néger rabszolgák szabadságát, ezzel szemben a forradalom halálos ellensége, Pitt brit miniszterelnök baráti körében számos olyan ember volt, akit a rabszolgaság felszámolása terén ma hősnek tartunk.
Cyprianus nem igazán értem, hogy mire akarsz kilyukadni. Nem a te hibád, hanem az én tudatlanságomé.
Mindettől függetlenül úgy gondolom, hogy Isten a korszakoknak is Ura. A mainak is, s nem az ővéinek ellenében, hanem az érdekében engedi meg a változásokat.
Csaba, Cyprianus:
„minden zelotaság nélkül, a keresztyénséget a Bibliára alapozva is gyilkos indulatokra lehetett vinni. Egyik keresztyént a másik ellen.”
– Tévedés. Olvasd el a protestáns Bethlen Kata naplóját, aki örült, mikor a katolikus férje végre meghalt, és így megszabadult a katolicizmus ördögétől. Ez nem kereszténység, ez zelótaság. Az erőszak mindig is zelótaságból táplálkozott, és nem vallásból. Neked és a világnak a zelótasággal van problémája, nem a kereszténységgel.
„A francia és német felvilágosodásnak viszont olyan csodálatos gyümölcsei is lettek, mint a francia forradalom vérengzései, vagy Hitler és Sztálin.”
– Így van. A reformáció előtt európa olyan egységes volt, mint ma, csak explicit keresztény keretben. Angol helyett latinul beszélt minden értelmiségi. A francia forradalom előtt NULLA nacionalizmus volt Európában, utána viszont temérdek nacionalizmus lett, és valóban ez vezetett az első és második világháborúhoz. Hitler 1918-ban, Törökországban tanulta a holokauszt módszertanát, az örmények kiirtása idején. Ha Sztálin 1933 táján nem magyarázza ki cinikusan, ellátási problémákkal, legalább 5 millió ukrán halálra éheztetését, és ebben nem partnere a gazemberségig bal-lib nemzetközi sajtó, a holokauszt soha nem jön létre. Még egyéb összefüggések is felvázolhatók, de majd egy következő poszt alatt.
A keresztényeknek sokkal több okuk van büszkének lenni a judaista Messiás Jézusra és a tanítására, mint azt gondolni szokás, mindenki másnak pedig sokkal több oka van szégyenkezni és bűnt bánni, mint azt gondolni szokás.
Áldott karácsonyt mindenkinek!
Hát persze Laci, nem az iszlám gyilkol, hanem a zelótaság…
Jézusért pedig tényleg nincs oka a keresztyénségnek szégyenkeznie. A bűneiért igen. Krisztus nevének fényében minden bűnnek nagyobb súlya van, amit keresztyén követ el, mint amit a hitetlen.
Áldott Karácsonyt mindenkinek!
Nem, ez már tényleg nem a posztmodern. http://uk.reuters.com/article/uk-iceland-religion-pagans-idUKKBN0L70FN20150203
Nem jutok szóhoz a döbbenettől. Felfoghatatlna számomra, hogy a keményvonalas tudomány-ista ateizmus szekuláris világában hogyan fordulhat meg egyáltalán valakinek ilyesmi a fejében, hogyan veheti bárki is komolyan, és miért nem gurul mindenki a nevetéstől és/vagy a sírástól amikor ilyesmi történik.
Jo hogy van ez az oldal
Nem vitatott, hogy a posztmodernennek már vége, ugyanakkor félreértésről van szó, ha a modernizmus újjászületését véljük felfedezni. Az az alapvetés, miszerint a posztmodern a kis narratívák világa, helytállónak tűnik elsőre. Badiou is a végtelen számú entitás végtelen számú identitását hangoztatja. Ugyanakkor pontosan ebben rejlik az egész téma egyik kulcsa, mivel a posztmodernben már nincs mainstream. A pluralizmus csak növekvő mértékben van jelen, így a kis narratívákat meghirdetők ezzel azt is meghirdették, hogy lehetősége van mindenkinek saját narratívákat felállítani, ami egyes helyeken nagy narratívák formáját öltötte. Sem a third wave, sem a gender politika, sem az ökofeminizmus nem veti el azt az igényt, hogy új, posztmodernben gyökerező magyarázatokkal álljon elő. Persze ezek vannak az új modernizmusként megjelölve, de ezek mellé odaállítható a Magyarországon talán kevésbé népszerű poszt-marxista kritikai elmélet, ami, mint a posztmodern jelentős része, erősen kötődik 68-hoz. Posztmodern nincs már, de nem amiatt, mert megfordult a folyásirány, hanem mert önmagát oszlatta fel elkerülhetetlenül, elvégre robbanásszerűen megnövelte az irányzatok számát, illetve kritikai jellegük miatt önemésztővé is tette őket, ami csak további burjánzásba fordult. Azért nincs egyöntetűen elfogadott neve a posztmodernizmust követő gondolkozási hullámnak, mert exponenciálisan csökkenővé vált a korszakok időtartama. Míg korábban évszázadban mérhettek egyet-egyet, a modernizmus már igen rövidnek mondható, a posztmodernizmus, szinte csak fellobbant és kialudt, azóta pedig nincs hosszabb távon semmi. Leginkább trendeknek nevezhetőek a mai gondolkodási hullámok, amik persze egy határ alá nem csökkenthetők élettartamukban, így az egy éves időtartam alá ezek sem nagyon csökkennek, de fölé se nagyon mennek.
A vizsgálódásnak egy másik kulcsa az lehet, hogy el kell vetni bizonyos ésszerű korlátokat. Pontosabban magát az ésszerűséget. Ellentmond a kis narratívák világának, hogy nagy narratívák tömkelegét tartalmazza? Igen, de pont ez mutatja a jó irányt! Zizek is, mikor az Occupy-on felszólalt, éltette a célok és ideológiák kiforratlanságát, elvégre már régesrég túlhaladtunk a racionalitáson. Gondoljunk bele, hogy a logika milyen régóta művelt filozófiai ág! Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a posztmodern mentes minden racionalitástól, hiszen a már említett poszt-marxizmus nem vetette el ilyen nemű igényét, a lényeg mindössze annyi, hogy azok, akik elsőre összeférhetetlenek a posztmodernnel, már legalább összeférhetetlenségükben rejlő ellentmondásosságuk miatt is bőségesen elférnek benne, sőt elsőrangú művelői.
JJ,
egyetértek azzal, amit a korszakok időtartamáról mondasz. Mégis azt gondolom, hogy bizonyos meghatározó alapmotívumok mélyebben jelen vannak a kultúrában, minthogy a váltakozó trendek rángatása teljesen szétverhetné azokat. Szerintem a modernizmus a posztmodern virágzása idején sem halt meg: a kapitalizmus és a technológia vitte tovább. Hajlok arra, hogy a posztmodern néhány évtizedes lázadását is inkább az aufklérista modernizmus magába rogyásaként, mintsem meghaladásaként lássam. Három motívum igazolja szerintem a modernizmus jelenlegi felocsúdását: az univerzálék visszatérése (pl. Chomsky transzformatív-generatív nyelvelmélete), a scientizmus harcos reneszánsza (pl. Stephen Pinker, R. Dawkins, Eugene Scott), és a haladás eszméjének felelevenítése (ami a naivitás korábbi szeretetétől a posztkeresztény nyugat sajátos etikai imperatívuszai felé való mozgás). Nem hiszem, hogy a posztmodern megfelelő kerete lehetne a sok kicsi narratívában rejlő nagy narratíváknak. Önmagában ez a kép is posztmodern, aminek szerintem lejárt a szavatossága. Inkább azt gondolom, hogy egymásnak feszülő alapmotívumok küzdelmét látjuk, melyben a törékeny egyensúlyt jelenleg a modernizmus domináns alapmotívumai biztosítják. Hogy meddig, az a nagy kérdés.
Ádám, ha csak a gyakorlati részét nézzük (ami nyilván nem elég, de nem is szükségtelen)milyen lépéseket kell tenni szerinted?
Milyen szellemi-társadalmi fegyverzet szükséges, hogy a kortársak szemében ne érthetetlen gyíkemberek és marslakók legyünk, hanem egy reális és erős alternatíva hívei ?
Úgy tűnik a spirituális érzékenység sokak számára kevés lesz, (bár még mindig hemzsegnek az ezotéria iránt vonzódók, úgyhogy azért nem kell lomtárba rakni az összes posztmodern -ellenes érvet, szerintem)
Szerintem az a legfontosabb, hogy mint só ne veszítsük el az ízünket. Ha nem vagyunk önazonosak, akkor semmi esélyünk arra, hogy bármilyen hatásunk legyen a világra. Nekünk nem posztmodernnek kell lennünk, nem is modernnek (minden ilyen törekvés szerintem elhibázott volt), hanem krisztusinak. Az mindig vonzó lesz sokaknak (és sajnos taszító még többeknek). A baj akkor van, ha feladjuk vagy elkótyavetyéljük azt, akik Krisztusban vagyunk.
És aztán megélni az élet minden területén azt, amik és akik vagyunk.