Általános vélekedés, hogy az ember csak akkor felelős a tetteiért, ha szabad akarata van. Némi igazságot én is látok ebben a gondolatban, de hadd mutassam meg a korlátait is.
Metafizikai értelemben az embernek feltétlenül szabad akarata van, képes döntéseket hozni, nem robot vagy automata. Ha Isten nem adott volna az embernek szabad akaratot, nem vonhatná igazságosan felelősségre a döntéseiért. Isten nem tesz bennünket felelőssé azért, mert nem tudunk a pókokhoz hasonlóan pókhálót szőni, vagy a madarakhoz hasonlóan a levegőben repülni. Ezekre nekünk, embereknek nem adott képességet, ezért nem is kéri számon rajtunk a képtelenségünket. Akarattal viszont felruházott, ezért felelősek vagyunk a döntéseinkért.
Szabad akarat alatt azonban rendszerint azt a fajta akaratot értik, melyet semmi nem okoz, hiszen ha az akarat okozat lenne – hangzik az érvelés –, már nem lenne szabad. Ahhoz, hogy az akarat ne legyen determinált, kiváltó ok nélkülinek kell lennie, és teljesen semleges állapotban kell a döntéshelyzet elé kerülnie. Csak ez a szabad akarat lehet a felelősség alapja, mondják. Filozófiai nyelven „libertárius” szabad akaratnak szokták ezt nevezni. Az egzisztencialista filozófia hatására ez a felfogás szinte axiómává vált a nyugati kultúrkörben, az ebből eredeztetett szabadságfogalom a hollywoodi filmek és rajzfilmek egyik fő motívuma. Az ember felelős a sorsáért, mert akaratát semmi nem determinálja. Egy időben én is így gondolkodtam az akarat szabadságáról és a felelősségről, míg – főleg Augusztinusz, Luther és Jonathan Edwards írásain és bibliamagyarázatain keresztül – meg nem értettem, mennyire komoly problémák vannak ezzel a megközelítéssel.
Most tegyük félre azt a filozófiai problémát, hogy vajon Istenen kívül van-e ok nélküli valóság. Inkább konkrétabban azt a kérdést vessük fel, hogy lehetséges-e olyan emberi döntés, melynek nincsen oka. Tegyük fel, hogy egy útkereszteződésnél állok. Hogyan döntöm el, hogy jobbra vagy balra megyek-e? A döntés nyilván azon fog múlni, hogy merre szeretnék inkább menni. Ha jobbra, akkor jobbra megyek. Ha balra, akkor balra megyek. Ha nem szeretnék jobbra menni, de tudom, arra kell mennem, akkor azért fogok jobbra menni, mert jobban szeretném azt tenni, amiről tudom, hogy tennem kell, mint annak az ellenkezőjét. De természetesen a fordítottja is igaz lehet: balra megyek, mert jobban szeretnék balra menni, mint a kötelességemet teljesíteni. Ezzel a példával oda akarok kilyukadni, hogy az akaratunkat a vágyaink befolyásolják.
De tegyük fel, hogy a vágyaim pontosan egyforma erősek azzal kapcsolatban, hogy jobbra vagy balra menjek-e. Hogyan döntök ebben a helyzetben? Tudok-e dönteni? Egyszer egy barátom nem tudta elhatározni, felhajtson-e a felüljáróra vagy a mellette lévő úton menjen-e. Először jobbra rántotta a kormányt, majd balra, majd megint jobbra, majd balra, végül le kellett állnia, mert kis híján a felüljáró korlátjának ütközött. Ha egyik irányba sincs erősebb vágy bennünk, nem tudunk dönteni. Ha viszont mégis valahogy döntünk, miben különbözik az így meghozott döntésünk a véletlentől?
És itt van a lényeg. A döntéseinkért csak akkor vagyunk felelősek, ha azok a szívünk vágyait tükrözik. A döntéseink néha külső kényszerek miatt kevés opcióra redukálódnak, olyankor azért vagyunk felelősek, ami a mi részünk a döntésből. Bonyolult élethelyzetek előállnak, de az mindig igaz marad, hogy a felelősségünk a szívünk állapota miatt áll fenn. Éppen azért vagyunk a döntéseinkért felelősek, mert azok azt mutatják meg, hogy mi van a szívünkben! Az akaratunk az okozat, a szívünk az ok. Jézus ezt úgy fogalmazta meg, hogy „amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Mt 12,34). Azt is mondta, hogy „a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások.” (Mt 15,19) Az ok nélküli akarat nem létezik. Az akaratunkat a szívünk állapota befolyásolja.
Ebből adódik aztán a másik probléma is. A Biblia szerint a szívünk nem semleges, tehát az akaratunk sem az. Nem véletlenül nem találjuk a „szabad akarat” kifejezést a Bibliában. Akaratunk van, de az morálisan nem szabad. Nem Jonathan Edwards vagy Luther volt az első, aki az akarat szolgaságáról írt, és nem is a Pelágiusszal vitatkozó Augusztinusz. Edwards, Luther és Augusztinusz Pál apostol lábainál tanultak teológiát. Pál azt írja a római gyülekezetnek: „Mert amikor rabszolgái voltatok a bűnnek, szabadok voltatok az igazságtól. De milyen gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Bizony, most szégyenkeztek miatta, mert ennek vége a halál!” (6,20-21) Később hozzáteszi: „A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni.” (8,6-7) Az ember szíve és akarata nem semleges és morálisan nem szabad, hanem a bűn rabszolgája. Jézus már Pál előtt tanította ezt: „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn rabszolgája.” (Jn 8,34) Ezért „a Lélek az, aki megelevenít, a test nem használ semmit” (Jn 6,63). „Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek.” (Jn 3,6-7)
Paul White dzsungeltörténeteit valószínűleg sokan ismerik. Az egyik történetben a kismajom saját hajánál fogva próbálja kihúzni magát a mocsárból, de csak egyre mélyebbre süllyed. Ilyen a szívünk állapota az újjászületés előtt. A szívét senki nem tudja kihámozni a bűnből, hogy az akarata szabadon Istent választhassa. Csodára van szükségünk ehhez: a szívünk körülmetélésére. Ha hívők vagyunk, éppen ez a csoda az, amit Isten a kegyelméből megtett velünk (Róm 2,28-29; Kol 2,11.13), hogy teljes szívből segítségül hívhassuk az Úr nevét! Akivel ez nem történt még meg, az azért nem hívja (még) segítségül az Urat, mert igazából nem is akarja (még) ezt. Az ő akarata ellenkezik a döntéssel, nem Isten akadályozza benne. Lehet, hogy időnként vágyik rá, de más vágyai egyelőre erősebbnek bizonyulnak.
A döntéseinkért azért vagyunk tehát felelősek, mert azok a szívünket tükrözik, nem azért, mert semleges, ok nélküli elhatározások lennének. A döntéseinkért akkor is felelősek vagyunk, ha a bűneink miatt nem tudunk máshogyan dönteni, csak Isten akaratával szemben. Ez a tény nem a felelősségünket, nem is a dönteni képes akarat létét, sokkal inkább az akaratunk morális szabadságát kérdőjelezi meg. Amiért szintén felelősek vagyunk, hiszen akaratunkat saját bűneink kötik gúzsba, hacsak maga Isten – kegyelemből – szabaddá nem teszi.
„a kismajom saját hajánál fogva próbálja kihúzni magát a mocsárból, de csak egyre mélyebbre süllyed. Ilyen a szívünk állapota az újjászületés előtt. A szívét senki nem tudja kihámozni a bűnből, hogy az akarata szabadon Istent választhassa.”
Pontosan erről van szó. Önmagunkat nem tudjuk kihúzni a mocsárból, ehhez Isten segítsége kell. Amikor felkérést kapunk, eldönthetjük, hogy élünk-e vele, belekapaszkodunk-e Isten karjaiba vagy elfordulunk tőle, és továbbra is maradunk a sötétségben. A végén persze mindig kiderül, hogy rosszul járunk, ha ellökjük magunktól az Urat. De ez a mi saját döntésünk kell, hogy legyen.
Amellett, hogy ki nem állhatom a Mátrixot, ezzel a vörös vagy kék kapszulás résszel egyet kell, hogy értsek. 🙂
Isten persze lehet, hogy tudja, előre, hogy ki melyik kapszulát választja majd. De felajánlani mindenkinek felajánlja. Kinek jobban, kinek kevésbé.
„Nem véletlenül nem találjuk a „szabad akarat” kifejezést a Bibliában.”
Tartok tőle, hogy a posztban fejtegetettnél triviálisabb okból van ez így. Egyszerűen a szabad akarat bármely értelme valójában illúzió. A bibliai világkép szerintem egészen nyilvánvalóan csak abban különbözik a fatalizmustól, hogy van morális felelősség. Pál igen nagyvonalúan lép túl a görög-római ember okoskodásain azzal, hogy „Sőt inkább kicsoda vagy te óh ember, hogy versengsz az Istennel? Avagy mondja-e a készítmény a készítőnek: Miért csináltál engem így?”.
Máshova egész egyszerűen nem fogunk tudni kilyukadni, csak ha van bennünk egy motiváció arra, hogy végül hova akarunk kilyukadni. Mert vagy mindentudóról, mindenhatóról beszélünk Isten személyében és akkor a be nem avatkozása az ember életébe is az Ő döntése végső soron, azaz minden mögött Ő az ok. Ahogy kényszerűen Őt fogja dicsőíteni az egyedi emberi sorsoktól függetlenül végső soron minden. Így Ő Alfa és Ómega. Hogy a mindennapi döntéseinket úgy éljük meg, mintha mi döntenénk, az ettől függetlenül megáll.
A Bibliából számomra egyértelmű, hogy az egyetlen szuverén lény az univerzumban Isten, és minden más létező Általa determinált módon létezik.
Csak a pontosítás kedvéért. A Biblia beszél szabad akaratról. Általában az adakozások kapcsán, illetve hasonlóan a törvényben az így hozott áldozatokkal kapcsolatban.
Sok mindent be tudnánk bizonyítani azzal a módszerrel, hogy kiválasztunk egy szót, vagy szóösszetételt, és megnézzük, hogy benne van-e a Bibliában. Hasonló módszerrel bizonyít az ateista tudomány is. Látta valaki? Senki? Akkor tehát nincs Isten!
Messze a teljesség igénye nélkül nézzünk meg néhány bibliai mondatot, amely a fentieken kívül másról is tudósít. Aztán elmélkedhetünk az állításunk igazságtartalmán.
Józs 24,15 De ha nem tetszik nektek, hogy az URat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. De én és az én házam népe az URat szolgáljuk!
Józs 24,22 Ekkor így szólt Józsué a néphez: Magatok vagytok a tanúi annak, hogy ti választottátok az URat, hogy őt szolgáljátok. Ők azt mondták: Tanúi vagyunk.
Józs 24,27 És ezt mondta Józsué az egész népnek: Ez a kő lesz a tanúbizonyság ellenünk, mert ez hallotta az ÚRnak minden mondását, amikor beszélt velünk. Ez lesz a tanúbizonyság ellenetek, ha megtagadjátok Isteneteket!
2Krón 15,15 Örvendezett egész Júda az eskünek, mert teljes szívvel tettek esküt, és egy akarattal keresték Istent, és meg is találták. Az ÚR pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől.
Ezsd 7,18 A megmaradó ezüsttel és arannyal pedig azt tegyétek, amit Istenetek akarata szerint jónak láttok megtenni, te és atyádfiai.
Jn 7,17 Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.
Zsid 10,36 Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret.
Mindemellett való igaz, hogy az ember Istentől elszakadt, és emiatt a bűnben él, sőt a bűn rabszolgája. Az is igaz, hogy az ember magától hiába akar jót tenni, vagy üdvözülni, egyedül ez nem megy. De hála Neki, nem is vagyunk e téren magunkra hagyva.
Egy valamit nem vett el Isten az embertől! Bátran Istenhez kiálthat, Tőle segítséget kérhet! Erre az Isten az embernek szabadságot adott.
Ettől még Isten szuverenitása nem csorbul semmit, hisz szuverén döntése volt ez is.
„Kiálts hozzám, és válaszolok, hatalmas és megfoghatatlan dolgokat jelentek ki neked, amelyekről nem tudhatsz! „ (Jer.33.3)
Bárki megtudhatja, ha kipróbálja! Ha nem, akkor bár tagadhatja, de hibásan teszi.
Zsolt 50,15 Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.
Szabadon csatlakozhat-e bár ki az alábbi „kérjetek” felszólításhoz, vagy limitált a célközönség?
„Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.
Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. Mt 7,7-8
Nézzük jól meg, hogy ki kapja az ígéretet! Ki az aki kap?
Nézzük jól meg, hogy ki kapja az ígéretet a találásra!
És azt is érdemes pontosan felismerni, ki előtt nyittatik meg a zárt ajtó!
Vagy olvassuk el a jézusi „tékozló fiú” példázatát!
Lk 15,17 „Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. … És útra kelve el is ment az apjához.
A szabad akarat szóösszetétel valóban nem szerepelt egyikben sem, de némelyikben még egyik szó sem. Ezek után szabadon eldöntheti viszont mindenki, hogy miről szóltak ezek, és szabadon eldöntheti mindenki, hogy kinek, és kiben hisz.
Körülnéztem, hogy vajon nekem szóltak-e ezek a gondolataid, kedves János. Feltételezem, hogy igen, de nem értem, hogy miért. Egyrészt nem bizonyítottam semmit azon keresztül, hogy rámutattam: a „szabad akarat” kifejezés nem található a Bibliában. Nem építettem erre semmilyen érvet, nincs is ennek különösebb jelentősége, hacsak az nem, hogy a Biblia óvatosan fogalmaz a morális képességeinket illetően. Azzal pedig teljesen egyetértek, hogy Isten elénk tárja a választás lehetőségét, sőt, felszólít, hogy válasszuk az életet. Olvasd el újra pl. a második bekezdést, vagy korábbi blogbejegyzéseimet. Összekeverted a metafizikai képességet a morális képességgel, pedig a fenti irásomban igyekeztem különbséget tenni a kettő között, hogy mikor melyikre gondolok. A felsorolt igeversekkel szalmabábut döntöttél le, ami viszont tényleg rossz bizonyítási módszer, mégsem először élsz vele.
Egyetértek a metafizikai és morális akaratról írt különbségtétellel, sőt az írás jó részével is. Akkor mivel nem?
Az írásom egyik oka a következő mondat volt:
“Nem véletlenül nem találjuk a „szabad akarat” kifejezést a Bibliában.”
A másik ok: „hiszen akaratunkat saját bűneink kötik gúzsba, hacsak maga Isten – kegyelemből – szabaddá nem teszi.”
E végső konklúzió mögött húzódik meg az egész eddigi gondolkodás, hogy akit Isten eleve kiválasztott, azt, és csak azt szabaddá teszi, a többi pedig küzdhet, hiszen morálisan elveszett. Ez önmagában majdnem igaz, és mégis hamis az állítás! Mert bár morálisan elveszett, mégis bárki számára ott a kereszt szabadító ereje! Csak kiáltania kell, akár az általa Ismeretlen után is, Ő meghallgat! Ha ebben is egyetértünk, vagy a Mt.7.7-8-hoz írtakkal, akkor igazad volt, és akkor örömmel vállalom a szalmabábu döntögető címet, sőt, akkor bármi lehetek.
A kereszt szabadító ereje mindenki előtt ott áll, akihez az evangélium eljut. Csak segítségül kell hívni az Úr nevét, és aki ezt teszi, megmenekül. Krisztus keresztjéért.
A probléma az, hogy az emberek nem hívják segítségül az Úr nevét. Nem küzdenek, nem zörgetnek, nem keresnek. Pál mondja ezt: „nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent” (Róm 3,11). Ez a morális elveszettség fő jellemzője. Ha Isten nem adná meg a megtérés kegyelmét, mindannyian elvesznénk.
A leírtakkal jórészt egyetértek, a metafizikai és morális akarat különbségtétellel is, de csak jórészt.
Írásom egyik oka az alábbi mondatod volt: “Nem véletlenül nem találjuk a „szabad akarat” kifejezést a Bibliában.”,
és az alábbi, végső konklúziód: „hiszen akaratunkat saját bűneink kötik gúzsba, hacsak maga Isten – kegyelemből – szabaddá nem teszi.”
E mondat mögé, pontosabban a „kegyelemből” szó mögé beolvastam az eddigi kálvini kegyelmi kiválasztás tanítást, talán nem ok nélkül. A morális akarat és az ebből adódó elveszettségünk melletti, bárki számára nyitva lévő kapu értelmezéseképpen hoztam ide a Mt.7,7-8-at is. Ha azzal is egyetértünk, boldogan bevállalom akár a „szalmabábu döntögető” címet is! 🙂
Hiszed-e azt, hogy mindenkire igaz az alábbi ige? „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” MINDENKIRE! Az emberiség azon felére is, akiket a kálvini hit szerint csak külső hívással hív az Úr?
Egy az írásom lényege:MINDENKInek lehetősége van felismerni az Urat, segítségül kiáltani a Szabadítóhoz, még úgy is, hogyha sokaknak fogalma sincs hogy ki Ő, és hiszem, hogy a segélykiáltásuk meg fog hallgattatni. „De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét …”, (Az e mögötti titkok már az Úré.)
Erre a szabadságra, szabad akaratra szerettem volna felhívni a figyelmet.
Bocsánat, közben úgy tűnt, hogy elveszett az írásom, így lehet az, hogy részben most dupláztam.
Nagyon érdekes, amiket írtál. Most olvasok egy gyereknevelési könyvet, amiben újra és újra fölvetődik a gyerekek választásainak oka. Nagyon érdekes, hogy úgy születünk – ezt látom a gyerekeimen is – hogy a vágyaink alapján döntünk. (A gyerekeknél ez sokkal kézzelfoghatóbb, mint a felnőtteknél, akik már mindenféle nézet mögé bújtatják a vágyaikat.) A szülők feladata, hogy megtanítsák a gyerkeiknek, hogy mérlegeljenek egy vágyakból fakadó cselekedet előtt. Jól-rosszul megtanítjuk, hogy mit éri meg megtenni, de a valóság nem marad más: vágyaink vannak és befolyásolnak minket.
Nos, csak „hangosan” elmélkedtem.
Érdekes!