„Nem fognak olvasni attól, aki maga nem olvas” – mondta annak idején Charles Haddon Spurgeon baptista prédikátor, és elképesztő mennyiségű teendője mellett hetente átlagosan hat (!) könyvet olvasott el, ami talán még elképesztőbb. Én nem olvasok hetente hat könyvet, de nem is vagyok egy Spurgeon, akinek a karizmája szinte minden tekintetben utánozhatatlan. Viszont olvastam azért én is, és szokásom szerint most is összegyűjtöttem a legjobb – vagy inkább legfontosabb – olvasmányaimat ebből az évből. Nem mindegyiket ajánlanám másnak is elolvasásra, de bennem biztosan sok gondolatot indítottak el az alábbi könyvek.

Teológia

1. Pierced for Our Transgressions (S. Jeffrey, M. Ovey, A. Sach). Ez a háromszerzős tanulmány a helyettes bűnhődés keresztény tana mellett érvel bibliai, teológiai, pásztori és történeti nézőpontból, egyenként megvizsgálva az ismert ellenvetéseket is. Bár a kötet 2007-ben jelent meg, a könyvben tárgyalt téma a magyar teológiai kontextusban idén vált igazán aktuálissá (vö. Nyilatkozat a helyettes bűnhődésről). J. I. Packertől és D. A. Carsontól kezdve, Tremper Longmanon és (az azóta elhunyt) I. H. Marshallon át, Lindsey Brownig és Jonathan Lambig számos ismert keresztény teológus és evangéliumi vezető ajánlja. Kiváló összefoglalása ennek a központi fontosságú bibliai tanításnak, remélem, egyszer magyarul is kiadják.

2. Thinking in Tongues (James K. A. Smith). Bár a könyv a pünkösdizmus filozófiai vetületéről (pontosabban a bölcselethez való hozzáadott értékéről) szól, és Smith filozófusként filozófiai kérdéseket tárgyal, a Thinking in Tongues a teológia területéhez is szorosan kapcsolódik, ezért itt említem. Vannak ugyan fenntartásaim a Smith által képviselt „Radical Orthodoxy” posztmodern előfeltevéseivel szemben, a megfelelő kritika mellett a könyvet kifejezetten érdekesnek és értékesnek tartom, mint ahogy azt a pünkösdi tapasztalatot is, amely a könyv gondolatmenetének a kiindulópontja.

3. The Formation of the Biblical Canon II. (Lee M. McDonald). Tavaly jelent meg, és átfogó jellege miatt az újszövetségi kánon kialakulásának témájában azonnal az egyik meghatározó művé vált. Komoly kutatómunka áll mögötte, rengeteg hasznos adatot és összefoglalást tartalmaz. Ugyanakkor a szerző megközelítésében mindvégig az ominózus „félig üres vagy félig tele pohár” dilemmát észleltem: az adatok értelmezésekor McDonald rendre előnyben részesíti a szkeptikus, minimalista, bizalmatlan olvasatot. Ezt indokolatlannak tartom, ezért minden értéke ellenére nem McDonald könyvét fogom ajánlani annak, aki szeretné megérteni az újszövetségi kánon létrejöttének a történetét. (F. F. Bruce, E. Ellis és M. Kruger monográfiái összességében szerintem jobbak.)

Spiritualitás

1. Ébredés az egyházban (Jonathan Edwards). Edwards egyszerre volt a 18. századi nagy ébredés (Great Awakening) vezető teológusa és konstruktív kritikusa. Mivel maga is részese volt az eseményeknek, ebben a könyvben a Lélek kiáradásáról és az emberi hibákról nem közömbös, távolságtartó elemzőként ír, hanem hívő lelkülettel és pásztori felelősséggel. Csodálattal beszél arról, amit az ébredésben Isten különös kegyelmének lát, és szomorúsággal arról, ami az emberi gyarlóság romboló munkája. Edwards kikerüli mind a túlzó lelkesedés, mind az indokolatlan szkepszis veszélyét, szeretettel, de józanul mérlegeli az ébredések ambivalens dinamikáját, ezért úgy tanít bölcsességre, hogy közben nem oltja meg a Szentlelket.

2. A keskeny úton (Sükös Pál). A fiktív történet alapja az az evangéliumi ébredés, amely a két világháború között Magyarországon ment végbe. Sokadszorra olvastam újra ezt a regényt (most Dórával együtt). Először édesapám olvasta nekünk, amikor gyerekek voltunk, és én is elolvastam a fiaimnak, amikor ők gyerekek voltak. Szerintem a magyar keresztény irodalom egyik legszebb alkotása. Azért teszem a spiritualitás kategóriába, mert rengeteg belső történést fogalmaz meg, amely a regényes forma ellenére mélyebbre visz a Krisztussal való kapcsolat megértésében, mint sok kifejezetten erre fókuszáló lelki olvasmány. Nagyon szeretem ezt a könyvet.

3. Barbara, gyere vissza! (Jack Miller). Megindító vallomás egy ismert presbiteriánus lelkész tollából, akinek a gyermeke hátat fordított a hitnek. Az őszinte történetmesélést az teszi még különlegesebbé, hogy az apa által írt fejezeteket a lány (Barbara) visszaemlékezése egészíti ki, ezért a fájdalmas történetet egyszerre olvassuk a hívő szülők és a hitetlen (bár azóta már hitre jutott) gyermek nézőpontjából. Megrendítő, de csodálatos, letehetetlen könyv, tele bátorítással és reménységgel.

4. Count Zinzendorf (John R. Weinlick). Régóta érdekel a 18. századi ébredések története, de eddig inkább az angliai metodizmus és az amerikai Great Awakening volt a figyelmem fókuszában (különösen G. Whitefield és J. Edwards szolgálata), Zinzendorf gróf és a morva ébredés számomra a periférián maradt. Idén pótoltam ezt a hiányosságot, és elkezdtem behatóbban foglalkozni a herrnhuti mozgalom történetével is. Bár Weinlick életrajza kissé belefullad a részletekbe, ezért nem volt könnyű olvasmány, így is hasznos áttekintést adott Zinzendorf életéről és a körülötte kibontakozó, majd sokféle válságot megélt morva megújulásról és külmisszióról.

5. A lelki szolgálat három sarokpontja (Eugene Peterson). Szeretem az olyan könyveket, amelyek a témájuk szívét, lényegét próbálják megragadni, és Eugene Peterson pásztorlásról szóló könyve pont ilyen. Évekkel ezelőtt olvastam már angolul, de most, hogy magyarul is megjelent, ugyanolyan hatással volt rám, mint akkoriban. Mit jelent a lelkipásztori szolgálat? Peterson szerint mindenekelőtt imádságot, Bibliát és lelki kísérést. Ha nem ez van a pásztorok szolgálatának a közepén, akkor valami mást csinálnak, mint amiről ez a szolgálat eredendően szól. Peterson visszavezet a forráshoz. Minden lelkipásztornak és gyülekezetvezetőnek jó szívvel ajánlom ezt a könyvet!

Kultúra

1. A varázshegy (Thomas Mann). Hogy lehet ezer oldalt írni arról, hogy egy szanatóriumban nem történik semmi? Thomas Mann képes erre. Annyira lelassítja az időt, hogy hallani a lélegzést, a szívdobbanást, sőt, az érzéseket és vágyakozásokat is. Nem hiszem, hogy valaha újra fogom olvasni ezt a regényt, de egy pörgős időszak végén jó volt hozzálassulni és a segítségével egy kicsit befelé figyelni.

2. 21 lecke a 21. századra (Y. N. Harari). Ez az izráeli történész harmadik bestsellere, amit elsősorban azért olvastam el, mert az első kettőt is olvastam, és szeretnék majd írni valamit Harari történelemszemléletéről és emberképéről. Harari nevét hallva sokan legyintenek, komolytalannak tartva a téziseit, de szerintem nem lehet őt megkerülni, mert elképesztően nagy hatása van a kultúránkban. Harari a metanarratívákat elvető posztmodern kor utáni nyugati embernek ad új, szekuláris metanarratívát, amelyben van múlt, jelen és jövő. Csak éppen téves.

3. 12 szabály az életre (Jordan Peterson). Ha Harari ma az egyik megkerülhetetlen és autonóm véleményformáló, akkor Jordan Peterson a másik. A két ember két külön világ. Peterson 12 szabálya önmagában nem akkora durranás (sem tartalmában, sem stílusában), mint amekkora a hatása, de a dolgokat mindig kontextusukban érdemes látnunk. Jordan Peterson olyan trivialitásokat mond ki (pl. a jövőt jobbá teheti a jelenben hozott áldozat, a gyermekeket nevelni kell, a férfiasság nem betegség), amelyek csak azért durrannak nagyot, mert a nyugatot domináló progresszív világkép a legelemibb szinteken fordított már hátat a valóságnak. Keresztényként nem tartom problémamentesnek a könyvet, de sok olyan dolgot mond ki, amit a kultúránknak feltétlenül hallania kell.

4. Isteni színjáték (Dante Alighieri). Nyári olvasmányom volt Dante trilógiája, csodálatos élmény volt, itt írtam róla bővebben. Alapvetően az ragadott magával, hogy Dante még olyan világban hisz, amelyben az emberek a menny és a pokol között kifeszítve élnek, földi életüknek örökkévaló súlya, cselekedeteiknek önmagán túlmutató jelentése és jelentősége van, ezért lehetséges a valódi katarzis, a valódi megtisztulás, a megváltás is. Ez az, amit a modern kor naturalizmusa elvett a kultúránktól. Dante üdítő időutazás a mai embernek oda, ahol az idő és az örökkévaló egységben van, és „az érzékek szétszakadása” (T. S. Eliot) még nem történt meg.

5. Az ember, aki Csütörtök volt (G. K. Chesterton). Egyik kedvenc regényem, szeretek visszatérni hozzá, ahogy szerzőjéhez, Chestertonhoz is. Chesterton a paradoxonok és fricskák nagymestere, a gondolatbukfencek varázslója, az az írózseni, aki orrunknál fogva vezet bennünket, hogy a végén szédülve, összezavarodva, saját lázadásunk által megvezetve találjuk magunkat az isteni rend lábainál, megszégyenülve, mégis felszabadultan nevetve azon, hogy mennyire ostobák voltunk. Alig van a modern irodalomban komolyabb és egyben vidámabb mű ennél a regénynél. És talán nincs is nála időszerűbb sem.

10 hozzászólás a “Legjobb olvasmányaim 2019-ben” bejegyzéshez

  • jgabor says:

    Kedves Ádám!
    Nagyon kedvelem ezt az év végi „Legjobb olvasmányaim” összefoglalóidat!
    A keskeny úton c. regényt én is már többször elolvastam, először a nyolcvanas évek közepén, akkor még kiadatlan, gépelt verzióban lehetett hozzáférni.(A könyvtől kicsit függetlenül jegyezném meg, hogy a rosszul művelt, törvénykező parasztprófétaság is hatalmas károkat tud okozni a közösségben, nem csak a lélektelen akadémizmus. De erről már esett szó az „Egyszerű hívők oldalán” c. bejegyzésedben. Persze a megtérés, az élő hit vízválasztó ebben.)
    Sükös Pálhoz hasonló élményt adtak nekem Farkas Lászlónak a Mózes, ill. a Messiás c. regényei. Farkas László is református lelkész volt, emellett laikus író. (A Messiás c. regényét Szabó Magda is méltatja a naplójában.)
    A Barbara, gyere vissza! nagyon érdekel, el fogom olvasni.

    Szathmáry Eörs fércműnek titulálja Harari könyvét:

    „Harari egyébként a bögyömben van.

    – Pedig a Sapiens remek kis szintézis az emberiség történetéről.

    – Nem a Sapiens, hanem a Homo Deus című munkája miatt. Mindaz, amit ott az emberiség jövőjével kapcsolatban érint, sokkal korábban és sokkal mélyebben megszületett már, Stanisław Lem lengyel sci-fi író tollából. Persze neki a vasfüggöny mögött a hatvanas években nem volt olyan marketingje, mint ma az izraeli történésznek. Lem Summa technologiae című műve mindenesetre magyarul is olvasható, azt olvassák inkább, ne Harari felületes fércművét!”

    Itt a teljes interjú: https://www.valaszonline.hu/2019/12/23/szathmary-eors-karacsony-evolucio-hit-tudomany-interju/?fbclid=IwAR0sI447yFzQOLOZghF2kdBDkHDOUjXT0-W_UHfbacsNva-eb0FglbufD-8

  • János says:

    Kedves jgabor,
    Érdekes interjú, ez megmosolyogtatott. Köszönöm.
    – Majd Kína, az Egyesült Államok és Európa is egyetért, megegyezik… Ez azért elég utópisztikus.

    – Ha egy aszteroida közeledne, akkor összefognánk, nem?

    – Nem úgy van az ember összegyúrva, hogy ha várhatóan máshol csapódik be, annak még örül is? Dögöljön meg a szomszéd tehene…

    – A legnagyobb szakállú csillagász sem tudja pontosan kiszámolni, hogy az aszteroida hova csapódik be. Másrészt akkorát üt, hogy hatvanöt millió évvel ezelőtt a dinoszauruszuk ki is haltak bánatukban, amikor becsapódott egy.

    – Rendben, lehet, hogy akkor összefognánk.

    – Jó. Akkor jobb, ha tudjuk, hogy már itt is van.

    Mi magunk vagyunk az aszteroida. Ma a nagy kihalás korszakát éljük. Olyan sebességgel pusztulnak ki a fajok ma, mint egy becsapódás után. Az ember iszonyatos túltermelési válságban van, saját populációjának méretét tekintve is.

    A monokultúrák evolúciósan mindig veszélyesek, de ami most igazán az: a kulturális, fogyasztói monokultúra, amely az egész bolygón elterjedt mára.

  • János says:

    Ui
    Máskülönben nagy igazság lehet és ha a Jóisten nem avatkozna be, az emberi faj, saját magát tudná eltörölni a földről “Mi magunk vagyunk az aszteroida. Ma a nagy kihalás korszakát éljük. Olyan sebességgel pusztulnak ki a fajok ma, mint egy becsapódás után. Az ember iszonyatos túltermelési válságban van, saját populációjának méretét tekintve is.”

  • Szabados Ádám says:

    jgabor,

    ezt az interjút én is olvastam. Közben azon gondolkodtam, mekkora heuréka-élmény lenne SZE számára, ha belátná, hogy az élet eredetére soha nem lesz naturalista magyarázat. Az élet információs kódjának az eredetét kizárólag naturalista okokban keresni olyan, mintha az interjú szövegét (a nyelvi kódot) próbálná valaki a kémia és a fizika segítségével, de a személyes intelligencia kihagyásával magyarázni. Nagyobb nonszensz, mint Harari némely állítása.

  • dzsaszper says:

    Ádám, köszönöm, az egyik könyvajánlód most telibe talált mert pár olvasmányom irodalomjegyzéke és hivaztkozása kapcsán épp elkezdtem gondolkodni, hogy Edwards könyvét jó lenne elolvasnom 🙂

    Megkérdezhetem, hogy olvastad már Martyn Lloyd-Jones Revival című könyvét is? Az a másik könyv, amiről a hivatkozások elkezdték fúrni az oldalamat… Ha igen, érdekelne, mit gondolsz róla (akár magánban is). Előre is köszönöm!

  • Szabados Ádám says:

    Igen, olvastam, nagyon szeretem azt a könyvet! Az igehirdetéseket, amelyek alapján készült a könyv, azóta kétszer is végighallgattam. Innen lehet őket letölteni.

  • dzsaszper says:

    Ádám, köszönöm!

    Az elsőt meghallgattam, igen érdekes volt, bár többször meg kellene hallgatni, hogy átjöjjön az üzenete. A mélyége miatt is, de sajnos egyes anyanyelvi angol dialektusokkal nagyon megküzdök hallgatva.
    Mindenesetre eldöntöttem, hogy előbb-utóbb el szeretném olvasni a könyvet. Kár, hogy nincs meg magyar fordításban.

    De előtte még megpróbálok felkutatni egy magyar nyelvű példányt Edwars könyvéből.

  • Krisztián says:

    Roger Scruton-ra emlékezve néhány ajánlás:

    Miért fontos az esztétika: https://www.youtube.com/watch?v=bHw4MMEnmpc
    (egy órás BBC müsor Scrutonnal arról, hogy miért számít, hogy mi a szép. Alapmü.)

    Ugyanez a téma rövid könyvben: https://www.amazon.com/Beauty-Short-Introduction-Roger-Scruton/dp/0199229759
    Ebben többek között arról is ír, hogy az esztétika miért inkább objektív mint szubjektív, illetve hogy a “mi az igaz?” és a “mi a jó?” alapkérdések után miért rögtön a harmadik a “mi a szép?”, és hogy ez utóbbi szorosan kapcsolódik az elsö kettöhöz.

    Személyes kedvencem: Modern Culture, https://www.amazon.com/Modern-Culture-Roger-Scruton/dp/1472969030
    Ebben a felvilágosodás utáni müvészi irányzatok gondolati hátterét mutatja be.

    És persze Fools, Frauds, Firebrands: https://mandiner.hu/cikk/20200112_bolondok_csalok_lazadok_a_baloldal_scruton_szerint_2016

    +1: https://www.youtube.com/watch?v=GapUEKYLE1o
    Kedvenc indulat-vloggerem Scruton BBC-s müsora által inspirált rövidebb, ütös videója a (poszt-)modern építészetre kihegyezve.

  • Krisztián says:

    Előző bejegyzésemhez kapcsolódó friss hír:
    https://mandiner.hu/cikk/20200209_mar_a_klasszikus_epiteszet_is_naci
    https://thefederalist.com/2020/02/07/behind-the-white-house-move-to-stop-ugly-federal-buildings-and-the-architects-who-stand-in-the-way/
    Örülök, hogy egyre több helyen próbálnak ellenállni a posztmodern izlésterrornak.

  • dzsaszper says:

    Nekem úgy tűnik, a progresszívek egyre inkább a saját kreált “valóságukban” élnek… ami lassan mindenféle párbeszédet ellehetetlenít.
    Nehéz ügy lesz a progresszívek közt végzett misszió is.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum