Kerekasztal-beszélgetés a helyettes bűnhődésről és a közös nyilatkozatról

2020 febr. 17. | Divinity, Közösség, Rendszeres teológia, Spiritualitás, Teológia | 6 hozzászólás

A novemberi Evangéliumi Fórumon kerekasztal-beszélgetést rendeztünk Jézus Krisztus helyettes bűnhődéséről, valamint a Budapesti Autonóm Gyülekezetből (elsősorban Görbicz Tamástól) elindult tanításról, amely azt tagadva komoly megoszlást hozott a magyar evangéliumi világba. A beszélgetés apropója az a válaszként született közös Nyilatkozat volt, amely tavaly 77 (majd később jóval több) – különböző felekezetű – evangéliumi vezető aláírásával jelent meg. A kerekasztal-beszélgetésben a Nyilatkozat első aláírói vettek részt: Győri Tamás evangélikus teológus, Márkus Tamás református teológus, dr. Szalai András metodista teológus és jómagam. Igyekeztünk az igazsághoz ragaszkodva, szeretettel beszélni erről a fontos, de nehéz témáról. A beszélgetést itt lehet megtekinteni.

6 hozzászólás

  1. Erika

    „Mert HAMIS krisztusok és HAMIS próféták támadnak majd, nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy így MEGTÉVESSZÉK, ha lehet, a választottakat is.”(Máté24:24)

    „Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk.”(Jakab3:1)

    „Jézus így szólt a tanítványaihoz: Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik, mintsem egyet is megbotránkoztasson e kicsinyek közül.”(Lukács17:1-2)

    „Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók és mindenki, aki szereti és cselekszi a HAZUGSÁGOT.”(Jel.22:15)

  2. Steve

    Köszönöm, végighallgattam a beszélgetést. Mindennel egyetértek (ill. talán az 50. perc körül volt néhány olyan megjegyzés ami szerintem kisebb pontosításra szorulhat, de az offtopic és máshol már volt róla szó :)).

    Néhány kérdés:

    – Lett a vita óta valamiféle érdemi változás/elmozdulás? A BPA vagy Görbicz Tamás módosított valamit a hangsúlyokon ill. a véleményén, vagy a kérdés lezárult, a tavalyi pályán mentek tovább és az álláspontok véglegesek?

    – Felmerült, hogy az az „egyedi spin”, amivel az engesztelés kérdést kezelték, más üzeneteikre hogyan hat ill. mennyire jelent egy általános attitűdöt? Ahogy Márkus Tamás is mondta, ez engesztelés értelmezése olyan kérdés, ami szinte minden más lényegi tanításra is hatással van – azután pedig tovagyűrűzve másodlagos, harmadlagos kérdéseket is befolyásol, míg végül a teljes tanrendszer másfajta színezetet nyerhet. Van ennek bármiféle jele jelenleg, az eddigi tapasztalatok alapján jogos ez az aggodalom?

    – Amennyire megítélhető, a BPA vezetősége és tagjai egyöntetűen Görbicz Tamás értelmezését vallják és követik, vagy pedig pluralitás van a kérdésben – akár vezetői szinten, akár a tagok szintjén? Ezt azért kérdezem, mert tavaly úgy tűnt a BPA-sok saját tisztázó beszélgetéseiből (amit publikáltak), hogy a presbitérium egyes tagjai egymás álláspontját nem értették világosan, sőt mintha egymással ellentétes álláspontokat fogalmaztak volna meg (legalábbis ha a konkrét mondatok értelmét vizsgáljuk – a beszélgetés szellemisége tekintetében persze tapasztalható volt a résztvevők közötti egymásra hangoltság, de az lehet, hogy a helyzet egyéb vetületei ill. személyes ill. közösségi sajátosságok miatt van). Ezen a fórumon is volt olyan BPA-s megszólaló (úgy tudom, pulpitusnál is áll a közösségben), akiről úgy tűnt, személy szerint más véleményem van. Nekem az derült ki, hogy a BPA-ban több, egymással ellentétes „látás” megfér egyszerre akár alapvető hitigazságok tekintetében is – a hívők pedig válogatnak a lehetséges alternatívák/gondolatok között. Ez lehet egy legitim gyülekezetépítési modell? Ha igen, akkor egyáltalán a BPA-val van a probléma (amelynek közösségi álláspontja így nem is definiálható, hiszen az csak egyfajta fórum), vagy konkrétan csak Görbicz Tamással és a vele egyetértőkkel? Akik nem értenek vele egyet a BPA-ban, azok inkább a közösségi összetartozás miatt vállalnak vele szolidaritást, vagy esetleg valami ellen állnak ki közösen, vagy csak nem tartják lényegesnek ezeket a kérdéseket?

    – A BPA és egyéb szabadegyházi ill. kisegyházi közösségek kapcsolata időközben hogyan alakult emiatt az ügy miatt? Ahogy arról szó volt a most belinkelt videóban is, a BPA (tudatos építkezés által is) ezer szállal csatlakozott ehhez a világhoz. Arról is szó volt, hogy ugyanezen kisegyházi körökből nagyon sokan viszont aláírták a nyilatkozatot. Hogyan látják most a BPA-t szabadegyházi körökben a tagok és a vezetők? Van valamiféle hatás, vagy ez az egész vita inkább csak a teológusokat mozgatta meg és egyébként minden úgy megy tovább ahogy eddig (vannak közös programok és ugyanolyan szintű a közösségek kissé ad-hoc módon alakuló egymásra épülése)? Van valamiféle tudatosság a kérdés körül ill. a különféle közösségek tagjai érzékelik és komolyan veszik az álláspontbeli különbséget vagy ez nem igazán szempont?

    (Ádám – ha túl sok kellemetlen egyházpolitika van a kérdésekben és nem akarod ilyen irányba elvinni ezt a bejegyzést, akkor nyugodtan moderáld a kommentemet, bár lehet, hogy másokat is foglalkoztatnak ezek a kérdések).

  3. Szabados Ádám

    Én is szívesen olvasnám olyanok kommentjét, akik tudják a kérdéseidre a választ.

  4. Cypriánus

    Kedves Erika!

    A szavaid kissé kemények. Pontosabban nagyon.
    Pedig Görbicz Tamás csak kifejtettete a véleményét Sola scriptura.
    Honnan veszed hogy nem neki van igaza? Neki azt mondta az írás, Neked meg mást.

    Ehhez képest máris a pokolba teszed őt kB.

  5. Erika

    Kedves Cypriánus!
    Az Írásokat nagyjából egyformán kell értelmeznünk, más kérdés, hogy ki mennyit ért meg belőle vagy, hogy kinek mi a fontosabb belőle. Isten szava nem mondhat teljesen mást nekem és teljesen mást neked. Megszámlálhatatlanul sok tévtanító akarja megtéveszteni a keresőket és elbizonytalanítani a már keresztényeket is. Félelmetes, hogy milyen sebességgel szaporodnak ezek a hamis tanítók, a gonosz nagyon jól tudja, hogy kevés ideje van, minden lehetőséget kihasznál, hogy romboljon, gyilkoljon.

    Nem is értem, hogy egyesek honnan veszik a bátorságot, hogy teljesen egyértelmű tényeket okoskodásokkal elferdítsenek!?

    Jó tudni, hogy aki nem hisz Jézus Krisztusban és abban, amit értünk tett, az nem az Atyával fogja eltölteni az örökkévalóságot.

  6. Ildi

    A félelem, hogy hátha Isten nem szeret, arra vezeti az enbert, hogy azt higgye, csak egy értelmezése van az írásoknak. Isten pedig csak akkor szeret, ha ezt az egyet jól tudjuk. Pedig a Bibliában, amiről azt gondolják sokan, hogy ismerik, és jól érelmezik sokszázszor van benne, hogy Ne félj!. Talán ezeket a részeket is át kellene ismételni.

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK