Az előző részben amellett érveltem, hogy az LMBTQ-ideológia mögött elsősorban a nyugati kultúra szabadságtörekvése áll (saját önértelmezése szerint is a szabadságról szól), fő dilemmája pedig az, hogy vajon milyen korlátokat állít a szabadság elé a természet. Szinte semmi más nem érzékelteti jobban ezt a humanista dilemmát, mint a transzneműség jelensége. Amikor egy nyilvánvalóan férfi testbe született ember azt állítja magáról, hogy ő nő, és ezt egy egész társadalom köteles tudomásul venni, ott a szabadság már nem a társadalmat, hanem a természetet faggatja, hogy vajon még ezen a határon is átengedi-e. A nyugati kultúra jelenleg a szabadság oldalára áll, és a természetet utasítja a sorompó felemelésére. De vajon lehetséges-e a természet ilyen megerőszakolása, és honnan származik az a szabadságigény, amely akár a természet ellenében is a választható önmeghatározás mellett tör lándzsát? A következőkben néhány fontos gondolkodót szeretnék bemutatni, akiknek az eszméiből épült fel az az LMBTQ-ideológia, amely a szemünk előtt alapjaiban formálja át a nyugati civilizációt.

Charles Darwin

Darwinnal kezdem a sort, mert A fajok eredeté-nek szerzője volt az a gondolkodó, aki a „teremtésből” végleg „természetet” csinált, amelyben nincs eredendő terv és célszerűség, csak vak és személytelen processzusok. Darwin két fontos gondolattal járult hozzá a természetről és a szabadságról alkotott kép megváltozásához. Az egyik a fejlődés, a másik a változékonyság gondolata. Darwin az emberiség történetét egy sokkal nagyobb fejlődési folyamat állomásának tartotta, amely a legegyszerűbb élő szervezettől az élővilág mostani állapotáig húzódik. A fejlődés az egyszerűbb létformától az összetettebb, az alacsonyabb rendűtől a magasabb rendű felé tart. Darwin olyan korban írta le a fajok kialakulását, amely egyébként is az emberi civilizáció folyamatos evolúciójában és megjobbulásában hitt, ezért elméletével akarva-akaratlanul hozzájárult ahhoz a közvélekedéshez, hogy a történelmi haladás valamiféle szükségszerűség. Darwin ebben az értelemben a progresszív gondolkodás egyik megalapozója, akkor is, ha ő maga tele volt pesszimista félelmekkel.

A változékonysággal kapcsolatos előfeltevése legalább ennyire meghatározó. Ernst Mayr német evolúcióbiológus szerint a darwinizmus győzelméhez az esszencializmus elvetése vezetett. Az esszencializmus az a meggyőződés, hogy a dolgoknak van olyan belső lényegük, amely eleve hozzájuk tartozik és korlátot szab nekik. Erre épült Linné rendszertana is. Ennek ellentétei a nominalizmus és az egzisztencializmus, amelyek ezeket a korlátokat mesterségesnek, emberi kreálmánynak tartják. Az esszencialista felfogás szerint a dolgoknak nem csak mi adunk nevet (nominalizmus), amellyel önkényesen meghatározzuk mibenlétüket (egzisztencializmus), hanem a dolgoknak önmagukban is sajátos lényegük van, amely lényeg megkülönbözteti őket más dolgoktól. Darwin elmélete abból indult ki, hogy a dolgoknak nincsen ilyen eredendő lényegük, ezért idővel és megfelelő szelekciós nyomás hatására a dolgok egészen mássá alakulnak. A fajhatárok is mesterségesek, hiszen minden folyamatos változásban van. Az élővilágban az esszencia és az állandóság illúzió, mentális kép, vagy ahogy később mondták: társadalmi konstrukció.

Az LMBTQ-ideológia megalapozásában Darwin szerepe azért fontos, mert két pillért szilárdított meg a nyugati ember gondolkodásában. Az egyik pillér az, hogy az emberiség története folyamatos fejlődés. Az alacsonyabb rendű létformát hagyjuk hátra a fejlettebb létforma kedvéért, a történelem előre halad, az új mindig jobb, tehát a történelem jó oldala a jövő, sohasem a múlt. Ezt persze nem Darwin mondta, de a fejlődéselmélete óhatatlanul hozzájárult korunk kronológiai sznobizmusához. Darwin óta nincs elveszett paradicsom, nincs múltbeli aranykor, ahova visszavágynánk, a múltat meghaladtuk, a jövő pedig olyan fejlődés ígéretét hordozza, amelyhez nincs szükség Isten megmentő beavatkozására, hiszen idáig sem az hozott bennünket.

A másik Darwin elmélete által megszilárdított pillér az, hogy a természetnek nincsenek „teremtett” korlátai. Minden folyamatosan változik, egyik létforma alakul éppen a másik létformává, lényegét tekintve minden elasztikus. Darwin elmélete Hérakleisztosznak ad igazat, aki szerint kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba, hiszen másodjára sem a folyó, sem mi nem vagyunk ugyanazok. A természet nem olyan, ahogy a görögök többsége képzelte, hogy az anyag a forma irányába törekszik (hiszen a darwinizmusban nincs eredendő forma), és nem is olyan, ahogy a bibliai-keresztény gondolkodás tartja, hogy Isten szabta meg a dolgok milyenségét kategóriájuknak (héberül: min) megfelelően (hiszen a darwinizmusban nincs isteni szándék és terv). A természet esetleges és rugalmas. Az ember is mindig valamivé válik. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy a szabadságvágy ma legyőzhetőnek tekinti a természetet.

Karl Marx

A második 19. századi gondolkodó, aki az LMBTQ-forradalom megértésében megkerülhetetlen, Karl Marx. Marx társadalmi hatását nehéz lenne alábecsülni. Filozófiáját ő maga gyakorlati filozófiának nevezte, mert nem pusztán leírni akarta a folyamatokat, hanem befolyásolni is. Azt írta le, hogy hogyan változtassuk meg a társadalmat. Ebben kulcsfontosságú volt számára a haladás gondolata. A történelemnek van szükségszerű iránya: az ősközösség felbomlásától a rabszolgatartó társadalmakon, a feudalizmuson és a kapitalizmuson át vezet a kommunizmusig. Marx lelkesen fogadta Darwin evolúcióelméletét, hiszen az az eredet kérdésében is szükségtelenné tette az Isten-hipotézist, és mert a progresszió gondolatát támasztotta alá a tágabb élővilág fejlődésében is. Marx víziója az volt, hogy az emberiség az osztályharcok által végül eljut az osztálynélküli társadalmakba, ahol a termelőeszközök közösek és mindenki szükségeinek megfelelően részesül a megtermelt javakban.

Marx gondolkodásában az emberi társadalom osztályokra és osztályérdekekre bomlott. A gonosz nem az ember természetében van, hanem a javak egyenlőtlen eloszlásában. A társadalom legfőbb rendezőelve tehát az osztály, amelyet a tulajdonviszonyok határoznak meg. Ennek megfelelően vannak tőkések, akik a termelőeszközöket birtokolják és a megtermelt javak nagy részét megkapják, és vannak proletárok, akik a munkát végzik, de nem rendelkeznek termelőeszközökkel és csak kis részben osztoznak a megtermelt javakban. Ez a konfliktus vezet Marx szerint osztályharchoz, amely történelmi szükségszerűségként proletárforradalmakon keresztül végül elhozza az elnyomott osztályok felszabadítását, az osztálynélküli társadalom földi paradicsomát. Noha eddig minden megvalósítási kísérlet csúnyán elbukott (nagyobb és brutálisabb elnyomást eredményezve, mint amit fel akart számolni), ez a vízió a mai napig meghatározza a nyugati emberek jelentős részének gondolkodását.

Fontos észben tartani, hogy az észak-amerikaiaknak és a nyugat-európaiaknak nincsenek közvetlen tapasztalataik a kommunista kísérletről, viszont marxista gondolkodóik a kultúra területén értek el jelentős eredményeket, amelyek megértése elengedhetetlen az LMBTQ-ideológia győzelmének megértéséhez. Antonio Gramsci olasz kommunista filozófus a Nyugat számára fogalmazta meg azt a hosszútávú stratégiát, hogy az osztálynélküli társadalom eléréséhez kulturális hegemóniára van szükség. Ehhez el kell foglalni a kultúra kulcspozícióit – az egyetemeket, a médiumokat, a művészeti és tudományos élet meghatározó terepeit. Ezzel párhuzamosan olyan koalíciót kell építeni, amelyben a társadalom elnyomott csoportjai lépnek szövetségre egymással. Munkások, nők, színesbőrűek, és ami a témánk szempontjából különösen fontos: deviáns szexuális orientációjú emberek. A kulturális hegemónia megszerzésével aztán az egész társadalom gondolkodását befolyásolni lehet, letörve az előítéleteket és a berögzöttségeket, amelyek a haladás és az egyenlőség útjában állnak. Gramsci tanácsai nem maradtak visszhangtalanok.

A marxista eszméket Gramsci mellett a frankfurti iskola filozófusai igazították hozzá a Nyugat tényleges helyzetéhez. Legismertebbek közülük Theodor Adorno, Max Horkheimer és Herbert Marcuse, utóbbi – Marxszal és Maóval együtt – a ’68-as diáklázadások egyik népszerű arcává is vált. Horkheimer megalkotta a kritikai elméletet, amely gyakorlati filozófiaként az embereket a körülmények elnyomása alól igyekszik felszabadítani. A kritikai elmélet elfogadja azt a marxista alapvetést, hogy a társadalmi elnyomást aktivizmussal kell megszüntetni. Ennek megfelelően az elnyomott osztályokat vagy társadalmi csoportokat elnyomott voltukra kell ráébreszteni, majd konkrét, megvalósítható célok mentén cselekvésre ösztönözni. A cél a szabadság és egyenlőség.

A frankfurti iskola filozófusai az egyik legalapvetőbb elnyomó struktúrának a patriarchális (apa által vezetett) családmodellt nevezték meg, amely kezdeti imprinting révén folyamatosan újratermeli az elnyomás mintáit és struktúráit. Mivel a hagyományos családban született emberek arra szocializálódnak, hogy elfogadják a tekintélystruktúrákat, nehéz őket meggyőzni arról, hogy harcoljanak a társadalomban lévő tekintélystruktúrák ellen. A frankfurti iskola filozófusai a patriarchális családot nem csak a nők alárendelt szerepe miatt tartották rossznak, hanem azért is, mert a minta és a szocializáció révén melegágya minden egyéb elnyomásnak. A hagyományos (patriarchális) családmodell felszámolása tehát stratégiai céllá vált.

A nyugati társadalmakban végbement kultúrharc ugyanúgy tudatos politikai aktivizmus eredménye, mint ahogy a második világháború utáni kelet- és közép-európai országokban sem magától kezdődött a kommunista kísérlet, hanem katonai és politikai erők hatására. Az LMBTQ-ideológia nem történelmi szükségszerűség, inkább egy történelmi szükségszerűségben hívő gondolkodók ösztönzésére alakult aktivista hálózat és általuk létrehozott kulturális hegemónia eredménye. A nyugati egyetemek marxista dominanciája köztudott tény. Marx filozófiája gyakorlati filozófia volt, amelynek célja a társadalom megváltoztatása. A változás nyugaton is végbement, csak más eszközökkel, mint a mi régiónkban, ahol a szovjet megszállás adott teret a marxista eszméknek. A homoszexuális vágyakkal élők és a nemi identitászavar (Gender Identity Disorder) pszichés betegségében szenvedők nyugaton lényegében politikai eszközzé váltak a kulturális marxizmus kezében. (Vö. Áldozatok az identitáspolitika oltárán.) A marxista kultúrharc eredményességét pont az LMBTQ-ideológia győzelme mutatja.

Tőlünk nyugatra vér nélkül – a kultúrában – ment végbe a marxista forradalom, ha nem is azzal a végeredménnyel, amit Marx eredetileg elképzelt. (Vér nélkül, ha nem számoljuk a szexuális forradalom sok tízmillió abortált áldozatát.) A forradalmat az a hit mozgatja, hogy a történelem szükségszerűen halad a szabadság és egyenlőség felé, és a ma jobb a tegnapnál, ahogy a holnap is jobb lesz a mánál. Az Internacionálé a lényeget fogalmazta meg: „A múltat végképp eltöröljük”. Ez nem spontán folyamat, a múltat mi, emberek töröljük el. A múlt eltörlése gyakorlati filozófia: emberi szándék és cselekvés kell hozzá. A szexuális forradalom kultúrharc által győzött, és ebben a harcban olyan emberek vettek részt, akik hittek a progresszióban és a változás lehetőségében. Ennek ágyaztak meg Darwin és Marx eszméi.

Az LMBTQ-ideológia győzelméhez azonban további eszmékre is szükség volt. A következő részben Freud és az egzisztencialisták hatását fogjuk megnézni.

(Folyt. köv.)

Egy hozzászólás a “Mi áll az LMBTQ-ideológia győzelme mögött? (2)” bejegyzéshez

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum