Nemcsak az összegyülekezés alkalmainak elmaradása jelent most kihívást a gyülekezeteknek, hanem az is, hogy mi legyen a karantén idején az úrvacsora megünneplésével. Nálunk „békeidőben” minden vasárnap van kenyértörés, nagyon fontos része az istentiszteleteinknek, ezért nagy a hiányérzet is, ha elmarad. De hogyan vegyünk úrvacsorát a járvány alatt? Lehet ezt virtuálisan csinálni, vagy legalább félig virtuálisan, mint az igehirdetés hallgatását? Van itt is „pótmegoldás”? Megtörhetjük mi magunk, otthon a kenyeret? Nem sérti az eucharisztia szentségét, ha „pótmegoldást” alkalmazunk? És mi van a gyülekezeti fegyelemmel, amely időnként magában foglalhatja az úrvacsorától való eltiltást, vagy legalább a figyelmeztetést, hogy ítéljük meg magunkat? Felfüggesszük erre az időre, és engedjük, hogy bárki, bárhol, bármikor, bárhogyan úrvacsorázzon? Léteznek erre az időre érvényes elvek?

Az úrvacsora jelentésével kapcsolatos teológiai különbségek nyilván hatással vannak arra, hogy mit gondolunk most a megünnepléséről. A karantén idején nagyobb fejtörést okoz ez olyan egyházi környezetben, ahol úgy hiszik, hogy a kenyér a pap szavai által változik át Krisztus testévé, amit elfogyasztva a hívő ténylegesen Krisztus testét eszi meg, mint olyan egyházakban és gyülekezetekben, ahol Jézus rendelését inkább metaforikusan, szimbolikusan értik a vele való kapcsolatra. Bizonyos keresztény körökben elképzelhetetlen, hogy pap vagy lelkész jelenléte nélkül megtörjék a kenyeret, ezért inkább elhalasztják az eucharisztiát a karantén utáni időszakra. Máshol a pap egyedül ünnepli Krisztus áldozatát, a hívek pedig képernyőn keresztül nézik, anélkül, hogy ők is magukhoz vennék a megtört kenyeret (illetve kerek ostyát).

Keresztény felekezetek régóta azért léteznek, mert vannak teológiai különbségek, amelyeket nem tudunk egy gyülekezeten vagy felekezeten belül feloldani. Az úrvacsoratan pont egy ilyen kérdés. A lelkiismeret nagyon fontos jelző, Pál apostol ezért arra buzdít, hogy aszerint járjunk el, ahogyan hiszünk, ne aszerint, ahogyan nem hiszünk (Róm 14,22). Helytelen lenne, ha hívők olyan gyakorlatokat honosítanának most meg, amelyek ellentétesek legmélyebb meggyőződéseikkel. Ezek a meggyőződések persze lehetnek helytelenek, és akár egy ilyen rendkívüli helyzet is rámutathat helytelenségükre, de senkinek nem jó a saját lelkiismeretével szembemenni, még rendkívüli időkben sem, hacsak nem győzödik meg valami jobbról. Nagyon valószínű tehát, hogy különböző felekezetek és gyülekezetek különbözőképpen fognak most eljárni az úrvacsora ügyében.

Én magam nem osztom sem a római katolikus, sem a lutheránus, sem a zwingliánus úrvacsoratant, bár mindegyikben van olyan elem, amit én is vallok. Nem hiszem, hogy Krisztus fizikai teste jelen lenne a kenyérben, de többnek tartom az úrvacsorát egyszerű megemlékezésnél is. Egyetértek Kálvinnal, hogy amikor megtörjük a kenyeret, lelki értelemben Krisztussal vagyunk közösségben. A megtört kenyér nem fizikailag, hanem metaforikusan Krisztus teste, Krisztus lelki jelenléte azonban nagyon is valóságos a hívő számára. A jelenlétet nem a pap szavai hozzák létre, és nem is önmagában a kenyér vagy a bor, hanem a Szentlélek, aki egybekapcsol Krisztussal a hit által. A kenyér és a bor szimbólumként segíti a hitet, hogy a Lélek által Krisztussal egységben legyünk.

Az apostoli egyház gyakorlata egyszerű volt, és ez az egyszerűség határozottan előny most a karantén idején, amikor fizikailag is távol vagyunk a hit számára létrehozott, időnként összetett jelképrendszert hordozó terektől. Az Újszövetségben azt olvassuk például, hogy „házanként megtörték a kenyeret” (ApCsel 2,46). Van tehát precedens arra, hogy egyszerű otthonainkban ünnepeljük az úrvacsorát. Igen, ott, ahol a vasalást, a mosogatást és a teregetést is végezzük, és ahol egymással is időnként összezördülünk. A kenyér megtöréséhez nem kellenek díszes edények, speciális ruhák, betanult liturgiai szövegek, csak egy kis kenyér, egy kis bor, meg bűnbánatra és hálaadásra kész szív. A hit egyszerűsége lehet az öltözet és a dísz. Krisztus Zákeus otthonába is bement, miért ne jöhetne ma meg a mi otthonainkba? Talán éppen a mostani karantén mutat rá, hogy Krisztus elsődleges helye a hétköznapi életünk, nem egy szakrális tér, ahová vasárnapról vasárnapra elmegyünk.

Ez nem azt jelenti, hogy az apostoli korban bárki, bármikor, bárhogyan úrvacsorázhatott, hiszen volt arra nézve rendelkezés, hogy ki vegyen részt benne és hogyan (1Kor 10-11). Fontos szempont az is, hogy a kenyér megtörése nem az egyéni imaélet, hanem a közösségi együttlét része (1Kor 10,16), ezért vonatkozik rá mindaz, ami a közösségi életre vonatkozik. A mostani idő sem lehet tehát ok arra, hogy a gyülekezeti élet rendjétől elszakadva mindenki úgy úrvacsorázzon, ahogy akar. Sőt, most különösen is ügyelnünk kell a közösségi rendre, hiszen pusztán a fizikai jelenlét hiánya nagyon nagy erővel feszíti szét a közösségeket. Fontos, hogy senki ne a maga belátása szerint törje meg a kenyeret, hanem a közössége szabályai szerint. Kövessük gyülekezeti vezetőink útmutatásait, ezzel is tisztelve az Úr testét (vö. 1Kor 10,16 és 1Kor 11,20-22)!

Az én gyülekezetem vezetői arra bíztatnak bennünket, hogy az online istentisztelet után, amit együtt, egy időben nézünk végig, otthonainkban törjük meg a kenyeret, a családfők vezetésével. Ez felelősséget helyez mindenhol a családfőre, hogy rendezett legyen az Istennel való kapcsolata, és hogy jól vezesse a házanépét. A családfők nem a saját belátásuk szerint törik meg a kenyeret, hanem a közösség rendje szerint, amely most rájuk számít és őket hozza felelős helyzetbe. Ezek ideiglenes rendelkezések, de összhangban vannak azzal, ahogyan a gyülekezetünkben az úrvacsoráról gondolkodunk. A kenyér megtörése a közösség ünnepe, de a Lélek szabadságában házanként is meg tudjuk tenni, ha lélekben egyébként közösségben vagyunk a gyülekezetünkkel. Így akár egyedülállók is, akik most izolálva vannak közösségüktől, virtuálisan együtt vehetik velünk Krisztus testét és ihatják Krisztus vérét. Rendkívüli időkben rendkívüli közösséggyakorlás ez, amit békeidőben nem javasolnék.

Még egyszer hadd hangsúlyozzam: minden gyülekezetnek vagy felekezetnek a maga meggyőződése és bölcsessége szerint kell rendelkeznie, mi pedig – gyülekezetünk tagjaiként – ahhoz igazodjunk, amit saját vezetőink döntenek és tanácsolnak a mostani időben. Az úrvacsora a közösség ünnepe, ezért a közösségünk döntései szerint éljünk vagy ne éljünk vele ezekben a hetekben. Most különösen is fontos, hogy tiszteljük a gyülekezetünk rendjét, hiszen a karantén miatt alig van más mód arra, hogy a közösség értékét kifejezzük.

Krisztus, akinek a teste megtöretett és vére kiontatott, velünk lesz, ha a békességre és az egységre törekszünk ezekben a nagyon furcsa és különös időkben.

21 hozzászólás a “Úrvacsora a karantén idején” bejegyzéshez

  • István70 says:

    Kedves Ádám!

    Köszönöm, a legfontosabb keresztény téma jelenleg.

    “A jelenlétet nem a pap szavai hozzák létre, és nem is önmagában a kenyér vagy a bor, hanem a Szentlélek, aki egybekapcsol Krisztussal a hit által.”

