Akik az Újszövetséget görögül is olvassák és tanulmányozzák, azoknak a reformáció emlékévében izgalmas hírrel szolgálhatok: a Cambridge-i Tyndale House jóvoltából megjelent és már kapható a görög szöveg új kritikai kiadása! Bár akár konzervatívnak is mondhatnám a kiadást, hiszen a szerkesztők célja a legkorábbi ismert kéziratokhoz való legnagyobb hűség volt, egészen a bekezdések jelzéseiig, a szavak betűzéséig (pl. γείνομαι vs. γίνομαι), a hehezetekig és a hangsúlyjelekig (amennyiben vannak). A görög Újszövetség mai kutatói (leszámítva a Textus Receptus feltétlen híveit) szinte mind a Nestle-Aland illetve a UBS szövegkiadásait használják. A Nestle-Aland és a UBS szövegei ma már lényegében megegyeznek, a Nestle-Aland szöveg (amely jelenleg a 28. kiadásnál tart) legnagyobb erőssége a részletes és alapos kritikai apparátus, amely segít eligazodni abban, hogy mely kéziratok támasztják alá a szöveg melletti vagy éppen attól eltérő olvasatot. E két nemes, modern kritikai szöveghagyomány mellé kerül mostantól a Tyndale House szövege, a The Greek New Testament Produced at Tyndale House, vagyis a THGNT.
Múlt héten Barcelonában voltam, ahol egy többnapos workshop keretében Peter J. Williams, a Tyndale House igazgatója mutatta be az új kritikai szövegkiadást. Megtudtuk, hogy a THGNT nem a Nestle-Aland vagy a UBS szöveg helyét akarja átvenni, inkább kiegészítő szerepre törekszik, és a szövegkiadás filozófiájának megismerése után én is úgy gondolom, hogy erre a szerepre jogosan tart igényt. A THGNT megjelenésében minimalista, az a szándék vezette a szerkesztőit, hogy a szöveget minél többen akadálytalanul olvassák. A NA szöveghez képest jelentéktelen a kritikai apparátusa, a szövegtestből hiányoznak a jelzések (kockák, zárójelek stb.), a lap alján lévő kéziratok, amelyek a döntéseket alátámasztják (vagy éppen nem), csak a fontosabb változatok esetén vannak felsorolva. A szöveg igazi jelentősége nem a kritikai apparátus (ami az NA nagy előnye), hanem maga a szöveg és az, hogy milyen elvek mentén születtek a szövegváltozatok közötti döntések. Ebben a tekintetben a THGNT valódi újdonságot hoz az Újszövetség-kutatás világába és helye van a kutatók asztalán – természetesen az NA és/vagy a UBS szövegkiadás mellett.
Melyek azok az elvi okok, amelyek a THGNT születését indokolták? A projekt eredetileg úgy indult, hogy S. P. Tregelles (1813-1875) nagy hatású, de kissé elfelejtett szövegkiadását szerették volna frissíteni. Tragelles Tischendorf kortársa volt, a szövegkritika terén végzett munkássága a német kutatóéval ér fel, leszámítva, hogy a nevéhez nem fűződik olyan nagy jelentőségű kézirat megtalálása, mint a Codex Sinaiticus. Tragelles szövegkiadását felhasználta B. F. Westcott és F. J. A. Hort, akiknek a szövege a Nestle-Aland hagyomány mögött áll. Tregellest tehát a mai kiadások dédapjának vagy ükapjának is tekinthetjük. Talán újdonság a Textus Receptus hívei számára (akik az Erasmus idején ismert bizánci szövegváltozatot tartják az etalonnak, és akik Westcott és Hort motivációit a hitetlenségben látják), hogy a testvérgyülekezeti hátterű Tregellest egészen konzervatív szempontok vezették a munkájában: az apostoli szövegek lehető legpontosabb helyreállítása, a lehető legkorábbi és leginkább megbízható kéziratok alapján. A Tyndale House szintén konzervatív kutatói ezt a kiadást éppen a konzervatív filozófiája miatt szerették volna formába hozni, de Tregelles szövegének frissítése végül egy egészen új szövegkiadáshoz vezetett.
