Egy évvel ezelőtt arról írtam, hogy az afrikaiak szavazata mentette meg a legnagyobb metodista felekezetet a hitehagyástól. A United Methodist Church Generál Konferenciáján tavaly arról szavaztak, hogy a UMC a házasság kérdésében megmarad-e a hagyományos bibliai erkölcs mellett, vagy elfogadja a szexuális forradalom új (progresszív) erkölcsét, és engedélyezi az azonos neműek házasságát valamint a gyakorló homoszexuálisok lelkésszé szentelését. Az afrikaiak szavazatán múlott, hogy a UMC a hagyományos bibliai erkölcs mellett állt ki, de sejthető volt, hogy a felekezet számára ez nem a végső állapot, és a szakadás elkerülhetetlen lesz. Egy év elteltével ez ma már bizonyos. Az Egyesült Metodista Egyház szakadni fog, és ennek fontos tanulságai vannak más egyházak számára is.

Először a tények. A UMC bizottságot hozott létre, amely közvetítő segítségével keresett feloldást arra a patthelyzetre, amely a hagyományos és a progresszív irányzat között kialakult. A Generál Konferencia döntése ellenére ugyanis a progresszív gyülekezetekben továbbra is összeadtak azonos nemű párokat, és felszenteltek gyakorló homoszexuális lelkészeket, jelezve, hogy nem fogadják el a tavalyi határozatot, készek törésre is vinni az ügyet. A bizottság olyan megállapodást hozott most tető alá, amelynek értelmében a UMC az LMBTQ-ügyekben progresszív nézetet képviselők irányítása alá kerül, a hagyományos bibliai erkölcs mellett kiálló csoportok pedig kiválnak a felekezetből. A kiváláshoz jelentős pénzügyi támogatást kapnak, de a gyülekezeteknek helyi szinten kell arról dönteniük, hogy a UMC tagjai maradnak vagy a kiváló felekezethez kapcsolódnak-e. A megegyezésről a 2020-as Generál Konferencián szavaznak, ahol ismét döntő lehet az afrikaiak szavazata.

Elsőre furcsa, hogy bár tavaly a hagyományos nézet hívei nyerték a szavazást, a mostani megállapodás szerint mégis ők válnának ki a felekezetből. A hagyományos bibliai nézetet képviselő afrikaiak számára (akik távolról figyelik a fejleményeket) ez kicsit olyan, mintha a győzelmet követően tennék le a fegyvert, pedig évről évre nő a befolyásuk, ezért akár vissza is tudnák hódítani a felekezetet a progresszív irányzat képviselőitől. Fontos szempont azonban, hogy a UMC elburjánzott bürokráciájában a progresszív irányzat van helyzetelőnyben, ezért hiába hoznak a legfelsőbb szinten döntéseket a hagyományos bibliai erkölcs mellett, azt képes a bürokrácia évtizedeken át is blokkolni, ami állandósítaná a felekezeten belül dúló harcokat. A hagyományos bibliai erkölcs híveinek ez egyáltalán nem érdeke, ezért lehet, hogy a kiválás tényleg a kisebb rossz számukra, mert ennek valódi alternatívája a tartós kényszerházasságra való berendezkedés.

Nemsokára meglátjuk, hogy a Generál Konferencia hogyan reagál a bizottság javaslatára, az azonban borítékolható, hogy a szakadás előbb vagy utóbb be fog következni. Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány tanulságot megfogalmazni, amelyek már nemcsak a metodistákról szólnak, hanem más felekezetekről is, amelyeket a szexuális forradalom és az LMBTQ-ideológia hasonló dilemmák elé állít.

1. A két erkölcsi vízió összeegyeztethetetlen egymással. A hagyományos keresztény erkölcsi vízió és az LMBTQ-ideológia által fémjelzett erkölcsi vízió között olyan feszültség van, amelyet nem lehet egy nevezőre hozni. Eltérő az eredetük és a céljuk. A progresszív erkölcsi vízió tudatosan megy szembe a hagyományos keresztény erkölccsel, erkölcstelennek minősítve azt, amit a kereszténység kétezer éve (a metodizmus lassan három évszázada) képvisel, a hagyományos bibliai erkölcs hívei szemében pedig a progresszív vízió mélyen erkölcstelen és szentségtelen. A két álláspont ab ovo kibékíthetetlen egymással. A UMC mára eljutott oda, hogy kész meghozni az ebből következő gyakorlati lépéseket.

2. Amikor egy keresztény felekezetben a progresszió hívei „párbeszédet” kezdeményeznek a homoszexualitás erkölcsösségéről, az szinte minden alkalommal a szakadást vetíti előre. Ezt nem csak az ismert tapasztalatok mondatják, amelyek rendre ezt támasztják alá, hanem az is, hogy a két erkölcsi vízió kibékíthetetlenségéből a végső törés előre megjósolható. Amikor egy felekezet utat nyit a szexuális erkölccsel kapcsolatos „párbeszéd” számára, akaratlanul is a felekezet szakadását készíti elő, amely rendszerint azzal végződik, hogy a hagyományos bibliai erkölcs hívei hagyják el a felekezetet. Ezt azonban megelőzi akár több évtizedes önemésztő belső harc is, ahogy a UMC (és számos más felekezet) példája mutatja. Érdemes ezt a folyamatot még akkor megakadályozni, amikor van rá mód, ahelyett, hogy a párbeszéd leple alatt teret adnának a progresszíveknek. A progresszívek nem fognak megállni félúton, hiszen új morális vízióról van szó, amely teljesen más forrásból táplálkozik, mint a hagyományos, bibliai vízió. A hagyományos bibliai vízió hívei pedig soha nem fogják az ő víziójukat elfogadni.

3. A szakadást a UMC-ben nem a hagyományos bibliai erkölcs, hanem a szexuális forradalom új erkölcse idézi elő. Pál apostol ezt írja a római gyülekezetnek: „Kérlek titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal a tanítással szemben, amit tanultatok. Térjetek ki előlük!” (Róm 16,17) A szakadást a UMC esetében is az okozza, hogy egyesek az evangéliummal ellentétes tanításokat vittek be az egyházba. John Wesley annak idején a Bibliával összhangban azt tanította, hogy a bűn Isten parancsolatainak a megszegése, de Krisztus megtisztít a bűntől. A szexuális forradalom azt tanítja, hogy helytelen a szabad önkifejeződés akadályozása, mert Krisztus megerősít mindenkit a maga választásában. A botránkozást az új tanítás hívei okozzák. Az előlük való kitérés az apostoli útmutatás szerint való lépés.

4. Szakadásokra szükség van. Pál írja a korinthusiaknak: „Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek.” (1Kor 11,19) A szakadások időnként elkerülhetetlenek, ha hűségesek akarunk lenni Krisztus evangéliumához. A UMC sokmilliós tagságát most próbára fogja tenni a szexuális forradalom erkölcse mentén való szétválás. Ezt is írja Pál: „A szakadást okozó ember elől egy vagy két figyelmeztetés után térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él, és magában hordja ítéletét.” (Tit 3,10-11) Az LMBTQ-ideológia és a melegházasság elfogadása mögött világiasság, bűn és a bűn fedezése áll, ez pedig ítéletet hordoz magában. A UMC-ben a Krisztus evangéliumához való hűség jelenleg a progresszívektől való elszakadást jelenti. Ez a személyes kapcsolatok miatt fájdalmas, de szükséges lépés, ha a metodisták Krisztus evangéliuma mellett akarnak maradni.

5. A UMC problémája nem most kezdődött. A szexuális forradalom erkölcsének való engedés tünet, a gyökér mélyebben van. Nem sokkal az 1968-as egyesülés után 1972-ben megszületett az ún. Book of Dicipline dokumentum, amely a teológiai pluralizmust hangsúlyozta a doktrinális hűséggel szemben, és a teológiai módszer magjának az emberi tapasztalatot tette meg (vitatható módon Wesley quadrilaterálisára hivatkozva). Ezzel egyszerre ágyazott meg annak, hogy a tapasztalat felülírhatja a Szentírás tanítását, és annak, hogy ezen az alapon lehetséges a felekezeten belül a hitvalló és a progresszív irányzat együttélése. Ma már tudjuk (amit valószínűleg már akkor is sokan tudtak), hogy ez nem lehetséges. A tapasztalat és a Szentírás nem lehet a teológia számára egyenrangú forrás, és a kettőből megszülető spiritualitás sem tartható hosszú távon egyben. A UMC gyökérproblémája a Szentírás tekintélyében való bizalom megroppanása, a szexuális forradalommal szembeni védtelenség csak tünet.

6. A tapasztalatra épülő spiritualitás egyesítő erejébe vetett hit illúzió. Azok, akik az egységet kizárólag Krisztus belső megtapasztalására építik, akaratuk ellenére szakadásokat készítenek elő. Az élő Krisztus megtapasztalása ugyanis nem választható el a Szentírástól, az apostoli tanítástól, az Isten leírt parancsolataitól, a hitvallástól. Kettős zsákutcába visz, ha az egységet a belső tapasztalásra akarjuk építeni. Egyrészt nem fogjuk tudni megítélni a lelkeket (vö. 1Jn 4,1-6), hiszen elvetettük a mércét, az apostoli tanítást, másrészt a vélt egység is illúzió lesz, hiszen ahogy János apostol mondja, nem csak egyféle lélek munkálkodik. Az a teológiai liberalizmus, amely Schleiermacher óta a tapasztalásra alapozza a teológiai módszert, teljesen védtelenné teszi az egyházakat a szintén a tapasztalásra építő kulturális forradalom hatásától. A nagy hagyományos protestáns felekezetek, amelyek a hitvallást a spiritualitásra cserélték, sorra elbuktak a szexuális forradalom nyomására; új módszertanukkal valójában nem a megújulást, hanem önmaguk felszámolását készítették elő. Fontos a spiritualitás, de a hitvallástól elszakadt tapasztalás nem egységet, hanem szakadást munkál.

7. Arra számítok, hogy a magára maradó progresszív UMC azoknak a hagyományos felekezeteknek (pl. német és skandináv evangélikusok, az USA-ban az episzkopálisok, az ELCA vagy a PCUSA) az útjára lép, amelyek rohamosan veszítik el tagságukat. Amikor egy keresztény felekezet hajszálpontosan azt az üzenetet tűzi a zászlajára, amit a környező kultúra, feleslegessé válik. Az egyház létjogosultságát Krisztus és az evangélium képviselete biztosítja. Ha elbizonytalanodik az üzenetében, sőt, fel is adja azt, teljesen érthető, ha az emberek pedig hátat fordítanak neki, illetve nem kíváncsiak többé rá. Nem fogják gyűlölni, de tisztelni sem lesz okuk. Ha az egyház a világot követi, a világ érthetően le fogja nézni és továbbra is előtte fog haladni, nem mögötte, a hívek pedig a világot választják. A UMC prófétai szerepét veszíti el, ha beáll a szexuális forradalom erkölcse mögé. Feleslegessé válik, mert felesleges az üzenete. A jövő mindig a hitvallóké, soha nem az árulóké. A keresztény hitnek kétezer éves fundamentuma van, a világ és annak kívánsága viszont elmúlik. Az marad meg örökké, aki az Isten akaratát cselekszi (1Jn 2,17).

