Most akkor az Úr mondja, vagy nem az Úr mondja?

2011 jan. 23. | Divinity, Exegézis, Hermeneutika | 11 hozzászólás

A korai egyház az újszövetségi iratok tekintélyét elsősorban az apostolok Krisztustól kapott tekintélye miatt fogadta el. Az apostolok Krisztus különleges felhatalmazásával bíró küldötteiként leveleikben az Úr szavát vetették papír(usz)ra. Pál apostol félreérthetetlenül szögezi le a korinthusiaknak, hogy amit ír, az az Úr rendelkezése. „Ha valaki azt tartja magáról, hogy próféta vagy Lélektől megragadott ember, tudja meg, hogy amit nektek írok, az az Úr parancsolata. És ha valaki ezt nem ismeri el, ne ismertessék el.” (1Kor 14,37-38) Erre a tekintélyre utal az a metafora is, hogy az apostolok az egyház alapja (Ef 2,20 és Jel 21,14). Az Újszövetség az Ószövetséghez hasonlóan ezért legfőbb tekintéllyé vált Isten népe számára, melynek minden más tekintély (legyen az tudomány, egyház, vagy saját értelmünk) alá van vetve. A Biblia legfőbb tekintélyét megerősíti a Szentírás ihletettségéről szóló tanítás is (2Tim 3,16), melynek hatálya alá esnek az apostoli iratok, beleértve Pál leveleit (2Pt 3,15-16).

Ehhez képest meglehetősen furcsának tűnik, amikor Pál a korinthusiaknak azt írja: „A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el.” (1Kor 7,12) Ezt megelőzően a 10. versben pedig azt írja: „A házasoknak pedig nem én parancsolom, hanem az Úr, hogy az asszony ne váljon el a férjétől.” Míg a 14. rész végén Pál azonosítja a rendelkezéseit az Úr akaratával, itt különbséget tesz az Úr szava és saját rendelkezése között. Vajon miért? És mit jelenthet ez? Hogyan kell értenünk ezt a furcsa ellentmondást? Akkor azok a szavak, melyeket Pál a felemás igában élő házasoknak mond, nem ihletett igék?

Az egyik lehetséges megoldás a dilemmára az, hogy a 12. versben adott tanács is ihletett, de az ihletettség arra vonatkozik, hogy Pál ihlet alatt mondja ki saját rendelkezéséről, hogy nem ihletett. Tévedhetetlenül állítja, hogy a tanácsa nem tévedhetetlen. Az apostol szavai ihletett szavak, kivéve azokat, melyekről ő maga mondja, hogy nem ihletett szavak. Ezt támaszthatja alá az, hogy a fejezetben később is úgy ad egyes kérdésekben tanácsot, mint hitelt érdemlő ember (25), akiben szintén Isten Lelke van (40), de akinek tanácsát nem muszáj elfogadni (36-38). Elképzelhető tehát, hogy Pál ezekben a rázós kérdésekben egyszerűen nem akart apostoli tekintéllyel fellépni, mint ahogy Filemonnak írt levelében is vonakodik használni ezt a hatalmát (Filem 8-9). A többi esetben az Úr (Isten) szavát mondja, a 12. versben azonban saját véleményét.

Bár nem zárom ki teljes mértékben az előző értelmezést, a magam részéről más megközelítést javaslok Pál szavai megértéséhez. Amikor az apostol a 10. versben azt írja, hogy „nem én parancsolom, hanem az Úr”, konkrétan az Úr Jézus válással kapcsolatos tanítására utal. Jézus világosan kimondta, hogy a válás helytelen, Pál tehát közvetlenül hivatkozhatott az Úr (Jézus) rendelkezésére. A felemás igában élő házasok esetében azonban nem tudott Jézus tanítására hivatkozni, mert nem maradt fenn Jézustól ezzel kapcsolatos rendelkezés. A probléma valószínűleg akkor vált jelentőssé, amikor pogány környezetben házastársak közül csak az egyik fél tért meg, és hirtelen nem tudta, maradhat-e olyan házasságban, ahol a társa hitetlen. Pál tehát úgy kezdi válaszát, hogy „én mondom, nem az Úr”. Nem a tanácsa ihletettségét vagy tekintélyét kisebbíti, hanem a forrását jelöli meg. Erről a kérdésről nem az Úr Jézus rendelkezett, hanem ő, az apostola rendelkezik, akiben szintén Isten Lelke van.

Természetesen mindkét értelmezés esetén nagy súlya van Pál rendelkezésének. Az első esetben úgy beszél, mint Isten hiteles szolgája, akinek a szavát a mérlegelésben semmiképpen nem hagyhatjuk figyelmen kívül. A második esetben úgy kell Pál tanácsát fogadnunk, mint Istentől ihletett, és ezért Jézus szavaival egyenrangú, feltétlen tekintéllyel bíró rendelkezést.

11 hozzászólás

  1. endi

    Szerintem minden mai tanító példát vehetne Páltól, aki képes volt kimondani, ha valami csak a saját véleménye. A legtöbb tanító soha nem mond ilyet ki, hanem csak beszél, beszél, beszél, mintha minden amit mond, Istentől lenne.
    Pedig ha kimondanák hogy most ez itt csak az én véleményem, akkor a többi mondatuknak is súlya lenne, hogy azok viszont Istentől vannak tutira.

    Ja, hogy pont ezt akarják elkerülni? Nem csodálkoznék…

  2. sfi

    “melyeket Pál a felemás igában élő házasoknak”

    Csak szólok. Az iga, sosem a házasságra alkalmazott bibliai kép. Amikor Pál felemás igáról beszél, éppen nem házasságról szól, hanem nyilvánvalóan a szolgálatról. S az itt szereplő hitetlenre alkalmazott szó, más helyeken a kicsiny hitűekkel van visszaadva. Következésképpen a felemás igával kapcsolatos intelem arról szól, hogy szolgálat munkájára olyanok álljanak össze, akik összehangoltan képesek azt végezni. Ugyanis, ha a szántás alkalmával az egyik ökör erősebb, mint a másik, abból minimum az következik, hogy a gyengébb az erőset is visszatartja.

  3. Szabados Ádám

    endi, bár Pál szavainak értelmét nem ebben látom (l. fent), alapvetően egyetértek azzal, hogy a tanítók hitelességét inkább növeli, ha különbséget tesznek saját véleményük és Isten igéje között.

    sfi, köszönöm a korrekciót. Készséggel elismerem, hogy a 2Kor 6,14-ben Pál nem a házasságra használja a felemás iga kifejezést, és hogy éppen a 2Kor 6,14 radikális üzenete miatt ebben a kontextusban nem volt szerencsés ezt a képet használnom. Ha nagyon precízek akarunk lenni, akkor azt is ki kell mondani, hogy Pál szolgálatról sem beszél abban a szakaszban. Ha valami, akkor a bálványimádás (tehát talán az áldozati lakomákon való részvétel), illetve a kultikus prostitúció tartozik a tiltás hatálya alá. Szerintem egyébként éppen a szöveg definiálatlan üzenete miatt vonatkozhat az alapelv mind a szolgálatra, mind arra, hogy ne menjünk bele nemhivőkkel való párkapcslatba. (Ha már megköttetett a szövetség, akkor viszont ne kezdeményezzünk válást, erről beszél Pál az 1Kor 7-ben.)

  4. sfi

    “a nagyon precízek akarunk lenni, akkor azt is ki kell mondani, hogy Pál szolgálatról sem beszél abban a szakaszban.”

    No igen, csak azt megelőzően több fejezeten keresztül, ami ebbe az okfejtésbe torkollik bele. 🙂

    “Szerintem egyébként éppen a szöveg definiálatlan üzenete miatt vonatkozhat az alapelv mind a szolgálatra, mind arra, hogy ne menjünk bele nemhivőkkel való párkapcslatba.”

    A teljes Szentíráson áthúzódóan soha sem alkalmazott kép a házasságra az iga. Szerintem nem alaptalanul. A rabszolgaságra, szolgaságra használt metafora. Mi is ilyen rabszolgái lettünk az igazságnak, a Krisztusnak. Csak a mi igánk gyönyörűséges. Nem hiszem, hogy szerencsés lenne ezt a rabszolgaságra alkalmazott képet keverni a teljesen más alapokon nyugvó házassággal. Egész biztos vagyok benne, hogy Pál sem tette. Továbbá azért sem jó, mert a tapasztalat az, hogy ebből aztán szeretnek az emberek és felekezeteik törvényeket fabrikálni. S ezen az alapon tiltják a hívő és nemhívő között kötendő házasságot. Természetesen van helye ebben az óvatosságnak, erre számos intés elhangzik az ószövetségi iratokban. Ám figyelemre méltó különbség, hogy az újszövetségi iratokban ilyen tiltás csak az újraházasodással kapcsolatban merül fel. Erről sokat lehetne beszélgetni, de az egy másik téma lehetne.

  5. Szabados Ádám

    Pál használja a házassággal kapcsolatban a “szolgaság alá vetve” (dedoulotai) kifejezést az 1Kor 7-ben. Na nem azért, mintha a házasság rabszolgaság lenne, hanem mert a házastárs haláláig (vagy a hitetlen fél válásáig) köt. (Vö. Róma 7,1-3 is.) Az “iga” metaforát sem kell túldimenzionálni: a kép az együtt haladás nehézségét szimbolizálja.

    A hívő és nemhívő közötti házasság tényleg másik téma. Ami ide tartozik az az, hogy amennyiben a felemás iga a közös szolgálatban (ahogy állítod) helytelen, akkor mennyivel inkább helytelen a házasság szövetsége esetében. Ez fordítva nem lenne feltétlenül igaz, de az érvelésben a nagyobbtól a kisebb felé haladva megkerülhetetlen következtetés. (Ha tágabb kapcsolatban igaz az elv, akkor szorosabb kapcsolatban mennyivel inkább az!) A 2Kor 6,14 értelmezéseddel egyébként továbbra sem tudok teljesen egyetérteni, a közvetlen szövegkörnyezet nem a szolgálat, hanem a Pál és a korinthusiak kapcsolatát beárnyékoló, közelebbről nem definiált háttérprobléma.

  6. sfi

    “Pál használja a házassággal kapcsolatban a “szolgaság alá vetve” (dedoulotai) kifejezést az 1Kor 7-ben.”

    No igen. Épp azt mondja, hogy nem vettetett szolgaság alá a keresztény férfiú. (Ha a 15. versről szóltál.)

    “Ami ide tartozik az az, hogy amennyiben a felemás iga a közös szolgálatban (ahogy állítod) helytelen, akkor mennyivel inkább helytelen a házasság szövetsége esetében.”

    A házasság kifejezetten világi szövetség, bármennyire is van a kereszténységnek rávonatkozó üzenete. Az isten szolgálata pedig nem világi tevékenység akkor sem, ha vannak a világban játszódó eseményei.

    “közvetlen szövegkörnyezet nem a szolgálat, hanem a Pál és a korinthusiak kapcsolatát beárnyékoló, közelebbről nem definiált háttérprobléma.”

    Pál gondolatmenete a 2. fejezet 12. versétől kezdődik. Innentől kezdve a vitatott részig a szolgálat munkájáról beszél. Nem is tudom, milyen közelebbről meg nem nevezett konfliktusról beszélsz, ami szerinted beárnyékolja Pál és a korintusziak viszonyát. Ellenkezőleg. Pál elmondja, hogy azon háborog a lelke, hogy el kellett válnia Titustól. S ehhez a gondolathoz tér is vissza a 7. fejezetben. Az egész addig terjedő rész semmi másról nem szól, mint arról a kijelentésről, amit abban nyert meg Pál, hogy hiányolta Titus társaságát, aki “a közös hit szerint való igaz fia”.

  7. sfi

    háborog = háborgott

  8. Szabados Ádám

    sfi,

    1. Pál az 1Kor 7,15-ben azt mondja, hogy az “ilyen esetekben” nincs szolgaság alá vetve, tehát Pál a szabálytól való eltérésről beszél. A szabály az, hogy a házas “szolgaság alá van vetve”, vagyis nem válhat és nem házasodhat újra.

    2. Amit a világi tevékenység vs. Isten szolgálata különbségről írsz, azt nem értem.

    3. A Pál és a korinthusiak közti konfliktushelyzet a 7,14-et közvetlenül megelőző versekből derül ki: “nem a mi szívünkben kevés a hely számotokra, hanem a ti szívetekben van kevés hely számunkra”.

  9. sfi

    1. Jó, ebben igazad van. De ez egy meglehetősen korlátozott érvényességű szolgaság. Ebből Te sem vontál le rabszolgaságszerű értelmet. Mi több, akkoriban ez meglehetősen aszimmetrikus volt. A férj köthetett másik házasságot (poligámia), a nő pedig valójában el is válhatott, ha nem ment újra férjhez (1Kor. 7,11). Ez utóbbi ugye még az Úr szavával szólva.
    2. Akkor drasztikusabban: a kereszténységnek semmi köze a házasság intézményéhez. Eleve jóval a kereszténység előtt létezett. A keresztény értékvilágtól teljesen függetlenül is érvényes, és betölti anélkül is lényegi funkcióját.
    3. Értem. De ez nem egy közelebbről meg nem nevezett konfliktus. Az első levélben elég jól kifejtett, s itt vissza is utal rá, s ami ekkor rendeződött. S természetesen Pál nem ok nélkül avatta be őket a szolgálatról kapott kinyilatkoztatásba ilyen hosszasan.

  10. Szabados Ádám

    1. Egyetértünk, és szerintem az “iga” szó metaforikus jelentése is korlátozott.

    2. Igen. Nem. Attól függ. Ez hosszabb kifejtést igényelne mindkettőnk részéről.

    3. A 6. részben Pál csak halványan utal a konfliktus lényegére, máshonnan viszont valóban többet is megtudhatunk róla. A NIGTC – Second Corinthians (jelenleg az egyik legigényesebb görög szöveggel dolgozó exegetikai kommentár) azt vélelmezi, hogy a 14. versben Pál a korinthusiak szíve meghidegülését kompromisszumokkal teli életvezetésüknek tulajdonítja, ezért tér ki a világgal való közösség kérdésére. Ebbe a szolgálat kérdése is beleférhet, de érzésem szerint nem azon van a hangsúly.

    Nyugodtan reagálj, ha akarsz, de nekem most ejtenem kell ezt a fonalat.

  11. infaustus

    “Szerintem minden mai tanító példát vehetne Páltól, aki képes volt kimondani, ha valami csak a saját véleménye.” (endi)

    Endi, érdekes és jogos felvetés. Ugyanakkor szerintem itt nem lenne szabad – mint ahogy másoktól már láttam erre példát – szembeállítani az emberi és isteni véleményt. Itt inkább az isteni és _apostoli_ vélemény kettőssége jelenik meg. És az apostoli, ahogy az más levelekből kiderül, ugyanannyira kötelező érvényű volt, mintha isteni lett volna. Persze ehhez hozzá tartozik, hogy Pál nem egy akármilyen mai tanító volt, hanem az Egyház alapjait fektette le. Ezért elég nagy tekintélye volt még a “magánvéleményének” is.

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK