A fáraó ezt kérdezte Jákóbtól: Hány éves vagy? Jákób azt felelte a fáraónak: Vándorlásom éveinek a száma százharminc esztendő. Életem rövid volt, tele rossz napokkal. Nem értem el atyáim vándorlása éveinek a számát. Majd áldást mondott Jákób a fáraóra, és eltávozott a fáraó elől.” (1Móz 47,9-10)

„Márpedig minden vitán felül a nagyobb áldja meg a kisebbet” – mondja a Zsidókhoz írt levél szerzője (Zsid 7,7). Itt az egyiptomi birodalom ura fogadja saját országában a hozzá utazó nomád pásztort, hogy kisegítse őt az éhínség miatti biztos halálból. Minden földi értelemben a fáraó van felül, Jákób ebben a kapcsolatban a kiszolgáltatott, szegény öregember, akinek segítő kezet nyújtanak. Mégis ő áldja meg Egyiptom urát.

A fáraó a roskatag öregemberre nézve egyszerű kérdéssel indítja a beszélgetést: „Hány éves vagy?” Nincs lenézés a kérdésben, de kétségkívül a fáraó az, aki kérdez, hiszen ő van fölül. Jákób válasza olyan barázdált, mint kérges tenyere és ráncos arca: „Vándorlásom éveinek a száma százharminc esztendő. Életem rövid volt, tele rossz napokkal. Nem értem el atyáim vándorlása éveinek a számát.” Jákób vándorlásnak tartja életét, ahogy atyái élete is az volt.

Egyiptom is csak egy epizód ebben a vándorlásban. Jákób vándorlása hosszabb az Egyiptomba költözésnél, ura hatalmasabb Egyiptom uránál, ígérete nagyobb Egyiptom minden gazdagságánál. Jákób szomorú szavai nem reménytelenséget rejtenek, hanem éppen bizakodó szívet.

„Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. Így azonban jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített.” (Zsid 11,14-16)

Jákób a mennyei várost kereste, amit Isten készít az őt szeretőknek. Hogy vándorlása rövid volt, tele rossz napokkal, csak értékesebbé tette a mennyeit. Jákóbot nem Egyiptom nyűgözte le, hanem az, hogy Isten nem szégyelli őt.

Ezért tudott a fáraó előtt egyenes derékkal megállni. Nem egyenrangúként, hanem ahogy annak idején Melkisédek állt Ábrahám előtt. Jákób áldja meg a fáraót, mert minden vitán felül a nagyobb áldja meg a kisebbet.

Urunk, ragadja meg a mennyei látomás a mi szívünket is annyira, hogy biztosan tudjuk, nem nekünk van szükségünk a világ áldására, hanem a világnak van szüksége a te áldásodra, és azokéra, akiket nem szégyellsz!

Egy hozzászólás a “Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (49) – A nagyobb áldja meg a kisebbet” bejegyzéshez

  • Gergely Erzsébet says:

    “………………. mert minden vitán felül a nagyobb áldja meg a kisebbet.
    ………………………………………………………………….”

    Kegyelem az áldás elfogadójának lenni:

    “Nem fizetvén gonosszal a gonoszért, vagy szidalommal a szidalomért;
    sőt, ellenkezőleg, áldást mondjatok, tudva, hogy arra hívattatok el,
    hogy áldást örököljetek,” (1 Péter 3:9)

    “Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja,
    aki megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekből a Krisztusban,”
    (Efézus 1:3)

    de kegyelem áldásközvetítőnek lenni is:

    “Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik
    titeket háborgatnak.” (Lukács 6:28)

    “Áldjátok azokat, akik titeket üldöznek; áldjátok és ne átkozzátok.”
    (Róma 12:14)

    Mennyi irgalom és szeretet van ezekben az igeversekben!
    Annyira más attól, amit a mindenkori korszellem diktál!

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum