Jó hír, hogy az elmúlt hetekben két jelentős amerikai protestáns felekezet is kiállt a Nashville-i Nyilatkozat mellett. A Nashville-i Nyilatkozat szerény célja mindössze annyi, hogy megerősítse a házasságról és a szexualitásról szóló kétezer éves keresztény tanítást, mégis a nyugati kereszténység egyik legfontosabb dokumentumává nőtte ki magát, mert hitvallásos helyzetben (status confessionis) korunk egyik leggyorsabban terjedő herezisére ad határozott és biblikus választ. Aláírói között számos olyan keresztény van, aki a homoszexualitás kérdésében személyesen is érintett (pl. Vaughan Roberts vagy Sam Allberry). Nem véletlen, hogy a Nyilatkozat a progresszív nyugati kultúra és a hitvalló kereszténység közötti ütközést a szélesebb társadalom szemében is érzékelhető módon szimbolizálja, hiszen a hitvallás a szexuális forradalom alapvető dogmáit kérdőjelezi meg. Ebben a kontextusban bátor és előremutató lépésnek tartom az amerikai déli baptisták (SBC) és az egyik legnagyobb amerikai presbiteriánus felekezet (PCA) friss és határozott állásfoglalását.
A Southern Baptist Convention (SBC) a legnagyobb protestáns felekezet az Egyesült Államokban, hivatalosan közel 15 millió tagja van 47 ezer gyülekezetben. Az SBC június közepén fogadott el egy határozatot (Resolution 5) On Sexuality and Personal Identity címmel. Ez a határozat nem pusztán a szexuális forradalom kihívásaira ad hitvalló választ, nem is egyszerűen arra, hogy egész keresztény felekezetek sodródtak el az evangéliumtól az LMBTQ-ideológia kulturális nyomásának hatására, hanem konkrétan a Revoice konferencia tanítására is, amely a Nashville-i Nyilatkozat és az LMBTQ-ideológia között keresett szűk ösvényt a szexuális másság megélésében. (Ennek a középútnak a lényege az, hogy elfogadja az LMBTQ önmeghatározást mint identitást, de a szexuális kapcsolatot csak a férfi és nő közötti házasságon belül tekinti szentnek.) Az SBC egyértelműen a Nashville-i Nyilatkozat szellemében foglal állást, kimondva például, hogy nem helyes olyan önazonosság elfogadása, amely ellentétes Istennek a teremtésben és a megváltásban kijelölt szent és jó céljaival. Vagyis ahogy a kérdésben érintett Sam Allberry fogalmazott: annak, aki Krisztusban van, nem elnyomó, hanem kifejezetten felszabadító, ha a homoszexuális vágyát nem tekinti az identitásának. Ezt a pásztori elvet erősíti meg az SBC határozata is.
Pár nappal ezelőtt pedig a Presbyterian Church of America (PCA) általános zsinata fogadta el azt a kezdeményezést (Overture 4), hogy a PCA felekezetként deklarálja: a Nashville Statement hűségesen foglalja össze a házasságról és szexualitásról szóló bibliai tanítást. Ennek a deklarációnak szintén a Revoice konferencia az előzménye. A 2018-as Revoice szervezői között ugyanis egy PCA gyülekezet is állt, sőt, a Covenant Seminary egyik professzora is előadást tartott a konferencián. A professzor nem más, mint volt tanárom, Jay Sklar, aki később egyértelművé tette, hogy nem azonosul a konferencia irányvonalával, meghívott előadóként csak azt mondta ott el, amit ószövetséges teológusként máshol is elmondott volna. (Nem jól mérte fel a jelenléte szimbolikus üzenetét, de a hitvallása a Nashville-i Nyilatkozattal van összhangban.) A Covenant Seminary igazgatója nyilatkozatban szögezte le, hogy a későbbiekben a teológia tanárai semmilyen minőségben nem vesznek részt a Revoice konferenciákon. A PCA (amelynek teológiája a Covenant Seminary) most pedig testületileg állt ki a Nashville Statement mellett, tisztázva a felekezet álláspontját is ebben a rendkívül megosztó kérdésben. Ez szintén jó hír, mert nagy szükség van ma a tiszta és egyértelmű hangokra.
(A Nashville-i Nyilatkozatról itt és itt lehet többet olvasni. Hogy miért van szükség hitvallásokra, arról itt. Hogy miért van ma hitvallásos helyzet, arról itt. Hogy a szexuális önmegtartóztatás egyébként helyes hangsúlya ellenére miért problémás a Revoice álláspontja, arról itt. Ha valaki esetleg szeretné aláírni a Nashville-i Nyilatkozat magyar fordítását, azt pedig itt megteheti.)
Szia Ádám!
Valóban történelmi léptékű ez a két esemény, de számomra a PCA döntése nem ad sajnos okot az örömre. Greg Johnson, a PCA egyik lelkipásztora, aki a nyilatkozat elfogadása ellen szavazott, az alábbiakat írta ki Twitterre a döntés másnapján:
„Tegnap este a Nashville-i Nyilatkozat megnyerte a csatát, de elvesztette a háborút.
1. Van helyünk az asztalnál. Ez új.
2. Figyeljétek meg az elfogadók és elutasítók átlagéletkorát. Óriási a szakadék.
3. A PCA vezetőinek 40%-a elutasította a nyilatkozatot.
4. Lett egy tanulmányi bizottságunk, melynek jelentése hatályon kívülre fogja helyezni a nyilatkozatot a PCA-ben.”
Ha a történelem ismétli önmagát és ugyanaz a minta folytatódik a PCA-n belül, ami a PC(USA)-n belül is megtörtént, akkor valóban: az Egyesült Államok jelenleg konzervatív, második legnagyobb presbiteriánus egyháza elvesztette a háborút. Ugyanis a nyugati episzkopálisok, liberális evangélikusok, liberális presbiteriánusok jelenlegi helyzete mind-mind azt igazolja, hogy ha egy egyház elhagyja a bibliai iránymutatást és teret enged a szolgálók és döntéshozók közt olyanoknak, akiket az egyházi döntéshozataltól és szolgálattól (de még a gyülekezeti tagságtól is, lsd. 1Korinthus 6 a gyakorló homoszexuálisokról) eltiltott Isten Igéje, akkor ezek az emberek és az általuk képviselt szellemiség nemcsak helyet kap az asztalnál, hanem idővel át is veszi az irányítást.
Johnsonnak abban is igaza van – és talán a legnagyobb mértékben ez ad okot a félelemre –, hogy óriási a szakadék a nyilatkozatot elfogadók és elutasítók között. Az elfogadók idősebbek, közel a nyugdíjazáshoz, míg az elutasítók, akik 40%-ot képviseltek főleg fiatalok és középkorúak – tehát a következő generáció. És mi történik, ha a mostani pártolók nyugdíjba vonulnak? Néhány év és az arány a jelenlegi 60-40-ről 55-45-re, majd 50-50-re, végül pedig 49-51-re módosul.
A 40% pedig azt jelzi, hogy bár lehetnek olyanok, akiknek pusztán formai kifogásuk akadt, de óriási tábora van a konzervatív egyházon belül azoknak, akik azt képviselik, hogy a homoszexuális kapcsolat megélése elfogadható és nem számít bűnnek.
A legérdekesebb és legtanulságosabb kijelentés azonban mégis Johnson utolsó pontja: „Lett egy tanulmányi bizottságunk, melynek jelentése hatályon kívülre fogja helyezni a nyilatkozatot a PCA-ben.” Történelmi távlatokba tekintve már-már hagyomány, hogy ha az amerikai presbiteriánus egyházak el szerették volna kerülni a szakadást egy kényes téma miatt, létrehoztak egy bizottságot. És ez a bizottság sosem oszlott fel, mindig melegen tartotta a témát, mindig ott volt a jelentés a küldöttgyűlések asztalain. És mint az apró vízcseppek, melyek lassan, de biztosan még a legnagyobb sziklát is el tudják koptatni, ezen bizottságok kikoptatták az egyház konzervatív gondolkodóit. A történelem ismétli önmagát.
Egy kicsivel bővebben, megemlítve azt is, hgoy a PC(USA) viszont most szentelt fel egy nem-bináris nemű lelkipásztort, itt írtam, talán nem gond, ha linkelem: http://www.evangelikalcsoport.hu/2019/07/03/a-nyugati-egyhaz-alkonya/
Szeretettel,
Gergő
Szia Gergő,
annyiban jobb a helyzet a PCA-ben, hogy azt jelenleg senki nem vitatja (még a Revoice szervezői sem!), hogy a homoszexuális kapcsolat (az azonos neműek közötti szex) bűn. Végignéztem a PCA General Assembly-ben lezajlott vitát, mindenki alapnak vette, hogy a homoszexuális vágyak homoszexuális kapcsolatban való megélése bűn. A vita egyáltalán nem lényegtelen, de inkább csak arról szól, hogy a homoszexualitás tekinthető-e az evangélium és a Szentírás fényében identitásnak. Bíztató, hogy a PCA pásztorok jelentős többsége a Nashville Statement mellett állt ki, de akik ezt ellenezték, azok sem támogatják a homoszexuális kapcsolatot. A PCA tehát sokkal jobb állapotban van, mint a PCUSA és más felekezetek voltak, mielőtt behódoltak az LMBTQ-ideológiának. Ezzel nem azt mondom, hogy nincsenek aggasztó jelek, illetve hogy Greg Johnsonék álláspontja ne okozhatna repedéseket, amelyek mentén később nagyobb problémák is jelentkeznek. De a vita a PCA-ben jelenleg nem ott tart, és talán soha nem is jut el odáig.
Nem találom sehol, hogy a CRCNA hogy áll mindehhez. Tudja esetleg valaki?
https://ateistavilag.blog.hu/2015/07/21/az_ateistaknak_jobb_a_szexualis_eletuk_mint_a_buntudat_altal_sujtott_hivoknek#more7643246
vándor,
ez a tanulmány és a konklúziója sok sebből vérzik:
1) Ray és Brown tanulmánya nem kontrollált felmérés volt, hanem önként lehetett jelentkezni rá. A módszertani hiba miatt a felmérés lényegében használhatatlan arra, amit mérni próbált.
2) Az önigazolás jelentős motiváció lehet akkor, amikor valaki a vágyai miatt hagyja hátra a hitét. Itt ilyen emberek jelentkeztek és számoltak be a tapasztalataikról.
3) A bűntudat hiánya bizonyos szexuális viselkedés esetén kifejezetten baj lehet akkor is, ha az illető jobban élvezi az aktust. Az élvezet tehát csak egy faktor, de a szexualitás ennél lényegesen többet is jelenthet (és árthat), amit a felmérés értékelése egyáltalán nem vesz figyelembe.
4) Ismerek olyan felmérést, amelyben éppen az elkötelezetten keresztény nők számoltak be a házasságukban a legtöbb orgazmusról (ami egyébként szintén logikus, hiszen a biztonságérzet jelentősen növelheti a szexuális élet minőségét).
5) Az ateista honlapon ismertetett 2011-es tanulmány-féleség (valódi felmérésnek nem nevezhető) nyilvánvaló elfogultságot mutat már az értelmezésében is. A jelentkezők felét egyébként a harcos ateista PZ Myers rekrutálta.
Szóval bármilyen rossz személyes élményeid is vannak esetleg neked vagy a környezetednek a szexuális szégyennel kapcsolatban (a bűn miatt a szégyen sem feltétlenül indokolatlan, l. 1Móz 2,25 és 3,10), ez a cikk alkalmatlan azok általánosításához.
A 4.bekezdés nagyon úgy van Ádám… Egy férfi-nő kapcsolatban semmi nem lehet annál rosszabb, mint amikor a nő nem érez biztonságot a férfi mellett, vagy nem úgy szereti a feleségét, ahogyan Krisztus az Egyházat.
A többi pontokban is egyetértek veled.
Rázós téma. Mutatja, hogy mindössze 6 komment van. Senki nem mer megnyilatkozni (ellentétben a teológiai kérdésekkel ahol többszáz komment is van időnként). Ez egyrészt mutatja az egyházban jelen lévő képmutást, valamint az „elmélet” és valóság közti rideg különbséget, azt az ambivalenciát ami az emberiség történelme során mindig is fennállt az „etikus” és a tényleges gyakorlat között a szexualitásban. Az egyházban ez még fokozottabb probléma mint a világban, mert még távolabb van az „ideális” a tényleges gyakorlattól.
(James Dobson a „Kemény szeretet” c. munkájában elég részletesen beszél a téma egyházi vonatkozásáról is, habár választ ő sem ad csak tényeket közöl.) Meggyőződésem, hogy a kereszténység keretei között ez a probléma feloldhatatlan.
A közelebbi megértéshez a biológiát kell igénybe venni mert a Biblia nem kínál megoldást, sem magyarázatot csak tiltásokat.
https://www.salon.com/2015/06/01/4_reasons_humans_suck_at_sexual_monogamy_partner/
vándor,
most szinte egyetlen gondolatoddal sem értek egyet.
1) Rázós téma. Mutatja, hogy mindössze 6 komment van. Senki nem mer megnyilatkozni (ellentétben a teológiai kérdésekkel ahol többszáz komment is van időnként).
Nyár van. Ilyenkor teológiai témákban is kevés a hozzászólás. Máskor viszont százával jöttek kommentek a szexualitás témájában is, mert én is több tucatnyi cikket írtam a témában. Nyugodtan nézz körül.
2) Ez egyrészt mutatja az egyházban jelen lévő képmutást, valamint az “elmélet” és valóság közti rideg különbséget, azt az ambivalenciát ami az emberiség történelme során mindig is fennállt az “etikus” és a tényleges gyakorlat között a szexualitásban.
Az egyházban valóban mindig is volt képmutatás, erre Jézus azonban előre figyelmeztetett, hogy így lesz. Nem méltányos viszont, ha a rossz példákat általánosítod és kivetíted mindenkire. A hívő életben van harc a szentségért, erről is beszélt Jézus és beszéltek az apostolok, de nem igaz, hogy az elmélet és a rideg valóság között szükségszerű a szakadék. A szakadékot a bűn idézi elő, a szentségért való küzdelem a szakadékot igyekszik bezárni. És a valódi tanítványok életében Isten kegyelméből látjuk is a szakadék bezáródását. Akinek az életében ez nem történik, az joggal aggódhat az üdvössége felől (vö. Zsid 12,14).
3) Az egyházban ez még fokozottabb probléma mint a világban, mert még távolabb van az “ideális” a tényleges gyakorlattól.
Ezzel egyáltalán nem értek egyet. A szexualitás körül a legtöbb hazugság szerintem éppen a világban van. Kezdve a pornó teljesen irreális színjátékával, a szex általi boldogság és beteljesülés mindenhol hirdetett ígéretén át az összes nyomorúságig, amit a szexuális forradalom az emberi kapcsolatokban előidézett. Az egyházban ehhez képest lényegesen több egészséges, kiegyensúlyozott, reálisan értékelt szexuális viszonyt látok. Elfogadom, ha ez nem esik egybe a te tapasztalataiddal, én is látok negatív példákat, de az ítéletedet semmiképpen nem tartom sem igazságosnak, sem reálisnak.
4) Meggyőződésem, hogy a kereszténység keretei között ez a probléma feloldhatatlan. A közelebbi megértéshez a biológiát kell igénybe venni mert a Biblia nem kínál megoldást, sem magyarázatot csak tiltásokat.
Ez egyszerűen nem igaz. A Biblia beszél a szex kapcsán tervről, jelentésről és megváltásról. Az Énekek éneke az ókor egyik leggyönyörűbb költeménye a szexualitásról. A Példabeszédek könyve bölcs tanácsokat ad a szexualitás helyes kereteiről, beleértve azt is, hogy a férfi például gyönyörködjön fiatalon elvett felesége melleiben (5,19). A Szentírás Isten és népe kapcsolatát is a férj és feleség szexuális együttlétéhez hasonlítja, a bálványimádást pedig a paráznasághoz. A Biblia őszintén ír a szexualitás félresiklásáról és helyreállásáról is. A Biblia éppen az a könyv, amely hihetetlenül releváns a mai korban.
Nem tudom, miből fakad a kiábrándulásod, de szerintem rossz irányban próbálod feloldani.
Vándor észrevétele a keresztyén házasságok szexuális életére vonatkozóan, egy valós problémára akart inkább rámutatni, mint hogy a házas együttlétben mutatkozó rossz példákat általánosítani és kivetíteni szándékozott volna MINDEN keresztyén házassságra, mert hiszen biztosan ő is ismer a szexualitás terén is jól sikerült keresztyén házasságokat, ahol a felek a siker érdekében tudatosan dolgoztak azon, Isten parancsainak engedelmeskedve. Vándor egészen konkrétan beszélt az olyan ker. házasságokról, ahol kifelé azt mutatják, hogy a társas életük minden területen rendben van, e képmutatás oka pedig az, hogy vagy a pár mindegyike, vagy csak egyikük nem az Alapra épÍtett már a házasságuk kezdetén, ami természetesen, kihat a szexuális kapcsolatukra is.
Vándor,
Egyszer John G. Lakenél olvastam valami ilyesmit: „A kereszténység a szellem ereje nélkül csak fáradságára van a testnek. A szellem ereje nélkül, a keresztény élet egy szenvedés lesz, mert olyan parancsolatoknak akarunk megfelelni, amit emberi erővel nem lehet megtartani.„
Ezeket a szavakat kiírtam magamnak annak idején, mert azt akartam hogy soha ne felejtsem el, hogy semmi más oka nincs annak ha a kereszténységet nehéznek és nyűgnek találom, mint az, hogy elhagytam a Krisztussal és a Szent Szellemmel való kapcsolatot.
Aztán amikor hosszú évek múlva, egyszer csak azt vettem észre, hogy olyan bűnöket követtem el amit nem tehettem volna meg, emlékeztettem magam, hogy vagy visszatérek a Krisztussal és a Szellemmel való közösséghez, Isten erejéhez,, vagy egy megterhelt, kiábrándult, meggörnyedt keresztény leszek, aki látványosan szenvedve hordozza Krisztus keresztjét.
Sok olyan keresztényt látok, akiknek a személyisége, életfelfogása inkább taszító mint vonzó, mert Krisztus közössége nélkül, nyűggé vált számukra a betű szolgálata. Remélem egyszer ők is visszatérnek az élő, elevenítő vizek forrásához.