Nehéz elgondolnunk Istenről, hogy egyszerre képes lenne haragudni és könyörülni. Mivel bennünk ez a két indulat legtöbbször elválik egymástól (ha haragszunk, nem érzünk irgalmat, ha irgalmat érzünk, nem haragszunk), Istenről is azt feltételezzük, hogy vagy haragszik, vagy könyörületes, de a két indulat egyszerre nem lehetséges benne. Vagy a haragvó Isten létezik, vagy az irgalmas Isten; a kettő együtt azonban nem. Pedig de, és ezt Jézus halálára emlékezve különösen fontos megértenünk. Pál apostol az efézusiaknak írt levelében ezt a két indulatot – a haragot és az irgalmat – tulajdonítja Istennek, amikor arról ír, hogy bár a harag fiai voltunk, Isten megkönyörült rajtunk. Bár haragudott, megkönyörült. Az Efézusi levél 2. részének elejéről következik egy idézet:
„Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Ef 2,1-10)
Figyeljük meg a 3. verset: „a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek”. A „harag fiai” hebraizmus: arra utal, hogy Isten haragja alatt álltunk. (Olyan, mint a „halál fia”, ami azt jelenti: „aki halált érdemel, akire a halál vár”.) Az jellemzett bennünket, mielőtt Isten megmentett, hogy a haragja várt ránk. Miért? Pál szerint a vétkeink és bűneink miatt, amelyekben éltünk, mint a többiek. Bűnös emberi természetünk miatt, amely az „engedetlenség fiaivá” (újabb hebraizmus) tett bennünket, igazodva Isten ellenségéhez, a „levegő birodalmának fejedelméhez”. Pál később a két kifejezést újra összekapcsolja: „Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait.” (Ef 5,6) Isten haragudott ránk az engedetlenségünk miatt.
Ez az indulat azonban együtt létezett Istenben az irgalommal. „De Isten, gazdag lévén irgalomban…” (4) – folytatja az apostol. Ez az irgalom az oka annak, hogy Isten feltámasztott bennünket a halálból, az Istennek való engedetlenség vétkes állapotából. Ez az irgalom „gazdag” volt, mérhetetlenül gazdag (7). Ugyanakkor, amikor Isten haragudott is ránk. A könyörülete ugyanis megelőzte a születésünket, hiszen Pál szerint az irgalmát Jézus Krisztusban mutatta meg, aki kétezer éve jött el a világba, Jézus Krisztussal együtt támasztott fel bennünket Isten (5), benne teremtett bennünket újjá jó cselekedetekre, és ezt már előre eltervezte (10). Vagyis az irgalom akkor is jelen volt Istenben, amikor a „harag fiai” voltunk. Egyszerre haragudott ránk és irgalmazott nekünk.
Hogy lehetséges Istenben ez a kettő? Van egy rossz oldala Istennek meg egy jó oldala? Felülkerekedett benne a jó a gonosszal szemben? Nem. Istennek nincs gonosz oldala. A bűn feletti haragja is jóságának a megnyilvánulása. Éppen Jézus Krisztus eljövetele és halála mutatta meg, hogy Istenben a harag és a könyörület egyszerre létezik. Isten haragja Jézus Krisztusban önmagát sújtotta a mi vétkeinkért, az ő vére által – az Isten vére által! (ApCsel 20,28) – kerülhetünk közel Istenhez (Ef 2,13), a kereszten ölte meg a bűneink miatti ellenségeskedést (Ef 2,16). Egyedül Jézus Krisztus keresztjében tud feloldódni a feszültség Isten haragja és Isten irgalma között. Jóságának e két tulajdonsága, a bűn feletti harag és a bűnös iránt érzett szánalom Jézus Krisztusban találkozik. Aki maga Isten.
Szia Ádám!
Nagyon felemelő ez a cikk… főleg azok után, hogy anno, kb. 2016 elején kezembe került Gary Chapman egyik könyve: A Szeretet másik arca a harag címmel. Azóta (is) csak hálás tudok lenni ezért a könyvért, mert végre megmutatott sok mindent azzal kapcsolatban, hogy az ember miért is haragszik, „haragudhat”, kerülhet haragos indulatba és azt is, hogy ez (önmagában) nem bűn… nem ez az igazi probléma, hanem ami a harag mögött áll. (Márcsak amiatt is felszabadító ez a könyv, mert évekig, évtizedekig ha arról volt szó, hogy azt mondtam, „úgy haragszom erre vagy arra vagy amarra a dologra, személyre stb.” akkor az emberek többsége – még keresztény körökben is – mebotránkoztak, kiakadtak, és azonnali „javulásra/megtérésre” szólítottak fel, hogy én ezt nem tehetem, ez nem lehet stb. De ez által – hogy lenyomatták velem ezt az érzést/lelki állapotot – a dolgok nem változtak, sőt rosszabbak lettek (belül). Aztán jött ez a könyv, ami alapjáraton azzal kezdi, hogy ezt a részét az életünknek is Istentől „örököltük”, Tőle kaptuk, mert Ő a saját képmására teremtett, s ebbe ez is beletartozott. Kiemelem ide azt a pár sort, ami erről szól, és aki tudja, olvassa el a könyvet… sokat segíthet megértenie magát, a belső világát, a múltból való/hozott reakcióit és a kapcsolatot – ezek által – Isten és az ő, saját személye között… (13 fejezete van, naggggyon jó gyakorlati példákkal). Nagggyon felszabadító… ahogy – újra – ez a cikk is…
Mi a harag?
Az értelmező szótár meghatározása szerint „(Vélt) sérelem, igazságtalanság vagy erős nem tetszés keltette bosszús indulat, illetve indulatos lelkiállapot.”
A haragot általában érzelemnek tartjuk, valójában azonban több annál. Nem csak érzelmeinkre van hatással, hanem testünkre, értelmünkre és akaratunkra is.
Honnan származik az ember haragra való képessége?
A harag mindent átható érzés, és először a forrását kell megismernünk ahhoz, hogy kezelni tudjuk. Meggyőződésem, hogy az ember haragra való képessége Isten természetében gyökerezik. A harag ugyanis az isteni természet két alapvető jellemzőjéből következik: Isten szentségéből és Isten szeretetéből.
A Szentírás kijelentése szerint ISTEN SZENT (Pl.: I. Pt. 1:16, 3. Móz. 11:44-45). A SZENT szó azt jelenti, hogy „mentes a bűntől”. Az isteni természet – akár az Atyáról, akár a Fiúról, akár a Szentlélekről van szó – teljességgel mentes a bűntől.
Isten természetének másik alapvető jellemzője a SZERETET. A Szentírás az elejétől a végéig úgy ábrázolja Istent, mint aki a teremtményei jólétén munkálkodik, tehát természetéből következően szereti őket.
Ebből a két isteni tulajdonságból következik Isten haragja. Isten természetének nem alapvető része a harag, csupán szentségének és szeretetének következménye. Szeretetéből következik, hogy mindig jót akar a teremtményeinek. Szentsége pedig azt jelenti, hogy a bűn idegen tőle, Isten valamennyi erkölcsi törvénye az Ő szentségén és szeretetén alapul: minden törvénye és parancsa az igazságot képviseli és teremtményei javát szolgálja. Isten azt akarja, hogy az ember jót cselekedjen, és élvezze annak gyümölcseit. Így intette a zsidó népet: 5. Mózes 30:15-16)
Isten jól ismeri a bűn pusztító hatását, ezért – ha azt látja, hogy az ember vétkezik – haragra gerjed. A harag – éppen szentségéből és szeretetéből következően – Isten logikus válasza az igazságtalanságra és a bűnre.
És mi köze mindennek az ember haragjához?
A Szentírás azt állítja, hogy az Isten az embert „a maga képmására” teremtette (I. Mózes 1:27). Bár ez a képmás megsérült a bűnbeesés következtében, de nem törlődött ki teljesen. Az emberek a lelkük mélyén még mindig őrzik Isten képmását. Az ember erkölcsi érzékkel rendelkező teremtmény. Modern korunkban ugyan megkísérlik az embert erkölcs nélküli, amorális lényként beállítani, ez azonban nincs összhangban a valósággal. A legistentagadóbb embernek is van annyi erkölcsi érzéke, hogy felháborodva tiltakozzon, ha sérelem vagy igazságtalanság éri.
A harag tehát olyan érzelmi, fiziológiai és tudati dimenziókat magában foglaló állapot, amelyet igazságtalanság vagy egyéb vétség vált ki az emberből.
Mi Isten célja a haraggal?
A válasz magától értetődő: a harag isteni rendeltetése az, hogy konstruktív cselekvésre ösztönözze az embert, ha bűnnel vagy igazságtalansággal szembesül. A harag rendeltetése az, hogy pozitív, szeretetteljes cselekvésre késztesse az embert, amikor igazságtalansággal szembesül.
Lássuk, hogyan történik ez Isten haragja esetében!
Isten haragja mindig szeretetteljes cselekedettekkel jár együtt. Többnyire a prófétákon keresztül fejezte ki rosszallását a nép bűnös cselekedetei miatt, és bűnbánatra szólította őket. HA az emberek megbánták bűneiket, Isten haragja elmúlt, és minden rendbe jött. Ha azonban nem tanúsítottak bűnbánatot, Isten további lépéseket tett.
Isten haragja pozitív cselekedetekben fejeződött ki: figyelmeztette a vétkezőket, hogy a bűn büntetést von maga után. Éppen szeretete miatt nem hagyhatja az igazságtalanságot büntetlenül. (Lásd: niniveiek figyelmeztetve lettek bűneikre, megbánták, Isten nem árasztotta ki rájuk a haragját, de megkönyörült rajtuk.)
Isten a teremtményei érdekében folyamodott ilyen szigorú eszközökhöz. Az Ő szentségével összeférhetetlen, hogy szó nélkül elnézze a bűnt. Haragjában az emberek iránti féltő szeretete fejeződött ki.
Az isteni modell tehát egyértelmű: a haragnak szeretetteljes tettekben kell kifejeződnie, amelyek arra irányulnak, hogy véget vessenek a bűnnek, és jó útra térítsék a bűnöst.
Amikor haragszunk valakire, 2 alapvető kérdést kell tisztáznunk magunkban:
Pozitív lépésre szántuk-e el magunkat, azaz a probléma megoldására, és a kapcsolat helyreállítására törekszünk?
A szeretet motivál-e abban, amit tenni készülünk, azaz a másik személy javát tartjuk-e szem előtt?
Mielőtt bármit tennénk, mindig meg kell vizsgálnunk, hogy pozitív és szeretetből fakadó lépésre késztet-e a harag. Csak abban az esetben beszélhetünk a harag pozitív kezeléséről, ha mindkét kérdésre „igen”-nel felelünk.
Semmi esetre sem szabad figyelmen kívül hagyni a haragot. A harag olyan, mint a villogó piros lámpa az autó műszerfalán: jelzi, hogy valahol zavar támadt.
Leszögezhetjük tehát, hogy a harag – ha rendeltetésének megfelelően kezeljük – pozitív szerepet játszik az életünkben. Ha helyes mederbe tereljük, akkor segítségünkre van abban, hogy helyrehozzuk, ami elromlott, és érvényt szerezzünk az igazságnak. Ugyanakkor gyakran tapasztaljuk, hogy pusztító és féktelen indulattá is válhat. Mindent meg kell tennünk azért, hogy a harag pozitív és hasznos erővé váljon az életünkben.
Már csak az a kérdés, hogy mit csináljunk a haragunkkal. Ha Isten is tud haragudni, akkor könnyebb elfogadnunk azt a választ, hogy a haragot adjuk át neki (Róm 12,19-20; Ef 4,26-27; Ef 4,31-32; 1Tim 2,8; Jak 1,20), mint akkor, ha a haragot eleve valami rossz dolognak tartjuk.
Igen… ezek az igék kell, hogy a szemek előtt legyenek, de ha nem hagyjuk, hogy az ember megfogalmazza, kiadja szóban és ezt a hallgató megertéssel és nyitottsággal fogadja, akkor ezek az Igék csak még inkább fojtogatóak lesznek az ember számara. Én hosszú ideig sajnos negatívan eltem ezt meg – fent felsorolt Ígékkel a fejemben… mert bár ismertem őket, ha szóba került 1-1 beszélgetésben, akkor már az 1. hozzászólásomban megírt „válaszokat” kaptam. Aminek következtében nem lett helyesen feldolgozva ez az érzés, vagy akármi, aminek Chapman nevezi, de sokkal nagyobb és mélyebb fájdalmat és küzdelmet okozott… évekig… Chapman könyvének elolvasása után jött a „megváltó/felszabadító” érzés, és igen… a harag „észlelése” utáni helyes gyakorlati lépés(ek) meglátása és megtétele… azóta már nem is egyszer… és EZ iszonyat felszabadító (volt).
Chapman könyve ezért is jelentett sokat. Nemcsak a „célt” mutatta meg, (amiket a fenti igékben olvashatunk), hanem az útját-módját is. Lehet, vannak, akiknek ez egyértelmű elsőre is, de vannak (köztük én is), akiknek nem az (volt). S ha akárki rosszul használja ezeket az Igéket és/vagy a jozzajuk vezető utat/megoldásokat (nem haragudhatsz – főleg keresztényként megbotránkoztató ez stb.), le kell nyomnod stb. Akkor nem csak, hogy fizikailag lehet rosszabbul az illető, aki ezzel küzd, de jócskán még inkább elválaszthatja Istentől, mert azt a látszatot keltheti ezzel, hogy Isten ezt a dolgot „bűnt” teljesen elítéli, nem erzi meg, és megint csak „felülről parancsolgat” egy olyan lelki-érzelmi dologban, ami Őtőle teljesen távol van. Semmi sincs messzebb ettől a hazugságtól. „Megismeritek az igazságot, és az Igazság szabaddá tesz titeket.”)
Javitanék… rosszul gépeltem telefonról… *”nem érzi meg” helyett „nem érti meg”.
Igen, egyetértek.
bennem is egyszerre van pl harag és könyörület, akár egy személy felé is… meg mindenféle más ellentétes dolog is… nem értem miért lenne ez istennél másképp…
Endi…. egész nap a soraidon járt az agyam… aztán (még egy) ellentét pár jött elém, amit szintén sokszor megéltem/megélek (biztos van még jó pár a Bibliában… nekem most ez „ugrott be”): „Nevetés közben is fájhat a szív.” (Péld. 14:13) Ez is eléggé mély és kontrasztos. Hasonló feszültséggel – szerintem -, mint a harag és könyörület.
Gyakorló apaként: olykot szükségünk van a haragra és a könyörületre egy személyben, akár egy helyzetben is. Még jó, hogy van kitől tanulni a dolgot 🙂
„…. Isten haragja Jézus Krisztusban önmagát sújtotta a mi vétkeinkért,…..”
Ez a tény az ember számára fölszabadító, ugyanakkor példája előremutató.
Számunkra is ez a szabadulás útja. A felismert bűnnel szemben önmagunk ellen
fordulhatunk, azokat megöldökölhetjük, elvethetjük. Kegyelem, hogy a világos –
ságban való járás lehetővé teszi az azokkal való szembenézést, felismerés, be-
ismerést. Az ellenük való fordulást pedig a bennünk élő és működő feltámadott
élet erejében tesszük. A győzelem a harag felett a halál által lehetséges.
„Öljétek meg tehát tagjaitokban ……………………………………..”
(Kolossé 3:5/a)
„……… vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, ……..”
(Kolossé 3:8)
„hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, …………………………..”
(Filippi 3:10)
Kegyelem, hogy ezen az úton haladhatok, ezt tanulhatom. A kudarcok nem veszik
kedvem, mert a tanulás közben egyre jobban megismerem Tanítóm győzelemre segítő
türelmét, szeretetét, valóságát. Ő ismeri igazán ennek az útnak nehézségeit.
Azon gondolkoztam, hogy talán a fájdalom – ami a harag mögött van, ami feloldja a pusztítást, aminek az eredője a szeretet, a teremtő erő.
Emberi szinten a fájdalomtól „tart távol” a harag. De erre szükség van néha, amikor életet kell menteni pl. (Balesetnél bekötjük a sérülteket, mielőtt elkezdek dühöngeni a „hibás”, „vétkes” miatt…)
Istennek (is) fájdalmas lehet, látni, hogy a vesztünkbe rohanunk…a haragját nem semmissé tette, hanem Krisztusban kegyelemmé az irántunk érzett mérhetetlen szeretete miatt. Ez nekem nagyon vigasztaló.