Evangéliumi Fórum 2017

2017 szept. 17. | Divinity, Kultúra, Spiritualitás, Teológia | 0 hozzászólás

Már csak két hónap van az Evangéliumi Fórum 2017-es találkozójáig, melyre az EF regisztrációs felületén lehet jelentkezni. Az EF 2017-re olyan protestáns keresztény vezetőket és potenciális vezetőket várunk, akik szeretnének más felekezetű, de az evangélium központi üzenetéhez és a Biblia tekintélyéhez ragaszkodó hívőkkel együtt megerősödni a bibliai örömhír hiteles képviseletében. Mottónk: „meggyőződünk, hogy meggyőzhessünk”. A találkozó november 12-15 között lesz, a harkányi Thermal Hotelben. Az Evangéliumi Fórum műhelyekre épül, ami kifejezi azt a szándékunkat, hogy evangéliumi nézőpontból szeretnénk az élet különböző területein jelentkező kihívásokról együtt gondolkodni. A tavalyi öt műhely (apologetika, bibliaértelmezés, gyülekezetmegújítás, vezetői, teológus) mellett idén elindul a művészet műhely is. Kedvcsinálónak itt tekinthető meg egy rövid videó az Evangéliumi Fórumról.

Céljaink között legfontosabbak a tartalomáramoltatás, a kapcsolatok építése, az egymás hite általi bátorodás, az evangélium igazságában és erejében való bizonyosság megerősítése. Ebben az évben fontos hangsúlyt kap a reformáció 500. évfordulója. Előadóink között lesz Leonardo De Chirico olasz teológus, a Reformanda Initiative vezetője, Ellis Potter, a 3 elmélet a mindenségről és a Honnan tudod? c. könyvek szerzője, David és Tasha Chapman, a Covenant Seminary tanárai, Tapolyai Emőke klinikai pszichológus, Bolyki László zenész, Földesi Barnabás festőművész, Tomka János, a KRE tanára, Szalai Zsolt pénzügyi tanácsadó, valamint Schauermann Tamás, Sípos A. Szabolcs és jómagam az EF vezetőségéből. A délelőtti igehirdetéseket idén Suhai György lelkipásztor, a Fiúság Akadémia tanára fogja tartani.

Jelentkezni az EF honlapján lehet (itt). Az EF ezután meghívót küld mindazoknak, akiknek a jelentkezését elfogadta. (A szervezők komolyan veszik a jelentkezőktől bekért ajánlásokat, és a helyek is korlátozottak, ezért nem minden regisztráció von maga után automatikus részvételt.) Az első fizetési sáv határideje szeptember 20-án jár le, ezért aki szeretne jelentkezni, igyekezzen! (Utána is lehet még jelentkezni, de az már valamivel drágább fizetési sáv.) Ösztöndíjat indokolt esetben lehet igényelni (az ösztöndíjas árak is fel vannak tüntetve a honlapon), és persze annak is örülünk, ha valaki hozzá tud járulni a többi résztvevő részvételi díjának csökkentéséhez. Ha ismertek olyan evangéliumi szemléletű vezetőt a környezetetekben, akit érdekelhet a Fórum, ajánljátok neki! Ha ti magatok vagytok ilyenek, jelentkezzetek!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK