Előző bejegyzésemben a kreatív szellemi munka példájaként említettem a prédikálást. Több, mint ezer prédikáció elmondása után viszonylag jól ismerem ezt a műfajt, ezért bátrabban is beszélek róla, mint bármely más szellemi tevékenységről. Olvastam igehirdetésről szóló könyveket, legalább négy homiletikai kurzust végigcsináltam (többek között Andrew Page és Bryan Chapell lábainál). Személyiségemből adódóan a módszertan mindig kevésbé érdekelt, mint a dolgok lényege, a homiletikai előadások is akkor segítettek igazán, amikor az igehirdetés szívére tudtak rámutatni. Ha a dolgok velejét megértem, a többi általában magától kibomlik előttem, ha viszont nem sikerül megragadnom egy dolog lényegét, nincs az a részletes gyakorlati magyarázat, amely megfoghatóvá tenné azt a számomra. A prédikálás esetében is a homiletika szívét kutattam. Olvasmányaim, tanulmányaim és tapasztalataim alapján szilárd meggyőződésemmé vált, hogy az igehirdetés szíve elválaszthatatlan az igehirdető szívétől.
Az igehirdető legfontosabb munkaeszköze saját lelke. Ezzel nem akarom kisebbíteni sem Isten igéjét, sem a homiletika módszertanát. A jó igehirdetés mindig igemagyarázat, elfogadhatatlannak tartom, hogy a prédikátor Isten igéje helyett saját gondolatait öntse gyülekezetére. A módszertant is fontosnak tartom, tudom, hogy sok szent életű, jó szándékú, szelíd és kedves lelkipásztor gyötri a nyáját csapnivaló, unalmas, követhetetlen prédikációkkal. Időnként talán én is csináltam ilyet, remélem, nem túl gyakran. Fontos, elengedhetetlen feltétele a jó igehirdetésnek, hogy Isten igéjére támaszkodjon, és megfeleljen a nyilvános beszéd kommunikációs követelményeinek. A jó prédikációknak van mégis egy mindennél alapvetőbb követelménye: a személyes hitelesség. Személyes hitelességről akkor beszélhetünk, ha az igehirdető lelke összhangban van az üzenetével. Erről szeretném néhány gondolatomat megosztani.
Pál azt írja az igehirdetés szolgálatát végző Timóteusnak: „Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.” (1 Timóteus 4,16) Hamisan cseng az üzenet, ha a prédikátor nem ügyel lelke egészségére és tisztaságára. Timóteus első gondja tehát önmaga legyen. Utána jön a tanítás. Saját lelke a munkaeszköze, ezért karban kell tartania ahhoz, hogy dolgozni tudjon vele. Ahogy a rézfúvós hangszere bizonytalanul szólal meg, ha beporosodik vagy nem használják, az igehirdető tanítása is megbicsaklik, ha nincsen mögötte gondozott lélek. A prédikátor alkalmatlanná válik a szolgálatra, ha a lelke távol kerül attól, amit végez. Nem hiszek a hitetlen lelkészek által elmondott igehirdetések létjogosultságában. Saját felelősségemet is mindenekelőtt abban látom, hogy lelkemet imádság, bibliaolvasás, bűnvallás, engedelmesség, egyedüllét, közösség és testvéri tanácsok által a szolgálatra alkalmas állapotban tartsam. Amikor kiállok gyülekezetem elé, azt akarom, hogy semmi disszonancia ne legyen a szavaim és az életem, az üzenetem és a lelkem vágyakozásai között.
A 19. századi skót lelkipásztor Robert Murray McCheyne mondta: „Isten nem nagy tálentumokat használ, hanem Jézushoz való nagy hasonlóságot.” McCheyne-től származik ez az idézet is: „Tanulmányozd a mindenre kiterjedő életszentséget! Ezen múlik, hogy használható vagy-e, hiszen igehirdetéseid egy vagy két óráig tartanak, életed viszont egész héten prédikál. Ha a Sátánnak sikerül a dicséret, az élvezetek, a lakmározás szerelmesévé tenni, lerombolta a szolgálatodat.”
Nem aktivista lelkipásztorokra van szüksége Krisztus egyházának, hanem szent, tiszta szívű prédikátorokra. Természetesen legyenek a lelkészek buzgók a munkájukban, ne legyenek lusták és halogatók, tanulják meg a közösség előtti beszéd és az igemagyarázat szabályait, de mindig saját lelkük karbantartása legyen a legelső kötelességük! Inkább egyik vagy másik feladat kerüljön hátrébb, de az Istennel való személyes kapcsolat ápolására, a szív megtisztulására, önvizsgálatra, az isteni vigasztalás átélésére, a Szentlélekkel való beteljesedésre mindig legyen idő! Aki a lelkére gondot visel, az megmenti önmagát is és hallgatóságát is. Amelyik igehirdető erre nem figyel oda, az mind önmagára, mind hallgatóságára veszedelmet hoz. Túl sok példa van ez utóbbira ahhoz, hogy ne tanuljunk belőlük!
A hitelességgel nagyon lényeges dologra tapintottál rá. Tapasztalatom szerint a gyülekezet észreveszi, ha valakinek a szavai hiteltelenül csengenek, és ez hatással van az igehirdető és a gyülekezet kapcsolatára is. Jó dolog, hogy Isten egy ilyen szűrőt ad a hallgatóknak is, és ezzel kontrollálja az igehirdetőt. A korábbi – és talán a modern – rossz tapasztalatokat mutatja, hogy kialakult az ismert közmondás, miszerint valaki bort iszik, és vizet prédikál.
Megtérésem utáni időben nagy áhítattal és odafigyeléssel ittam magamba a szószékről elhangzottakat. Felnéztem rájuk, de nem csak azért, mert a szószék magasabban volt elhelyezve a hallgatóság padjainál, hanem új ismereteket kaptam. Annyira el voltam ragadtatva, hogy én is azt a pályát akartam választani. Egyszer beszélgettem egy teológus hallgatóval és említettem neki, hogy azért szeretném ezt az utat választani, mert azt látom, hogy akik onnan kijönnek azok mind olyan szépen tudnak beszélni. Az illető kedvesen rám mosolygott és azt mondta, hogy ő is a térdein tanult meg prédikálni és nem a teológián. Nagyon elgondolkodtam a meglepő válaszán. Aztán felmerült bennem a kérdés: A prédikálást meg lehet egyáltalán tanulni?
Ez nem olyan, hogy a tanár felkészül az órára és leadja az anyagot a diákoknak. Egészen más szempontok szerint kell (kellene) történni a dolgoknak. Az emberek ott ülnek és várják az üzenetet, a tanítást, az útmutatást…stb. Ha végig kérdezném őket, akkor sem tudnák megfogalmazni úgy igazán, hogy konkrétan miről is kellene hallaniuk. De egy Valaki tudja és látja a valós szükséget. Tehát onnan kell átvenni a mondanivalót, és tovább adni, mint egy jól behangolt rádiókészülék. Egy idősebb prédikátort kérdeztem arról, hogy mindig van kapott üzenet? Mi van amikor nincs és jön a vasárnap, ki kell állni, mondani kell valamit..stb. Nagyon alázatosan beismerte, hogy fiatal teológusként beosztották egy idősebb prédikátor mellé, aki az egyik szolgálat után azt mondta neki, hogy : Fiam ez nem prédikáció volt, hanem egy művészi halandzsa. Ere ő beismerően azt mondta, hogy tudom, de nem volt más. Még akkoriban hallottam az alábbi verset.
Iványiné Sinka Magdolna
Fohász esőért, Ahhoz, Aki a „…szélnek súlyt szerzett…”Jób 28-25.
Szellők a széles, keskeny utakon….
Kellemes, kedves és pajkos szelek,
Szószékek bíborát lebegtetők.
A padban fáradt, tikkadt emberek.
Nyelvük kiszáradt, lelkük elepedt,
Álmos-szomjasan várják az esőt.
A szél menetrend szerint kavarog…
Keveri az útszéli szemetet.
Leveri a tavalyi levelet.
Nagy bűnbánattal zizeg az avar.
Megbök egynehány kevély kalapot,
Ha az Úr előtt magát megadott kevély
Alázattal köszönni nem akar.
Azt hirdetjük, hogy drága szent vetés
A mindennapi igehirdetés.
Tökéletes a menete – váza.
Kínos, pontos készület az ára.
Hallgatóink mind megcsodálják,
Magnóra veszik, sztenografálják,
Száll az Ige reggel, este, délben,
De jaj, nincsen, nincsen súly e szélben.
A parázna csak parázna marad.
Csak felhajtják a boros poharat.
Az okos szüzeket kinevetik,
Jairus lányát eltemetik.
Tolonganak hamis próféták után:
A hű sáfárnak készül a horog –
S a naini ifjú – csinos huligán-
Gitárszó mellett sírba tántorog.
Illés szolgája parancstól űzve,
Rovom a Kármelt engedelmesen.
Várok az ígért viharra, tűzre,
De nincs felhő egy tenyérnyi sem.
A nyáj züllik szerte a világban,
Akháb iszik, Jézabel kéjeleg-
S az Isten – áldott hívő családban
Se születnek meg már a gyermekek.
Uram, küldj esőt,
Bűnünket verdesőt!
Uram, küldj vihart,
Zúgó zivatart!
Uram, küldd Igéd, irts, pusztíts, pörölj,
Szavad legyen sziklazúzó – pöröly.
Sok ezer voltos lángod cikázzon!
Szívünk, a foltos, végre felázzon!
Vagy ha ez kevés,
Jöjjön jégverés,
De a szavakban szóljon az Isten!
Sáros fertőből, talpra segítsen,
Sebet gyógyítson, életet adjon,
Holt berkeinkben, hogy új fakadjon,
Új fű, új virág, zöldellő vetés!
Uram, könyörülj, jöjjön ébredés,
Hadd legyen szent az igehirdetés!
A költő egy 11, azaz tizenegy gyermekes családanya. A fenti verset még a hatvanas években írta. Én 1967-ben hallottam először egy prédikátor beiktatáson, de akkor egy maró, célozgató hangsúlyt véltem felfedezni benne, pedig a költő nem olyan célzattal írta. (Később megismerkedtem a családdal.)
Aztán megtanultam én is és néhány helyen el, is szavaltam úgy, mint egy sóvárgó fohászt. A mondanivalója is nagyon igényessé tett:
„De a szavakban szóljon az Isten!”
Amikor Ő szól, annak mindig van következménye, mert az Ő szavaiban teremtő erő van: „Legyen világosság; és lőn világosság.” „Akarom, tisztulj meg.” stb sorolhatnám. Ezek után már megakadt a szemem az alábbi idézeten egy könyv előszavában:
„…élete és szolgálata által csak úgy közölhet valaki mennyei erőt, ha azt előbb elfogadta. Csak úgy hirdethetjük Istennek Jézus Krisztusban megjelent irgalmát, ha életünk, mint megtisztult és megszentelt edény Istennel beteljesedett. Örökértékű áldásokat csak az közölhet testvéreivel, akinek élete az örökkévalóság múlhatatlan javaival megtelt. Akinek élete és szolgálata mögött nincs isteni küldetés és földöntúli hatalom, sohasem lehet a kereszt apostola és a feltámadott Krisztus bizonyságtevője. Minden ténykedése dacára csak valláspropagandista, kegyes írástudó, vagy egyházi hivatalnok marad.”
1928 nyarán a szerző. Kroeker Jakab, Egyedül a mesterrel.. c. könyvéből.
Vagy egy másik idézet egy másik könyvből:
„Ijesztő, ha az ember arra gondol, hogy valaki felmehet a szószékre Bibliával a kezében, teljesen biblikus üzenetet hirdethet a gyülekezetnek, de ha ez nem a Krisztustól való teljes függés alapján történik, akkor a prédikálása bűn.”
1961 W. lan Thomas, Krisztus megtartó élet c. könyvéből.
Még egy idézet, ami már a másokkal szembeni igényességről a magam felé való szigorúbb igényesség felé fordította a figyelmemet.
” Fel sem tudod mérni, mit tehet Isten általad, ha Jézus Krisztussal egészséges a kapcsolatod. Maradj meg vele igazi kapcsolatban, akkor életed minden helyzetében, amiben vagy, és azok között az emberek között, akikkel nap mint nap találkozol, élő víznek folyamai ömlenek majd belőled: és az Ő nagy irgalma az is, hogy erről te ne tudj.
Amikor egyszer a váltság által és a megszentelődés útján helyes viszonyba jutottál Vele, Akkor gondold meg, hogy mindenhova, ahol csak vagy, Isten állított, és isteni rendeltetésedet az által töltöd be, ahogyan az életed visszahat a környezetedre – ha világosságban maradsz, mint ahogy Isten is a világosságban van.”
Oswald Chambers 1927 Krisztus mindenek felett c. könyvéből.
08.30 Egészséges kapcsolat Vele