    Ez olyan, mintha Luther írta volna, számomra a felfogásod az evangélikus úrvacsoratanhoz hasonlít. Mégis azt írod, hogy nem osztod a lutheránus úrvacsoratant, akkor mi a más a te felfogásodban, hitedben?

    A másik, amit szerintem nagyon hangsúlyozni kell, az az úrvacsoravétel előtti bűnvallás, gyónás, kinek mi az elnevezés. Bár protestánsként ez nem szentség, de az úrvacsora vételének feltétele. A protestáns felekezetek zöme azért ragaszkodik a lelkész általi úrvacsoraosztáshoz, mert a lelkész tudja hivatásánál fogva helyesen kiszolgáltatni a szentséget.

    1Kor 11:

    26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön. 27 Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. 28 Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. 29 Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának.

  • Csabacz says:

    Szervusz Ádám!

    “És mi van a gyülekezeti fegyelemmel, amely időnként magában foglalhatja az úrvacsorától való eltiltást”

    Mondanál erre példát, példákat?

    “Ez nem azt jelenti, hogy az apostoli korban bárki, bármikor, bárhogyan úrvacsorázhatott, hiszen volt arra nézve rendelkezés, hogy ki vegyen részt benne és hogyan (1Kor 10-11)”

    A mondat második feléből következik az első az 1 Kor 10-11 alapján – írod – de ez nekem nem tiszta, szeretném ha ezt is megvilágítanád számomra, hogy tényleg jól láthassam, mert, ahogy én értem, ott az úrvacsorával való helytelen élésről van szó mint evésről, azaz hogy a méltatlanság az 1Kor 11 20-22 alapján méltatlanság, tehát ha valaki az úrvacsorát mint Krisztus testének megtörése, és vérének kiontása emlékezetére veszi, akkor méltón veszi… azaz hol van itt a probléma azzal, hogy bárki, bármikor, bárhogyan úrvacsorázhatott, hiszen azt maga az Ige írja, és te is idézed, „házanként megtörték a kenyeret” (ApCsel 2,46)

    Köszönöm válaszodat előre is!

  • Szabados Ádám says:

    István70,

    az evangélikus úrvacsoratan egyik sajátossága, hogy feltételezi Krisztus fizikai testének mindenütt jelenvalóságát (ubikvitását). Ezt a reformáció többi ága elutasította. A kenyér és a bor a lutheri felfogás szerint nem változik ugyan át Krisztus testévé és vérévé, viszont Krisztus fizikai teste mégis jelen van a kenyérben, a kenyérrel, a kenyér alatt. Ezt a jelenlétet támasztja alá az evangélikus úrvacsoratanban az ubikvitás tana.

  • Szabados Ádám says:

    Csabacz,

    tegyük fel, hogy valaki nyerészkedő (rendre megrövidít anyagilag másokat), vagy mondjuk parázna kapcsolatban él. A gyülekezet vezetői megintik az illetőt, de ő nem hallgat az intésre, ezért arra kérik, hogy ne vegyen részt az úrvacsorában. Az is lehet, hogy az intések általánosságban hangoznak el, hogy az úrvacsorát mindenki azzal a szándékkal vegye, hogy rendezi a dolgait Istennel, és ha erre nem kész, akkor maradjon ettől távol. Kálvin ezt nevezte az Úr asztala védelmének. Tehát nem vehet bárki, bárhogyan részt az úrvacsorában. Ezt természetesen nem arra értem (én sem), hogy ne lehetne otthonokban venni (hiszen épp erről írtam!), vagy hogy az úrvacsora ne bűnösöknek adatna. A méltó méltatlanság pont annak belátása, hogy bűnös vagyok, de nem akarok bűnben élni és kész vagyok elhagyni a bűneimet. Ha ez nincs meg, akkor áll elő az a helyzet, ami Korinthusban, hogy sokan ítéletet ettek és ittak maguknak (1Kor 11,29-34), merthogy nem lehetünk részesei egyszerre az Úr asztalának és az ördögök asztalának is (1Kor 10,21).

  • Bozsó Katalin says:

    Evangélikusoknál a vétel pillanatában valóságosan Krisztus teste és vére lesz a bor és az ostya (úgy tudom ők nem kenyeret, hanem ostyát használnak). Konszubsztanciációt vallanak a katolikus Transszubsztanciációval szemben. Ubikvitásról most hallottam először, próbáltam neten rákeresni, de nem ad föl semmit…

  • Szabados Ádám says:

    Az ubikvitás is megtalálható a neten, de ha az angol ubiquity szóra keresel rá, rengeteg cikket fog feldobni. Viszont még jobb, ha az 1577-es Formula Concordiae szövegét megnézed, a VII. és VIII. részben is szó van Krisztus testének mindenütt jelenvalóságáról. A protestáns teológiatörténetben ez volt az egyik jelentős vita lutheránusok és kálvinisták között, sőt, valamelyest a lutheranizmuson belül is.

  • Csabacz says:

    Ádám,

    Most néztem a végét egy facebook-os református igehirdetésnek, ahol be lett jelentve, hogy következő héten az Istentiszteleten Sz… püspök úr fogja a szolgálatot végezni és az úrvacsorai liturgiát is … és vehetjük majd együtt az úrvacsorát úgy, hogy otthon előkészítjük a falat kenyeret meg a korty bort és nem önmagunknak osztjuk, hanem a püspök úr tv-n keresztül történő közvetítésével…

    Te ezt, hogy látod?
    Nem más gyülekezetek, egyházak gyakorlatának a kritikája a szándékom, inkább egy kérdés, tehát aki nem jár gyülekezetbe az mivel csak önmagának tudná osztani, nem úrvacsorázhat?

  • Nagy Erzsébet says:

    “Helytelen lenne, ha hívők olyan gyakorlatokat honosítanának most meg, amelyek ellentétesek legmélyebb meggyőződéseikkel”
    “Még egyszer hadd hangsúlyozzam: minden gyülekezetnek vagy felekezetnek a maga meggyőződése és bölcsessége szerint kell rendelkeznie, mi pedig – gyülekezetünk tagjaiként – ahhoz igazodjunk, amit saját vezetőink döntenek és tanácsolnak a mostani időben.”
    Ha a lelkiismeretünk mást diktál mint ahogy a gyülekezeti vezetőnk dönt akkor mi a legjobb teendő?

  • Szabados Ádám says:

    Csabacz,

    helyesnek tartom a reformátusok döntését, hogy a tagjaik otthon is vehetik majd az úrvacsorát, és azt is, hogy ez mégsem lesz teljesen egyéni, hanem valamilyen módon pásztori felügyelet alatt marad. A fenti cikkben is hangsúlyozom, hogy az úrvacsora a közösség ünnepe, ezért mindenki a közössége rendje szerint vegye vagy ne vegye. Ha valaki nem jár gyülekezetbe, az szerintem ne is úrvacsorázzon, ez a becsületes, hiszen magát valamilyen okból elválasztja a hívők közösségétől. Persze ez alól kivétel lehet, ha valaki nem önszántából nem tud gyülekezetbe járni (mármint a karantén előtt), mert mondjuk beteg, házhoz kötött, vagy olyan helyen él, ahol nincs hívő közösség. Nekik ez a mostani helyzet kifejezetten jó hír, hiszen be tudnak kapcsolódni az úrvacsorai közösségbe. De aki maga vonja ki magát a közösségi életből, az szerintem ne vegyen most úrvacsorát anélkül, hogy valahogy előbb rendezné a gyülekezetével a kapcsolatát, vagy bekapcsolódna új gyülekezetbe. Utóbbi esetben szerintem illendő beszélni annak vezetőivel, mielőtt valaki úrvacsorát vesz velük az otthonában. A teljesen egyéni úrvacsorát én magam nem helyeslem.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Erzsébet,

    mivel az úrvacsora közösségi ünnep, ezért szerintem az egyéni lelkiismeret nem írhatja fölül a közösség rendjét. Az én véleményem az, hogy jobb nem úrvacsorázni, ha a közösségünk ezt most nem ünnepli meg, mint kivonni magunkat a közösségünk rendje alól és egyéni megemlékezéssé tenni a közösség ünnepét. Ha nagyon mély a véleménykülönbség köztünk és a gyülekezetünk között, akkor inkább az a kérdés, hogy jó lelkiismerettel ott tudunk-e maradni. Azt viszont látnunk kell, hogy a Sátán ki fogja használni a mostani helyzetet arra, hogy gyülekezeteket szétszakítson, leromboljon, ezért bölcs dolog az egységet munkálni akkor is, ha bizonyos kérdésekben máshogy döntenénk, mint a vezetőink. Az úrvacsora mostani megünneplését vagy meg nem ünneplését én nem tenném szakítópróbává, ha a gyülekezetem egyébként szilárdan az evangélium mellett áll.

  • dzsaszper says:

    Kedves Erzsébet,

    Érdemes lehet egy beszélgetést kezdeményezni a gyülekezet vezetőjével. Nem árt, ha látja és érti a ti lelkiismereti szempontjaitokat is, és ha kap egy lehetőséget személyesebben elmondani a döntése mögötti motivációit.
    Arra azért érdemes figyelni, hogy meglegyen az a fajta tisztelet és érdeklődés bennetek is, hátha tud újat mondani nektek. Szerencsés esetben ez a hozzáállás kölcsönös…

  • Csabacz says:

    Ádám,

    Köszönöm a választ!
    A megoldásaidon kívül (ki hova jár, nem jár, miért nem stb) még nagyon sok lehetőség van…

  • István70 says:

    Evangélikusoknál viszont nem lesz otthoni úrvacsora, azt hiszem, hogy itt a gyakorlatban is tetten érhetjük a reformátusok és az evangélikusok közötti legnagyobb különbséget, ami az úrvacsoratan.

    Evangélikus püspöki körlevél:

    “Tudatában vagyunk annak, hogy ebben az időszakban különösen hiányzik az úrvacsorai közösség, fájdalommal éljük meg, hogy – éppen az úrvacsora évében – nem vehetjük magunkhoz Krisztus testét és vérét. Azt kérjük, hogy ez az időszak legyen a vágy megerősödése, a szentségre való szomjazás és éhezés időszaka. A keresztény várakozás és remény ilyen megélése legyen felkészülés az úrvacsora vételének reménység szerint nem túl távoli lehetőségére.

    Az úrvacsora közösségi jellegét a rendkívüli helyzetben sem adhatjuk fel, hiszen Urunk rendelése a szentség az egyház – Krisztus teste – közösségébe is be akar kapcsolni bennünket.

    Az otthoni, televízió előtti úrvacsoravételt semmiképpen sem támogatjuk. Egyházjogilag nem tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy házaknál nem ordinált lelkész úrvacsorát osszon. Akik szerettek volna ebbe az irányba elmozdulni, azoktól türelmet és megértést kérünk, de ezen a módon is óvjuk egyházunk egységét.”

  • Csabacz says:

    Ádám,

    Írtad, hogy az a helyes, ha az úrvacsora valamilyen módon pásztori felügyelet alatt marad.

    Tehát létezik az úrvacsorának egy olyan helyzete, rendje, amit mint eseményt, cselekményt, meg kell védeni, és nem az egyénre van bízva, hogy vehesse?

    Mert csak kérdezem, az helytelen, ha valaki a családjában is úrvacsorázik, és amikor a közösségben sor kerül rá ott is?

    Írtál az Úr asztala védelméről. (Kálvin)
    Ebben az esetben az úrvacsora van megvédve a méltatlantól, vagy a méltatlan az ítélettől?

    Tehát összességében, nekem úgy tűnik – és pont azért kérdezlek, mert nincs se átfogó bibliai, se történelmi távlatokba helyezett ismeretem erről (sem) – hogy kezdetekben az úrvacsora mindenkor, mindenkivel, mindenütt gyakorolták, míg a történelem haladtával intézményesült s így a fent említett pásztori felügyelet is ennek folyománya.

  • Szabados Ádám says:

    Csabacz,

    ha egy közösség rendje szerint helyes, hogy a családban úrvacsorázzanak, akkor ez a közösség rendje. Bár abban nem vagyok biztos, hogy ez teljesen megegyezik az apostoli gyakorlattal, mert ott a házanként való úrvacsorázás inkább az illető házában összegyülekező hívőkre vonatkozott, nem magára a családra.

    Ha az úrvacsora a közösséggyakorlás egyik mély formája (communio), akkor helyes, hogy ne vegyen részt az úrvacsorában az, aki a közösségben sem vesz részt, akár saját döntéséből fakadóan, akár a közösség döntéséből fakadóan. Az asztal védelme alapvetően ezt jelenti. A méltatlant is védi az ítélettől (a méltatlan nem a bűnösséget, hanem a bűnben maradást jelenti), és védi a közösséget is (vö. 1Kor 5).

    Abban igazad van, hogy sokféle oka lehet annak, hogy valaki miért nem jár gyülekezetbe.

  • Steve says:

    A mi gyülekezetünkben ma volt először online úrvacsorai közösség. Az előzetes tanítás nagy áldás, a családi körben zajló úrvacsora pedig újszerű (kisebb csetlés-botlás is övezte a dolgot), de örömteli esemény volt. A feleségem saját készítésű kovásztalan kenyeret is sütött az alkalomra :). Érdekes, de egyben izgalmas és tanító jellegű, ahogy egy tipikusan hétköznapi tér egy szent esemény helyszíne lesz.

  • Csabacz says:

    Szia Steve!

    Te még nem úrvacsoráztál otthon, családi, esetleg baráti körben?
    Én igen! 🙂
    Ugyanaz a hála és öröm érzése volt, mintha gyülekezeti alkalmon lett volna, ugyanaz a spiritualitás, szellem, igei hozzáállás…

    Érdekes, de egyben izgalmas és tanító jellegű, ahogy egy tipikusan hétköznapi tér egy szent esemény helyszíne lesz.

    Az ima, a dicséret, a Biblia olvasása, az Úrral való közösség nem szent esemény?

  • Steve says:

    Szia Csabacz,

    de, természetesen azok is szent események amelyek otthon történnek. 🙂 Az otthoni úrvacsora eddig nem merült fel, picit hasonlónak éreztem volna ahhoz, mintha otthon tartanánk egy privát vízkeresztséget. Megértésem szerint ez egy közösségi esemény és helyénvaló, ha gyülekezeti keretek között, az elöljárók jelenlétében és vezetése mellett kerül rá sor (most is így történt, csak ez utóbbi virtuálisan). Az imával, bibliaolvasással ellentétben az úrvacsorában van némi szimbolikus ritualizmus (hiszen megfelelően ki kell készíteni a kenyeret, a hálaadás poharát, stb) ami az otthoni környezetünkben eddig nem jelent meg. Egyéni aspektus, de nálunk már eleve az rendkívül szokatlan volt, hogy pl. bort veszünk otthonra (bevallom, én az úrvacsorákon kívül életemben nem ittam meg összesen talán egy pohár bort sem, pedig 40 felett járok – nem azért, mert egyébként bármiféle elvi problémám lenne a mértékletes alkoholfogyasztással, csak egyszerűen így nőttem fel én is és érdekes módon a feleségem is).

    Steve

  • Csabacz says:

    Szia Steve!

    Én mindig úgy fogtam fel, hogy az úrvacsora nem csak és feltétlenül egy gyülekezetben együtt vacsorázók közössége, hanem Jézus Krisztussal való közösség is, és ebből fakadóan nem volt problémám “eddig” ha nem csak gyülekezetben, de baráti körben, családi körben és volt rá eset hogy egyedül úrvacsoráztam – oké, talán kétszer! 🙂

    Azaz magunk osztottuk magunknak az úrvacsorát (probléma felvetését talán olvastad fentebb)

    Igen, Jézus egy vacsorai közösségben alapította az úrvacsorát, ezért az úrvacsora másik, közösségi jellege is vitathatatlan, de egy vacsoraközösség szükségszerűen csak gyülekezeti közösség lehet, privát hívő emberek közösség nem?

    A beverítékezés mint párhuzam, szerintem rossz. 🙂

    Köszönöm a választ!

  • Steve says:

    Szia Csabacz,

    nem akartam a kérdésből teológiai vitát kreálni (most kivételesen :)). Mind az úrvacsora, mind a bemerítkezés tekintetében sok egymástól eltérő tradíció létezik – egy ponton túl nem túl hasznos ezeken vitázni (ezt már sokan megtették előttünk igen magas színvonalon, ill. persze kevésbé magas színvonalon is – a történelemben számos meglehetősen véres konfliktus származott az ezek körüli vitákból, természetesen szigorúan a szeretet és igazság nevében… :)). Inkább személyes reflexióként írtam, amit írtam.

    Üdv és kellemes húsvétot!
    Steve

  • Csabacz says:

    Szia Steve,

    A “Köszönöm a választ!” -t gondoltam egyfajta lezárásnak.
    Érthetőbbnek kellet volna lennem! 🙂

    Neked is kellemes húsvétot!

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum