„Szürreális lett az életem, mintha egy Dali képben lennék” – mondta Jordan Peterson nemrég, utalva arra, hogy viszonylag ismeretlen egyetemi tanárból hirtelen világszerte ismert ellenkulturális hőssé avanzsált. Peterson YouTube videóit százezrek nézik, előadásai zsúfolásig megtöltik az előadótermeket, a Channel 4-on készült legutóbbi interjút egy hét alatt 3 millióan nézték meg, megszámlálhatatlanul sok cikket generálva a médiában és a blogoszférában. Peterson akkor vált ismertté, amikor felszólalt egy kanadai törvényjavaslattal szemben, amely mindenkit arra kényszerít, hogy a „transznemű” emberekre a „zhe” és „zher” névmással utaljanak. Peterson tiltakozása valami láthatatlan idegszálat érintett meg, amely azonnal összerántotta a progresszivitásba merevedett észak-atlanti kultúra testét, és irdatlan vákuumként húzta magához a folyamatos haladástól kimerült tömegeket. De vajon ki is Jordan Peterson és mit hisz? Mivel borzasztó izgalmas számomra a jelenség, megpróbáltam utánajárni ennek, meghallgattam számos előadását, elolvastam a könyvei bevezető fejezeteit, megnéztem vele készített interjúk tucatjait. Röviden összefoglalom a kezdeti benyomásaimat és a bennem született reakciókat.
A Kanadában élő Jordan Peterson klinikai pszichológus, a Torontói Egyetem professzora. Politikatudományt és pszichológiát tanult, a McGill egyetemen doktorált, posztdoktori munkája után egy ideig a Harvard Egyetemen is tanított. Része tehát az akadémiai elitnek, de nem tartozott annak ünnepelt alakjai közé. Első látásra hiányzik belőle mindaz a vagányság, ami őt celebbé tehetné, egy őszülő, magas, vékony férfi, legtöbbször zakóban és nyakkendőben, vagy szokott barna kardigánjában látható, időnként merev fejtartással és többnyire szigorú tekintettel. Mélyen gondolkodó, de nem feltétlenül karizmatikus embernek tartanám. Mint egy egyiptomi ugróegér, szürke tudós létből dobbant váratlanul a figyelem középpontjába, olyan valószerűtlenül lett belőle kulturális ikon, ahogy Liam Neesonból akcióhős; intelligens, de átlagos kutatóból vált egyszerre új, friss hanggá, amire szinte mindenki kíváncsi. Pedig a gondolataiban alig van új, hacsak az nem, hogy a mai kulturális kakofóniában újként tud hatni az is, ami egyszer már régi lett. Petersonnal is ez a helyzet.
Peterson gondolkodására hatott Jung, Szolzsenyicin, Nietzsche és Dosztojevszkij, valamint egészen sajátos módon a Biblia. Hitekről és mítoszokról szóló Maps of Meaning: The Architecture of Belief c. könyve 1999-ben jelent meg, 12 Rules for Life: An Antidote to Chaos c. második könyve pedig éppen most, januárban. Peterson évtizedeken át tanulmányozta a tekintélyelvű, elnyomó rendszerek természetét és meggyőződött arról, hogy a marxista ideológia, amely a nyugati értelmiség nagy részét most is mélyen meghatározza, veszélyes és gyilkos ideológia. Peterson magát klasszikus (brit értelemben vett) liberálisként jellemzi, aki egyaránt ellenzi az elnyomás fasiszta, marxista és posztmodern formáit (pl. a kényszerített politikai korrektséget), és hisz a tudományos igazságban valamint abban, hogy az együttélés a káosz folyamatos legyőzését jelenti. Bár megpróbálták, Peterson eszméit nem lehet az alt-right (szélsőjobboldali) ideológiáival összemosni, inkább az antitézise a Milo Yiannopoulos-féle provokatív ellenkultúrának is. Peterson kritizálja a baloldali identitáspolitikát, de ugyanígy ellenzi a rasszizmus jobboldali formáit. Még csak nem is konzervatív, inkább egy klasszikus liberális, annak eredeti értelmében.
A kanadai pszichológus fénysebességgel terjedő gondolatait keresztényként egyszerre találom üdítőnek és mélyen problémásnak. Üdítőnek tartom, hogy Peterson egy igazság utáni korban az igazság szerepét hangsúlyozza, és hogy megjelenésével demonstrálja is az igazságon és érveken alapuló gondolkodás erejét. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy Petersonnal visszatért az értelmes, logikus, tényeken alapuló gondolkodás a rengeteg érzelemmel és hatalmi játszmával terhelt nyugati diskurzusba. Cathy Newman interjúja után valaki azt mondta: „Ez a pasi visszaadja a logikus érvelés jelentőségébe vetett hitemet.” Ez valóban üdítő. Peterson hangsúlyozza, hogy a világ értelmesen rendezett, a Logosz határozza meg annak rendjét (akármit is jelent ez a fogalom számára), és mivel bennünk is ott van ez a logosz, akkor vagyunk a világgal harmóniában, ha az igazságot keressük és ahhoz tartjuk magunkat. Peterson hisz abban, hogy van káosz és van rend, és az élet a káosszal való folyamatos, szüntelen harc, a Logosz oldalán. Valahogy úgy, ahogy a Teremtés könyvében olvassuk. És talán pont ez a leginkább meglepő Peterson sikerében: a Biblia felfedezése teszi celebbé egy poszt-posztmodern kulturális közegben!
A klinikai pszichológus előadásaiban olyan bibliai kategóriákat használ, amelyek szinte eltűntek a nyugati kultúra valóságértelmezéséből, de amelyek számunkra, keresztények számára egyáltalán nem ismeretlenek. Szerinte van gonosz (sőt, annak lehetősége szerinte éppen a jó feltétele), szükség van hősökre, akik önfeláldozó módon küzdenek a gonosz ellen, hisz abban, hogy az erkölcsös élet, amely igazodik a Logoszhoz, jó, felszólal a szexuális szabadosság ellen, sőt, a monogámia hasznáról beszél. És fura módon emiatt elképesztő népszerűségre tett szert! Peterson kategóriáit nagyon könnyű átfedésbe hozni a Szentírás kategóriáival, hiszen időnként még a szavak szintjén is azonosak egymással. Bibliai témájú előadásait szó szerint milliók töltik le az internetről – ma, 2018-ban! Peterson szembemegy a nyugati egyetemeket, médiát és közéletet uraló marxista, feminista és posztstrukturalista ideológiákkal, amelyek csoportidentitás alapján motiválják az embereket, tagadják a nemek közötti különbségeket, és a valóság biológiailag kódolt korlátait társadalmi képződményeknek tekintik. Peterson olyan klasszikus emberi értékeket állít ezekkel szembe, mint a bátorság, az áldozathozatal vagy az önfegyelem. Ezeket elképesztően jó keresztényként hallani, ezért Petersonban ösztönösen is szövetségest látok.
Az óvatosság azonban indokolt. Nyilvánvaló, hogy Peterson abban az értelemben nem keresztény, ahogy én a szót értem. Ő maga is hezitál, mikor megkérdezik, hogy kereszténynek tartja-e magát, mert bár vonzódik a kereszténységhez, egyelőre távol áll annak dogmáitól. A tudomány alapján állva a materializmust elutasítja, mert hogy mi zajlik a valóság legalsó szintjein, azt szerinte azok sem értik, akik azt legjobban ismerik. A számok és az öntudat is bizonyítják, hogy nem anyagi dolgok léteznek. Nem egyértelmű ugyanakkor, hogy mire gondol az általa gyakran használt „Isten” szó alatt, ahogy az sem, hogy mi számára a Logosz. Jézus Krisztus történetiségével kapcsolatban Peterson agnosztikus, feltámadását egy archetipikus Főnix-motívumnak tartja, amely talán több, mint egy metafora, de elsősorban mégis csak metafora. Ahogy Petersonnak a többi bibliai történet és bibliai szereplő is az. Bár maga is hangsúlyozza, hogy a kereszténység illetve Krisztus valóságának megértésében úton van, külső szemlélőként az a benyomásom, hogy számára a Biblia elsősorban a jungi emberkép demonstrálására alkalmas szövegkönyv. Izgalmas, hogy éppen a Bibliában látja a valóság legmélyebb szöveteinek precíz kifejtését, de világos, hogy a Bibliát nem kinyilatkoztatásnak tekinti, hanem a kollektív tudattalan egyik fontos megnyilvánulásának. Az elsődleges sorvezető Peterson számára Jung pszichológiája és egyfajta eklektikus egzisztencialista életfilozófia. Keresztényeknek ez így mindenképpen problémás kell, hogy legyen.
Ahogy az is, hogy Peterson evolucionista gondolkodása meghatározza az emberképét, noha kétségkívül nem abban az értelemben, ahogy materialistákét. Peterson az embert többnek tartja, mint a véletlen és a természetes szelekció cél nélküli képződményét, fontos számára, hogy a világban van célszerűség és az ember életének van a Logoszból eredeztethető értelme és jelentése. Azonban ahogy a Newman-interjúban is hallhattuk, Peterson mélyen meg van győződve az ember evolúciós eredetéről, és hogy ez lenyomatként ott van a természetünkben. Például abban, hogy mint a homárok, mi is hierarchikus struktúrákba rendeződünk. Én sem tagadom, hogy a homár és az ember idegrendszerében található hasonlóságok a viselkedésben is megnyilvánulnak (pl. a szerotonin miatt mindkettőre hatnak az antidepresszánsok), ahogy minden hasonló modulokból álló tervezés hasonló funkciókat és működést eredményezhet, az evolúciós pszichológia azonban ennél többet állít: azt, hogy a viselkedésünk annak a hosszú fejlődési folyamatnak a tanult hozadéka, amelyben fokozatosan kiemelkedtünk az állatvilágból. Ez egyáltalán nem szükségszerű, sőt, számomra egyenesen hihetetlen következtetés, amit a neodarwinizmussal szembeni növekvő tudományos kétely is alátámaszt. Azt Peterson is elismeri, hogy számos titok van, amit nem értünk, mint például az öntudat megjelenése, én azonban ennél is lényegesen szkeptikusabb vagyok a lélektan evolúciós megalapozásával szemben. (Erről talán máskor bővebben is írok.)
Peterson az előadásaiban és az új könyvében bölcs tanácsokat ad az életvezetéssel kapcsolatban, amelyek egy része lelkesítő átfedésben áll a bibliai bölcsességgel, azonban éppen itt van még egy problémám Peterson világnézetével. Peterson erkölcspszichológiája számomra a klasszikus liberális teológia kereszténységről alkotott képét tükrözi, amelyből a megváltás motívuma az önmegváltás heroikus tettévé alakul át, Krisztusból egyszerű példa lesz, az emberből pedig legjobb esetben morális hős. Peterson nietzschei világképében a vereség és a gyengeség rossz, a legrosszabb, ami az emberrel történhet. Ennél egy fokkal jobb, amikor nemtelenül győzünk, de a legmagasabb morális cél az, hogy nemesen győzzünk, sőt, erőnket a béke eszközévé tegyük. Bár az én világképemben is van helye az erőnek és a győzelemnek, Peterson etikáját nehezen tudom összeegyeztetni azzal a bibliai motívummal, hogy Isten végső soron a gyengét tudja megmenteni, aki hozzá kiált, és őt is csak úgy, ha a megfeszített Krisztusba helyezi (Róm 10,9-13).
Az evangélium arról szól, hogy Isten az erőtlent menti meg erőtlenség által (2Kor 12,9-10), nem arról, hogy megszelidítjük és szolgálatba állítjuk belső démonainkat és saját hajunknál fogva kihúzzuk magunkat a mocsárból. Az Isten bolondsága, a kereszt, bölcsebb az emberek bölcsességénél, és erőtlensége erősebb az emberek erejénél (1Kor 1,25). „Amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős” – mondja Pál apostol, és itt áthidalhatatlan szakadék tátong Nietzsche életfilozófiája és Krisztus keresztje közt. Peterson láthatóan nem érti (vagy nem hiszi) az evangéliumot, ezért nem is tudja azt pszichológiájába illeszteni, vagy ami még jobb lenne: pszichológiáját ahhoz igazítani. Imádkozom érte, hogy találkozzon az élő Istennel és megértse Krisztus váltsághalálának valódi jelentőségét. Nagy utat tett meg, mint Augusztinusz és C. S. Lewis a manicheizmustól vagy az ateizmustól Platónig és a Legfőbb Jó ideájáig, de ahogy ők megértették, hogy a személyes Isten előtti megalázkodás ennél végtelenül több, úgy Peterson előtt is ott áll még a Kierkegaard-i ugrás, a hit ijesztő útja Ahhoz, akitől függetlenítettük magunkat. Semmilyen hit az Isten és a Logosz metaforájában nem fogja ezt a személyes bizalmat helyettesíteni.
Keresztényként Jordan Petersonban szövetségest látok, amikor a kozmosz rendjéről és az ahhoz való igazodásról van szó, ahogy szövetséges Szókratész, Konfuciusz vagy ne adj Isten Carl Gustav Jung, sőt, indirekt módon akár még Nietzsche is, aki pontosan látta a kapcsolatot Isten halála és az erkölcs halála között. De a kereszténység üzenete, amiben én hiszek, ennél sokkal-sokkal több. És időnként egészen más. Nem az erkölcsi hős örök mítosza, amely önmegváltásra inspirál, hanem a kereszt evangéliuma, amely térdre kényszerít és hazavezet az atyai házba, amely az elménken kívül is létezik. Oda, ahol valóban önmagunk lehetünk, mégis Isten a minden mindenekben: örökkön-örökké, valóságosan és személyesen.
Peterson TV-s vagy youtube-os interjúit hallgatva számomra igen üdítő VÉGRE egy olyan, váratlanul nagy nyilvánosságot kapott embert hallgatni, aki ennyire pesszimista az ember természetével kapcsolatban.
Keresztényeknek nyilván nem kell magyarázni ,mennyire borzasztó (és elképesztően kártékony) az a hülyeségig menő optimizmus, amivel ma a humán-tudományok áltatni próbálják az mebereket önnön (megváltatlan) természetünkkel kapcsolatban. Pedig már Chesterton is leírta, mennyire abszurd, amikor valaki az áteredő bűn dogmáját – amely pedig ott hever az utcán nap mint nap, mindenki szeme előtt – próbálják akadémikusok, vagy akár teológusok (??) tagadni. Pedig akkor még hol voltunk a mostani, elhülyült állapotokhoz képest…
Ádám,
jó hogy el tudtál mélyedni ennyire ebben, érdekes elsősorban amit a metafora kapcsán írsz… ez a két videó alapján nekem nem jött át annyira, hogy komolyan gyanakodjak.
Ami az önmegváltást illeti, nem tudom hogyan érted… nekem az önmegváltás hirdetése nehezen jön össze Peterson klinkai tapasztalataival és erről szóló mondataival, és valahogy azt sem látom nála, hogy az emberiség kollektíven megváltaná önmagát (ezt inkább a progresszíveknél látom).
Az evolúciós illetve jungi pszichológia iránti elkötelezettség természetesen átjött… ami abból a szempontból előny, hogy érthetőbb a mai emberek, akár a progresszív liberálisok számára.
Az erőtlenséggel kapcsolatos igék találóak, én még a fölbe esett gabonamagot tenném mellé… ami épp Krisztus kereszthalála és feltámadása kapcsán is kifejezetten érdekes: Krisztus nem húsvétkor, hanem épp nagypénteken győzte le az ellenségeit. Szóval, ha Peterson a kierkegaard-i ugrás előtt áll, imádkozom érte és drukkolok neki… Vannak mondatai, amik mintha arról árulkodnának, hogy valamilyen módon ismeri a Logoszt, anélkül, hogy tudatosulna benne, hogy a Logosz Jézus Krisztus…
A gender egy hosszú út végén lett uralkodó és mindent átszövő etikai mantrája a Marxtól kulminálódó egyenlőség eszmének. Marx fellépése utólag kikerülhetetlen történelmi szükségszerűségnek látszik, lévén hogy a tarthatatlanálló váló társadalmi különbségek felszámolásra nem volt más markáns vízió egyik konkurens ideológiai oldalon sem. A népegyházi kereszténység pedig (nem egyedüliként) inkább fixálója volt a megdönteni való rendnek, később gáncsolója a „reform” folyamatoknak. Az egyenlőség- bibliai alapokat is bíró- eszméje az utóbbi százötven évben sok pozitív és sok negatív civilizációs vívmánnyal ajándékozta meg a világot, de mostani ügye a gender, vitán felül a legrémisztőbb gondolata, és a farkába harapó kígyóhoz hasonló. Olyan mintha a jóléti társadalmakban ügy nélkül maradt progresszió magára csavarodna és elkezdené enni saját testét… A gender ott és abban akar egyenlőséget, amit a természet a zsigeri ösztön a kulturális hagyományaink és nem utolsósorban Isten is érdekes és dinamikus különbségként tart számon. E különbségek eltörlése olyan kultúrharcot kíván meg a noebaloldaltól, ami már békés területeken is új frontokhoz, osztályokhoz és végső soron az egyenlőség megtagadásához vezethet.
Csak két apró észrevétel:
A biblia emberképet elemeiben osztó nem keresztény oldal is erősen ellenáll a gender ideológiának. Lehet bírálni még evolúciós alapon is, de feltűnő érvek már – ahogy a poszt is mutatja – a klasszikus liberalizmus talajáról is jönnek. Ez azért szerencsés egy kicsit, mert az amúgy is álladó önvédelemre szoruló bibliai emberkép fújhat egyet a ringben. Puzsér Róbert például a humanizmus talajáról legalább 2 tucat publicisztikát szánt a gender ellen az utóbbi másfél évben a Magyar Nemzet hasábjain nem riadva vissza az irónia és vitriol alkalmazásától.
Másrészt a bevezető sorok gondolatát folytatva azon töprengek, hogyan lehetett volna ebben a másfélszáz évben a keresztényeknek több fronton az egyenlőség ügyének élére állni és miért mindig csak a reakciós oldalon gyakoroltuk, hol a szükséges ellensúly, korrekció vagy bojkott szerepét? Vannak olyan régi baloldali vívmányok, amik mellé ma simán odaállhatunk keresztényként, de két generációval korábban nagyapáink a miénkhez hasonló teológiai talajon ezekkel szemben még az ellenállást gyakorolták. Természetesen nem örülnék most e konkrét ügy kapcsán, ha evangélikál unokáink a gender evangelizátorai lennének! Itt most a bojkott ideje van, de milyen jó hogy ehhez még keresztények sem mindig kellenek, elég csak embernek lenni.
David Brooks (a New York Times újságírója) írja tegnapelőtti cikkében: „My friend Tyler Cowen argues that Jordan Peterson is the most influential public intellectual in the Western world right now, and he has a point. Peterson, a University of Toronto psychologist, has found his real home on YouTube, where his videos have attracted something like 40 million views.” (Barátom, Tyler Cowen szerint Jordan Peterson jelenleg a legbefolyásosabb értelmiségi a nyugati világban, és talán igaza van. Peterson, a Torontói Egyetem pszichológusa, a YouTube-on talált igazi otthonra, ahol a videói nagyjából 40 milliós nézettséget produkáltak.)
Barni nem tartozik ide, de nem hagyhatom szó nélkül,hogy a gender jelenségét visszavezeted a társadalmi egyenlőséget követelő marxizmusra (ami ennél többről szólt) és azt mondod, hogy milyen hiba, hogy ezt az abszolút emberséges követelést csak a „baloldal” jegyezte, hol volt akkor a kereszténység (és még írtál sok csúnyát is erről).
Közbevetőleg: a genderről Puzsérnak például az a véleménye, hogy politikai indíttatásról van szó. Azt, hogy ez „csinálva van” ő politikának nevezi.
A társadalmi elnyomás ellen emlékezetem szerint először (?) Wesley János állt ki, szemben a megkövesedett egyháziakkal, szóvá téve, hogy mi az a hazudozás a „kereskedelemről” melyet csak így emlegettek. Az a rabszolga kereskedelem volt … Aztán követői, a metodisták kerültek először BÖRTÖNBE, lényegében az első(?) munkásmozgalmakban való tevékeny részvételért. Még azt is megjegyzik Wesley mozgalmáról, hogy éppen ezért maradt el Angliában az a forradalom amely végigsöpört Európán kezdve a francia forradalommal. Inkább ennek jelszavai, benne az egyenlőség húzott szerintem ekkora ívet, hogy napjainkig hat, akár a nemek egyenlőségét követelve.
Aztán a katolikus egyházban XIII.Leó pápa híres enciklikája 1891-ben http://uj.katolikus.hu/nyomtat-konyvtar.php?h=125 szólt részletesen a szociális problémákról, ide sorolhatjuk Prohászka Ottokár keresztényszociális tevékenységét (a kereszténydemokrata/szocialista pártokat) – és még sokakét, köztük jelesül Slachta Margit országgyűlési képviselőről kell említést tenni, aki 1923-ban alapította meg a Szociális Testvérek Társaságát. http://szocialistestverek.hu/component/content/article/4-koenyvtar/alapito-testverek-irasai/44-slachta-margit-testver-irasai olvasom épp itt az egyik írás címét: „A Rossz szervezett harca a Szentlélek ellen”: pont erről szól a szentség szövetét felfejtő gender „mozgalom” és elképesztő a tévedése a szeretetet/az ember szabadságát illetően.
———————————————————-
A cikkről: ki nem tudom fejezni, mennyire örülök a jelenségnek, hogy végre valaki nooormális 🙂 Persze, terjesztem …
Ádám, ez a mondatod,melynek vége „… húzta magával a folyamatos haladástól kimerült tömegeket” 😀 ezt meg kell jegyezni ! Hasonlít – látod, felvéstem – García Márquez mondatára: a dúsgazdag Herbert úr parádézik a sok pénzével a szegények előtt, felfesti a falu gyönyörű jövőjét, de az embereknek közben „a szívük is belefájdult a sok használatba”.
Barni,
Szerintem keresztény körökön túl őrültség a bibliai emberképpel érvelni a gender-mozgalommal szemben! Nem hivatkozási alap kereszténységen kívül… mellesleg a gyöngyöket a disznók elé esete is lehet.
Az viszont már elég rég nyilvánvaló, hogy a progresszió a klasszikus liberalizmus ellen fordult, miközben a klasszikus liberalizmus érveinek a tekintélyét kénytelen-kelletlen még a progresszívek sem kezdik ki, elvégre liberálisnak mondják magukat 🙂
A gender történet szépen beleillik a sorba amikor úgymond liberális úgymond jogvédők kipécéznek egy emberi jogot, aztán ezt felhasználva fel akarják szántani a többi emberi jogot, ami nekik útba van…
„a megváltás motívuma az önmegváltás heroikus tettévé alakul át, Krisztusból egyszerű példa lesz, az emberből pedig legjobb esetben morális hős” (…) „a legmagasabb morális cél az, hogy nemesen győzzünk, sőt, erőnket a béke eszközévé tegyük”
Ádám, ha ez probléma, akkor mi lenne a „helyes” attitűd?
„Bár az én világképemben is van helye az erőnek és a győzelemnek, Peterson etikáját nehezen tudom összeegyeztetni azzal a bibliai motívummal, hogy Isten végső soron a gyengét tudja megmenteni, aki hozzá kiált” (…) „Peterson láthatóan nem érti (vagy nem hiszi) az evangéliumot, ezért nem is tudja azt pszichológiájába illeszteni, vagy ami még jobb lenne: pszichológiáját ahhoz igazítani.”
Érdekelne, hogyan működne a gyakorlatban az evangéliumhoz igazított pszichológia? Pl. az ezt a pszichológiát alkalmazó lélekgyógyász hogyan segítene egy depressziós kliensen?
Kedves Gyuri,
hogy mi a „helyes attitűd”, az nyilván összetett kérdés, amire nem fogok tudni egy kommentben válaszolni, de elengedhetetlen részének tartom azt, amire a cikkben is utalok, hogy Isten előtt elismerjük gyengeségünket és segítségül hívjük Krisztust, akit Isten engesztelő áldozatul adott a bűneinkért. Ez nekem alapvetően hiányzik Peterson megközelítéséből, noha egyetértek vele abban, hogy hatalmas szükség van morális bátorságra és áldozatvállalásra kész, férfias hősökre. A bibliai példák bizonyítják, hogy a kettő integrálása lehetséges és kívánatos.
Hogy hogyan működik a gyakorlatban az evangéliumhoz igazított pszichológia, az megint nem egymondatos választ igényel, és mivel nem vagyok pszichológus, nincs is rám méretezve ennek a válasznak a megformálása. Viszont ismerek olyan keresztény pszichológusokat, akikre felnézek, mert a Szentírás tekintélyét szerintem a helyén kezelik, amikor a szakmájukról gondolkodnak. Eltérő hangsúlyokkal és mértékben, de ilyen szakembereknek tartom például Dan Allendert, David Powlisont, Richard Wintert (aki tanárom is volt), Pablo Martínezt vagy Tapolyai Emőkét, de mondhatnék természetesen másokat is.
Éva,
Neked szóló válaszom Ádám egy másik, jobban témába vágó posztja alá raktam, mert nem akarom ezt a bejegyzést a marxizmussal megterhelni:)
Itt a link: https://divinity.szabadosadam.hu/?p=19266&cpage=1#comment-30389
dzsaszper,
“A gender történet szépen beleillik a sorba amikor úgymond liberális úgymond jogvédők kipécéznek egy emberi jogot, aztán ezt felhasználva fel akarják szántani a többi emberi jogot, ami nekik útba van…”
Nagyon jó megfogalmazás valami ilyesmit akartam én is írni:)
Ádám, nagyon jól összefoglaltad, én is hasonlóan látom Peterson-t. A Federalist cikke is erröl szól:
http://thefederalist.com/2018/02/01/dr-jordan-peterson-gateway-drug-christianity-just-highbrow-joel-osteen/
Egy tegnapi beszélgetésböl viszont mintha úgy tünne, hogy Peterson is érzi, hogy erösen problémás, hogy spirituális dolgokat az evolúcióból és a biológiából vezet le, vagy velük kapcsol össze. (https://www.youtube.com/watch?v=iRPDGEgaATU)
Lábjegyzet: a beszélgetés egyik résztvevöje, Ben Shapiro, 2015/16-ban „robbantotta fel” az észak-amerikai egyetemeket Milo mellett, csak mivel ö kevésbé fókuszált a botrányra, a média is kevésbé fókuszált rá. Mivel Milo idöközben kiesett, Shapiro és Peterson a „reakció” két nagyágyúja jelenleg.
Krisztián,
elolvastam Peter Burfeind cikkét. Kiváló elemzés, minden szavával egyetértek.
Nahát, én csak minap fedeztem föl magamnak Jordan Petersont, és most látom, hogy te már januárban írtál róla.
Épp csak elkedztem hallgatni a podcastját, alapvetően jungiánusnak tűnik, ami nekem nem számít ördögtől valónak (Gyökössy Endre is az volt) és persze egészen más szinten olvassa a Bibliát, mint én/mi. Ugyanakkor azt gondolom, a Bibliának sok szinten van igaza, nem kizárt, ohgy ezen az archetipizáló-pszichológigiai szinten is. Bár elvitázgatok vele magamban, és nem lennék „petersoniánus”, de inspiráló, frissítő és tanulságos hallgatni/olvasni.
Alapvetően azt gondolom, ő egy tünete annak, amit a nyugati kultúrakritika metamodernitásnak nevez – a posztmodern utáni új paradigma, ami kb 2001 szeptember 11 óta tart – és ami leváltja a relativizmust, és újra az igazságot helyezi középpontba – belátva, hogy az igazság nem hozzáférhető, legalábbis klasszikus racionalista pozitivizmuassal biztosan nem, de ez nem jelenti azt, hogy nem létezik.
Illés,
hasonlóan látjuk Petersont. Theo Hobson azt jósolja, hogy ha Peterson így folytatja, nemsokára katolizálni fog. Izgalmas, hogy az általa megismert valóságot a Bibliában látja visszaköszönni, de egy ponton szerintem is fel kell tennie a kérdést, hogy vajon a Szentírás tükrözi-e a darwini-jungi-nietzschei kategóriákat (amelyek így alapvetőbbek a Szentírásnál), vagy fordítva, az emberi gondolkodás és tapasztalat csak megsejt igazságokat abból, amiről a Szentírás Isten kinyilatkoztatása alapján – sokkal nyíltabban és tisztábban – beszél? Ha az előbbinél marad, a gnoszticizmus új formáját fogja népszerűsíteni egy kiüresedett, varázstalanodott progresszív szekuláris világ számára. Ezzel nem leszünk sokkal előrébb, bár a progresszív ideológia alkonyát én is nagyon várom már. Ha viszont képes lesz megalázni magát az élő Isten előtt (szerintem számára ez a tét), akkor talán kevésbé lesz népszerű, de mérhetetlenül nagy áldássá válhat a nyugati világ számára.
Ha valóban megtérne – amihez nem tudom, mennyire áll közel, hiszen alapvetően a maga szűrőjén (ha úgy tetszik, leplén) – keresztül olvassa az Írást, de persze Isten így is meg tudja szólítani :), az azért is lenne fontos esemény, mert Peterson nagyon szépen beépíti az előadásaiba a tárgyi tudással átszőve saját lelki önéletrajzát, a kontextust, ahogyan ő eljutott egy-egy felismerésre, így ha ez megtörténne, egy nagyon jól dokumentált megtéréstörténettel gazdagodna az a sokmillió online követő.
Ez a tökrözés érdekes, amit fölvetsz. Lehet, én azért nem akadok ki Petersonon, mert auztomatikusan átkonvertálom a magam kvázi evangelikál kódrendszerébe, amit mond. De úgy, hogy ezt kb. alig veszem észre. Ezen még elgondolkodom.
A progresszív ideológia alkonya már itt van, kérdés, hogy minek a hajnala jön el (a Petersont kebléle ölelő – mindeközben őt nem igazán értő, de a pc-kritikáért rajongó – Alt-Righté, vagy valami másé (a modernitás és a posztmodern summáját levonó, Petersont szintén magáélnak valló metamodernizmusé), vagy több dologé egyszerre, mindenesetre az jó, hogy valami történik, és fura, hogy ebben a nagy zajban egy gondolkodó pszichológusnak mindebben láthatóan ekkora szerepe van.
A végén még fel leszek villanyozva.
Én sem akadok ki Petersonon (legalábbis egyelőre). Úgy látom, hogy a bibliai szövegek jelentésének egy rétegére koncentrál, és azt a réteget szépen fejti ki, ráadásul úgy, hogy ezt a réteget amúgy ritkán piszkáljuk/piszkálják.
Nyilvánvalóan nem a teljes üzenetét fejti ki az egyes szakaszoknak, sőt. Ádám kérdése arról is szól, hogy magában eljut-e oda, hogy szembenéz a teljes üzenettel, vagy kitér előle.
Érdekes volt rábukkannom Jordan Peterson nevére és a méltatások között erre a honlapra.
Valamifajta tabut látok megrepedni, miszerint keresztényként társadalmi vitában nem illik megnyilvánulni – ezt komolyan gondolom, mert nem a vita készségére gondolok, hanem a korunkban használatos fogalmi eszközök, logikai készségek, tárgyi ismeretek világának használatára. A jelek szerint Peterson előrehaladt ezen az úton, és ennek a blognak a szerzője, hozzászólói is.
Ugyanakkor egy megjegyzés is ide kívánkozik. Habár az áteredő bűn fogalma valóban kézenfekvőnek tűnik (a fogalom eredetétől függetlenül, hiszen mint mondják nem Krisztus tanításából következik). Azonban egyoldalúnak érzem az ember bűnös mivoltának legfőbb szempontként való egyoldalú hangsúlyozását még Isten előtt is.
Isten nem automatát teremtett az emberben. Isten teremt, ember alkot. Isten tökéletes, az ember jóra törekszik, Isten tér és idő felett és okság felett áll, az ember alapvetően esendő. De az Isten az embert a maga esendőségében mintegy társul hívta meg a teremtésben, a teremtés kiteljesítésében. Tehát tudnunk kell, hol a helyünk, Istennek magunkat ne képzeljük. Azonban Isten hívását se utasítsuk vissza bűnösségünket egyoldalúan előtérbe tolva, mintegy a felelősségünket, felelős szabadságunkat zárójelbe téve, leértékelve.
Isten léte, tudata tájékozódási fogódzó, de nem pótszer a felelős, a sors szeszélyének is kiszolgáltatott önálló döntés, küzdés helyett. A hit nem egyszerűen elhívés, hanem ennél sokkal több. A hit megfelelés az elhívásra (a szavak etimológiája önmagban nem igazít el). Hitünk által vezérelhetjük életünket. Hitünk által leszünk képesek felelős szabadságra. Krisztusra figyelő hittel keresztények vagyunk (és akkor a hitünknek talán legfőbb, végső értékéül a szeretet fogadjuk el, próbáljuk megélni).
De a megváltás éppen abban nyilvánult meg, hogy kiemelt a babonából, a mágiából, varázslásból, önállótlanságból, sőt a faji meghatározottságból, hogy szembe tudott állítani minket egyenként a valósággal, a valóság egyre mélyebben feltáruló minőségével, sőt önmagunk mibenlétével, elhivatottságával… A hit nemcsak erőssé tett minket, nem is csak alázat tartozik hozzá, hanem alkotásra, sőt az alkotásban való helytállásra is kötelez a vakbuzgóság veszélyeinek tudatában. Alkotás nemcsak egy természettudományos tétel megfogalmazása, nemcsak a művészet bármely ága, nemcsak egy gép tervezése, használata, hanem a saját, egyszeri, megismételhetetlen életutunk navigálása, szerepünk elképzelése, megvalósítása, megélése annak minden buktatójával, korrekciójával együtt.
A hitnek tehát része a bűnös tökéletlenség tudata, a bűnre hajló esendőségünk tudomásul vétele. Azonban bűn nincsen a mi bűntudatunk nélkül. A bűn valami jónak a gátlása, sértése, elengedése. Ha bűnösök vagyunk, akkor ott kell lennie a hitnek, a személyes életprogramnak, amihez képest lehetünk bűnösök. Ezen személyes életprogramok mintája, ösztönzője a keresztény hit….
De ha mást nem teszünk mint bűnösségünket hangoztatjuk, akkor tartalék üzemmódba helyezzük magunkat, és ki tudja, hogy ez a tartalék üzemmód működővé alakítható-e bármikor, ha túlságosan hozzászoktunk.
Mármint laikusan így fogalmazódik meg hozzászólásom. A keresztény egyházaknak nemcsak az a szerepe, hogy hirdessék az igét. A hívőknek nemcsak elviselnie kell az egyházak tanítását. Az élet a kettő egymásra hatásával kezdődik, teljesedhet ki….
FÁ
Most olvasom Peterson könyvét a 12 szabályról. Valóban megkapó a megközelítése, imponáló a műveltsége és lehengerlő a nyelvezete, mindamellett, hogy Ádám kételyeit és kitételeit is osztom. A Peterson által ajánlott morális hős toposza nagyon inspiráló tud lenni akár humanista akár vallásos felszerelésben áll is piedesztálon. Nem áll messze ez a gondolat a katolicizmustól sem. A morális emelkedés viszont veszélyesen magas helyre tolhat, ahol pont elkerülöm azt a pontot, ahová az emberré lett Isten leszállt. (gazdag ifjú) Peterson hőse az Istenes ember, a kereszténység hőse az emberré lett Isten. Hogy van-e közös halmaz, hasonlóan vallott értékei a két hitnek? Vannak és ennek lenyűgöző hatályára érezz rá a professzor. A keresztény ember nem a morálban hisz, hanem a hitéből következik a morál. Az erkölcsi helytállás nem célja, hanem hordalék anyaga a Krisztuskövetésnek, amiből Peterson ideiglenes várat épít. Ugyanakkor kétséges, hogy a hagyományokból összegyúrt, felelős embere valaha is ellensúlya, hovatovább vezetője lehet a Nietzsche utáni kor dominancia versenyének. Közösségi élménnyé nem válhat, hisz, ahogy Peterson is jól látja, az ember alapvetően gonosz, egyéni üdvöségharcnak pedig kockázatos (már-már örültség), ha csak a földi létemnek akarok értelmet adni.
Peterson evilági szentsége hasonló Németh László minőségeszményéhez, aki azt mondta: „Nem hiszem, hogy amit az egyház mond igaz, de abban hiszek, hogy úgy kellene élnünk.” Ez a recept azonmban végsősoron önmagunkról szól és az út szélén fogja hagyni a gyengéket. Ez az erősek és nem az elesetek evangéliuma. Ettől függetlenül nagyon magas szinten intéz kihívást a kereszténység unikalitásának pontosabb megfogalmazása felé. Ahogy a szerző a maga evangéliumát bibliai köntösbe öltözteti, úgy öltöztethetjük mi is hitünket a közérthetőség nyelvébe. Izgalmas kihívás!
Nagyon egyetértek. Peterson beleütközött a valóság mélyszerkezetébe, rá is ismert, csak a szívét nem érti még. Mert ahhoz térdre kell ereszkedni. Ebben nem segít neki, hogy a kereszténységnek férfiatlanított, végletekig kiherélt és megszelidített formáit látja, mint annak idején Nietzsche.
Hát nagyon nem segíti Petersont. Egy alacsony kereszténységben a professzort is hamar megkeresztelik vagy fordítva: egy alacsony kereszténységben nem tűnik fel, ha Krisztus árnyékát követi Krisztus helyett. Egy kép van még bennem vele kapcsolatban. Olyan, mint egy igényes műkedvelő, aki csodálja a művészek által létrehozott képeket, de nem ugyanazt látja, mint a művész az alkotás pillanatában. Időnként megpróbál ő is a kedvencei stílusában festeni és leutánozza a színeket és formákat. Vissza tudja mondani a festmény értékeit, de nem képes önállóan előállítani. A jó szemű kritikus képes a sznob a dilettáns és művész között különbséget tenni, míg a nagyközönség sokszor egybemossa őket. Értékelni lehet Peterson törekvéseit, de nem szabad összekeverni a keresztény emberrel.
Nem gondoltam, hogy egyszer ennek a régi evangéliumi éneknek a sorait egy mandineres cikkben fogom mottóként olvasni (egy fiatal katolikus srác beidézésében)…
https://mandiner.hu/cikk/20190811_jordan_peterson_brain_bar
Kedves jgabor,
én is nemrég olvastam/néztem.
Elgondolkodtató. Sokat lehet tanulni tőle, noha kimondottan nem Isten-hívő… amit én leginkább abban látok (tőle eltérően) hogy csak ennek az égnek és földnek rendbetételéről beszél…
Emellett, annak kapcsán, hogy Krisztus szerint az ő tanítványai a föld sója, meg hegyen épített város, az „Amikor a pogányok példája megszégyenít minket” gondolata jut eszembe Petersonról.
Szia dzsaszper!
Engem most elsősorban a jól ismert énekszöveg fogott meg, nem a professzor munkássága.
Vele kapcsolatosan nekem szimpatikus, hogy (sokakkal ellentétben) nem mondja magáról könnyelműen azt, hogy Krisztus-követő, mert átérzi ennek a felelősségét.
„Nem vagy messze az Isten országától” Innen nem szükségszerűen az a következő mozzanat, hogy „szívében megszomorodva távozott”, hanem benne van a potenciál arra nézve, hogy kimondja: „Én Uram és én Istenem!”