12 hozzászólás a “Szükséges szakadás az egyesült metodistáknál – és ennek tanulságai” bejegyzéshez

  • Szilágyi József says:

    Zsidókhoz írt levél 13:13

  • Szilágyi József says:

    II. Sámuel 15:30

  • Tavaszieper says:

    IROD:”Nem sokkal az 1968-as egyesülés után 1972-ben megszületett az ún. Book of Dicipline dokumentum, amely a teológiai pluralizmust hangsúlyozta a doktrinális hűséggel szemben, és a teológiai módszer magjának az emberi tapasztalatot tette meg (vitatható módon Wesley quadrilaterálisára hivatkozva). Ezzel egyszerre ágyazott meg annak, hogy a tapasztalat felülírhatja a Szentírás tanítását”

    Tudom látszólag nem idevágó, de én úgy gondolom igen: A korai kereszténységben a Szentírás tekintélyét felülírta az ellegórikus teológiai ige magyarázat, az eredmény számtalan részre szakadt kereszténység. A ma rákfeneje a tapasztalat teológiája felülírja a Szentírás tekintélyét.

  • Tavaszieper says:

    “allegórikus” félreütöttem sorry.

  • János says:

    Kedves Ádám,

    Egy hatalmas szellemi csőd előtt állunk, és ezt a “nagy hitehagyást” (2Thessz. 2:4), lehetséges, hogy nemzedékünk meglátja. “Lehetségest” és nem “biztost” értem. Mit tehetünk környezetünkért? Mennyiben akadályozhatjuk meg, hogy környezetünkben ne totális legyen? Mert az apostol Nagy hitehagyásról beszél, de nem Teljes hitehagyásról.
    Vannak akik az egyházat is hibáztatják ezért, például, Nicu Butoi, adventista lelkész. Ő egy „Fordított érmet” – egy bumeráng hatást lát az egyház teológiai nézetei és az ezt követő viselkedése miatt.
    Vegyük nagyító alá az ateista Voltaire filozófus tanúvallomását: “Számtalan sunyi gazemberrel van dolgunk, akik sokat nem gondolnak; brutálisokkal, részegesekkel és tolvajokkal. Ha akarod, prédikálj nekik, hogy nincs pokol és hogy a lélek meghal. De én nem kockáztatok: Azt kiáltom a fülükbe, hogy ha tőlem lopnak, örök gyötrelmekre fogják ítélni őket!”
    Indokolt-e az ateista Voltaire félelme? Igen. És a hozzáállása? Nem.
    És akkor csodálkozzunk, hogy a Párizsi teológiai kar nem adott János pápának igazat, a XIII-dik században, amikor ez a lélek halandósága mellett tette le a voksát? Kit érdekel az igazság, ha a bukott emberi érdekszféra mást igényel?
    Az igazság az, hogy a bölcs emberek (a világ útja szerint) a pokol melletti hazugságaikkal és az ottani szenvedések hangoztatásával – nem számít, milyen célt szolgáltak – nem hoztak létre egy jobb világot. Éppen ellenkezőleg – lásd az ókorban és a középkorban, amelyben ez a hit a tetőfokán volt, mennyire egy züllött és veszedelmes világ volt. Ez azt bizonyítja, hogy csak az isteni hazugmentes igazság lehet a civilizált, méltóságteljes és boldog társadalom alapja. A katolikus egyház és az abból kialakult egyházak – akik a pokolt tőle vették át – nem tudtak egy jobb világot létrehozni, függetlenül attól, milyen gyakran hivatkoztak a pokol szörnyűségére.
    Csak egy példa a sok közül: Emlékezzünk arra, hogy az amerikai kontinensekre kivándorolt katolikusok de már a második angolszász puritán generáció is már őlte és rabolta a benszülötteket, állatokként nézve és kezelve őket, ősi jogaikat semmibe véve, lábbal tiporva.
    Ebből is látszik, hogy csak az igazság elsajátítása és az őszinte megtérés hozhat létre egy jobb világot, a hazugság nem, bármilyen „nemes” érdek vezeti. Isten végrendelete szerint, a bűn zsoldja a halál, nem az örökké tartó pokoli kínok. Erre majd azt mondod, hogy ezt te nem fogadhatod el a Lukács evangéliumában levő gazdag miatt aki jelenleg is a pokol tűzében szenved, mivel szerinted ez nem lehet hamisítás, hiszen Isten őrködik igéje felett. Jó, hiszen szabad vagy bármit is hinned, de ne feledd, hogy az éremnek van egy másik oldala is.
    Az érem másik oldala = valami, egy probléma, egy helyzetet kiegészítő (gyakran kellemetlen) aspektus.
    Meg kell említenem, hogy nem vagyok a hetednapi adventista egyház rajongója, ám e végső ítélet tekintetben közös véleményem van. Nicu Butoi adventista lelkész a „Valóban van-e pokol?” című cikkében azon töprengett, vajon ez a doktrína nemde sok ateistát eredményez-e?
    “Amikor a keresztény gondolkodás és kijelentés olyan aspektusáról van szó, amely a kereszténységet legnagyobb mértékben sértette, és amelyet helyesen önkárosításnak nevezhetünk, akkor ez a pokol fogalma. Ez több ateistát csinált, mint a kommunizmus, a materializmus és a pogányság egy helyen. Vízet adott azoknak, akik a kereszténységet a hátrányos és gonosz gondolkodás egyik formájaként tüntettték fel. Valójában összehasonlítva nehéz lesz megtalálni a világ bármely vallásában vagy filozófiájában, egy olyan koncepciót, amely túlmutat a groteszk és kegyetlen pokol “keresztény” gondolatánál. A világ legtöbb vallásában a gyötreltségnek vége van, a kereszténységben örök. A gondolkodás bármely más formájában a pokolnak van egy vége, a kereszténységben állandó és megoldás nélküli. Képzeld el, milyen nehéz ennek az elméletnek a küldetése – azt mondani a száddal: “Isten szeretet”, és ugyanabból a forrásból, a kegyetlenség és a reménytelenség vize kvóták nélküli az emberi gondolkodás és a létezés kifejezésében…
    Ha a szörnyű diktátorok vagy maga az Ördög előmozdította volna, az örök gyötrelmek fogalma érthető lett volna a pokolban. De az ilyen koncepció hordozására szánt egyház továbbra is csodálkozás és vita tárgya.”
    Szerintem az elbizakodott egyház itt ugyanazt a hibát követte el mint az ókori pogány bölcsek, saját eszére támaszkodott, hogy Istenhez vezesse az embereket. Több embert akart Istennek és a megfélemlítő pogány módszertanhoz közel álló valláspolitikát alkalmazott. Az Úr Jézus is azt mondta, hogy félnünk kell Istentől, de azt már nem hogy szadista szörnyeteggé változtassuk.
    Az ókori bölcsek elismerték (az egyház még nem, de ki az egyház?), hogy mindezek „vallás-politikai”hazugságok – és nem féltek, nem szégyellték beismerni, nem tudva azt, hogy amit ők bevetettek a tömeg féken tartása érdekében, tulajdonképpen az Ördög ihletése, aki a hazugság atyja. Lehet-e a tömegeket féken tartani hazugságokkal? Lehet-e valakit morálissá tenni hazugságokkal? Hm, jó kérdések, de azt hiszem nem én, hanem a történelemkönyvek a legjobb válaszadók erre.
    A tényállás az, hogy ezt a pogány hitnézetet bevitték bizonyos – gnosztikusnak mondott – álkeresztyén körökbe. Nem tudom, hogy lehettek annyira szellemi vakok elhinni ezeket a meséket! Vagy talán ők is tudták, hogy itt moralizáló-hazugságokról van szó?Isten tudja! Amit tudunk az, hogy később ezek hatására világszerte bekerült az egyházba, föleg a harmadik századtól kezdve, főleg Origenész teológus munkássága miatt. Van egy átmeneti teológia – főleg katolikus téren – és itt még ragaszkodnak a pogány elemekhez, például a tűzhöz, mind isteni megjobbító kínzóeszköz (lásd a katolikus tisztítótűz-purgatórium tantételét) de később, a keresztyén teológia tovább csiszolta ezt a lélektant, addig amíg az újprotestáns körökben a meg nem tért bűnös örökké szenvedni fog halála után. Ilyen keményvonalú teológiai kegyetlenség még a pogányoknál sem volt, ezért nem csoda, hogy az emberiség bizonyos részének a ráadott válasza ez lett: Nekünk ilyen szadista isten nem kell!… Miért volt annyi kegyetlenség a késői kereszténységben, a harmadik századtól, amikor már királyok elé mertek menni veszekedni peres ügyeikkel? Mert ilyen kegyetlen volt az az isten-kép, azaz szellemi ikon, bálvány, amiben hittek. És ez mint egy bumerángcsapás, lassan-lassan az ateizmus fellendüléséhez vezetett. Teológiai szelet vetettek és minden hitet elsöprőrni akaró anti-teológiai vihart értek el, az ateizmus fénykorát, melyben ma élünk. Dura lex, sad lex. Még mindig szükségünk van reformációra!

  • Szabados Ádám says:

    Kedves János,

    arra kérlek, hogy a konkrét témához szólj hozzá (amely itt most nem a pokol vagy a lélek halhatatlansága). A moderálási elvekben leírom, miért ragaszkodom ehhez a kommentfalon.

  • Tamás says:

    “Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Máté 5:13

  • senkiii says:

    a kérdés számomra,hogy a hazai protestáns körökben mikor fog ez megjelenni.
    nagy valószínűséggel az evangélikisok lesznek az elsők, majd a reformátusok.
    a másik kérdés ami felvetődik bennem, hogy lesznek-e új evangélikis, református felekezetek ez miatt?
    nyugaton több kálvinista,lutheránus
    felekezet elfér egymás mellett. Nálunk monopóliumban vannak és óriási csoda,hogy eddig nem volt szakadás közöttük.

  • Márkus Tamás András says:

    Szerintem valami elkezdődött: http://www.evangelikalcsoport.hu/2020/01/11/reformatus-nyilatkozat-a-svajci-reformatusok-meleghazassaggal-kapcsolatos-dontese-ellen/
    Reméljük mások is követik az erdélyieket!

  • Szabados Ádám says:

    Örülök az erdélyiek nyilatkozatának! A svájci reformátoroknak rémálmaikban se jutott volna eszükbe ilyen kimenetel…

  • Turbucz István says:

    Én is örülök az erdélyiek nyilatkozatának.Remélem az egész Magyar Református Egyház átveszi. És egységes marad ebben is.

  • Vigh Bence says:

    John Wesley sokat várt a metodista mozgalomtól. Az általa képviselt kiegyensúlyozott teológiai látás félreértelmezve éppen az erejétől fosztja meg e sokra hivatott mozgalmat. Egyik jövőre vonatkozó megnyilatkozása akár erre a helyzetre is vonatkoztatható:

    “Amit metodizmusnak neveznek, az az anglikán egyház, az ősegyház, a Biblia régi hite. Ez a régi hit nem más, mint a szeretet, szeretet Isten és az emberek iránt. Ez a jó orvosság az élethez, ami sosem vall kudarcot a zűrzavarossá vált világ minden nyomorúságával szemben sem, és gyógyír az emberek minden bajára és terhére. Ahol ez a szeretet él, ott az erény és az öröm kéz a kézben járnak.

    Nem félek attól, hogy egyszer már nem lesznek olyan emberek Európában vagy Amerikában, akiket metodistáknak hívnak. De irtózom még a gondolattól is, hogy egyszer már csak halott szektaként léteznek majd – látszólag gyülekezet, de minden erő nélkül.”

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum