Szeret-e bennünket Isten erosz szeretettel?

2018 máj. 30. | Divinity, Rendszeres teológia, Spiritualitás | 32 hozzászólás

Ha Isten agapé, vajon szeret bennünket erosszal? A szeretet azon fogalmak egyike, amelyekről mindenki azt gondolja, tudja, mi az, de ha elkezdünk róla beszélgetni, hamar kiderül, hogy egészen eltérő dolgokat értünk alatta. A szeretet zavaros fogalomként létezik köztünk. Nem csak azért, mert amikor szóba kerül, az egyik ember szerelemre gondol, a másik vágyakozásra, a harmadik pedig önfeláldozásra (bár már ez is sejteti a fogalom mélyén lévő ambivalenciákat), hanem azért is, mert a szeretetfogalomban két egymással ellentétes irányú mozgást tartunk össze: a felemelkedést és az alászállást, a vonzást és az önátadást. Az előbbit hagyományosan az erosz szó jelöli, a másikat az agapé, noha etimológiailag ez a jelölés sem teljesen problémamentes. Az erosz és agapé motívumok különbségéről és egységéről írtam évekkel ezelőtt egy cikksorozatot, de most (olvasóim számára némiképp meglepő módon) egy pápai enciklikát szeretnék segítségül hívni, mielőtt a címben feltett kérdésre válaszolok.

Deus caritas est c. 2006-os enciklikájában (amit a mariológiai befejezést leszámítva kiváló teológiai traktátusnak tartok) a néhai XVI. Benedek pápa hangsúlyozza, hogy az erosz és az agapé motívum minden egészséges szeretetben együtt van jelen. „E kettőt gyakran úgy is szembeállítják egymással, mint ’fölemelkedő’ és ’lehajló’ szeretetet; más ehhez hasonló felosztások is vannak, mint például a birtokló és ajándékozó szeretet (amor concupiscentiae – amor benevolentiae) megkülönböztetése, melyhez olykor még a hasznot kereső szeretetet is hozzá szokták fűzni. A filozófiai és teológiai vitákban e megkülönböztetéseket gyakran túlzó ellentétekké fokozták: a sajátosan keresztény szeretetet lehajlónak, ajándékozónak, azaz agapénak mondták; a nemkeresztény, főleg a görög kultúrát ezzel szemben a fölemelkedő, a vágyakozó szeretet, az erosz határozza meg.”

A szembeállítás Benedek szerint azonban nem lehet valódi ellentét: „Ha ezt az ellentétet következetesen végigvinnénk, az emberi lét alapvető életelemei közül kizárnánk azt, ami a kereszténységnek sajátja, és egy egészen különleges világba utalnánk, amit ámulatra méltónak lehet tartani, de az emberi lét egészétől teljesen idegen volna. Valójában az erosz és az agapé – a fölemelő és lehajló szeretet – soha nem szakítható el teljesen egymástól. E két különböző dimenzió minél inkább egyesül az egyetlen szeretet valóságában, annál inkább megvalósul a szeretet igazi lényege. Amennyiben az erosz mindenekelőtt vágyódó, fölemelő – a boldogság nagy ígéretével elbűvölő –, annyiban a másikhoz való közeledésben egyre kevésbé törődik önmagával, egyre inkább a másik boldogságát akarja, egyre inkább gondoskodni akar róla, ajándékozni akarja önmagát, és érte akar élni. Belép az agapé motívuma, máskülönben az erosz elvéti és elveszíti a maga lényegét. Megfordítva, az is lehetetlen az ember számára, hogy csupán az ajándékozó, lehajló szeretetben éljen. Képtelen mindig csak adni; kapnia is kell. Aki ajándékozni akarja a szeretetet, annak magának is kapnia kell ajándékba a szeretetet. Bizony az ember – miként az Úr mondja nekünk – forrássá válhat, amelyből élő víz folyói fakadnak (vö. Jn 7,37–38). De hogy ilyen forrássá válhasson, mindig újra innia kell az első ősforrásból – Jézus Krisztusból, kinek megnyitott szívéből magának Istennek a szeretete árad (vö. Jn 19,38).”

Mikor a 2000-es évek elején az erosz és agapé viszonyát kutattam, a Benedek enciklikájában leírt kétféle áramlást neveztem Isten öröme ritmusának, noha fogalmam sem volt a készülő pápai enciklikáról, és hogy egy olyan kimagasló intellektus, mint Ratzinger, épp ugyanazon a kérdésen töpreng, és ugyanazokat a válaszokat találja, mint én a magam szűkösebb intellektuális eszköztárával. Ezt írtam: „A boldog Isten szeretete erosz-agapé és agapé-erosz: Isten öröméből fakad és Isten örömébe torkollik.” Igaza van Benedek pápának: ahhoz hogy a szeretet ki tudjon rajtunk keresztül áradni, innunk kell az élő víz forrásából. Ahhoz, hogy le tudjunk hajolni, fel is kell tudnunk emelkedni. Ahhoz, hogy vonzani tudjunk, nekünk is kell vonzódnunk. Csak Isten öröme képes ezt együtt mozgásban tartani. Az agapé erosz, az erosz agapé kell, hogy legyen.

Benedek így folytatja: „Az egyházatyák a fölemelkedés és lehajlás, az istenkereső erosz és a sokféleképpen továbbajándékozó agapé elválaszthatatlan összetartozásának jelképét Jákob létrájának elbeszélésében látták. E bibliai szöveg elmondja, hogy Jákob pátriárka párnaként kőre hajtva a fejét, álmában látott egy létrát, mely az égig ért, és angyalok jártak rajta föl és alá (vö. Ter 28,12; Jn 1,51). Különösen kifejező ennek az álomképnek az a magyarázata, amit Nagy Szent Gergely Regula pastoralis c. művében ad. Az igazi pásztornak – mondja nekünk – a kontemplációban kell gyökereznie. Csak így lehetséges számára, hogy mások szükségleteit úgy magába fogadja, hogy azok egészen az övéi legyenek: ‘Per pietatis viscera in se infirmitatem ceterorum transferat’. Gergely pápa Szent Pálra hivatkozik, aki elragadtatott Isten legnagyobb titkaihoz, s éppen így lehajolván mindenkinek mindene lett (vö. 2Kor 12,2–4; 1Kor 9,22). Hozzáfűzi még Mózes példáját, aki újra meg újra belép a szent sátorba és beszélget Istennel, hogy kijőve Istentől, népének javára lehessen. ’Odabent (a sátorban) a szemlélés magasba ragadta, odakinn (a sátoron kívül) a szenvedők terhe szorongatta – intus in contemplationem rapitur, foris infirmantium negotiis urgetur.’”

„Ezzel megtaláltuk a föntebb föltett két kérdésre az első, még teljesen általános választ: végső soron a ’szeretet’ egyetlen valóság, de különféle dimenziói vannak – hol az egyik, hol a másik oldala lép határozottabban előtérbe. Ha azonban a két oldal egymástól teljesen eltávolodik, a szeretetnek a karikatúrája, vagy legalábbis csonka formája áll elő. Alapjában azt már láttuk, hogy a bibliai hit nem ellenvilágot épít a szeretet emberi ősjelenségével szemben vagy attól függetlenül, hanem az egész embert szólítja meg, megtisztítja szeretetkeresésében, és új dimenziókat nyit számára. A bibliai hit ezen újdonsága főként két pontban mutatkozik meg, melyeket érdemes kiemelnünk: az istenképben és az emberképben.”

És akkor a címben feltett kérdés: szeret-e bennünket Isten erosszal? Először tisztázzuk: Istennek nincs szüksége önmagán kívül forrásra, hogy igyon. Az ő öröme önmagában teljes. A Szentháromságnak nem kellett teremtenie ahhoz, hogy a szeretete tökéletes legyen. Isten szeretete kiárad, és önmagából árad ki, mert lényének belső közössége soha nem fogy ki az örömből, hogy kívánnia kelljen azon kívül mást. Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy Istennek kell-e bennünket kívánnia ahhoz, hogy kiáradhasson ránk szeretete, akkor a válasz határozott nem. A teremtés nem a szükség mozdulata, hanem a bőség kiáradása.

Azonban feltehetjük másként is a kérdést, és valószínűleg inkább erre kíváncsiak, akik azt kérdezik, hogy Isten szeret-e bennünket erosszal. Vajon Isten talál bennünk gyönyörűséget, vagy csak lehajló szeretet az övé, amely bűneink és rútságunk ellenére áraszt el bennünket jósággal? Vajon kedvel bennünket Isten? Benedek így válaszol: „Ő szeret, s e szeretetét nevezhetjük az erosznak, mely ugyanakkor teljesen agapé.” De milyen értelemben erosz Isten agapéja? Abban az értelemben, hogy önmagában való gyönyörködésből, önmagában – a Szentháromságon belüli – örömből fakad? Vagy van bennünk is gyönyörűsége és öröme? Kedvel bennünket vagy csak jó hozzánk?

A bibliai választ – vagy amit én annak gondolok – hadd fogalmazzam meg négy egyszerű mondatban, amelyekkel szerintem Benedek pápa is egyetértene:

Isten szeret bennünket erosz szeretettel, mert jónak, igaznak és szépnek alkotott, saját képmására és hasonlatosságára.

Isten annál jobban szeret bennünket erosz szeretettel, minél inkább igazságban járunk, benne kivirulva.

Isten annál kevésbé szeret bennünket erosz szeretettel, minél inkább a gonoszság útján járunk, elidegenedve tőle.

De Isten akkor is tud szeretni bennünket agapé szeretettel, amikor a legkevésbé gyönyörködik bennünk, mert Isten forrásai önmagában vannak.


Kapcsolódó cikkek:

Erosz és agapé: antitézis (1)

Erosz és agapé: antitézis (2)

Erosz és agapé: antitézis (3)

Erosz és agapé: antitézis (4)

Erosz és agapé: szintézis (1)

Erosz és agapé: szintézis (2)

Erosz nyomában

Van olyan, hogy Isten iránti szeretet?

 

32 hozzászólás

  1. gyuri55

    Örömömre szolgál, hogy XVI. Benedektől idéztél. Az természetes, hogy szinkronban vagy vele ebben a kérdésben, hiszen Krisztusban, mint főben egyek vagytok (vagyunk). Szerintem Mária megítélésében is ideje lenne az összevetésnek, a közös pontok megtalálásának. Mint ahogy az Úrvacsora/Oltáriszentség értelmezésében is… Az nem lehet, hogy „örök időkre” antagonisztikus ellentétek álljanak fenn: „Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint Főben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van” (Ef 1,9-10)

  2. Szabados Ádám

    Mária megítélésében számomra a Szentírás lehet csak a közös pont. Az Efezusi zsinat theotokosz formuláját is kizárólag eredeti, krisztológiai értelmében tudom elfogadni. A Szentírás Mária-képe és a katolikus egyház mariológiai dogmái között áthidalhatatlannak látom a szakadékot (akkor is, ha értem az utóbbi kialakulásához vezető logikai láncolatot). Mária megítélésében a közös pont csak az lehet, ha a katolikus egyház visszatér a bibliai-apostoli Mária-képhez, amelytől eltért.

  3. F Barni

    Nagyon jó, hogy az erosz szeretetet hazarendeled Istenhez is. Enélkül nagyon szegény lenne a kép. Riasztóan egyoldalú. Isten kívánja, vágyik „önmagára” a teremtményeiben is, mert szépek. Szépek, hisz ő teremtette őket. De most nem azok romlottságuk miatt és az agapé szeretett tesz minket igazán vonzóvá újra Isten szemében. Azt látom, hogy Istennél az agapé adott és az erosz a „kíhívás”. Az embernél, mint hiánylénynél az erosz az ösztönös működés és az agapé a munka és a jellem kihívása. A kérdésem, hogy az ember milyen jogon gyakorolhatja az eroszt egy másik ember felé? Mikor kerül abba helyzetben, hogy ez tiszta önkifejezés legyen, ne pedig önző és reménytelen vágyokozás?

  4. Szabados Ádám

    Barni,

    szerintem a választ elrejtetted a kérdésedbe: „ez tiszta önkifejezés legyen, ne pedig önző és reménytelen vágyokozás”. A kulcs az, hogy az erosz az agapé uralma alatt legyen, illetve megtisztuljon az Isten igéje, a könyörgés és a hálaadás által. Privátban átküldöm egy írásomat, ahol ezt részletesebben is kifejtem.

  5. szgabor

    Engem viszont nagyon zavar hogy újabb énekeinkben egyre gyakrabban előfordul a szerelem kifejezés. Tudom hogy ez az erosznak csak részterülete, de a magyar nyelvben ez a férfi női romantikus vonzalomra foglalt. Véleményem szerint ez félreviszi a bibliai Istenszeretet fogalmunkat. Még akkor is ha magam is többször átéltem az Úr iránti intenzív örömmel együtt járó állapotot.

  6. Szabados Ádám

    Kétségkívül nem veszélytelen ez az erotizáló tendencia, bár nem új, jelen van a középkori lelkiségi hagyományban éppúgy, mint a pietista és puritán spiritualitásban.

  7. Tomboy

    Szia gyuri55!

    Örülök, hogy hozzászóltál.

    Mária megítéléséről a választ elrejtetted a hozzászólásodban:
    “Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint Főben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van” (Ef 1,9-10)

    ,azért, mert a forrásod itt a Biblia, Isten szava, Mária megítélésében is Isten szava, a Biblia a forrásod vagy van hitelesebb forrásod?

    Tamás

  8. Tomboy

    Szia Ádám!

    Nem könnyed olvasmány, ahogy írsz, de érdemes figyelmet szentelni a mondandódra, még akkor is, ha ugyanúgy gondolom, mert ennyire „mérnöki pontossággal” megfogalmazni nem tudnám az igaz választ. Egyetértek.

    Bárcsak megnyílnának azok a kapuk bennem is!

    Tamás

  9. Tomboy

    Szia Barni!

    Megértelek testvérem. Imádkozom, hogy tudd gyakorolni a tiszta önkifejezést, melyet Jézus ajándékozott és ajándékoz nekünk nap mint nap, ha akarjuk. 🙂

    Tamás

  10. Alaszka

    Ádám, köszönöm ezt az írást, már jó ideje szerettem volna erről olvasni, érdekel a téma.
    Ha szabad, én is megigényelném azt az írásodat, ami az erosz agapé alá rendelésével foglalkozik. Jó lenne erről többet tudni.

    szgabor – néha azt gondolom, hogy nőként talán viszonylag könnyebb énekelnem a „szerelmetes” énekeket (nem tenném ezt vita tárgyává), de engem is zavarnak a gyakran igen erőteljes kifejezések.

    Nyilván nem csak az én olvasatomban ezek a mély szerelem, vágyódás szavai, elsősorban a szeretett személyhez kötődnek. Dicsőítő jellegű énekcsoportban éneklek már régóta. Észrevettem, hogy szinte hasonló érzések egy-egy Isten közeli élményemben is megjelennek, és ezt olyankor természetesnek élem meg. Kíváncsi lennék rá, Isten „ugyanazt” érzi-e felém abban a pillanatban…

  11. Pecsuk Ottó

    Kedves Ádám,
    köszönöm a reflexiódat, nagyon hasznos olvasmány! Amit írtál, és amire Benedek pápa is hivatkozk, megerősíti bennem azt a gondolatot, hogy a két görög kifejezés eélkülönült kezelése a „szeretet” megértésében talán homiletikailag hasznos, de a lényegtől elvisz. Isten minden szeretet végső forrása, ezért vele kapcsolatban mesterkélt dolog azt kérdezni, hogy milyen „típusú” szeretettel szeret (miközben a görög irodalom vagy az Úsz vizsgálata sem igazolja, hogy az erosz és az agapé mindig eltérő, felfelé törekvő vagy aláhajló szeretetet jelölne, legalábbis kontextus nélkül maguk a szavak semmiképpen).
    Egy picit a mariológia témájához hozzászólva: szerintem a katolikus mariológia is bibliai alapokon nyugszik, de azokat az alexandriai egzegetikai iskola alapján allegorikusan továbbfejlesztve dolgozták ki. A protestantizmushoz mindig is az antiókhiai iskola historizáló, sensus literalist előtérbe helyező megközelítése állt közel, ebbe persze hogy nem fért bele a krisztológiai alapokon továbbfejlesztett Mária-tan. Ugyanakkor az a megérzésem (talán tévedek), hogy a katolikus mariológia érzelmi-alapú keresztyénségéből van mit tanulnia a túlracionalizált, spirituálisan ellaposodott protestantizmusnak…

  12. Gergely Erzsébet

    „………………………………………………………… Bizony az
    ember – miként az Úr mondja nekünk – forrássá válhat, amelyből élő víz folyói
    fakadnak …………………………………………………………..”

    Emlékszem, elementáris erővel hatott rám az információ, hogy bensőmben forrás
    fakadhat. Hogy miért gondoltam nem tudom, de bizonyos voltam abban, ez a for –
    rás a víz hiányától sokkal mélyebb „szomjúságot” fog megszüntetni. A megléte
    pedig azt a tapasztalatot ismertette meg, hogy szabad lehetek a kívánságok
    szerteágazó szomjúságától. Azoktól, melyek fogságban tartottak és romboltak.

    „……….. De hogy ilyen forrássá válhasson, mindig újra innia kell az első
    ősforrásból – Jézus Krisztusból, ……………………………………..”

    Valóban, Jézus Krisztus magához hívja a szomjazót (János 7.37), aki azért vá –
    lik forrássá, mert megkapja a Szentlelket (János 7:39), így az „ősforrást” ön-
    magában hordozza. Felelőssége, ennek a forráshelynek tisztán tartása, hogy on-
    nan folyamatosan buzoghasson az élő víz.

    Szívemnek igen kedves a Zsoltár 87:7 verse. Sőt! Egyik pillére lett életemnek,
    melyet időről időre Kórah fiaival együtt én örömmel vallok meg Istennek:

    „…………………: Minden forrásom belőled fakad.”

  13. Szabados Ádám

    Alaszka,

    valamilyen formában szerintem közkinccsé fogom tenni az említett írást.

  14. Szabados Ádám

    Kedves Ottó,

    izgalmas, amit az antiókhiai és alexandriai írásmagyarázati módszer hatásáról írsz. Igen, ebben szerintem is van igazság, és ez abban erősít, hogy a reformátoroknak igazuk volt, amikor az allegorikus írásmagyarázat veszélyeire figyelmeztettek. Emellett persze azoknak a szillogizmusoknak is nagy szerepük volt, amelyek a Szentírás valódi kontrollja nélkül helyezték Máriát fokozatosan egyre magasabb pozícióba.

    Igazad van abban is, amit a protestantizmus túlracionalizált lelkiségéről írsz. A Máriának tulajdonított szerep protestáns kritikáját azonban helyesnek tartom, mert az évszázadok alatt kifejlődött katolikus mariológia súlyosan roncsolja a keresztény teológia apostoli szövetét és a Szentírásban meghatározott arányait. Az apostoli tanítás szerint Krisztussal nem Mária, hanem a Szentlélek kapcsol bennünket egybe, noha történetileg persze Mária adott életet Jézusnak, az Isten Fiának. Úgy gondolom, hogy a protestáns lelkiség gyakori szárazsága is a Szentlélekre fektetett nagyobb hangsúllyal és munkájának személyes és közösségi átélésével orvosolható. A katolikus mariológiát teológiai és lelkiségi zsákutcának tartom.

  15. dzsaszper

    A protestantizmus túlracionalizált lelkiségével kapcsolatban csak egyetérteni tudok.

    Ami a Mária-tiszteletet illeti, találkoztam már számomra teljesen elfogadható és teljesen elfogadhatatlan változataival is… és lehet hogy a dolog azon múlik, ki étti az allegóriákat, szillogizmusokat.
    A koraiak misztikus olvasatával jellemzően semmi bajom, ahogy azzal sem, hogy hasonló módon tiszteljük keresztényként Máriát, mint mondjuk magyarként Kossuthot 🙂

  16. Cypriánus

    Speciel én magyarként nem igazán tisztelem Kossuthot. ( sőt a szabadságharc miatt sem igazán a büszkeség tölt el, hanem az, hogy önsorsrontó lúzerek vagyunk, akik olyanokról nevezzük el országunk fő terét, akik előbb jégre viszik az országot, aztán meg lelépnek a kasszával.)

    Ez off topic, csak arra akartam fölhívni a figyelmet, hogy megosztó személyiségek nem föltétlenül jó példák. – Elvileg Mária iránt minden kereszténynek tisztelettel kellene lennie.

  17. Discipline

    Elnézést, hogy pont az „off” témában szólok hozzá, de nekem is nagyon böki a csőrömet „Kossuth apánk” megkérdőjelezhetetlen tisztelete. Különösen azt nem értem, hogy konzervatív emberek számára hogy lehet még mindig példakép és nemzeti ikon az országot katasztrófába sodró, majd a felelősséget másra kenő Kossuth és (ami még ennél is érthetetlenebb és sajnálatosabb) a vérgőzös forradalmár Petőfi.
    Szinte minden alapvető világnézeti és politikai kérdésben ketté van szakadva az ország, míg ebben az egyben úgy tűnik, töretlen az egység.

  18. Cypriánus

    Egyébként a dokumentum mariológiai része kevesebb mint a fél százaléka a szövegnek, és szerintem nem hangsúlyos igazán. Talán jobb lenne ha a Mária – képekkel kapcsolatos vitákat valamelyik ilyen témájú posztnál folytatnánk. ( pl. A ” közbenjáró a közbenjáróhoz ” vagy valamelyik katolikusokat elemző bejegyzés. )

    Discipline: igazad van , de sajnos off topic vagyunk. Amúgy tényleg jobb lett volna Széchenyi útján menni.
    Ahogy a labancok sem feltétlenül hazaáruló gazemberek voltak, sőt…de ez nem az a poszt, vagy blog. Maximum érdekes, a magyar gondokodásba mennyire beléégett a hős lázadó mítosza. Ami néha jogos, de sokszor meg nem. Sajnos emiatt csak pusztításban jeleskedett idióták, mint Thököly nagyobb sikerrel számíthatnak utcanévre és szoborra a Hősök terén, mint az országot fellendítő, (de ugye Habsburg) Mária Terézia.
    Ráadásul ennek van némi egyházi éle is: a református atyafiak, de az evangélikusok is nagyon rá vannak gyógyulva a ” függetlenségi hagyományra”, de egyébként ez – legalább a tudományos körökben – azért árnyaltabb. Hallottam már olyan Károlis kutatást, ami azért nem hallgata el Bethlen hadjáratainak nem kevés negatív oldalát, illetve hogy a Habsburgok korántsem a megtestesült gonosz voltak: nélkülük Magyarország egyszerűen megszűnt volna, évszázadokra. )

    De ez off most és itt.

  19. Alaszka

    Ádám,köszönöm, jó a hír! 🙂

  20. dzsaszper

    @Cypriánus, Discipline: akkor vegyétek úgy, hogy Széchenyit írtam, vagy monjduk István királyt 🙂 nem a személy volt a lényeg. Épp amiatt az egység miatt választottam Kossuthot, amit Discipline említett.

  21. Cypriánus

    Kedves Dzsaszper!

    Ok, ok, igazad van. Legyen akkor Széchenyi, és úgy is csak hasonlat. 🙂

  22. Csabacz

    Ádám!

    „Isten annál jobban szeret bennünket erosz szeretettel, minél inkább igazságban járunk, benne kivirulva.
    Isten annál kevésbé szeret bennünket erosz szeretettel, minél inkább a gonoszság útján járunk, elidegenedve tőle.”

    Ezt egy hívő hogy élheti meg?
    Elesik s tudja, hogy most Isten kevésbé szereti őt erosz szeretettel?
    Nem esik el már négy napja s tudja, hogy most Isten jobban szereti őt erosz szeretettel?

    Ez engem a teljesítménykényszeres gyülekezetekre emlékeztet, ahol a hívő az úrvacsorát visszautasítja, mert épp az utóbbi időkben ebben abban elesett…
    Holott a Bibliában azt olvasom „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken…”

    És az egész alaphangja ami mindíg van, az az agapé… ami teljes és tökéletes.
    Nem elég az agapé?
    Mi az az öröm, hogy van Istentől erosz szeretet is (ami függvénye a viselkedésünknek)?

    Szóval, én nem igazán értem, ha látsz rá reményt, hogy megérthetem, megvilágosítanád?

    Köszönöm!

  23. Szabados Ádám

    Csabacz, jó a kérdésed.

    Talán segít a megértésben, amit Pál ír a Kolossé levélben: „Ezért tehát attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen megismerjétek az ő akaratát minden lelki bölcsességgel és belátással, hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek Isten ismeretében.” (1,9-10)

    Van olyan viselkedés, ami kedves Istennek, és van olyan, ami nem. Például: „Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.” (Róm 8,8) Vagy: „Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és öröm a Szentlélekben, mert aki így szolgál Krisztusnak, az kedves Isten előtt, és megbízható az emberek előtt.” (Róm 14,17-18) Ez az erosz szeretet, de nem ez ment meg, hanem Isten agapéja, amely a bűnösért az életét adja.

    Az, hogy Isten gyönyörködik az életünkben vagy nem, nem mond ellent a hit által való megigazulás felszabadító igazságának. Dávid éppen az 51. (bűnbánó) zsoltárban mondja: „Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!” Isten gyönyörködik a töredelmes lélekben, és ellenszenves számára a büszke lélek. Abban gyönyörködik leginkább, amikor kegyelme és szeretete által egyre jobban hasonlítunk rá és kibontakozik Isten képe bennünk (pl. Kol 3,5-10).

    Egy apa akkor is szereti a fiát, ha az rossz úton jár. De ilyenkor nem gyönyörködik benne. Viszont akár az életét is odaadná a fiáért, hogy gyönyörködhessen benne.

  24. dzsaszper

    Csabecz,

    Isten erosz szeretetével kapcsolatban sokat jelentett nekem amit Puskely Mária: Ezer év misztikájából című kőnyvéből olvastam (Szent Gellért Kiadó, Szeged, 1990).
    Leginkább az idézetek voltak az érdekesek a számomra — még ha volt pár rendesen meredek is köztük.
    Ha rászánod magad a misztikusok olvasására, akkor készülj fel sok allegóriára, de a mélyebb fajtából, sőt, egy olyan allegóriákból álló rendszerre, amit már inkább szimbólumrendszernek lehet értékelni.

    Engem elsősorban Riveaulx-i Elréd (Aelred) idézetei fogtak meg — azóta beszereztem a tőle egyetlen magyarul elérhető kiadott könyvet amit találtam, ha valaki tudja, hol lehet akár angolul elérni a Speculum Caritatis című művét, az légyszi jelezze! 🙂
    Emlékeim szerint csak rövid kereszthivatkozások erejéig szerepelt, de nagyon kiváncsi lettem Aranyszájú Szent János munkásságára is.

    Ha egy kicsit előrébb jutunk a felújítással (legalább pár hónap), előkotrom a dobozokból a fent említett könyvet… akkor talán ennél több konkrétumot is tudok írni.

    Több szerzőnél számomra elég vad dolgok is keveredtek az allegóriák közé (ebben nyilván benne van az időbeli és földrajzi távolság, kultúrális különbségek is), volt akit a végére kifejezett fenntartásokkal olvastam. De volt aki ezen fenntartások ellenére is sokat tudott adni…

    Elréd esetében egyebek mellett épp az tetszett nagyon, hogy úgy misztikus, hogy közben gyakran a nagyon gyakorlatias emberi agapéra teszi a hangsúlyt.

  25. Csabacz

    Köszönöm a válaszokat!

  26. Cypriánus

    Kedves Anette!

    Ajánlom számodra Gisbert Greshake könyvét : ” A szeretet ára. ”
    Visszafogott hangnemű könyv. Mint írja ” nem szeretne kívülről nagy teológiai igazságokat kiáltani a szenvedés arénájába. ”

    A szenvedés és a halál keresztény szemmel Krisztus keresztyén át nézhető. Isten emberré lett, és rettenetes halált is szenvedett. Ő sem kívülről üzen be a szenvedés arénájába.
    De a Feltámadás dicsősége sem csak az övé, és az ígéret: Új eget és földet alkot, és letöröl minden könnyet.

  27. Attila

    Sziasztok!

    Lehet, hogy nem érdemes Isten szeretetét (sem) túllogikázni, de a kérdésem a bejegyzés alapján: „Te vagy az én szeretett (agapé) fiam, akiben gyönyörködöm (érosz)”. Ez így ezek szerint stimmel, ugye?

    A Jézushoz való viszonyában nyilvánul meg egyértelműen a legtisztábban az Atya szeretete, legyen az agapé vagy érosz. Viszont ha Jézus helyettes áldozata nem csak azt jelentette, hogy az Atya Őt büntette a bűneink miatt, hanem azt is, hogy Jézus minden igazságát nekünk tulajdonítja, akkor Jézus igazságáért nem lenne logikus azt mondani, hogy minket is tökéletes érosz szeretettel (is) szeret az Atya?

  28. Szabados Ádám

    Attila,

    szerintem korrekt, amit írsz.

  29. dzsaszper

    A szeretett szó a görögben konkrétan ἀγαπητός [agapétosz] 🙂

  30. Szabados Ádám

    A görög szavak nem feleltethetők meg az agapé és erosz motívumok hagyományos megkülönböztetésével. Az agapé szó (főnévi és igei alakban) gyakran használatos pont olyan értelemben, amit az erosz motívumhoz kapcsolunk.

  31. kéfás

    Juj, de jó így olvasni az Igerészeket… hjaj… bár(csak) görög lennék… de legalább félig… csodálatos ez a nyelv és még csodálatosabb így olvasni az Igét… 🙂

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK