C. S. Lewis, aki maga is számos könyvet írt, melyben a képzelet a mi világunktól eltérő vidékeken (Malacandra, Perelandra, Narnia, Glóm stb.) szárnyalhat, zseniálisan ragadja meg a mítikus képzelet irodalmi jelentőségét. Barátja és írótársa, J. R. R. Tolkien A gyűrűk ura c. háromkötetes meséje kapcsán teszi fel Lewis a kérdést: „De miért – kérdezik némelyek – miért kell a saját fantazmagóriádban létező sohaországokról beszélned, ha egyszer az emberek valóságáról van komoly mondanivalód?” Majd ő maga meg is válaszolja a kérdést:
„Gondolom azért, mert a szerző legfőképp azt szeretné közölni, hogy az emberek életének ilyen mítikus és hősies minősége van. Az elvet észrevehetjük a karakterek ábrázolásában. Ami a való világban legtöbbször a karakterek felépítésén keresztül történik, itt egyszerűen azáltal van jelen, hogy a karakter tünde, törpe vagy hobbit (neadjisten varázsló). Az elképzelt lények a bensőjüket kívül hordják; látható lelkek.
De vajon láttuk már az Embert magát – az univerzummal szembeszálló Embert – azelőtt, hogy egy tündérmese hőseként láttuk volna őt? A könyvben [Lewis A gyűrűk urára utal] Éomer a zöld földet a legendákkal állítja szembe. Aragorn azt válaszolja, hogy a zöld föld maga ‘hatalmas legenda tárgya’. A mítosz értéke az, hogy megragadja mindazt, amit ismerünk, és helyreállítja gazdag jelentőségüket, melyet az ‘ismertség fátyla’ elrejtett. A gyerek úgy eszi élvezettel a tányérján lévő (egyébként unalmas) hideg húst, hogy bölénynek képzeli, melyet éppen most ejtett el íjjal és nyílvesszővel. És a gyerek bölcs. A valódi hús ízletesebben tér hozzá vissza, miután belemártotta egy történetbe; azt is mondhatnánk, hogy csak így lesz az valódi hússá. Ha belefáradtunk a valódi tájba, nézzük egy tükrön keresztül! Amikor a kenyeret, az aranyat, a lovat, az almát vagy magát az utat egy mítoszba helyezzük, nem menekülünk a valóságból: újra felfedezzük azt. Amíg a történet benn van a fejünkben, a valódi dolgok sokkal inkább önmaguk. Ez a könyv nemcsak a kenyeret és az almát gyógyítja ilyen módon, hanem a jót és a rosszat is, örökös veszélyt, aggodalmat és örömöt szerezve nekünk. Azáltal, hogy mítoszba mártjuk ezeket a dolgokat, sokkal tisztábban látjuk, hogy mik is valójában.” (C.S. Lewis: Essay Collection and Other Short Pieces)
Már őszülő fejemmel … kóstolgatok bele a Gyűrűk ura c. könyvbe. Nagyon perifériálisan, még csak belelapoztam, még csak egy-egy rövid szakaszba kaptam bele.
Tulajdonképpen – bár nem tartom műveletlennek magam – de a mese világa elhagyta életemet, most érdekes újra felfedezni.
Várom azt a pillanatot, amikor majd „elkap a gépszíj ” , mondjuk majd egy hosszú sötét téli éjszakán, és belemerülök az olvasásba.