A Tyndale House munkatársai (mindenekelőtt Dr. Dirk Jongkind, a Cambridge-i Egyetem tanára, és Dr. Peter J. Williams, az International Greek New Testament Project vezetője és az Early Syriac Translation Technique and the Textual Criticism of the Greek Gospels c. könyv szerzője) nagyjából tíz évig dolgoztak a THGNT szövegén, melyet néhány héttel ezelőtt a Crossway és a Cambridge University Press jelentetett meg. A szerkesztőket Tregelleshez hasonlóan az az evangéliumi hozzáállás vezette, hogy az újszövetségi Szentírás Isten szava, ezért az iránta való tisztelet a lehető legnagyobb gondosságot és körültekintést követeli meg a szerkesztőktől. A THGNT szerkesztői minden esetben létező szövegváltozatra támaszkodtak, a NA/UBS szövegével ellentétben soha nem helyettesítették a létező változatot valamely kitalált (mert valószínűsített) változattal. Azt az elvet követték, hogy a szerkesztők nem létrehozói a szövegnek, ezért mindig csak olyan változatra támaszkodhatnak, amely ténylegesen létezik valamely kéziratban.
A THGNT szerkesztői figyelembe vették azt is, amit ma már tudunk a korabeli másolói szokásokról. (Ez egyébként Jongkind szűkebben vett szakterülete is.) A másolói szokásokról szerzett tudásból származott az a szerkesztői meggyőződés, hogy az eltérések mögött majdnem mindig „unalmas” okok állnak (pl. haplográfia, dittográfia, betűtévesztés, memóriába kúszó külső adatok), nem pedig valamilyen teológiai szándék (vö. Bart Ehrman ezzel ellenkező véleménye). Izgalmas ugyan különböző összeesküvés-elméleteket feltételezni a szövegváltozatok között, de a valóság ennél általában sokkal prózaibb. A THGNT szerkesztői a döntésekkor ezekből a prózaibb okokból indultak ki. Az is szerkesztői szempont volt, hogy a korai kéziratokat előnyben részesítették a későbbiekkel szemben, és azt az elvet követték, hogy nem fogadnak el olyan változatot, amelyről nem tanúskodik legalább két kézirat, amelyek közül az egyik a Kr. u. 5. századból vagy korábbról való. (Ez alól egyedül a Jelenések könyve volt kivétel, amelyről kevesebb korai kézirat maradt fenn.) A döntésekkor a görög kéziratokat előnyben részesítették a más nyelveken (pl. latin, szír, kopt) fennmaradt kiadásokkal és az egyházatyáknál fellelhető utalásokal szemben is.
A THGNT egyik nagy előnye az, hogy hűen követi a legkorábbi papiruszok és unciálék bekezdési jelzéseit (még formailag is, hiszen nem indentálással, hanem beljebbezett szedéssel, függő sorokkal jelöli az új bekezdést, ahogy ezt a korai kéziratokban is látjuk). A NA-szöveghagyomány a mai szerkesztők elgondolásai alapján tördeli bekezdésekre a szöveget, a THGNT viszont tiszteletben tartja azokat a korai bekezdéshagyományokat, amelyek akár az apostoli szerzők tolláig is visszavezetnek. Néhány esetben a bekezdés jelzésének teológiai jelentősége is lehet, mint például a János evangéliuma bevezetőjénél, amellyel kapcsolatban a bibliakritikai hagyomány sokszor éppen a korai másolók örökölt beosztását nem vette figyelembe, ezért jutott tévútra. A THGNT evangéliumi konzervativizmusa akkor is a régiséget részesíti előnyben, ha az a mai tördelési szokásoktól teljesen idegen. Kevésbé bízik a mai szerkesztőkben, mint azokban, akik időben nálunk sokkal közelebb álltak a szerzők eredeti szövegeihez és azok formáját is próbálták hűségesen megőrizni.
Amit azonban a THGNT szerkesztői unos-untalan elmondanak, az az, hogy a szöveghagyományok közötti eltérések ellenére maga az újszövetségi szöveg meglepően egységes, stabil és megbízható. A Textus Receptus szövege több ponton eltér a modern, kritikai szövegkiadásoktól (pl. Jn 8 eleje, 1Jn 5,7), a NA, a UBS és a THGNT szövegei azonban szinte teljesen azonosak, jelentéktelen eltéréseket mutatnak csak egymástól, ami azt igazolja, hogy a kéziratok számának növekedésével egyre stabilabb szöveghez jutottunk. Az Ehrman által sugallt kép, amely az újszövetségi szöveget megbízhatatlan, önkényes, következetlen szövegnek tartja, a szövegkritika eredményeinek fényében biztosan nem áll meg. A szöveg régi és rendkívül szilárd. Miért van szükség akkor új kiadásra? A THGNT szerkesztői szerint az új szövegkiadás megerősíti ugyan a Nestle-Aland hagyományt, egy apró lépéssel azonban mégis közelebb visz ahhoz, hogy valóban az apostoli szerzők által írt szöveget tartsunk a kezünkben. Ahogy Dan Wallace fogalmaz: a THGNT arra figyelmeztet, hogy a Nestle-Aland szöveg új Textus Receptus-ként való elismerése még korai lenne.
Köszönjük az ismertetőt!
Az úriembert nem Tregelles-nek hívták?
De, elírtam, jó a szemed, köszi!:)
Itt egy promó videó az új kiadásról.
Kedves Ádám,
Köszi!
Hogyan adja vissza az Apostolok Cselekedetei 16-dik rész 7-dik versét? Misia felé menvén, igyekeznek vala Bithiniába jutni; de nem ereszté őket a Lélek.
A román nyelvű Bibliákban másképpen van, eképpen: Misia felé menvén, igyekeznek vala Bithiniába jutni; de nem ereszté őket a Jézus Szelleme.
Kedves Janos,
nem tudtam még beszerezni a Tyndale House kiadást, de megnéztem a Nestle-Aland (28) szöveget, és a feltűntetett szövegkritikai problémák alapján nem hiszem, hogy a THGNT bármiben is eltérne a NA szövegtől. Az így van görögül: ἐλθόντες δὲ κατὰ τὴν Μυσίαν ἐπείραζον εἰς τὴν Βιθυνίαν πορευθῆναι, καὶ οὐκ εἴασεν αὐτοὺς τὸ πνεῦμα Ἰησοῦ. Két variáns van a mondatban: 1) a Codex Bezae (D) az ἐλθόντες szó helyett egy másikat használ, de ez biztosan nem eredeti; 2) néhány kézirat (pl. C) a Ἰησοῦ helyére az Úr szót teszi – szinte biztosan másolói hiba ez is, mert a legkorábbi és legjobb kéziratok egyértelműen a πνεῦμα Ἰησοῦ (Jézus lelke) olvasatot támasztják alá. Nem hiszem, hogy a THGNT eltérne ettől.
Kedves Ádám,
Köszi!
Tehát három lehetséges variáns közül kell választanunk:
1. a Jézus szelleme
2. az Úr szelleme
3. a szellem
Lenne még egy kérdésem, ha lehetséges. Hogyan idézték a korai egyházatyák és személyiségek?
Kedves Janos,
a Textus Receptus változatot, amelyben a πνεῦμα egyedül áll, Efrémnél és Krüsztosztomosznál is megtaláljuk. Epiphanius a Ἰησοῦ szót τὸ ἅγιον-nal helyettesíti. Alexandriai Kürillosz viszont a Nestle-Aland szövegben olvasható πνεῦμα Ἰησοῦ-t támasztja alá. A szövegkritikusoknak nincs igazán nehéz dolguk, amikor az eredeti olvasatot próbálják megállapítani, hiszen a korai kéziratok szinte teljesen egy irányba mutatnak. A legkorábbi (p72) papirusz, a Codex Sinaiticus (א), a Codex Vaticanus (B), a Codex Alexandrinus (A), az Ephraemi Rescriptus (C) 6. sz-i javítója, a Codex Bezae (D) és más jelentős kéziratok megegyeznek abban, hogy a szövegben a πνεῦμα Ἰησοῦ szerepel. Ezek együtt egyértelműen eldönteni látszanak a kérdést, ráadásul a Jézus lelke kifejezés ritkasága magyarázza, hogy néhol miért írtak mást (pl. Úr lelke, Szent Lélek, Lélek).
Kedves Ádám,
Köszi!
Kedves Ádám,
Tudsz a Dokétákról, ókeresztény eretnekekről? Más néven: Gnosztikusok. Három ágazatuk volt, de egy bizonyos dologban ugyanazt tanítottak, hogy Krisztus csak látszólagos testet vett fel, (dokema, görög szó, a. m. látszat). Eért nem szenvedhetett. Ez nem mond neked semmit?
A Bible Translation Netből való cikk szerint: „Sajnos nincsenek eredeti bibliai kéziratok (úgynevezett „autografák”), egyetlen bibliai könyv esetében sem, és mivel nincsenek olyan meglévő kéziratok, amelyek minden részletében egyetértenének, szöveg értékelésre van szükség a változások problémáinak megoldásához. Alfred E. Housman, a klasszikus művek szöveg értékelője azt mutatja, hogy a szöveg értékelők a „józan ész és az értelem használatára” alapoznak. Röviden, a szöveg értékelés tudomány és művészet. Ez egy tudomány, mert különféle szabályok szabályozzák a különböző másoló és olvasási hibák értékelését, de ez művészet is, mivel ezeket a szabályokat nem lehet mereven alkalmazni bármely helyzetben.”
Mi a véleményed? Miért kellene mereven alkalmazni „a legrégibb meglévő kézirat a helyes” irányelvet a Lk 22:43-44-ről, alátámaszva éppen Markion-idézetekkel. Köztudott, hogy Markion a dokéták tanát vallotta, miért is jöhetne szóba? Az is köztudott, hogy éppenséggel Észak Afrika (és Sziria) volt a dokétizmus fellegvára, ezek pedig csak kéziratollozásokkal tudták fenntartani téves nézetüket, mint erről az akkori hiteles szerzők beszámolnak. Pantaneusz, Kelemen és Origenész, az utolsó nagy gnosztikusok, Alexandriában tevékenykedtek, azon igyekezve, hogy jámboritsák a gnosztikus hagyományokat, mivel már az ollozásos kéziratok nem keltek. Mit gondolsz, miért végzett ki az egyház TIZEZER origenistát (nem azért irom mert helyeselnem? És miért átkozta meg az egyház Origenészt, az utolsó nagy gnosztikust, ha hiteles lenne?
John William Burgon anglikán esperes (korai keresztyén szerzők idézetei után kutatott) idézi Gaiust (AD 175-200), aki beszél korrupt szövegekről a korai papiruszokban: „Az isteni szentírást ezen eretnekek merészen meghamisították. Rávetették erőszakos kezeiket, azon ürüggyel, hogy kijavítsák.” (Burgon, A felülvizsgált felülvizsgálata, p. 323). Lássuk mennyire alattomos módszereket képesek az eretnekek kitalálni. A javítási szándék csupán ürügy volt a csalásra. A dokétákről A Pallas nagy lexikona kitűnő cikkét ajánlom.
„Gnózis”, Pallas
Kedves János,
minden igényes szövegkritika mérlegel a rendelkezésre álló változatok között, és ez a mérlegelés egyszerre tudomány és művészet, tények rendszerezése és intuíció. Ez igaz a Tyndale House szövege mögötti munkára is. A változatok közötti mérlegelésben azt is figyelembe veszik, hogy került-e be a szövegbe olyan, ami eredetileg nem volt benne, és azt is, hogy került-e ki belőle olyan, ami eredetileg benne volt. Sok szempont van ennek eldöntéséhez, az egyik az, hogy miről tanúskodnak a legkorábbi ismert másolatok. Ehhez képest másodrangú, de nem elhanyagolható, hogy egyházatyák idézeteiben mit találunk, illetve más források (pl. Marcion) hogyan idézik a szöveget. Természetesen a jó szövegkritikus azt is figyelembe veszi, hogy mondjuk Marcionnak érdekében állt-e kivágni valamit a szövegből (tudjuk, hogy hajlamos volt rá), vagy mondjuk a bizánci másolók továbbadtak-e betoldott részleteket (róluk is tudjuk, hogy hajlamosak voltak erre). Szóval igen, ez a szakma egyszerre tudomány és művészet, de azért vannak támpontjai, amelyek a szövegkritikusokat az esetek többségében azonos következtetésekre vezetik.
Kedves Ádám,
Ajánlom, habár beismerem nem olvastam az alábbi szövegkritikai munkákat, pár idézettől eltekintve, gondolva, hogy talán érdekelni fognak, és reménykedve, hogy talán be is számolsz róluk, nekünk laikusoknak:
Dr. F. H. A. Scrivener, Bevezetés az Újszövetség Szövegkritikájához
A szövegkritikus ebben azt írja, hogy: „A második században túl sok esetben látunk olyan próbálkozást, hogy megváltoztassák a Szentírás szövegét, néhányan csak meggondolatlanul, mások bizonyítottan becstelenül”. Scrivener kimondja, hogy „ez nem kevésbé igaz valóság, habár, mint paradox hangzik, hogy a legrosszabb hibák, amelyeknek az Újszövetséget valaha alávetették, eredetileg 100 éven belül történtek, azután hogy megalkották (az Új Szövetséget)” és hogy Irenaeus és az afrikai atyák, és az egész Nyugat-, valamint egy része a szír egyháznak alsóbbrendű kéziratokat használtak. (FHA Scrivener, Bevezetés az Újszövetség Szövegkritikájához.
Dr. Frederick Henry Ambrose Scrivener, született 1813-ban, Londonban. A Cambridge Egyetemen végzett. A Cambridge Paragraph Bible (1873) kiadója.
http://en.wikipedia.org/wiki/Frederick_Henry_Ambrose_Scrivener
J.W. Burgon, A felülvizsgált felülvizsgálata
John William Burgon anglikán esperes (korai keresztyén szerzők idézetei után kutatott) idézi Gaiust (AD175-200), aki beszél korrupt szövegekről a korai papiruszokban: „Az isteni Szentírást ezen eretnekek merészen meghamisították. Rávetették erőszakos kezeiket, azon ürüggyel, hogy kijavítsák.”
(JW Burgon, A felülvizsgált felülvizsgálata, 323 o.).
http://en.wikipedia.org/wiki/John_William_Burgon
Ernest Cadman Colwell, Melyik a legjobb Új Szövetségi szöveg?, 119 o.: „Az első két század tanúja egy nagyszámú (eltérő szöveg)változatnak, melyeket a tudósok ma ismernek. Az Új Szövetség kézirataiban a legtöbb (eltérő szöveg)változatokat én azt hiszem, tudatosan csinálták.”
A Lk 22:43-44 teljesen beillik a Zsid 5,7-ben adott képbe, a kihagyása pedig nem, tehát itt még egy plusz pont. Miért hagyott volna ki az alapos Lukács egy ennyire köztudott dolgot?
„Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könyhullatás közben járult ahhoz, a ki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért,”
Itt az is bejöhet a képbe, hogy a korai keresztyénekkel vivott hitvitákban a pogányok elöhozakodtak Szokratész és Jézus halálának összevetésével és hogy ne adjanak teret ennek, bizonyos keresztyén irnokok kivágták a legmegdöbbentő részét a Gecsemáné kertben történteknek.
Nicolae Steinhardt, A boldogság naplója, Szókratész és Jézus Krisztus
Logikus lenne, ha Szókratész halála a zűrzavar, a vér, az árulás és a rontások pecsétje lenne; de nem, nem is lehetett nyugodtabb és méltóságteljesebb. Krisztus éppen ellenkezőleg, viseli a tragédia, az undor és a rémület egész pecsétjét. Szókratész halála nyugodt, körülvéve hű és figyelmes követőitől, amint szivták szavait, miközben – rendíthetetlenül és világosan – kortyolgatva a fájdalommentes mérget amit a börtönőr kínált sok közönbösségel.
Elhagyva és elárulva az övéitől, Krisztus a kereszten rángatozik, a szomjúságtól kínozva és betakarva a gúnyolódástól. Szókratész, mint egy magas rangú hal meg, Krisztus, mint egy nyomorult, két bandita között, egy parlagon. Szókratész megköszönte az isteneknek, hogy kimenekül a viszontagságosos anyagi világból, Krisztus kiált: „Miért hagytál el engem?”
A különbség teljes a két halál között, és az isteni tűnik a rosszabbnak, zavarónak. Az igazság az, hogy emberesebb; ellenben a Szókratészé, minden nagyságában, úgy tűnik – ezzel szemben – irodalmi, elméleti, kitéve a szimpadiasságnak, és különösen nem reális. Szókratész – jóhiszeműen és a sikeresen nagyrészt – emelkedett, hogy egy emberi állapotból isten legyen, Krisztus leszáll akadálytalanul a szennyességektől a legalacsonyabb rétegek emberi állapotához.
– Dosztojevszkij 1882-ig még tervezte hogy megírja a Karamazov testvérek epilogusát, és majd ezután Krisztus életét.
Ámbár, Isten nem akarta hogy létezzen az ötödik evangélium.
1966. március
Részlet Nicolae Steinhardt Journal of Happiness, Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1991
Kedves Ádám!
Említed a bekezdés jelzésének teológiai jelentőségét János evangéliuma bevezetőjében. Tudnál erről valami információt linkelni?
Köszönöm.
Pardes,
itt egy idevágó link: http://evangelicaltextualcriticism.blogspot.com/2011/06/not-prologue-of-john.html.