Miért von Isten felelősségre bennünket Ádám bűnéért?

2011 febr. 19. | Bibliai teológia, Divinity, Filozófia, Rendszeres teológia | 6 hozzászólás

Ha bűnben születtünk (Zsolt 51,7), és nem tehettünk másként, mint hogy vétkezzünk, miért von bennünket Isten felelősségre? Nem igazságtalan az, hogy Isten Ádám vétkéért bennünket is hibáztat? Elismerem, hogy rendkívül nehéz kérdésről van szó. A probléma nehézségét tovább súlyosbítja, hogy a nyugati világ individualista gondolati alapvetésekkel működik, és az ilyen alapvetéseket éppen azért nehéz nem hogy lebontani, de észrevenni is, mert alapvetések. A bűn tulajdonításának gondolata az egyéni felelősségre építkező világnézet(ek) számára a herezisek herezise. Ahhoz, hogy a megoldás közelébe jussunk, legalább meg kell próbálnunk kilépni egy pillanatra az individualista sémákból, ami tudom, sokunknak szinte lehetetlen vállalkozás. Mégis, tegyünk egy próbát.

Miért von bennünket Isten felelősségre Ádám bűne miatt? Az egyik lehetséges érv a dilemma enyhítésére az lehet, ha rámutatunk: az utolsó ítéletkor senki nem fog csak Ádám miatt elkárhozni, Isten elsősorban saját vétkeink miatt von majd bennünket felelősségre. Az ítéletről szóló bibliai tanítás azt állítja középpontba, hogy Isten előtt mindenkinek saját cselekedeteiért, szavaiért és gondolataiért kell számot adnia. Ez valóban old valamicskét a dilemmán, de nem oldja meg teljesen, hiszen az alapkérdésre nem ad választ. Ha vétkeink Ádámtól örökölt bűnösségünk következménye, akkor Isten miért von egyáltalán felelősségre bennünket? Miért nem ment fel bennünket, látva, hogy itt állunk (bűnösen), másként nem tehetünk?

Hadd tegyek javaslatot egy megoldáskísérletre, amely figyelembe veszi nem csak az átöröklött bűn tényét, hanem annak federalista magyarázatát is, azt a magyarázatot, mely az individualista értelem számára a legnagyobb gondot okozza. Azért a federalizmusból indulok ki, mert exegetikai okokból úgy látom, hogy Pál a bűn átöröklését federalista alapon magyarázza – bármennyire is nehéz ezt a szívünknek most megérteni vagy elfogadni. (Ha valaki nem olvasta az előző bejegyzést, az tegye most meg, hogy értse, mire gondolok a federalizmus fogalom alatt.)

Először is abból induljunk ki, hogy a képviselet elve megkerülhetetlen része a világ működésének. Képviselőket választunk a parlamentbe, hogy a nevünkben intézzék az ország ügyeit. Bírák képviselik az államhatalmat az igazságszolgáltatásban. Nagykövetek képviselik az országot külföldön. A válogatott labdarúgók nem csak önmagukat, hanem a nemzetüket is képviselik a pályán: sikerük a nemzet sikere, kudarcuk a nemzet kudarca is. A közös képviselő a társasház tagjait képviseli a hivatalokban. A szülő a gyermekét képviseli, amíg az nagykorú nem lesz. És sorolhatnánk. Az anarchisták álma egy tökéletesen az egyéni döntésekre épülő világról: illúzió. Nincs, és nem is lehetséges olyan világ, mely teljesen individualista alapon működhetne. Képviseletre mindig szükség lesz, képviselet mindig volt, van és lesz. A Biblia tanítása szerint már a kezdet kezdetén is így volt: Ádám nem csak önmagát, hanem az egész emberi nemet képviselte az Éden kertben.

A képviselőtől azt várjuk el, hogy eredményesen és jól képviseljen bennünket. Ha egy választott parlament tagjai rosszul politizálnak, az egész ország rosszul jár. Ha a nagykövet botrányosan viselkedik, országára hoz szégyent. Amikor képviselőt választunk magunknak, azt szeretnénk, hogy jól képviseljen bennünket, ne hibázzon, mindenben ügyesen és sikeresen járjon el. Na mármost, ha őszintén végiggondoljuk a kérdést, Ádám képviseletével három alapvető problémánk van. Zavar bennünket, a) hogy Ádám nem képviselte jól az ügyünket, b) hogy nem mi választottuk őt képviselőnek, és c) hogy nem kaptunk lehetőséget arra, hogy megmutassuk: mi máshogy döntöttünk volna. Elsősorban ezek miatt érezzük igazságtalannak, hogy Isten Ádám bűne miatt felelősségre von bennünket.

Hadd induljak el innen visszafelé. Tegyünk fel néhány kérdést magunknak. Először is: vajon mi jobb döntést hoztunk volna, mint Ádám? Mi nem lázadtunk volna fel Isten ellen? Természetesen nem tudjuk erre a választ, hiszen nem lehet bizonyítani sem azt, hogy fellázadtunk volna, sem azt, hogy nem. Lehet, hogy Ádámmal ellentétben mi nem lázadtunk volna fel Isten ellen, de az is lehet, hogy fellázadtunk volna mi is. Menjünk tovább egy lépéssel. Vajon mi jobb képviselőt választottunk volna Ádámnál, ha ránk bízzák ezt a döntést? Ezt sem tudjuk. Talán igen, talán nem. Hadd kérdezzem viszont meg, őszinte válaszra várva: mi mindig jó képviselőt választunk magunknak? Velünk nem fordult még elő, hogy utólag megvontuk volna a bizalmat azoktól, akiket éppen mi választottunk meg saját képviseletünkre? Mielőtt ezt a kérdést is nyitva hagynánk, jegyezzük azért meg gyorsan, hogy itt a mi bölcsességünk Isten bölcsességével áll aránytalan versenyben. Amikor Ádám képviselete ellen tiltakozunk, kimondatlanul azt feltételezzük, hogy Isten nem jól döntött, amikor Ádámot választotta, nem jól döntött, amikor nem bízta ránk a kéviselő kiválasztását, és talán már az is rossz döntése volt, hogy egyáltalán képviselőt rendelt fölénk. A lényeg: Isten hibázott, nekünk van vele szemben igazunk.

Én ezen a ponton tudom megragadni és mégis igazságosnak látni Isten döntését. Azzal ugyanis, hogy az Úr döntését felülbíráljuk, azt bizonyítjuk, hogy jól döntött, amikor Ádámot választotta képviselőnknek. Mi is lázadunk Isten ellen, ahogy Ádám kezdetben fellázadt. Mostani eszünkkel tehát egyikünk sem döntött volna másként, mint Ádám. Miért hibáztatjuk Istent, ha ő pontosan olyan embert tett képviselőnkké, aki szintén hibáztatta Istent? Egyetlen esetben lenne jogunk Istent hibáztatni egy lázadó képviselő miatt: ha már nem lázadnánk, tehát Ádám nem képviselné többé a bennünk lévő indulatokat. Akkor érezhetnénk igazságtalannak Isten döntését, ha Ádám lázadó lenne, mi viszont nem lennénk lázadók, tehát Ádám mást képviselne, mint ami a mi indulatunk. Ha nem lázadnánk többé Isten döntése ellen, akkor viszont a Róma 5 szerint már nem is Ádám lenne a képviselőnk, hanem Krisztus, a második Ádám, aki engedelmességével váltott meg bennünket Istennek. De akkor már az ellen sem tiltakoznánk, hogy Ádám eredetileg képviselőnk volt, hiszen nem kérdőjeleznénk meg többé Isten ítéletét. Az egész dilemma az Istenbe vetett bizalomban oldódik meg, és már nem is csak az értelem számára, hanem egész egzisztenciánk szempontjából.

Van még egy érv Ádám képviseletének igazságos volta mellett. Ez az érv az előző gondolatmenetnél is erősebb, de csak a hit számára bontakozik ki. Mire gondolok? Ha elutasítjuk a bűn tulajdonítását, mint eleve igazságtalan elvet, akkor Jézus sem vehette magára a bűneinket! Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy az individualista logika csak akkor következetes, ha Jézus helyettes áldozatát is elutasítja. Az individualista logika mentén sokan valóban el is utasítják a helyettesítés bibliai tanát, szembemenve az apostoli tanítással és Jézus saját küldetéséről vallott felfogásával. Ha ezt a logikát követjük, azzal kell számolnunk, hogy ebben az esetben nincs számunkra megváltás sem.

Azt hiszem, a fenti gondolatkísérletben azt tartom a legfontosabbnak, hogy nincs olyan logikai megoldás, mely az Isten ellen lázadó, autonóm értelem számára kielégítő lehetne. Az autonóm értelem nem tud behatolni a titokba, mert éppen Istentől való elszakadtsága képezi azt a paradigmát, mely őt akadályozza, és amely paradigmának megkérdőjelezése önmaga felszámolásával járna. A dilemma megoldása csak az Istenhez megtért, a benne való egzisztenciális bizalomban megszabadult értelem számára megragadható. Az átöröklött bűn igazságossága megfoghatatlan dogmatikai tétel annak az értelemnek, amely saját autonómiájához foggal-körömmel ragaszkodik.

6 hozzászólás

  1. Tamás

    Kedves Ádám!
    Mi is az az Ádámi eredendő bűn?
    Kíváncsi vagyok mit gondolsz.
    Biztos segítene megérteni ha erről is írnál.
    Köszi

  2. Tamás

    Köszi!
    Már olvasom is.

  3. Gusztos Zoltán

    Egy ember által jött be a világra a bún és a bűn által a halál, mivel mindannyian vétkeztek. Ezért vagyunk mi is bűnösök.

  4. Frank

    Kedves Ádám!

    Kb. 1 éve találtam a blogodra, azóta folyamatosan fel-feljövök ide olvasgatni. Nagyon hiánypótlónak találom, köszönöm!
    Alapvetően meghatározta gondolkodásmódomat mindig is az arminianus tanítás, keverve a kálvinizmus ötödik pontjával, a végső megtartatással. Erre tanítottak, ez tűnt biblikusnak, ugyanakkor előttem a kálvinizmus “tiltólistán” volt sokáig.

    Szerettem volna, hogy saját véleményem legyen a témában, ugyanis bizonyos igerészek (pl. Róma 9) arminianus bibliaértelmezése számomra nagyon erőltetettnek tűnt.
    Elkezdtem olvasni Kálvin Institutio-ját, a te cikkeidet, más könyveket is, valamint meghallgattam Sproul egyik előadássorozatát az isteni kiválasztásról. Be kell ismernem, egyre inkább erősődik bennem a meggyőződés a kálvinizmus igazsága felől.

    Az a tanítás, az az istenkép, amivel felnőttem, valamint az a testvéri kör, amiben forgolódok, segít megtalálni a legjobb kérdéseket, megfogalmazni a legerősebb ellenérveket a kálvini predesztinációval kapcsolatban, és ez rendben is van!
    Örülök neki, hogy vannak válaszok ezekre a felvetésekre, na meg annak, hogy te meg is fogalmazod őket! Köszönöm!

    Ui.: Egyszer bővebben is beszámolhatnál arról a folyamatról, amelynek köszönhető a mostani látásod az eleve elrendeléssel kapcsolatban…

  5. Tavaszieper

    Szia Ádám,
    Már egy jó ideje foglalkoztat engem is ez a kérdés: „Nem igazságtalan az, hogy Isten Ádám vétkéért bennünket is hibáztat?”

    Nemrég Frank írt egy bejegyzést, akkor láttam, hogy ezzel a témával te is foglalkoztál.

    A témával kapcsolatos olvasásaim során megértettem egy olyan összefüggést, ami eddig számomra nem állt össze sohasem. Megpróbálom röviden összefoglalni.

    Most nem mennék bele, amit az előző fejezetben részleteztél, hogy milyen magyarázatok vannak az eredendő bűnnel kapcsolatban. A lényeg az én témámban, hogy Ádám bűne miatt kihatott az egész emberiségre a halál. A bűn zsoldja a halál.

    Ádám bűnének fizetsége minden ember számára a halál. Ez tényleg roppant igazságtalanul hangzik! Ahogy te is megemlíted.

    Milyen Istenünk van nekünk, tehetjük fel a kérdést, minket büntet más bűne miatt, akit nem is ismertünk, soha is nem láttunk, sőt aki több ezer évvel ezelőtt élt, meg kell halnunk az ő bűne miatt?

    Sokat gondolkoztam ezen én is. Aztán összeállt a kép, ami számomra megadja a megoldást.

    Ádám valóban megszerezte a „jónak és gonosznak” tudását, azzal, hogy evett a fa terméséből. Ennek a tudása öröklődött át azután az egész emberiségre. Az emberiség számára a gonosz tudása is elérhetővé vált, ebben jól mondta szerintem a kígyó. És a kígyónak ez is volt a célja.
    Az ember legyen a gonosz tudásának kiszolgáltatva!

    Én úgy vélem, nem azért kellett meghalnia Ádámnak, mert engedett Éva unszolásának, sőt az egész emberiségnek sem azért kell úgy vélem meghalnia, mert Ádám hallgatott az asszonyra, hanem azért mert az emberiség a gonosz tudásának ki lett szolgáltatva!

    Isten jól tudta, hogy innentől az ember sorsába a gonosz cselekedetek is bejöttek, és elhatnak minden emberre.

    Láthatjuk is, hogy a vízözön előtti korban olyan hatalmas lett a gonoszság, hogy Isten elpusztította azt az emberiséget. Isten tudta, hogy ha az ember örökké él, akkor a gonosz tudásának használata olyan hatalmasan elfog burjánzani, hogy az igaz emberek élete végtelen gyötrelem lesz a földön, mert a gonosz lényege, a jó elpusztítása.
    Ezért kellett határt szabnia az ember életének a halállal.

    Minden ember meghal Ádám bűne miatt, vagyis én úgy vélem Ádám azon bűne miatt, hogy az engedetlenségével, hatalmába került a gonosz ismerete.

    Amikor tehát meg kell halnunk, 50 , 70 , 80 , 90 évesen, azért kell meghalnunk, mert ez a természet ami a gonosz tudását is birtokolja , ami ráveszi az embert a bűn elkövetésére (házasságtörés, lopás, káromkodás …..stb, stb) , szóval ez a „megfertőzött” emberiség, egyszerűen nem élhet örökké.

    Gondoljunk csak bele, ha pl. a gonosz diktátorok akik ezreket küldtek a halálba örökké élnének, azok egy idő után kiirtanák az egész földet, nem vetne hatalmuknak véget a haláluk. A halál által minden gonosz ember is, csak egy véges időt kap ezen a földön. Gonoszságát nem élheti ki a végtelenségig, csak addig amíg él. De Isten határt szabott az ember életének, pont emiatt:
    1Móz 6:3 „És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő. És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.”

    Tehát, Ádám tette által bejött a gonosz ismerete az emberi tudatba. Ezért kell meghalni minden embernek. A gonosz ismeretével rendelkező ember nem élhet örökké. Ez már számomra nem tűnik igazságtalannak.

    De Isten megváltási terve éppen innen kezd csodálatossá válni!

    Ádám bűne miatt meg kell halnunk mindnyájunknak, de van egy jó hír, nem marad senki sem ebben a halálban, mert minden ember feltámad ebből a halálból!

    Az lenne a végtelen igazságtalan dolog, ha Ádám bűne miatt a végleges halált kellene elszenvednünk.

    Isten üdvterve, megmentési terve az emberiségre itt kezdődik! Kihozom az embert a halálból, ahogy kihoztam Jézust a halálból, feltámasztom a testét, lelkét, visszaadom a szellemét minden embernek egy napon!
    Új ég és új föld lesz, és a feltámadott emberek sokaságával fog megtelni. Ekkor adja át Isten csodálatos ajándékát az embernek: az örök életet, amit elvett tőle, Ádám tette miatt.

    Mindenki bemehet majd ebbe az Új világba? Minenki megkapja Isten ajándékát, az örök életet?

    Nem. Lészen majd egy utolsó nagy ítélet, és akkor dől el, kik mehetnek be ebbe az új világba. Itt viszont már mindenkinek a saját cselekedeteivel kell elszámolnia.
    Itt már nem számít Ádám tette, itt már csak az számít, te mit tettél és hogyan éltél a földi életed során.
    Itt már a saját bűneid fognak kizárni az új élet lehetőségéből!

    Tehát az , hogy itt a földön most hogyan élünk, igazságban, bűneinket elhagyva és megvallva, ez fogja eldönteni az örökkévaló sorsunkat, nem Ádám bűne.
    Kétféle fizikai halál van: az életünket lezáró halál, és a második halál.

    A földi életünket lezáró halált Ádám bűne miatt kell átélnünk, (de ebből felébredünk!), a feltámadás utáni második halált, a saját bűneinkért kell átélnünk. Ebből viszont már nincs felébredés.

    Mert meg van írva, a bűn zsoldja a halál.
    Jézus megváltott minket. Olyan sokszor halljuk.

    De mitől váltott meg minket, hiszen meghalunk valamennyien?

    Jézus nem a fizikai haláltól váltott meg minket, hanem a második haláltól!

    Az első halál a bűnt bünteti (Ádám bűne), a második halál a bűnöst bünteti meg.

    A második halált azért kapja meg az ember, amit tett, (ha ezen a földön lopott, csalt, ölt, házasságot tört… stb.)

    És itt jön a Megváltás titka, misztériuma!

    Aki hisz Jézus Krisztusban, megvallja bűneit, és igaz cselekedetekre törekszik, annak az ítélet napján a VÉR ott lesz az életén, és nem találtatik benne bűn, ami miatt a második halálba kellene mennie.
    Ott fogsz állni, a Bíró előtt, és a gonosz tetteid, amiket megbántál és elhagytál a „tenger mélyében” lesznek valahol, amiről senki nem fog megemlékezni és nem fognak számon kérni érte, mert a Vér eltörölte azokat.
    „Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak”. Úgy vélem ebben a mondatban van az igazi EVANGÉLIUM.

    Én úgy látom, Ádám bűne miatti büntetés, csak addig tűnik megoldatlan és aggasztó igazságtalanságnak, míg meg nem érjük Isten teljes üdvtervét, amit kidolgozott annak az emberiségnek a megmentésére, aki a gonosz ismeretét engedetlensége által, megszerezte.

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK