Német anyuka perelt be egy nagy múltú berlini fiúkórust, mert a lányát többszöri jelentkezés ellenére sem vették fel az énekkarba. A hírek szerint jó hangja volt ugyan a lánynak, de az adottságai nem voltak alkalmasak arra, hogy egy fiúkórusban énekeljen. Az édesanya nem nyugodott ebbe bele, arra hivatkozva vitte bíróság elé az ügyet, hogy az elutasítás beleütközik a nemi diszkriminációt tiltó német törvénybe. A bíróság azonban az egyházi kórusnak adott igazat. Meggyőzték az érvek, hogy a lány hangja nem felel meg a fiúkórusban elvárt adottságoknak, és úgy döntött, hogy a művészet szabadsága felülírja a nemek egyenlőségét. Ez akár ígéretes fejlemény is lehetne, bennem azonban inkább egy halom új kérdést vetett fel.

Kezdjük ott, hogy maga az egyenlőség mikor és miért kívánatos. Az rendben van, hogy amikor a különbségtétel nyilvánvaló igazságtalansághoz vagy méltánytalansághoz vezetne (pl. tulajdonjog, választójog, büntetőjog esetében), helyes a nemek közötti egyenlőségre törekedni. Vannak azonban olyan helyzetek is, amikor éppen az igazságtalan vagy méltánytalan, ha nem vesszük figyelembe a nemi különbségeket. Képzeljük el mondjuk azt a helyzetet, hogy egy légitársaság a beszállás sorrendjét a fizikai erőtől teszi függővé. Tehát nem a pénz vagy a gyorsaság számítana, hanem a kar- vagy lábizom. (Nem teljesen elrugaszkodott a példa, egyszer egy afrikai légitársaság a háromszoros túlfoglalás miatt a beszállás sorrendjét úgy határozta meg, hogy az utasoknak körbe kellett futniuk a repülőgépet.) Ilyen helyzetekben statisztikailag biztosan hátrányt szenvednek a nők. Vagy ott van korunk egyik nagy dilemmája, hogy mit kezdjen a nemekre bontott sporteseményekkel. A legutóbbi Liverpool-Chelsea meccset női bírók vezették. Vajon nem kellene bevenni a csapatokba is nőket? Nem kellene megszüntetni a sportban a nemi kategóriákat? Nem kellene Serena Williamsnek Federerrel és Djokoviccsal, Hosszú Katinkának pedig Milák Kristóffal versenyeznie? (Mármint egymás ellen.) Biztos, hogy a nők jól járnának ezzel?

A másik kérdés az indoklással kapcsolatban merült fel bennem. A bíróság azzal indokolta a döntését, hogy a művészi szabadság felülírja a nemi egyenlőséget. Szerintem ez mérlegelendő szempont, de vajon csak a művészi szabadság írhatja felül az egyenlőséget? És miért pont a művészi szabadság? Miért nem mondjuk a hagyomány szabadsága? A berlini fiúkórus 1465 óta (!) működik fiúkórusként. Számíthat vajon okként egy régi hagyomány iránti tisztelet? Annyi területen védjük a régiséget, miért ne védhetne a törvény egy szokást is, ha az emberemlékezet óta velünk él? Felmerülhet a bíróság előtt indokként a vallási szabadság is? Működtethet egy egyház a saját belátása szerint egy általa kezdeményezett és fenntartott intézményt? Hol van annak a határa, hogy egy állami szintre emelt ideológia (kulturmarxista egalitarizmus) az egyházakat is a maga képére formálhatja? És hol van az egyház belső ellenállásának a kezdete? Mi van akkor, ha az állam legközelebb azt tiltja meg, hogy a papi/lelkészi szolgálatot egy egyház teológiai meggyőződésből férfiakra korlátozza? Mi van azokkal, akik szerint a férfi és nő közötti különbség teológiai mélységű misztérium?

De nem is kell ennyire messzire mennünk. Vajon felülírhatja a nemi egyenlőség elvét a „művészi” jelző nélküli szabadság (tehát egyszerűen csak a szabadság)? Alapíthat valaki fiúkórust pusztán azért, mert nem lánykórust és nem vegyeskórust akar alapítani? Létrehozhat valaki fiúknak focicsapatot, természetjáró kört, bibliatanulmányozó csoportot, vagy mondjuk (hogy politikailag korrektek is legyünk) horgoló szakkört? Miért a művészi szabadság írja felül a nemi egyenlőséget? A bírósági döntésről hírt adó cikkben leszögezik, hogy ha lesz olyan lány, aki művészileg alkalmas lesz fiúhangok kiadására, akkor természetesen bekerülhet a kórusba. Ehhez csak az első bátor és alkalmas lány megjelenésére van szükség, ami kizárólag idő kérdése. „Berlinben nem a biológiai nem alapján döntenek” – szól a német cikk konklúziója. De vajon ez azt jelenti, hogy a biológiai nem alapján nem is lehet dönteni? Ab ovo helytelen fiúk és lányok között a biológiai alapú különbségtétel?

Nem kell azonnal az amerikai öltözők problematikájára gondolni, vagy a magát nőnek valló, ezért nők közé zárt férfi bűnöző extrém példájára, aki sorra erőszakolta a női rabtársait, hiszen a kérdés sokkal közelebb áll hozzánk. Amikor tiltunk minden különbségtételt, és minden területen az egyenlőséget és inkluzivitást ünnepeljük, a mindennapjainkról van szó. Munkáról, szórakozásról, művészetről, sportról, társasági életről. Vajon gazdagabb lesz az élet attól, hogy megszüntetjük a nemi különbségeket és csak egyéneket látunk egymásban? Jobb lesz az élet, ha felszámoljuk a férfi és női társaságokat? Jobb lesz, ha az élet minden területén vegyes csoportokat hozunk létre, ahol kizárólag az számít, hogy ki mire képes? Biztos, hogy ez a nőknek jó lesz? Biztos, hogy ez a férfiaknak jó lesz? Biztos, hogy ez a nők és a férfiak kapcsolatának jó lesz? Miért magától értetődő, hogy az egyenlőség eszményének be kell kebeleznie a valóság összes szféráját? Miért ne lehetne érték a másság is?

16 hozzászólás a “Jó az, ha mindent bekebelez az egyenlőség eszménye?” bejegyzéshez

  • Éva says:

    Az egyenlősdi sajnos felbukkant a formálódó, együtt dolgozni akaró közösségek életében. Közfelkiáltással, mert így történhetett – én már csak a módszert mint eredményt hallottam – mindenkinek el kell vállalnia fizikai és szellemi munkát egyaránt. Takarítani, mosogatni (ez még rendben volna, de abban is vannak akik ezt szívesen teszik, mert például örömet okoz ahogy kezük alatt tisztul az edény, a szoba, melynek következtében jól is csinálják) és ugyanakkor kell a nyilvántartásokkal, számításokkal (könyveléssel) is foglalkoznia mindenkinek.
    Erős kisiklás, zsákutca szerintem. Épp a munkamegosztás következtében van lehetőségünk tisztelni a másikat, a buszvezetőt, a péket, a varrodai munkást, az építkezéseken forróságban, hidegben dolgozókat. És a tervezőket. A számsorok fölé görnyedőket … Pont ez köthet minket össze: építheti a közösséget az egymás munkája és képességei iránti tisztelet, megbecsülés ami előkészítheti az utat a szeretethez.

  • ludens says:

    Görögországban az Athosz-hegyi Köztársaság (20 ortodox kolostor van a területén) olyan terület, ahova nők nem léphetnek be. Az EU 2003-ban kérte a tilalom feloldását a nemek közötti egyenlőség okán, de nem sikerült változást elérnie.

    Jók a felvetéseid, Ádám. Ha ez így megy tovább lánykórusok lesznek fiúkból, akik lánynak érzik magukat, lány focicsapatok fiú ligákban, ha fiúnak érzik magukat. Mindenki veszít ezzel a zavart helyzettel.

  • Ria says:

    E világ fejedelme (“aki szerte jár, keresvén, kit nyeljen el”) ez esetben is bepróbálkozott, most még sikertelenül, mert úgy tűnik; a kórus vezetője (egyelőre) megtámadhatatlan érvet hozott fel a pereskedő lány fiúkórusba való felvétele ellen. Ezt a döntést egy liberálisan gondolkodó, Isten parancsait csak felületesen ismerő, nagyszÍvű és üresfejű emberbarát keresztyén, diszkriminációnak tekinti a Gal 3:28-ra hivatkozva. Éppen csak azt nem veszi figyelembe, hogy a mondat azzal kezdődik, hogy “Krisztusban”. “„Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” A hatalmi rend viszont itt is megmarad, az alárendeltség szempontjából megmaradnak a különbségek, ami nem értékrendet jelent, hanem Isten teremtési rendjét.
    A férfi és a nő, noha egyenértékűek, de nem egyfélék, Istentől való rendeltetésüket csak az Istentől előÍrt keretek között tölthetik be. Ez az előfeltétele annak, hogy a férfi valóban férfi, és a nő, valóban nő legyen.

    Igazából, Isten bizonyságtevőinek nem is szabadna a Sátán dolgaival foglalkozni (Sátán imádja ezt), azokon csámcsogni, a látható és mulandó dolgokra nézni, hanem a láthatalan és örökkévaló dolgokra, mert különben olyan siralomra méltó messzeségbe kerülünk az Úrtól, mint amibe Lót is került, amikor “napról-napra gyötörte az ő igaz lelkét” (2 PT 2:8). Ábrahám ezzel szemben felüdÍtette az Urat azzal, hogy csak az Ő közösségét élvezte és aki feltudott emelkedni arra a magasságra, ahonnan megláthatta, hogy Sodomára és Gomorára a romlás és pusztulás vár, ahogyan a mai világot is (amiért e világ fiai elkeseredetten küzdenek és görcsösen ragaszkodnak) Isten Ítélete fogja elsöpörni: “A föld és a rajta levő dolgok megégnek” (2 Pt 3:10).
    Ne legyünk hát pletyka néne, sem, akik az utcákon kiáltoznak, hanem elfogadván az örömhÍrt (távol tartva magunkat a világ rútságától, annak romboló befolyásától) rejtőzzünk Isten Fia keresztje mögé ahol a rendÍthetetlen kősziklán állva békességet lelünk.

  • Kunleány says:

    Idén március végén volt a 13. Családok Világkongresszusa. Felületesen körbejártam a témát, és úgy találtam, hogy ennek kapcsán a fasizmus-nácizmus, a homofóbia, a zsidó/keresztyén ortodoxia/konzervativizmus, “oroszbarát” és még néhány fogalom került rokonértelművé a “család” fogalmával.

    Felmerült bennem, hogy a náci elnyomás talán épp ugyanakkora löketet adott az antizemitizmus nyomán kialakult cionizmusnak, mint a tényleges (elnyomó) homofóbia ennek a mostanra fölénk tornyosuló LMBTQ-hullámnak, ami, úgy látom, hogy talán kezd szélsőségesbe átcsapni, és vélek némi párhuzamot felfedezni a két jelenség között egyéb szempontból is.

    Nem mondhatom, hogy nem érzem magam fenyegetve, és Ádám, a te szavaidból is érzékelek fenyegetettség-érzést,

    A konferencia egyébként Olaszországban volt, két évvel ezelőtt pedig Budapesten.

  • istvankj says:

    Kicsit gonosz gondolatért előre is elnézést kérek. A nagy egyenlősdiben talán nem csak elgondolkoznának némelyek, hanem esetleg bizonyos szinten döntések is születnének, ha mondjuk minden sportban a következő kiírt versenyre a lányok kategóriába jelentkezne sok fiú, akik a maguk helyén a dobogótól lemaradnak, de elég jó sportolók. És akkor egy-két évig minden sportágban hiányoznának a női bajnokok. A küzdősportokra elég nehéz gondolni. És még ott is, szüntessék már meg a súly-kategóriákat, micsoda diszkrimináció az is. És a táncversenyeken… Na jó, ezt nem kell ragozni, számomra minden szinten elég betegesnek tűnik.

  • Cypriánus says:

    A kulturális marxizmus létező legundorítóbb tulajdonsága, hogy saját maga szerint nem is létezik.

    Azaz aki kimondja, hogy mégis csak minden jel arra utal, hogy ilyen ideológia létezik és nagyon is erőszakos, az már nem PC.

    Márpedig ami nem PC az legalább kiröhögnivalóan avítt, vagy egyenesen náci.

    Komolyan mondom, ez egy olyan totalitárius ideológia, ahol már azt is büntetni akarják, aki egyáltalán kimondja, hogy ez egy ideológia.

    Szerintük ez nem ideológia, hanem a valóság maga. Aki a mögötte álló egész világképet tagadja, az mindent tagad ami haladó. Mivel a haladás szóban benne foglaltatik minden szép és jó, ezért ennek tagadása lényegében kiír a normális emberiség köréből…

    Egyébként ez egyáltalán nem új: már Marx is azzal jött, hogy amit ő művel, az nem filozófia, hanem azon túl van, annak a meghaladása.

    Viszont mint Európa kevésbé nyugodt felén lakó azt mondom : nincs messze az idő, , amikor e tanok kötelezőek lehetnek számos országában, és ölni fogják azokat akik erre nem hajlandók.
    Ráadásul elképzelhetetlen képmutatással végig tagadva, hogy ezt valami ideológia mentén teszik.

  • Dávid says:

    Nagyon csábító lehet minden ilyesféle dilemmát az isteni-ördögi tengelyen elhelyezni, de nézzük a kérdést a másik oldalról: mi minden hatalmazhat fel minket arra, hogy például egy deklaráltan bizonyos bőrszínű emberekből álló (gyermek)kórust működtessünk?

    Mennyire megfelelő indok egy néger gyermeket elzavarni pusztán azért, mert a kórusunk hagyományosan fehér gyermekekből áll?
    Mennyire hivatkozhatunk teológiai megfontolásokra, ha kizárólag cigányokból kívánunk építkezni, és ezt egy nem cigány jelentkező sérelmezi?
    A “művészi szabadság” jó indok? Ha igen, milyen feltételekkel és korlátok között?

    Azt gondolom, hogy ilyen esetekben, amikor tulajdonképpen különböző személyek szabadságjogai ütköznek egymással, fontos vizsgálni a szereplők hatását egymásra:
    Abban a szélsőséges esetben, ha a világon egyetlen gyermekkórus létezne, és sehol máshol nem lenne lehetősége fejlődni a tehetséges gyermekeknek, hatalmas felelősség nyugodna a vezetés vállán. Ebben az esetben talán nem lenne túlzó elvárás a társadalom részéről, hogy biztosítsanak lehetőséget minden kellően tehetséges jelentkezőnek, azaz ne legyen szabadságuk kívülről nézve lényegtelen paraméterek (nem, bőrszín, vallás, akármi) mentén elutasítani jelentkezőket.
    Egy másik szélsőséges esetben, ha minden utcasarkon működne egy nagyon neves és profi gyermekkórus, azaz egy gyermeknek fejlődését semmiben nem hátráltatná, ha az egyikbe nem vennék fel (legyen ennek oka bármennyire abszurd az ő szemszögéből), mondhatnánk, hogy válogasson mindenki úgy, ahogy szeretne, legyenek nyugodtan néger, vörös hajú, csak Vízöntő jegyben születettekből, vagy éppen A+ vércsoportúakból álló kórusok.
    A mostani, konkrét történet talán az első példához állt valamivel közelebb.

  • wkm says:

    Kedves Dávid,

    Miért kéne felhatalmazás egy fehér gyerekkórus működtetéséhez? A civil önszerveződés és művészet az ember szabadságából ered. Nem véletlen, hogy a polgárjog területén mindent szabad amit nem tilt a törvény, míg a közjog területén csak azt teheti az állam, amit a törvény megenged. Amikor valamit tilt a törvény a civil szféra számára, akkor csorbítja a szabadságot, és elvesz a polgáraitól. Ez sok esetben hasznos és szükséges, de a témánkat illető példák esetében már csonkoló és fullasztó hatású.

    Ha egy kórusnak nem csak az előadása, hanem a megjelenése is tervezett, akkor ezt a művészi kifejezést miért kell elutasítani a többivel szemben? Egy musical mind hangjában, mind megjelenésében művészi meghatározású. Musical-ben vagy akár csak egy filmben akkor miért kell elutasítani egy válogatás során a fehér férfi jelentkezőket, ha fekete nőt szeretne a szerepre a rendező? Ez utóbbi esetben miért kell megengedni a megkülönböztetést, és egy egyen-megjelenésű kórus esetében miért nem? Nekem például visszatetsző, ha fekete gospel kórusban fehérek is vannak, mert úgy már nem fekete gospel kórus. Zavarja az összképet és negatívan befolyásolja az előadás hatását is.
    De elővehetnénk az életkort is, vagy bármilyen más paramétert.

    Amit a liberális média művel a trenddel egyet nem értőkkel és a nem-polkorrektnek bélyegzettekkel, az hatásában olyan mint a nácik zsidó csillaga, rózsaszín háromszöge…stb, vagy a komcsi rendszerben a “kulák”, “politikailag megbízhatatlan”…stb. minősítések. Ezek ma már szégyenei ezeknek a rendszereknek. Ezek a jelenlegi PC trendek is pont ilyen szégyenletesek, csak az “uralkodó szélirány” miatt még sokaknak nem tűnik fel. Ha majd egyszer eláll a szél, akkor majd mindenki számára nyilvánvaló lesz a szaga.

  • Dávid says:

    Kedves wkm,

    Nagyjából egyetértek veled, nem mondom, hogy a művészi szabadság nem lehet megfelelő indok arra, hogy (például) a bőrszínük alapján válogassunk embereket.

    De ez sem annyira fekete-fehér:
    Ha egy filmhez válogatunk szereplőket, akkor központi kérdés, hogy a színészek hogy néznek ki, nyilván teljesen rendben van, ha például egy néger karakter eljátszásához néger színészt keresünk.
    Ugyanakkor például egy kocsma tulajdonosaként hozhatunk olyan szabályt, hogy “ide csak négerek léphetnek be”, mert az enteriőr (művészi) koncepciójának része az, hogy csak sötét bőrű emberek italoznak ott? Elzavarhatja a kidobó a fehér bőrűeket arra hivatkozva, hogy a (potenciális) vendégkör egy részének visszatetsző, ha különböző bőrszínű emberek vannak a kocsmánkban?
    Másképp: hol van a művészi szabadság határa?

  • Szabados Ádám says:

    És hol van pusztán a szabadság határa? Köztudott, hogy a szabadság és az egyenlőség mint társadalmi célok gyakran kioltják egymást. Ha nagyobb a szabadság, kisebb az egyenlőség, ha nagyobb az egyenlőség, kisebb a szabadság. A kettő tehát együtt nem lehet abszolút cél. Szerintem van, amikor a szabadságnak kell inkább teret adni, van, amikor az egyenlőségnek, de szeretet és önkéntes engedelmesség nélkül valaki mindig mélyen igazságtalannak, méltánytalannak vagy elnyomónak fogja találni az aktuális egyensúlyt. A cikkben azt a kérdést teszem fel, hogy jó-e az, ha az egyenlőség eszménye mindent bekebelez. Szerintem nem. Szerintem az egyenlőség mint abszolút cél aláássa a szabadságot is, a jó emberi hagyományokat is, és a férfi és nő közötti különbségek természetes, szép és jó megélését is. Mindent nem szabad bekebeleznie.

  • wkm says:

    Kedves Dávid,

    Igazad van, hogy nem mindig könnyű a határokat meghúzni. A kocsmás példádban szerintem a kocsma tulajdonosa nehezen tudná védeni a művészi konszepcióját, mert a kocsma lényegét tekintve nem művészi produkció (még ha van is benne erre való törekvés), és nem is elsősorban egy közösség (akik megválogathatják a tagjaikat), hanem szolgáltatás nyújtására létrehozott vállalkozás. Az engedélyokiratban is ez a lényegi funkció szerepel.
    Ha viszont a tulaj – kocsma helyett – létrehoz egy “afroamerikaiak a sörért” egyesületet, és klubtagok számára zártkörűen italozási lehetőséget biztosít, akkor _szerintem_ ezt engedni kellene. Valószínű, az egyesületből azért könnyen lehetne balhé, de személy szerint úgy gondolom, hogy az ilyen önszervező közösségeket engedni kellene, diszkriminatívnak tűnő szempontok alapján is. Mert etikátlan közösségbe kényszeríteni azokat, akik egymással nincsenek-, és nem is akarnak közösségben lenni. Persze a szervezet már képviseletet is jelent a társadalomban, amit azért lehet tiltani bizonyos esetekben, csak kérdés, hogy célszerű-e.

    A vallási szempontokból eredő nemi és egyéb megkülönböztetések talán még problémásabbak, mint a művészi, mert a vallásban előírt korlátok a hitből fakadóan kényszerítőerővel rendelkeznek (pl férfiak/nők helye a zsinagógákban, burka viselés…stb.).
    A vallásszabadság – az egyéni hitvilágot ideértve – szintén a legfontosabb szabadságjogok közé tartozik. Ráadásul a vallászabadság tartalma jogilag nem csak a belső hitvilágra korlátozódik, hanem – akár a nyilvános – vallásgyakorlást, a családban lévő gyermekek vallás szerinti nevelését, és a vallás nyilvános hirdetését/megosztását is jelenti. Ezeket a szabadságokat nemzetközi egyezmények is rögzítik. Az utóbbi időben az utolsó kettő korlátozására vannak törekvések, és a nyilvános vallásgyakorlás is feketelistán van. Ha pedig a liberális demokráciák kezdik korlátozni/elvenni ezeket a szabadságokat, akkor már nem lehet liberális demokráciáról beszélni, mert zsarnok és elnyomó. A történelem során néha despotikusabb rendszerekben is több volt megengedett.
    De érthető módon komoly etikai problémát jelent pl a nők csonkítása egyes vallásokban, a kényszerházasság intézménye…stb. Úgyhogy az egyes szabadságjogok ütközésére megoldás kell, csak félő, hogy ezt a feloldást nem a bölcsesség fogja vezetni, hanem ideológiák fogják “megoldani” Nagy Sándor módjára.

  • István70 says:

    Érdekes látni, ahogy Ádámot és a többieket is zavar egy olyan ítélet, ahol látszólag a normalitás győzött, mégsem érezzük azt, hogy az igazság van az ítéletben. Ez látszólag fejlett jogérzékről tanúskodik, aztán a bejegyzésem végére kiderül, hogy mégsem az, és aki elkezd az ítélet indoklásán gondolkozni, az úgy kerülhet csapdába, hogy nem is tud róla. Ördögi, ugye? 🙂

    Az ítélet ugyanis rosszul indokolt, ezért ez egy rossz ítélet, ami a döntést magát is veszélybe sodorja. Nem ismerem a teljes peranyagot, de a sajtóban megjelentek alapján meg voltam döbbenve. Művészi szabadság??? Egyenlőség??? Szó sincs ezekről, nem ez a döntés tárgya.

    Gyakorlatilag az a döntés tárgya, hogy létre lehet-e hozni fiúkórust. Vagyis az, hogy fiúkórus-e a fiúkórus. Valaki ellen jött létre, vagy azért, hogy énekeljenek. Ezt komolyan vizsgálni kell, pl. a szélsőségesek “hagyományőrző” vagy lövészklub stb. formában, veszélyes szekták pedig egyházi formában működnek. Itt vitán felül áll, hogy énekelnek, és még csak nem is az identitást hangsúlyozzák a tagok, mint például egy melegkórusnál vagy vasutaskórusnál. Mert szintén nem képezheti vita tárgyát, hogy engem különböző okokból egyikbe sem fognak felvenni, mégis létrehozhatóak ilyenek. Ez az egyesülési jog, mint alapvető szabadságjog. Ettől kezdve a szabadságot és az egyenlőséget az sérti, aki ezt kétségbe vonja bárhogyan, pl. úgy, hogy a fiúkórusba lányt is fel kell venni.

    A kislány felvételi kérelme a fiúkórusba a fiúkórus egyesülési jogát sérti, ahogy egy hetero elutasított felvételi kérelme elleni fellépés a melegkórus, egy buszvezető felvételi kérelme esetén pedig a vasutaskórus egyesülési jogát sértené.

    Ha eddig világos, akkor most jön a csavar a történetben. Hiba az ítélet indoklásán moralizálni, mert ezzel az ellenfél kezébe adunk érvelést azzal, hogy egy fiúkórusnál egy lány felvételi kérelme esetén tesztelhető a művészi szabadság mértéke és az egyenlőséghez való jog viszonya. Pedig nem tesztelhető. Valójában rossz ítélet született, és a bíróságot kellene kritizálni.

    Miért nem mindegy ez, ha a döntés látszólag helyes? Amikor az USA-ban szoros eredménnyel úgy döntött a Legfelsőbb Bíróság, hogy melegek házasodhatnak, az egy több évtizedes, sok-sok perben hozott döntés után alakult ki. Pertaktikai kérdés volt, hogy a különböző államok ítéleteiből olyan alapjogi kérdést tudjanak fabrikálni, amiben már dönthet a Legfelsőbb Bíróság. Jogászi szempontból zseniális volt…

    Lehet azt mondani, hogy az ellenfél ördögi, de valójában csak jobb az ügyvédjük. Ha a teológus alkalmi jogásszá válik, akkor az ellenfél ezt köszöni szépen, és nem fognak a profi jogászok alkalmi teológussá válni, hanem a gatyát is leperelik róla. Végül simán lehet majd olyan döntés, hogy a fiúkórusnál csak az énekhang számít, szemben a pusztán identitást kifejező melegkórussal vagy vasutas kórussal, mert a “fiú” identitás szóba sem jöhet, hiszen a sérti a más neműeket.

    Mit tehet akkor a laikus? “Meg vagyok keresztelve” – Luther sokszor idézett mondata ez nehéz helyzetekben. Az igazságban legyetek erősek, ne a jogászkodásban 🙂

    A jogi csatát felkészült jogászokkal, a kommunikációs csatát felkészült kommunikátorokkal kell megnyerni. Keményen, de tisztességesen kell küzdeni. Ennek jelei már látszódnak pl az USA-ban is, ld. Brett Kavanaugh bíróvá választása.

    A jogászkodást pedig bízzátok jogászokra.

  • Szabados Ádám says:

    István70,

    alapvetően egyetértek veled, kivéve az utolsó gondolatodat. A jognak van filozófiai, kulturális és teológiai (!) vetülete is, amelyhez nem csak jogspecialisták szólhatnak hozzá. Sokszor éppen az a baj a jogászok jogászkodásával, hogy elveszítik a kapcsolatot a nem jogászok jogérzékével. (Hasonló probléma az, amikor a teológusok teologizálása elveszíti a kapcsolatot a hívők hitérzékével.) Szóval szerintem fontos a teológusok és egyéb eszmékkel foglalkozó emberek megszólalása is a fiúkóruséhoz hasonló ügyekben.

    De egyébként egyetértek veled a többiben, és abban is, hogy kellenek a profi jogászok és kommunikátorok a harcban. Csak az a harc eredménytelen lesz, ha a mezei harcosok csendben maradnak.

    https://www.nationalreview.com/2019/08/courage-is-the-cure-for-political-correctness/

  • wkm says:

    Kedves István70,

    Valóban szükség van jó jogászokra, különösen az ilyen necces ügyekben, de a jogász szerepét szerintem túlértékeled.

    Nyilván képben vagy azzal, hogy a római kori jogfejlődés alapjául szolgáló ráció már csak nyomokban lelhető fel a mai jogrendszerekben. A jog céda lett. Főleg a politika, de befolyásos ideológiák és egyéni érdekek alázatos kiszolgálója. Nem csak kis hazánkban, hanem egyre inkább mindenhol. A tiszta jogtudósi jogalkotás szerepe már az összkép szempontjából kezd jelentéktelenné válni. A magyar jogban is számtalan példa van arra, hogy egy viszonylag – szakmai szempontból – igényesen kidolgozott törvénytervezet már a jogalkotási folyamat elején szétcincálódik a politika kezében, és a végeredmény meg egy értékelhetetlen szörnyszülött. A római jog óta – a rációból fakadó – általános jogelvek meg kb olyanok, mint ha nem is léteznének. A jogalkotó figyelmen kívül hagyja őket. Még a jogágon belüli jogelveket sem tisztelik.
    A jogalkalmazás területén a jogászok ezért már csak nyakkendős rabszolgái a politikának és társainak, nem pedig bölcs művelői. Jó esetben törekedhetnek rá, hogy ésszerűbb és igazságosabb kimenetele legyen egy-egy ügynek, de az ideológiailag irányba állított törvények miatt csak részsikerek érhetőek el.
    A amerikai jogrendszerben a common law miatt más a dinamikája a dolognak, de a végeredményen nem változtat, mert a politikusok szerepét a politikai szempontból fontos bírói posztok vették át. Így ott a bírónak látszó politikusok alakítják az ideológiák számára konformmá a régi jogot. Azokra a posztokra pedig a politika válogatja az embereit – mint ahogy a magyar alkotmánybíróság tagjainak esetében is – biztosítva a jogfejlődés “kívánt” irányát.

    Alapvetően gyönyörű szakma lenne a jog, csak a szerepe miatt rátelepedett az ideológiák irányította politika, és körbefonta a karmaival.
    De amikor eljön majd a Messiás, akkor jog és igazság szerint fog ítélni, és az nem ilyen jog lesz. Hanem az Örökkévalóra is jellemző egyenes, igazságos, nem részrehajló, nem személyválogató, bölcs és méltányos.

  • István70 says:

    Köszönöm a reakciókat. Örök kérdés marad, hogy mi a jog, hogyan jön létre, és hogyan érvényesül. Ez így is van rendjén, hiszen fogalmi (bölcseleti) tudományról, szakmáról van szó, ahol ezeket a kérdéseket nem vitatják, az a diktatúra csalhatatlan jele. A rendszer ebből a szempontból nyitott. Azonban a szakmaiság egy másik kérdés, ez ugyanúgy nem relativizálható, mint a teológusok szakmaisága, a jogásztársadalom struktúrálódása pedig ugyanúgy figyelembe veendő, mint más szakma struktúrálódása: van egy belépési szint, ami laikusként nem elérhető. Ez nem nagyképűség, hanem minden szakma definitív alapja.

    Nagyon fontos lenne, hogy a keresztény közösség ugyanúgy – nem tudok jobb szavakat – szocializálja, “állítsa elő” a maga jogász elitjét, véleményvezéreit, ahogy ezt a kereszténység és a normalitás alapértékeit támadó közeg már megtette. (Ha erre közéleti, politikai reakció érkezik, arra nem fogok reagálni, mert ez nem erről szól.) Ha ők kezdik el ízekre szedni a szóban forgó ítéletet, akkor a laikusok sem lépnek bele egy nem is sejtett csapdába. Sőt, ekkor érhető el, hogy a keresztény közösség ne deffenzív, követő kommunikációt folytasson, hanem proaktív, tematizáló módon lépjen fel. Messze vezetne, és nem is ide tartozik, hogy ez hogyan hat a bírókra, hogyan alakítja a döntéshozók attitűdjét. De alakítja, ez tény, az elképesztő döntések a melegházasságról, a harmadik nemről és hasonlók ennek az eredménye. Gyengék vagyunk ezen a területen, itt lehetett áttörni.

  • wkm says:

    Kedves István70,

    Egyetértek, hogy konkrét ügyekben a kimeneteli lehetőségeket reálisan a szakmánkbeli tudja csak feltérképezni, és potenciálisen kihozni – lehetőségekhez képest – a kívánt eredményt.

    Viszont mindez jogtechnikai kérdés, ami ugyan erős korlátokat szab, és a laikusok számára aknamező, de be kell látni, hogy a jog fejlődési iránya nem a belsejéből fakadó szükségszerűség. Az addig volt így (ha lehet így érteni), amíg a jogtudósok alkották a jogot, és a ráció alapján építették fel. Bár talán ez sem a belsejéből fakadt. A jog nem egy leíró tudomány, hanem aktívan meghatározza az életviszonyokat, és mint ilyen jelentőséggel bíró tudomány, egy eszköz. A belső struktúrái ellenére az irányát nem önmaga határozza meg. Egy Hans Kelsen, egy Jhering, Hart vagy Bibó István minden kivételes teljesítményük ellenére sem tudnak megakadályozni egy lex Répássy-t, vagy a visszaható hatály tilalmát sértő jogalkotási attitűdöket…stb.

    Egy gépészmérnöknek is megmondják “kívülről”, hogy kell egy gép, ami ilyen és ilyen paraméterekkel/képességekkel rendelkezik. A gépészmérnök a szakmaiság minden szempontját figyelembe véve megmondja, hogy milyen gépet tud megtervezni, ami a legközelebb áll az elvárásokhoz. A jog esetében gyönyörűen kirajzolódik ez a társadalmi/politikai igényre való reflexió, és mivel ezek a külső igények néha nagyobb erővel hatnak a jogra, mint a jogelvek, ezért a jog belső struktúrái is gyakran törnek, sérülnek az elvárások teljesítése során. Van amikor ezek inkompetencia miatt történnek, de legtöbbször a külső elvárások “ereje” miatt. Az érdek felülírja a szakmaiságot. Ilyen többek között pl a radbruchi formula, ami ugyan méltányolható okból jött létre (nácik megbüntetése), de rombolta a jog szerkezetét, és negatívan hat/hatott a jogbiztonságra. A magyar Alkotmánybíróság lényegében ellenkezően foglalt állást, mikor kimondta, hogy a mindig részleges és szubjektív igazságosságnál a tárgyi és formális elvekre támaszkodó jogbiztonság előbbre való. Ezzel védte meg a szocialista rendszer bűneit elkövető személyeket a felelősségrevonástól. De ez csak egy eset a millióból.

    Míg minden szakmát a kompetens művelői ismerik a legjobban, gyakran mégis előfordul az, hogy a szakma képviselői nem látják a fától az erdőt, és a rendszerszintű hibák nem mindig jönnek elő.
    ( Van, hogy ugyan előjönnek, de gyenge érvekkel elmaszatolják a hibákat, mert érdekek vannak mögötte. Ezért sem működnek úgy a demokráciák, mint kellenének, mert a legerősebb érdekcsoportoknak az érdekeit sértik pl a klasszikus elvek megvalósulása (Hobbes, Locke, Montesquieu…stb.). Igazából ezért nem működik hatékonyan a fékek és ellensúlyok rendszere az államokban, és a kontinensen ezért szűnt meg lényegét tekintve a hatalmi ágak szétválasztása. )

    Meglátásom szerint laikusok néha ráéreznek kirívó hibákra egy-egy szakmát tekintve, ami a két lépés távolság nézőpontjának, és a “józan paraszti észnek” tudható be. Ezért a laikus észrevételt nem feltétlenül kell lesöpörni az asztalról, mert az észrevételek szakmai önvizsgálathoz új nézőpontot biztosíthatnak, illetve a kritikák figyelmen kívül hagyása a szakma külső megítélését negatívan befolyásolhatja.
    Emellett külső tényezőként a tudományfilozófia útkeresései is sokat segíthet egy-egy tudományág fejlődési irányának racionalizálásában, aminek hasznossága szerintem nyilvánvaló. Erről Ádám írt egy bejegyzést.
    Egyébként ha a szabadságjogokat nézzük, a filozófia fejlődését a jog fejlődése sosem előzte meg. A jog a filozófia által keltett társadalmi igényt (vagy egy-egy befolyásos rétegének igényét) reagálta le legtöbbször. Mint ahogy manapság az LMBTQ erős hátszéllel alakítja a jogot világszerte.

    Nem utolsó sorban a laikus véleménnyilvánítás szakmai kérdésben hatékony lehet egy-egy negatív folyamat lassításában/megfordításában, hiszen a társadalmi folyamatokat, a lakosság véleményét és hangulatát a hatalomnak, jogalkotásnak figyelembe kell vennie, és figyelembe is veszik. Mert a szabályozás és a társadalmi vélekedés csak egy bizonyos mértékű “szakadékot” tud elviselni, az adott körülményektől függően. Minél nagyobb a szakadék, annál nehezebb és költségesebb a rendszer fenntartása, és egyre erősebbek a megváltoztatására irányuló törekvések. Ezért is megy erős LMBTQ propaganda, mert nem elég egy szűk réteg támogatása és a jog megváltoztatása erőből, a társadalom széles körének ellenállását is “le kell törni”.

    A fentiek miatt én úgy gondolom, hogy helye van egy-egy ilyen blogposztnak egy teológiai-filozófiai blogon, és helyes a maga szempontjai szerinti elemzése.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum