M
egint Cambridge-ben vagyok, hogy a disszertációmon dolgozzak, amelynek témája az apostoli tekintély és az egyház legkorábbi hagyományának kapcsolata. A Tyndale House-tól kaptam lehetőséget arra, hogy a doktori tanulmányaim alatt néhányszor a világ egyik legjobban felszerelt teológiai könyvtárában kutathassak. Van egy szobám meg egy állandó íróasztalom, meg milliónyi könyv és folyóirat kéznyújtásnyira tőlem. A Tyndale House annak idején azért született, hogy támogassák igényes evangéliumi teológiai munkák megszületését – elsősorban a biblikum (ószövetségi és újszövetségi teológia) területén. Mivel a Tyndale House sok szálon kapcsolódik a Cambridge-i Egyetemhez, az egyetemi könyvtárrendszerhez is hozzáférést nyújt. De leginkább paradicsomi hely a hozzám hasonló introvertált könyvmolyok számára.
A Tyndale House olyan kutatóközösség, amit szerintem eleve introvertáltaknak találhattak ki. Van itt közösségi élet, de az lényegében a heti egy közös áhítatra és a napi két kávészünetre korlátozódik. Az introvertált emberek (és lássuk be, a könyvtárak mélyén könyvkupacok között ücsörgő és ezt módfelett élvező emberek nagy többsége szükségszerűen introvertált) kevésre tartják az üres csevegést, ezért ezek a rövid kávészünetek rendkívül hasznosak és megtermékenyítőek. Ilyenkor megtudjuk egymásról, hogy ki mivel foglalkozik, előkerülnek elméleti problémák, amelyekre valakinek talán válasza is van, bogarat ültetünk egymás fülébe, inspirációt nyerünk egymástól, majd kb. húsz perc múlva megint mindenki visszaül a könyvei közé és tudja, nem kell beszélgetnie a másikkal, mivel ő maga sem venné jó néven, ha a kutatását zavarnák. (Vezérelv: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.”)
Hálás vagyok a családomért, a gyülekezetemért és az aktív közösségi szolgálatokért, nem hiszek a magány hosszútávú hasznában, mert azt a szeretet parancsával sem tudom összeegyeztetni, de nem tagadom: eszméletlen üdítő pár hétre ilyen helyen lenni. Nem mindenki tudja rólam, van, aki ezt nem is igen hiszi el, de alapvetően introvertált ember vagyok. Szeretem a közösséget, szívesen töltök időt emberekkel, de elfáraszt a sok interakció, és kifejezetten jól érzem magam, amikor egy könyv társaságában visszavonulhatok a gondolataim közé. Aztán persze megint hiányozni kezdenek az emberek, de viszonylag kevés elég nekem ahhoz, hogy újra vágyjak az egyedüllétre, amely feltölt. Egyszer valaki úgy magyarázta el extravertáltaknak, hogy milyen egy introvertált ember, hogy képzelje el, hogy beszélgetés közben folyamatosan egy helyben kell kocognia. Így fárad el egy introvertált ember is mások társaságában. Élvezi a társaságot, ahogy a kocogás is lehet élvezetes, de energiát veszít közben, fel kell töltődnie az egyedüllétben.
Az introvertált ember egyik nagy erőssége, hogy a belső világa viszont szinte kimeríthetetlen forrásokkal rendelkezik. Az emberi közösségeket az extravertált emberek tartják egyben, az értékük felbecsülhetetlen, szerintem sokkal kedvesebb és szórakoztatóbb emberek, mint mi vagyunk, legalábbis a többségük. Régi gyanúm ugyanakkor, hogy az extravertáltak az energiát tőlünk nyerik, mert mi meg elveszítjük azt a társaságukban. Ők nem egyedül töltődnek, mi viszont igen, csak mivel a mi társaságunk nem olyan élvezetes, mint az övék, szeretünk velük lenni, akkor is, ha ez nekünk költséges. Jó esetben ez egy win-win szituáció, rossz esetben egymás idegeinek őrlése. A Tyndale House az introvertált emberek Eldorádója. Olyan hely, ahol a mi értékeink és ajándékaink kapnak egyedülálló lehetőséget. Hálás vagyok érte. Egy időre. Aztán visszamegyek én is az emberek közé.
Csodás ! nekünk itt csak a piaci paradicsom van, legfeljebb Lucullus 😀
Ki is mondta, hogy a fürdőkádjában érzi legjobban magát mert ott választékos a közönség? A KÖNYVTÁR mennyivel JOBB …Viccet félre:
az, hogy egyedül vagyunk ilyenkor csak a látszat. Hogy is volna, amikor közel a Szentlélek mert Ő a szikra, Ő éltet minket …
Kedves Ádám, a létező legboldogabb, és főképp eredményes együttműködést kívánok, szeretettel!
1.) Még jó hogy én is introvertált vagyok… 😛
2.) „Az emberi közösségeket az extravertált emberek tartják egyben, az értékük felbecsülhetetlen, szerintem sokkal kedvesebb és szórakoztatóbb emberek, mint mi vagyunk, legalábbis a többségük.” – Nem gondolom, hogy ez így lenne… sőt…. iszonyú nagy élvezet/élmény a társaságodban lenni… már csak a felröppenő labda-cunamik miatt is… 🙂
3.) „Régi gyanúm ugyanakkor, hogy az extravertáltak az energiát tőlünk nyerik, mert mi meg elveszítjük azt a társaságukban.” – Ez is (részben) igaz… mert nem csak a társaságotokból, de a mélységeitekből, gondolataitokból is bőven nyerünk energiát… sőt! 😀
További jó töltődést… – hogy aztán mi is tudjunk töltődni…
Köszönöm!
Már értem miért találkozunk olyan ritkán!
Pár hónapja ezt mondtam valakinek: „én az emberekből élek. (Engem az emberek éltetnek.)”- csak hogy alátámaszzam az utolsó bekezdésben megfogalmazott gondolatot.
🙂
Csak érdekességként írom, egy egészen más miliő, szintén „paradicsomi
hely” tud lenni introvertált embernek.
Számomra Anglia egyik kicsi falujának, Halsteadnak laundry-ja.
Volt egy helységem, több csendesen működő mosógéppel és karnyújtásnyira
milliónyi ruha, mely mosásra várt. Munkám eredménye pedig a fogasokra
akasztott, polcokon katonai rendben sorakozó, ragyogóan tiszta ruhák.
Az Attwoods Manor idős otthon vezetője hamar felismerte, mennyire ideá –
lis hely lesz ez számomra és számára is. Nagyon megbecsülte munkámat. Ez
a munkakör önkéntes volt. Az egyedüllét miatt nem szerette csinálni senki.
Azért volt közösségi életem is. Időnként besegítettem a gondozásba, majd
visszavonulhattam kedvenc helyemre a mosodába, mely számomra is „Eldorádó”
volt. Munkatársaim azért örültek, hogy végre van valaki, aki szereti ezt
a magányos munkát, én pedig introvertált személyiségem miatt értékeltem.
Einstein bácsi a kutatók számára óceáni „világítótornyokat” tartott ideálisnak. Különbözik a mosodától 🙂 látszólag.
Gimnazista koromban futószalag mellett dolgoztam nyáron, akkor ezt nagyon leszólták, én viszont nem tartottam lélekölőnek. Ahol az ember a gondolataival foglalkozni tud – bemegy abba a bizonyos belső szobába – ott KIZÁRT az unalom 🙂
„……
Volt egy helységem, ……….”
Javítás:
Volt egy helyiségem, ………