Cambridge-i tartózkodásom anglikán élményei pont olyan vegyesek lettek, amilyen az anglikán egyház jelenlegi állapota. Konkrétan a Church of England helyzetére gondolok, amely valahogy beszorult az észak-amerikai progresszívek és az afrikai evangéliumiak prése közé. Az anglikán közösség súlypontja egy ideje már nem az amerikai és brit régió, amit az amerikai episzkopálisok tagságának tavalyi felfüggesztése is jelez, de még mindig elképzelhetetlen lenne az anglikánok világméretű közössége a Church of England meg a Canterbury érsek nélkül. A szexuális forradalom és az azt egyre lelkiismeretesebben követő progresszív teológia mégis olyan változásokat indukál, amelyek jelenleg ennek a világméretű egyházi formációnak a szétesésével fenyegetnek. Persze sokan gondolják, hogy ez most már talán nem is volna olyan nagy baj.
Itt van előttem a Church of England napilapja, amely a mai napon a következő hírekről számol be. Címlapon a püspökök nemrég lezajlott találkozója szerepel, ahol teológiai bizottságot hoztak létre a homoszexualitás és a melegházasság kérdésének újbóli megvitatására. A cikk beszámol arról, hogy a Gafcon nevű konzervatív csoport ellenzi a bizottság felállítását, mert a Bibliához való hűség meggyengülését látja benne, és mert az anglikán egyház 1998-as lambethi tanácskozásán egyszer már döntöttek arról, hogy a felekezet hű marad a bibliai és a történelmi keresztény állásponthoz, amely a házasságot férfi és nő életre szóló kapcsolataként állapítja meg, a saját nemükhöz vonzódó embereknek pedig a bibliai kereteken belül nyújt pásztori segítséget. A Gafcon legfőbb erejét az afrikai anglikán közösségek, az episzkopális egyházból kivált észak-amerikai anglikánok, valamint azok a konzervatív evangéliumi anglikánok adják, akik a Church of England talán egyedül növekvő – és nagy létszámú – gyülekezeteit képviselik.
Az egyházi lap másik mai híre az, hogy Kanadában megválasztották az első felvállaltan homoszexuális püspököt. Az új püspök-jelöltek: Rev. Ryscilla Walsh, aki a férjével két gyermeket nevel, Rev. Canon Jenny Andison, háromgyerekes édesanya, és Rev. Canon Kevin Robertson, aki férfi élettársával két gyermek „apja”. Ha a jelölést a püspökök testülete jóváhagyja, 2017. január 7-én lesz a három új püspök beiktatása. „A kísérlet korai szakaszában járunk még” – nyilatkozza a jelölésről Colin Johnson érsek –, „azt hiszem, a világ nagyobbik része nem érti ezt, ezért kihívást jelent majd számukra, de nekünk lehetőséget ad ez arra, hogy elmagyarázzuk, hogyan és miért hoztuk a döntést.” Kanada tehát két női püspököt és egy férfi homoszexuális püspököt választott Isten népe új vezetőiül. A Gafcon szemében ez nem pusztán tévedés, hanem a bibliai és történeti keresztény hit feladása. Amerikában hasonló ok miatt alakult meg az Episzkopális Egyházból kivált Anglican Church in North America (ACNA), melynek jelenleg kb. 1000 taggyülekezete van. A kanadaiak tehát követik az amerikai episzkopálisok példáját, talán le is körözik őket.
Közvetlenül a kanadai hír mellett olvasható, hogy Shelby Spong volt newarki püspök agyvérzést kapott, és hogy egyházkörzete facebookon adott jelentést az idős egyházi vezető állapotáról. Spong 1979 és 2000 között töltött be püspöki pozíciót, számos népszerű könyvet írt, amelyekben a keresztény hit progresszív vízióját vázolta fel. Ez a progresszív hit „elvetette a hitvallások tanait, köztük Krisztus szűztől születését, testi feltámadását, az eredendő bűnt, a megváltást, a Biblia megbízhatóságát, Krisztus mennybemenetelét, az imádság hatékonyságát, valamint a megtestesülést”. A facebook közlemény továbbítja a család üzenetét, amelyben elmondják, hogy a volt püspök jobban van, helyreállásának egészen jók az esélyei, és hálásak „minden pozitív energiáért, amit feléjük küldenek”, és azért, ha „a szívükben hordozzák” szerettüket. (A pozitív energiákra nyilván azért van szüksége a volt püspöknek, mert az imának ugye nincs hatékonysága.)
Megnéztem egy Cambridge-i liberális anglikán gyülekezet honlapját, hogy milyen programokat hirdetnek a közösségük tagjainak és az érdeklődőknek. A következő programokat találtam: Szeptember 20. ebéddel egybekötött szabad versszavaló alkalom; Szeptember 21. Szent Máté napi úrvacsora (Holy Communion); Szeptember 24. zenekari koncert XY világhírű hegedűs közreműködésével; Október 2. aratási ünnep: ajándékokat lehet hozni a Cambridge City Food Bank számára, megjelenik a város polgármestere is; Október 9. az állatok megáldása, mindenki hozzon fényképeket a kis kedvenceiről, de akár plüssmackókat is vihet a templomba. A honlapon az evangélium üzenetéről az ég világon semmit nem találtam, de hiába kerestem a Jézus vagy a Krisztus szavakat, azok is makacsul kitértek előlem. Helyette zene, vers, jótékonyság, liturgia és plüssmackók.
Talán nem véletlen, hogy egy másik hasonló irányultságú templom utcai hirdetőtáblán jelzi, hogy a parókián megüresedés van, sürgősen (bár a tábla állapotát látva valószínűleg már régóta) vikáriust keresnek. A templom falán egy másik tábla jelzi, hogy az épületet meghatározott időpontokban a „Messy Church” (jelentése: kb. rendetlen, piszkos, zűrös gyülekezet) nevű csoport használja gyülekezeti épületként. Róluk nem tudtam meg többet annál, hogy színes festékpacákkal hirdették magukat.
Ha az anglikán egyházból csak ennyit láttam volna, nem is foglakoznék vele. Kiszáradt fa, üres kagylóhéj, beszáradt, szétmállott csiga, levedlett kígyóbőr, döglött béka: szóra sem érdemes, halott képződmény. Voltak azonban egészen más anglikán élményeim is. A három hét alatt több gyülekezetet meglátogattam, ahol az előbbiekkel ellentétben csodálatos, pezsgő, evangéliumi életet találtam. Ezekre a közösségekre az volt jellemző, hogy a Bibliát tekintélynek fogadták el, az evangéliumot a középpontba állították, valamint hittek a megtérés és a Szentlélektől való újjászületés fontosságában. Az egyik ilyen gyülekezet a St. Andrew the Great anglikán templom gyülekezete volt, a másik a Christ Church nevű evangéliumi gyülekezet, a harmadik a Holy Trinity karizmatikus anglikán közösség.
Mindhárom gyülekezet gyönyörű, színes ólomüveges templomépületben találkozik, de mindhárom esetében nyilvánvaló, hogy nem az épület, hanem az evangélium által egybekötött emberek a gyülekezet. Akár máshol is találkozhatnának, az épületet csak összegyülekezési helyként használják. Mindhárom gyülekezet zsúfolásig tele volt emberekkel, mindhárom gyülekezetben Krisztus volt a középpontban, mindhárom gyülekezetben a Bibliára alapozott volt az igehirdetés, mindegyikben aktív evangélizációt folytattak. A háromból kettőben a középső padokat székekre cserélték, az énekeket gitár, dob és hegedű vagy fuvola kísérte, az oltárnál kivetítőket szereltek fel az énekek és a hirdetések számára, az egész helyet barátságosra és befogadó hangulatúra alakították át, az igehirdető ugyanolyan ruhában állt elénk, amilyenben mi is a templomba érkeztünk, az alkalom után teával és kávéval marasztalták az embereket, akik szívesen is maradtak. Ezekben a templomokban a középkor és a 21. század úgy találkozott egymással, hogy a tradíció befogadta a modernt, a modern pedig a tradíciót, és közben mégsem az evangélium veszett el, hanem csak az, ami azt elavultnak mutatta volna.
Az anglikán egyházban az élet nyilvánvalóan és tagadhatatlanul az evangéliumi közösségekben van. Ott vannak a tömegek, ott vannak a fiatalok is, ott van a növekedés és az élet. A másik oldalon a kultúrával való teljes azonosulás, a semmitmondás, a pozitív energiák küldése, a progresszió, a versszavalás, a zenei koncert, a jótékonyság, az állatok megáldása és a kiürült templomok. A hit feleslegessé válása. Döbbenetesen kézzelfogható a különbség. Az anglikán egyház egyetlen reménye az, ha az evangéliumiakra hallgat. Ha az egyház a progresszió útját követi, önmaga csomózza a kötelet, amire felakasztja magát.
A reneszánsz szexuális forradalomban született egyházat elsodorja a XXI. Század szexuális forradalma.
Persze ez így cinikus kissé, rengeteg tisztelettel vagyok az anglikán hagyományok iránt, nem lehet leírást adni úgy róla, hogy csak egy szexőrült és többszörös feleséggyilkos zsarnok műve lenne. De VIII. Henrik mindenesetre kissé pikáns ízt ad a kezdeti időszaknak.
De ettől a Common Prayer Book még nagyon ütős, nem beszélve a himnuszaikról. Ezekből az evangéliumi protestánsoktól a katolikusokig mindenki vett már át…ami azért nem semmi.
Gyorsan, -és az anglikánok részleges mentségére – hozzá teszem, azok a tendenciák, amik náluk vannak, az egész kereszténységet sújtják.
Az evangélikál protestánsok sem mentesek tőle, és a katolikusok között is jelentős feszültség van Ferenc pápa megválasztása óta. Érdemes megemlíteni, beszéltem egy argentin hölggyel ( aki amúgy 2-3 generációs Buenos Airesben elő magyar) hogy az argentin katolikus egyház is ketté szakadt a pápa munkássága kapcsán.
Az olasz származású italo- argentinok, saját vérei rajonganak érte.
Viszont a hispán , lengyel, arab, magyar, örmény stb. Származású argentin katolikusok meg vannak rajta ütközve. Veszélyesen liberálisnak tartják az irányt, ami felé mutat.
Kiváló elemzés az amerikai Ross Douthat tollából :
https://www.firstthings.com/article/2016/01/a-crisis-of-conservative-catholicism
Rendkívül éleslátó elemzés – ahogy Douthat analízisei szinte mindig. Köszi.
Igazán nincs mit 🙂
Viszont a poszt nem váltott ki nagy komment – cunamit, pedig akár ki is válthatna. Ugyanis ami a témája, az Magyarországon is roppant lényeges.
Azt idei MEKDSZ Téli Táborban hangzott el ( ha jól emlékszem egy fiatal református lelkésztől ( aki néha ide is kommentet írt :)) hogy Skóciában látta hogy vezet református gyülekezetet egy homoszexuális lelkész. ( John Knox bizonyára forog a sírjában. )
A legsokkolóbb az a meglátása volt , hogy szerinte nálunk is ez lesz néhány évtized múlva. (Ezt nem mint pozitív jövőképet említette. )
Azaz lehet, hogy nem sokáig maradunk ilyen- sokszor jó értelemben vett- konzervatív periféria , előbb utóbb nálunk is begyűrűznek a gazdagabb országokban Lévő tendenciák. Ez pl a reformátusok esetén valószínűleg egyházszakadást is hozna. Az evangélikus egyház pedig kb eltűnik.
A katolikusok esetén sem látni, mit hoz a jövő, de azt talán jobban visszahúzza Afrika súlya. A guineai Sarah bíboros könyve, az ” Isten vagy a semmi ” kicsit hadüzenet is a teológiai liberálisoknak. Sarah tudja, ami az afrikai egyházak voltak az arianus válság idején, azok most is. Döbbenetes az az öntudat és önkép , ami az afrikai keresztények egy része felől jön, nem a lesajnált szegény rokont látják magukban, hanem azt az erőt ami képes megmenteni a nyugati kereszténységet saját hülyeségétől.
Persze ne ideálizáljuk az ottani helyzetet, vannak hibák és hiányosságok bőven.. sőt kereszténység ellenes tendenciák ott is vannak, igaz ezek eddig csak dél – Afrikában váltak tömeges jelenséggé, a legtöbb Afrikai országban a vallásellenesség csak egy szűk értelmiségi réteg ópiuma.
Mondjuk ha a következő pápa afrikai lenne, akkor az konzervatív kurzus lenne, semmi kétség. (a liberális Kasper bíboros , de pláne Godfried Daneels valószínűleg csatakosan ébred, ha rémálmaiban megjelenik egy guineai vagy kenyai pápa. Mondjuk Daneels akkor mehetne is szépen nunciusnak Bangladeshbe vagy Kirgizisztánba. )
Hogy kissé csapongó előző kommentemet summázzam: remélem az anglikán egyház jelene nem lesz a magyar egyházi valóság 2040 körül.
Cypriánus:
„A reneszánsz szexuális forradalomban született egyházat elsodorja a XXI. Század szexuális forradalma.”
– Jó meglátás remek megfogalmazásban, eltárolom későbbi használtra. Az anglikán himnuszok nagyon szépek, szeretem őket. Az anglikán egyháznak is lehetett értelme a történelem folyamán, ahogy minden, a tévútakon ügyetlenkedő centrumról leszakadó irányzatnak volt értelme, és van érdeme.
Az anglikánok és általában a protestánsok nélkül az egyén jogait és a hitbéli önkéntességet tiszteletben tartó modern egyházi szemlélet NEM JÖHETETT VOLNA LÉTRE, köszönet érte.
A centrum és a periféria mára sokkal közelebb került egymáshoz, mint valaha, így ideje, hogy összenőjön, ami összetartozik. Ez alatt nem „rekatolizálást” értek, hanem az egységben rejlő előnyök önkéntes belátását, akár formális egység nélkül. Nem a forma, hanem a tartalom a lényeg.
Eddig anglikánokból főleg a Trinity Church hálózattal találkoztam (annak idején Hollandiában Trinity Church-be jártam fél évig). Nem tudom, ez azonos e a Holy Trinity közösséggel, mindenesetre amennyire értettem, a gyülekezet nem mondta magát karizmatikusnak…
Tőlük már bő 10 éve halottam felőlük ezekről a feszültségekről…
@Cypriánus: ami a pápát illeti, nem látok rá eléggé protestánsként. Mindaddíg, amíg a tanítást nem vizezi fel, a párbeszédre való felhívás szerintem rendben van. Annak idején Jézust is a bűnösök barátjának titulálták, miközben egy percig nem legalizált semmi bűnt.
Szóval, amíg a dolog arról szól, hogy szóba állunk velük és a normális társadalmi érintkezés elől nem térünk ki, sőt esetleg olykor párbeszédet kezdeményezünk, addig szerintem rendben van a dolog…
Kiváncsi vagyok mit látnak illetve esetleg te mit látsz túl liberálisnak a pápa ténykedésében?
Dzsaszper, én nem gondolom Ferenc pápa ne lenne katolikus, azt sem hogy ne vezetné a jó szándék, de a saját elképzeléseit nagyon keményen nyomja, nem számolva sok mindennel… pl hogy a latin-amerikai teátrális gesztusok máshol mennyire félre érthetőek, vagy hogy konzervatív ősi társadalmakban mennyire ijesztőek akár.
Jó szándék ellenére úgy kerülhet az egyház történetbe, mint aki egy feszült, polarizált katolicizmus hagyott hátra. A konzervatívok világszerte szervezkednek, a ( gyakran gyűlölködő és futóbolond) tradicionalisták pedig telekiabálják az eget is. ( mondjuk a tényleges arányuk alapján ez kb az ordító egér szindróma. Persze vannak nagyon normális, építő tradicionalisták is, de van egy tényleg eszelős és hangos kisebbség is köztük, mondjuk tényleg a szedevakantisták a gödör alja, az már egy önálló szekta. )
A pápával abszolút nem értek egyet menekültügyben, de az az érzésem, hogy az álláspontja inkább retorikai, mint praktikus. Elvégre, sokkal könnyebb jó kapcsolatokat ápolni olyan közösségekkel, amelyeket elvben elfogadunk. Diplomáciai szempontból Ferencnek és a klérusnak igaza van. (Végül is, mint mondhat egy lelki vezető, aki katolikus pappá válva már feladta a számunkra fontos, evokompatibilis életet? Ezután már mit neki a földi fennmaradás és egyéb hívságok?!)
Szerintem viszont Ferenc egyáltalán nem bánja, ha a gyakorlatban a hívek a hétköznapi eszükre hallgatnak, és úgy kezelik a bevándorlásügyet, ahogy az eszük sugallja. Ez megy nekik maguktól is, nem igénylik hozzá Ferencet.
Ettől a kis döccenőtől eltekintve, a katolicizmus előnye az életképesség és a tömegvonzás, hátránya a lassú reformképesség, a protestánsok előnye pedig a decentralizált megújító képesség (mármint pár száz éve még volt nekik ilyen, mára kicsit beleragadtak a múltjukba, elfáradtak, és jelentősen vesztettek a vonzerejükből). A protestpárt rosszul jár, ha kormányra kerül, a protestegyház szintén túlnyeri magát, amikor lázadóból autoritássá merevedik.
Veszélyes, ha az ember Gizikétől gőzekéig mindent kompatibilissé akar magyarázni Jézus tanításával. Előbb a melegházasságot, aztán az eutanáziát? Nem csoda, ha a hívekben felberreg a vészcsengő, hogy itt valami nagyon nincs rendben. A felháborodottak szép lassan leválnak a Jézus eredeti tanítását az ateista nyomulással összegyúró álmodern felekezetekről, és átmennek a szabályokat komolyan vevőkhöz.
Kedves Dzsaszper!
Ross Douthat szerintem nagyon jól összefoglalja mi a különbség a „liberális ” és a „konzervatív ” katolikusok és a tradicionalisták között.
Liberális katolikus : valamiféle kiegyezés kell a kortárs nyugati gondolkozással
II. Vatikáni Zsinat : igen
Konzervatív : ellenpólussá kell válni, nincs más választás ha Jézushoz hű akar maradni a katolikus egyház .
Szekuláris állam kell ( a régi amerikai értelemben)
II. Vatikáni Zsinat : igen, de az eredeti dokumentumok nem a baloldali sajtó vagy szinkretista teológusok mint Hans Küng magyarázatai
Tradicionalisták : minden rossz , és a
II. Vatikáni Zsinat dokumentumai érvénytelenek, XII. Piusz volt az utolsó legitim pápa – legalább valószínűleg . A vallásszabadság nem érték.
Az utóbbi csoport kb a katolikusok 1%-a, az igazán kemény mag világszerte úgy 1 millió fő.
( az amúgy a józan és más vallásúakkal kedves XII. Piusz aligha lenne tradicionalista, ha ma is élne, de ezt hagyjuk. Sajnos rajta marad a Hitler pápája igazságtalan cím, bár az utóbbi években pont az izraeli történészek kezdik rehabilitálni, beleértve magát a Yad Vashem -et is, ahol változott az eddigi őt támadó felirat egy jóval mérsékeltebbre, amely elismeri az erőfeszítéseket is. )
Kedves Cypriánus,
tehát a II. Vatikáni Zsinat egy érdekes pozíciót vett fel a konzervatív-liberális vitában. Ami engem jobban érdekelne, mert protestánsként nem látok rá, az a pápa tevékenykedése — ha jól értelek, ő igyekszik a II. Vatikáni Zsinathoz hasonló pozíciót tartani?
A liberálisokkal egy fontos kérdésben egyet tudok érteni, hogy legalábbis párbeszédkészség kell, és meg kell tudni szólítani a nyugati gondolkozású embert is. De ez szerintem nem kell feltétlen kiegyezést jelentsen.
A konzervatívok is elfogadják a II. Vatikáni Zsinatot, viszont nem valami progresszív hermeneutika alapján értelmezik a szövegeit, hanem a korábbi hagyománnyal egységben.
Erre a legjobb példa valószínűleg Ratzinger volt.
A ( hardcore) tradicionalisták azok, akik elvetik a szöveget is.