A Biblia első két szava: berésit (בראשית) és bárá (ברא). Magyarul: kezdetben és teremtett. A bibliafordítások elsöprő többsége valahogy így adja vissza a Genezis elejét: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt…” Időnként azonban felmerül annak a lehetősége, hogy az első szóban a héber ב prepozíció és a ראשית főnév talán inkább időhatározói mellékmondatot vezet be, ezért jobb lenne így fordítani: „A menny és a föld teremtésének kezdetén a föld kietlen és puszta volt…” Ha a בראשית szót birtokos szerkezet részeként értjük, a Biblia első szava alárendelt szerepet játszik a következő versekhez képest, és a fő állítás az, hogy a teremtés kezdetén a föld kietlen és puszta volt, vagy esetleg az, ami utána következik, hogy Isten Lelke lebegett a vizek felett. Azért van ennek jelentősége, mert ebben az esetben a teremtéstörténetből nem tudjuk meg, hogy mikor és hogyan is kezdődött az egész, csak azt, hogy a teremtés kezdetekor puszta és kietlen volt a föld. Vagyis a Genezis ebben az esetben nem tanít ex nihilo (semmiből) teremtést. Mit gondoljunk erről a fordítási változatról?[1] (Figyelmeztetés: az érvelésem tele lesz technikai részletekkel, ezért akit csak a következtetésem érdekel, nyugodtan ugorjon a cikk végére.)

A középkorban Ibn Ezra, majd Rási zsidó bibliamagyarázók vetették fel, hogy a בראשית és a ברא szavak birtokos szerkezetben állnak, ezért a mondatrész alárendelt szerepet játszik a gondolatmenetben, vagyis nem a „kezdetben teremtette”, hanem „a teremtés kezdetén” a jó fordítás. Rási szerint[2] ha a szerző abszolút konstrukcióban akarta volna használni a kezdet szót, ezt írta volna: בראשונה ברא (berisóna bárá). A בראשית azonban rendszerint birtokos szerkezetben áll a Szentírásban (Rási példának hozza a Jer 26,1-et, az 1Móz 10,10-et, az 5Móz 18,4-et és a Hós 1,2-t, noha utóbbiban más főnév szerepel, csak nyelvtani a hasonlóság), ezért szerinte az 1Móz 1,1-ben is birtokos konstrukcióról van szó. Jobb lenne tehát ez a fordítás: „A menny és a föld teremtésének kezdetén a föld kietlen és puszta volt.”

Későbbi exegéták ezt azzal a további szemponttal is alátámasztották, hogy a maszoréta szöveg punktuációjában hiányzik a ראשית előtt a névelő.[3] Ha ugyanis lenne névelő, qámec, nem pedig sevá lenne jelölve a ב alatt (tehát bárésit, nem pedig berésit lenne a kiejtés). Ez arra utalhat, mondják, hogy a berésit (בראשית) és a bárá (ברא) egybeolvasandó (teremtéskezdet), és ehhez kapcsolódik a prepozíció, amelyet ebben az esetben időhatározóként kell érteni: „a teremtés kezdetén”, vagy „amikor kezdetben teremtette”. Ha így értjük a mondatot, a teremtéstörténet nem az abszolút kezdetet írja le, hanem azt, ami a kezdetkor vagy a kezdet után történt: Isten rendet teremtett a tohuvavohu állapotából. Finom különbségről van szó, amelynek a teológiai jelentőségét nem erőltetném túl, de ha igaz, az kétségkívül megváltoztatná a szöveg hangsúlyait, és megnyitná a lehetőségét annak, hogy a Genezist pusztán a világ funkcionális berendezéseként értsük, ne abszolút kezdetként.

Bár vannak modern képviselői[4] is ennek a nézetnek, számos jó okunk van arra, hogy ezt az olvasatot – a bibliafordítók nagy többségének véleményével összhangban – elvessük. Kezdjük négy ismert hebraistával, akik szintaktikai alapon utasítják el, hogy a Genezis első mondata időhatározói mellékmondat lenne. Umberto Cassuto – kiváló modern zsidó exegéta – Genezis-kommentárjában[5] hangsúlyozza, hogy bár a בראשית ברא önmagában akár értelmezhető lenne birtokos szerkezetként, szintaktikailag ez mégsem működik. Ha ugyanis a főmondat az lenne, hogy „a föld kietlen és puszta volt” (‏וְהָאָ֗רֶץ הָיְתָ֥ה תֹ֙הוּ֙ וָבֹ֔הוּ), vagy előre kellene ennek kerülnie, megelőzve az első mondatrészt, vagy ki kellene belőle maradnia a létigének, mint a Hós 1,2-ben.[6] C. J. Collins a váv-konszekutív vizsgálata alapján jut arra a következtetésre, hogy az első mondatrész cselekménye szükségszerűen megelőzi az azt követő mondatrészt, tehát nem lehet szó időhatározói mellékmondatról.[7] C. F. Keil részben szintén a váv-konszekutív alapján állítja, hogy a mondatot csakis abszolút értelemben lehet venni, az alárendelő értelmezés ellentmond mind a nyelvtan szabályainak, mind a szöveg egyszerű eleganciájának.[8] Bruce Waltke pedig arra hívja fel a figyelmet, [9] hogy míg az abszolút konstrukciót csak egyféleképpen tudta a szerző jelölni, a függő mondatszerkezet jelölésére több módja is lett volna, ezért szerinte – a többi érv mellett – ez is azt támasztja alá, hogy a בראשית nem időhatározói mellékmondatot jelöl.

Ami a בראשית punktuációját illeti, az valószínűleg nem bizonyít semmit. Egyrészt tudjuk, hogy a magánhangzókat maguk a maszoréták jelölték a szövegben, ami így az ő értelmezésük, nem az ihletett szöveg része. Bár tekintélyes hagyományról van szó, meg kell jegyeznünk, hogy a BHS szövegkritikai apparátusa szerint a Szamaritánus Pentateukhoszban bārāšit áll, Órigenésztől pedig a maszoréta olvasatnál régebbről maradt fenn a βαρησηθ olvasat. Ezek arra utalnak, hogy a maszoréta punktuációval ellentétben ők a ב alatt nem sevával, hanem qámeccel jelölhető hangot (vagyis nevelőt) feltételeztek. Azonban a maszoréta kiejtési hagyományt sem lenne helyes elengedni, hiszen a Tóra szóbeli hagyományozása nagyon régre nyúlik vissza. Collins szerint éppen a névelő hiánya (amennyiben a sevá a helyes olvasat) mutat arra, hogy a kezdetet abszolút értelemben kell érteni, a ראשית pontosan e jelentésárnyalata miatt áll máskor is névelő nélkül.[10] Bruce Waltke szerint[11] a ראשית főnév esetében ma már egyértelműen bizonyított, hogy nincs szükség a névelőre, tehát a maszoréta punktuáció összhangban van a hagyományos olvasattal: „Kezdetben teremtette…”

Számos exegéta (pl. André Caquote, Henri Blocher, Martin Sicker, C. J. Collins) rámutat, hogy a maszoréták nemcsak punktuációval egészítették ki a héber szöveget, de hangsúlyjelekkel is, amelyek segítették az olvasást, és ezek a hangsúlyjelek egyértelműen arra utalnak, hogy a mondatrész független, nem pedig a következő versek mellékmondata.[12] A maszoréta hangsúlyjel a בראשית esetében diszjunktív (elválasztó) funkciót lát el, míg például a Rási által párhuzamos példának említett Hós 1,2-ben a tehillát (תְּחִלַּת) esetén összekötő hangsúlyról van szó, a maszoréták jelölése szerint tehát különbözik egymástól a két mondatszerkezet. Nem véletlen, hogy a korai görög és latin fordítások is úgy adják vissza az 1Móz 1,1-et, hogy az független, nem pedig a következőnek alárendelt mondatrész. A LXX szövege nemigen hagy kétséget efelől (ἐν ἀρχῇ ἐποίησεν ὁ θεὸς τὸν οὐρανὸν καὶ τὴν γῆν ἡ δὲ γῆ ἦν ἀόρατος καὶ ἀκατασκεύαστος), de ugyanezt az értelmezést követi a többi ókori fordítás is (Vulgata, Aquila, Theodotion, Symmachus, Targum Onkelosz).

Talán a legnagyobb problémát az alternatív olvasat számára az előbbieken túl az okozza, hogy a bárá (ברא) ige a mondatban perfektumban áll („teremtette”). Ahhoz, hogy Rási és mások sajátos értelmezése működjön, a bárá ige maszoréta olvasatának vokalizációját meg kellene változtatni beró-ra, különben nyelvtanilag egyszerűen nem jó a mondat.[13] Ha viszont a ברא perfektumban áll, ahogy a maszoréta szövegben látjuk, az gyakorlatilag kizárja, hogy az első mondatot időhatározói mellékmondatként értelmezzük.[14] Ebben az esetben a helyes olvasat minden bizonnyal az, amit a fordítók elsöprő többsége mindig is helyesnek tartott: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. És a föld kietlen és puszta volt.” Blocher szerint „így nem kell nehézkes szerkezetet tulajdonítani a szövegnek, másfelől összehasonlíthatatlanul jobban illik a Szentírás első verséhez, egy fenséges darab nyitányához”.[15]

A fentiek alapján rendkívül valószínűtlennek látom, hogy a Genezis első szava időhatározói mellékmondatot vezetne be. Nincs okunk elhagyni az évezredek óta közismert értelmezést, amely szerint kezdetben teremtette Isten az eget és a földet, és az ebből fakadó következtetést, hogy a Biblia eleje ténylegesen a világ ex nihilo teremtéséről beszél.


[1] Az 1960-as és 70-es évek kritikai időszakában három angol fordítás is ezt az értelmezést követte: New Jewish version (1962), New American Bible (1970), New English Bible (1972).

[2] Rási kommentárja például itt olvasható: https://www.sefaria.org/Rashi_on_Genesis.1.1.2?lang=bi&with=all&lang2=en.

[3] Henri Blocher: Kezdetben (Budapest: Harmat, 1998), 57. Blocher a névelő hiányát nem tartja problémának: „A Bibliában rendszeresen fordulnak elő artikulus nélkül az ilyen típusú időhatározói kifejezések.” (Blocher, 58)

[4] Gerhard Hasel 1971-es tanulmányában katalogizálja a különböző nézeteket (“Recent Translations of Genesis 1:1,” The Bible Translator 22 (October 1971): 154-167).

[5] Umberto Cassuto: A Commentary on the Book of Genesis Part I: From Adam to Noah (Jerusalem: Magnes, 1998), 19-20.

[6] Bruce K. Waltke szerint ezt az érvet J. Wellhausen is használta, ő maga azonban nem tartja megalapozottnak (Waltke: “Creation Account in Genesis 1:1-3.” Bibliotheca Sacra 132 (527): 224). Heisel viszont egyetértően említi Wellhausent, aki szerint reménytelen törekvés az 1Móz 1,1-3-at összetett szintaktikai konstrukcióként látni (Heisel, 167).

[7] C. John Collins: Genesis 1-4: A Linguistic, Literary, and Theological Commentary (Phillipsburg, NJ: P&R, 2006), 50-55.

[8] C. F. Keil and F. Delitzsch: Biblical Commentary on the Old Testament Vol. 1. The Pentateuch (Grand Raids, MI: Eerdmans, 1959), 46.

[9] Waltke, 224.

[10] Collins, 51.

[11] Waltke, 224. Ugyanerre a következtetésre jut Heisel is, hivatkozva E. König és A. Heidel tanulmányaira (Heisel, 158).

[12] Pl. Blocher, 58.

[13] Cassuto, 19.

[14] Collins, 51

[15] Blocher, 59.

22 hozzászólás a “B’résit bárá – egy következményekkel járó fordítási dilemma” bejegyzéshez

  • Nagy Gergely says:

    Szia Ádám!

    Jó írás, örülök, hogy belevágtál a kérdésbe – viszont hadd ajánljam John Piper kedvenc Ószövetségesét, John Sailhamert, ugyanis a kérdésnek nem csak punktációs aspektusa van. Sailhamer a “resit” kifejezés funkcionális és szemantikus oldalát vizsgálja, és jut arra az eredményre, hogy a kifejezés egy kezdeti időszakot, illetve tág időintervallumot jelöl, semmint egy kezdőpontot [1].

    A másik kérdés, amit érdemes lehetne vizsgálnod, a “bárá” kifejezés. Ugyanis az általad felvetett téma kapcsán nem mindenki köti össze a kettőt. Vannak olyan teológusok, akik a “börésit” kapcsán egyetértenek veled, viszont a “bárá” igénél nem gondolják azt, hogy anyagi ex nihilo teremtést jelenthetne – ilyen például Kenneth Matthews. [2]

    De ajánlanék további kommentárokat, amik kicsit mélyebben foglalkoznak a technikai háttérrel [3], fenntartva azt, hogy a punktáción és Sailhamer felvetésén kívül is számos más ok merül fel, ami miatt időhatározói mellékmondatként lehet érdemes fordítani a verset (így úgy gondolom, elhamarkodott lenne jelen pillanatban kimondani a konklúziód), viszont idő és hely hiányában ha nem probléma ezt most elhagynám, máskor nagyon szívesen. Mindenesetre tényleg örülök, hogy behoztad a témát.

    Barátsággal,
    Gergő

    [1] J. Sailhamer, Genesis Unbound (Sisters, 1996) pp 38. illetve tőle részletesebben az Expositor’s Bible Commentary-ban (Zondervan, 1990)

    [2] Kenneth Matthews, The New American Commentary (Genesis 1-11:26)

    [3] Wenham, Genesis 1-15; Hamilton, Genesis 1-17; A. P. Ross, Creation and Blessing; Westermann, Genesis 1-11.

  • Rav Tverya Sylvester says:

    Szép munka! Köszönöm!

    Annyit fűznék még hozzá, hogy a zsidó írásmagyarázat egyik alapszabálya az ál-tikrú (“ne [úgy] olvasd[, hanem így]”), amit az Újszövetség többször is radikálisan használ (nécer-nócri, edom-adam, tirém-tróem stb.). Ennek lényege, hogy mivel az ihletett szöveg csupán magánhangzókat és mater lectionisokat használ, a megszokottól eltérő olvasat is éppoly bizonyító erejű, mint a megszokott (=maszoréta). Ezért az ihletett héber írás mindig többszólamú, nem pedig egy. Mi hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy az írásmódunk egyszólamú, azaz egyértelmű mondatokat írunk és olvasunk. A héber írás emlékeztető írás, nem törekszik egyértelműségre, de többértelműsége nem hátránya, hanem előnye és gazdagsága.

    Számunkra természetesen nem megtartandó, viszont hátterét tekintve nagyon érdekes, hogy a Teremtés történetének részletekbe menő közös elemzését a rabbinikus hagyomány megtiltotta, még ketten sem szabad beszélgetni róla, csak olyan idős, stabil egzisztenciájú, képzett stb. embereknek, “akiknek már maguktól is van belátásuk minderről”, de hárman már nem, nyilvánosság előtt meg semmiképp. E szabály hátterében álló ijedelem abból fakad, hogy mindenki, aki az 1Móz 1-2. fejezetét héberül alaposan tanulmányozza, szembesül azzal, hogy egy 1000 db-os puzzle-t képét kellene kiraknia, de csak 300 db van meg. A szöveg részben nyelvi, de információ szempontjából is látványosan és nyilvánvalóan szándékosan hiányos. Ezek a hiányok teszik lehetővé az olyan vitákat is, mint Pátkai Misi és Nagy Gergely vitája. Tudomásul kell vennünk, hogy a Mindenható nem akarta, hogy mi egy minden tekintetben zárt vagy lezárható képet kapjunk az Univerzum és földünk, vagy akár magunk teremtéséről (vagy egyáltalán bármiről is – hiszen nem tudás, hanem hit által kell megtartatnunk, s utóbbi nem pótolható soha az előbbivel). Mivel a judaizmusnak a Krisztus előtti korokig visszanyúló történelmi tapasztalata volt arról, hogy a Gen 1-2. szövegének nem bölcs elemezgetése esetenként a heves vitákon fegyveres összecsapásokhoz is vezetett zsidó és zsidó között, holott a viták a szöveg alapján egyszerűen nem tisztázhatók teljes mértékben, a nép védelmében végül eltiltották a vitákat, és csak a fenti feltételek mellett lehetett róla kettesben beszélgetni 40 éves kor fölött stb. Így került az egész téma a kabbala kizárólagos birtokába, ahol a szöveget betűnként száz oldal kommentárral és vitával látták el – ami másfelől szintén megfontolásra int. Nem a tilalmat követelem persze, a hátterében álló tények viszont elgondolkodtatóak és önmérsékletre intenek.

    Tehát visszatérve: ha a punktuációtól függetlenítjük a szöveget, akkor mindkét értelmezés megállhat akár egyszerre is. Sőt esetleg még 4-5 másik is. Szerintem szép dolog, hogy a héber Szentírás nem egy egyszólamú, gregorián mű, hanem egy többszólamú kórusmű, amely így is egységes, többszólamúsága/többértelműsége gazdagságot jelent, nem bizonytalanságot. A “kezdet” jelentése egyébként sem pontszerű – hiszen Jézus szerint a Sátán “kezdettől fogva” embergyilkos, de ez mégsem jelentheti azt, hogy eleve rossznak lett teremtve, hanem hogy lázadása a “kezdetben” zajlott le; és Ádám és Éva házasságában is “kezdettől fogva” nem volt még válás, sőt az ősatyák életében, tehát az egész Brésit könyvében sem -, a “kezdet” egy korszakot, akár világkorszaknyi évmilliárdokat is jelenthet, és jelenti magát az egész 1Móz könyvet is, és az általa felölelt időszakot. A Midrás ide köti az egész Péld 8-at, és a Bölcsesség/Logosz-t tekinti a “kezdet”-nek (“az Úr az Ő útjának kezdetévé tett engem”), ami számunkra a preegzisztens Krisztus; és talán ez az oka, hogy Aquila vagy Theodotion (elfelejtettem) en kefalénak (= a fejben) fordítja a brésitet, amit mások en arkhénak.

    De ha már az első szavakkal így állunk, mi lesz itt később, ha a héber szöveg alapján belebonyolódunk a kettős ember-teremtés problémájába, amit Nagy Gergely is újra előszedett?

    “A Tóra emberi nyelven beszél.” (Rabbi Eliézer ben Hürkanosz)

    Üdv mindenkinek,
    RTS

  • Szabados Ádám says:

    Szia Gergő!

    Köszi a hozzászólást! Amellett, hogy a b’résit esetleg időhatározói mellékmondatot jelöl, én sem csak a punktuáció kérdését említettem érvként, hanem azt is (ami szerintem a fontosabb érv), hogy talán birtokos szerkezetről van szó. Az ellenérvek sem elsősorban a punktuációra fókuszálnak, hiszen az alapvetően lényegtelen (szerintem), hanem a mondatszerkezetre.

    Az, hogy a kezdet pontszerű vagy egy hosszabb időszakot jelöl-e, más kérdés, az én kérdésfelvetésem szempontjából nem igazán releváns. A kezdetnek is volt kezdete, nem az időtartam itt a lényeges. Egyébként nincs különösebb problémám azzal a nézettel, hogy az 1Móz 1,1 hosszú időszakot ír le, amelyben Isten megalkotta a világot (eget és földet), az 1Móz 1,2 pedig a már létrehozott anyagból alkot rendet. Sőt, ezt valószínűnek tartom, hogy így van (már persze, ha az idő számít akkor, ha az anyag éppen létrejövőben van, amely az időt méri).

    Említed Sailhamert. Levettem a polcomról a Pentateuchoszról írt könyvét és megnéztem, mit ír. Idézem az egyik idevágó mondatát: “If the Pentateuch originally began at 2:4a… then Genesis 1 would make no actual statement about creation. It would be only a statement about ‘nature’. The view of Genesis 1 would be that the world of nature was already in existence when God began his work in Genesis 1. […] But we have already seen that the Pentateuch begins at Genesis 1:1, and hence it begins not with law or promise or even with nature as a given; it begins with creation (ex nihilo) and thereby establishes a great theological moment at its beginning.” (The Meaning of the Pentateuch, 32)

    Az anyagi teremtést én sem a bárá igéből vezetem le, bár az kétségtelenül igaz, hogy erőteljes, hangsúlyos igéről van szó, és János evangéliuma fényében például nehéz itt másképp érteni, mint a semmiből való alkotás gesztusát. Természetesen óvatosnak kell lennünk a szavak jelentésének meghatározásakor, mert a jelentés mindig függ a kontextustól. A cikkben a bárá esetében nem szemantikai, hanem morfológiai kérdést vetek fel, amikor jelzem, hogy a maszoréta szövegben az ige perfektumban áll (ahogy egyébként az összes ókori fordítás is érti), ezért megbicsaklik az az értelmezés, amely szerint a b’résit időhatározói mellékmondatot vezet be.

    Gordon Wenhamet tisztelem a teológiai munkájáért, a Leviticus-kommentárját nagyon szeretem, de a Genezis-magyarázatát még nem szereztem be. Ha egyszer meglesz, érdeklődéssel fogom olvasni.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves RTS,

    köszönöm a te hozzászólásodat is. Nagyon tetszik a puzzle-hasonlat!

  • Lacibá says:

    Nekem az a félelmem, hogy ha elfognánk a megszokottól eltérő verziót, akkor az Őrtorony híveinek erős érvet adnánk eretnekségükhöz, mert abba szépen bele tudnák gyömöszölni az Ige “teremtését”.

  • Lacibá says:

    Jav.: elfogadnánk

  • Csabacz says:

    Kedves RTS!

    Csak technikailag kérdezem.
    Értem én amit a többszólamúságról írsz, de nagyon sok tanítás pont az egyszólamúságon alapszik és egyszólamúan prédikálják is és legtöbbje (talán ezért) nem állja meg a helyét úgymond a “praxisban” 🙂

    Kérdésem az, vajon ez a többszólamúság amiről írsz (írni szoktál) érvényes az újszövetségre is, vagy, mivel más nyelven született – ahogy legalább is tudom – ezért csak az ószövetségre vonatkozik?

  • Rav Tverya Sylvester says:

    Kedves Csabacz, a hébernél ez nyelvi tény, az írásmódból fakad. Az ógörög ennél konkrétabb, hiszen a magánhangzókat is egyértelműen rögzíti, viszont az eredeti papiruszokon nem használtak szóközt, margótól margóig egybe volt írva – drága a papirusz -, sem írásjeleket, sem hehezetet, sem bekezdéseket, sem kisbetű-nagybetű megkülönböztetést (tehát hogy hol a szó vagy a mondat vége, annak eldöntése az olvasóra várt stb.). A héber mégis sokkal nyitottabb, többértelműbb, a magánhangzók hiánya miatt, olyan, mint egy diák órai jegyzete, amit csak az érthet meg, aki maga is ott volt az órákon, ezért hívják emlékeztető írásnak. A görög egyértelműbb – bár Pál erre néha rácáfol -, de azért az is sokkal több kreativitást kívánt az olvasótól, mint a mai szövegkiadások. Hogy a tanítások az egyszólamúságon állnak az egyházban, annak fő oka, hogy fordításokat olvasunk (azaz a kórusműből mindig csak egy szólamot hallgatunk), és nem az eredetit, pláne nem pontozatlanul, sajnos, ez nem egészséges, ezért dogmatikusabb néha a kereszténység, mint a judaizmus. Zsinagógában mai napig tilos pontozott Tórából felolvasni.

  • Gyula Bagoly says:

    Kedves Ádám. Köszönöm nagyon a cikket. Pont ezen gondolkodtam, hogy miként tudnék beszerezni egy pár kommentárt, hogy a B’résit szónak és mondatszerkezetnek jobban utánnanézzek. Nagyon jónak gondolom az érvet a mondatszerkezetéből, amit levezettél. Ha a “creatio ex nihilot” nem tudjuk ebből az igéből levezetni, miért lenne könyebb más igékből. Szerintem teológiailag jó érv, hogy a Jn 1:1 pont erre az 1Móz 1:1-re rímel, nem véletlenül. A görög alapján pedig egyértelmű, hogy ugyanaz a szó szerepel a Jn 1:1-ben mint LXX-ban (vagyis kezdetben, en arché). Nekem tehát a Jn 1:1 a legjobb “kommentár” az 1Móz 1:1-hez.

  • Szabados Ádám says:

    Szerintem is a Jn 1,1 a legjobb kommentár az 1Móz 1,1-hez. Sőt, a Jn 1,1-5 az 1Móz 1,1-5-höz!

  • Steve says:

    Nagyon jó és alapos írás, köszönöm Ádám!

    RTS kommentje felszabadító, igen nagy teher lenne, ha mindent pontosan és biztosan értenünk kellene – viszont ha a szöveg eleve nem úgy adva, hogy ez egyáltalán lehetséges legyen, akkor emiatt nem kell izgulni különösebben. 🙂

    A témában akit érdekel, itt van a Gergő (ill. Ádám) által hivatkozott Michael Heiser egy előadása. Igyekszik közérthetően, de azért a héber szöveget is mutogatva feltárni, hogy miért lehetséges az, hogy ugyanazt a szöveget olvasva homlokegyenest eltérő végeredményre jutnak egyébként hűséges egzegéták:

    https://www.youtube.com/watch?v=6nqSPFuVxP8

    Nem olyan alapos az előadása, mint ahogy Ádám feltárta a témát és már nem teljesen emlékszem (mivel régebben láttam a videót), hogy mi az ő személyes álláspontja a mostani kérdésben (Heiser orientációját tekintve valószínűleg Gergőéhez hasonló), de nem is ez a lényeges – amiatt lehet hasznos, hogy igyekszik néhány alternatívát ismertetni és bemutatni, hogy melyik álláspont mellett hogyan lehet érvelni. A follow-up videók (part 2-4) is érdekesek, további rázósabb témákról van szó bennük (ókori izraelita kozmológia, istenképűség, stb., amik a mostani vita szempontjából relevánsak). Megj: a magam részéről problémásnak érzem, hogy Heiser hajlamos azt mondani, hogy a “theological messaging” a fontos és nem a tudományos ismeretek (pl. a kozmológia és genezis kapcsán) – ez hasznos megközelítés lehet ha a bibliai narratívát meg akarjuk érteni mint belsőleg konzisztens történetet és nem akarunk állandóan belegabalyodni a hit-tudomány határvitákba, de mégsem teljesen kielégítő, mert ha közben azt kellene mondanunk, hogy a valóság teljesen más (akár pont az ellenkezője annak, ami a szövegből kiolvasható), akkor az a “theological messaging”-et óhatatlanul invalidálná.

    Most látom, hogy már született is egy új Evangéliumi/evangelikál nyilatkozat a Genezis első fejezeteinek értelmezéséről. A magam részéről ugyan akár egyet is tudok érteni a tartalmával (nem mintha laikusként számítana, hogy mivel értek egyet…), de attól tartok, hogy ha szokássá válik, hogy minden apróbb vita esetén menet közben íziben születik egy Nyilatkozat (direkt a nagybetű), akkor ezek egy idő után elvesztik súlyukat (és utólag az egyébként tényleg fontos nyilatkozatokat is súlytalanná lesznek), vagy pedig a gondolkodást lehetetlenítik el. Ilyen veszély nincs? 🙂 Ez már a legutóbbi halál utáni élettel és az eljövendő dolgokkal kapcsolatos nyilatkozatnál is kérdés volt. Most még csak rendesen végig sem lett beszélve ez a kérdés (helyette főként arról ment a vita, hogy Waltont ki hogyan érti és ki tud vagy nem tud helyesen teologizálni és módszertani hibák nélkül érvelni).

  • wkm says:

    Steve, egyetértek. Tetszik a fejtegetésed is, és a nyilatkozattal kapcsolatos véleményed. Szerintem ez utóbbira szerintem annyira volt szükség, mint egy harmadik lábra.

  • Steve says:

    Szia wkm,

    a nyilatkozat tartalma szerintem jó és legitim (ráadásul nekem többnyire szimpatikus) nézetet ill. nézeteket rögzít, tehát olyan nagy bajom nem lenne vele – ha nem az evangelikalizmus nevében adják ki. De így viszont mégis zavar, mert Gergő nézetei szerintem simán beleférnek az evangelikalizmusba. Ilyen témájú viták évek óta zajlanak nemzetközi szinten, én semmilyen igazán új elemet nem fedeztem fel benne – a vitában Pátkai Mihály is talán csak azért lepődött meg, mert nem annyira követte, hogy egyébként mi zajlik már egy ideje nyugaton (ezt nem elmarasztaló módon mondom, szerintem ez egyáltalán nem szükséges a boldog és nyugodt hívő élethez, sőt…! :)). Gergő maga is hangsúlyozza, hogy amiket mond, nem ő találta ki, maximum a kedvenc olvasmányaiból rendszerbe szedte. Az amerikai evangéliumi apologétákat aktuálisan is foglalkoztatja a történelmi Ádám kérdése (Swamidass, William Craig, Faz Rana ill. néhány más prominens ember aktivitása miatt, akik mind olyan témákat feszegetnek, amely időnként meredek, de izgalmas irányba viszi el a diskurzust). Ezek közül sem esett ki eddig senki az evangelikál mozgalomból.

    Mondhatnánk, hogy a mostani felhördülés talán abból fakad, hogy itthon ezek a dolgok eddig nem voltak annyira témák – de szerintem ez nem igaz, mert ott van pl. Sytka, aki konzisztensen hasonló, sőt még “olyanabb” nézeteket vall évek óta a blogján (róla sem gondolom, hogy kiesett volna az evangelikalizmuson kívülre), valamint Ádám oldalán – igaz, főként csak a komment szekcióban, ahol mi laikusok éljük ki magunkat – ilyen témák szintén szóba kerültek már. Nekem úgy tűnik (de lehet, hogy rosszul értem, elég gyenge vagyok egyházpolitikából), hogy a gond inkább az, hogy Gergő úgy mond ilyeneket, hogy közben a Kálvinista Apologetikát csinálja. A többi református teológus pedig elvárta volna, hogy mielőtt gépágyúból kezdi lövöldözni ezeket a dolgokat a YouTube-on, házon belül legyen valamiféle előzetes diskurzus. Ez szerintem érthető, de semmiféleképpen nem egy teljes evangelikalizmust érintő probléma és nem is ennek ernyője alatt kellene megpróbálni megoldani egy ilyen univerzális nyilatkozattal.

    Tehát összefoglalva, véleményem szerint (amely persze irreleváns mivel nem vagyok senki, csak egy nicknév) az egész evangelikalizmus nevében (márpedig úgy értettem eddig, hogy az evangelikalcsoport.hu ezt akarja képviselni) akkor érdemes nyilatkozatot tenni, ha valami olyan kérdésről van szó, ami tényleg a teljes evangelikál umbrella szempontjából kardinális jelentőségű (az engesztelés vita szerintem ilyen volt, bár persze van, aki ezt is vitatja). Az azóta megjelent utolsó két nyilatkozat egyre inkább csak egy alcsoportot nyilatkozatának tűnik (annak teljesen legitim is lenne) és ráadásul a trend sem tűnik teljesen szerencsésnek. Azért, mert valaki a lélekalvásban hisz – mint ezen a blogon Tavaszieper -, vagy az annihillacionalizmusban – mint Ádám – vagy olyan dolgokat feszeget, mint Gergő, bizonyos közösségekből joggal kinézhetik, de az evangelikalizmusból nem. Lehet, hogy érdemes lenne az evangelikalcsoport.hu-nak ilyen-olyan munkacsoportokat létrehoznia, lehetne pl. református-presbiteriánus munkacsoport is (érdemes megnézni az aláírókat). Egy ilyen munkacsoport teljesen jól kiadhatott volna egy ilyen nyilatkozatot “Református/presbiteriánus munkacsoport nyilatkozata a Genezis első fejezeteinek értelmezéséről” – akkor egy szava sem lehetne senkinek.

  • wkm says:

    Steve,

    így gondolom én is. Személy szerint úgy érzékeltem, hogy Gergő határozottan teológiai diskurzus keretében vitatná a kérdést, és ilyen minőségben szerintem teljesen legitim a vita, kell ennek is teret adni. Ha valamelyik evangéliumi közösség gyülekezeti tanításai közé kerültek volna ezek az “új” gondolatok, akkor még egyet is értenék a nyilatkozat kiadásával, viszont így szerintem az egyetlen érdemi hatása egy teológiai vita érvelés nélküli lehűtése, mindamellett, hogy egyébként Ádám reflexiójával teljesen egyetértek.

  • Steve says:

    A nyilatkozatok kérdéséről ajánlom ezt az írást és Ádám válaszát a komment rovatban:

    http://www.evangelikalcsoport.hu/2020/04/27/teologiai-tevedesek-es-kovetkezmenyeik-valasz-szabados-adam-cikkere/

    Szerintem nagyon jó, hogy erről a kérdésről van egyeztetés ill. meg lehet érteni jobban a különböző nézőpontokat. Ez hozzásegít ahhoz, hogy a helyzet beálljon majd egy megfelelő irányba. Szemléletesnek találom Ádám kommentben kifejtett gondolatait a kerítés vs. középpont megközelítésről (nekem a nagyobb szabadságot biztosító utóbbi megközelítés a szimpatikusabb, máskülönben úgy érezném, hogy a magyar evangelikalizmus tulajdonképpen egy “metafelekezet” lenne és nem egy olyan integráló/orientáló hívószó vagy zászló, amihez mindenki a saját irányából ugyan, de szabadon és önként sorakozhatna fel).

  • Fricu says:

    A nyelvi részéhez sajnos nem tudok hozzátenni, de nagy érdeklődéssel olvastam.
    Ami laikusként tanulságos volt, az a tény, hogy a mi kereszténységünk a Bibliát (és annak használt fordításait) sokkal inkább használja egyértelmű adatforrásnak, mint a zsidók. Ez megkönnyíti az életünket egyfelől, hiszen könnyebben használható “végső” érvként egy-egy vitában, ugyanakkor sokkal kevesebbet bíz a hitre.
    Magam nem tudom, hogy ez jó-e – vagy nem?
    Így is rengeteget vívódik az ember a hitével – de legalább tudja – tudhatja mit kellene egy dologról gondolnia? Ha még ezt a kapaszkodót is elvesszük, akkor az megerősít vagy végképp elbizonytalanodunk?
    Az általunk olvasgatott Biblia is a kérdések garmadáját hagyja nyitva, megválaszolatlanul, más és más értelmezésre ad módot – de, ha még is csak hamis alapnak bizonyul – végünk !(?)

    A semmiből való teremtés kérdését semmiképpen tekinteném perdöntőnek.
    Az csak az ismertek pillanatnyi állására vonatkozik, vonatkozhat. Elég, ha elektromos tér “távhatására” gondolunk. Pár száz évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt az, hogy az anyag mentes térben bármi (információ, hatás) fénysebességgel áthaladhasson. És bár 100 fizikusból 99 még ma sem “érti” – de a mindennapjaink része, már el sem gondolkozunk azon mekkora (természeti – isteni?) csoda részesei lehetünk, mikor a mars felszínéről élő képeket látunk a tévében.

    Az adott kérdésben – tehát a teremtés első pillanatának kérdésében viszont nem érzem annyira a dolog súlyát. Nem gondolom perdöntőnek a meglévő világ teremtését – illetve egy már létező, de “rendetlen” világban való teremtés kérdését.

    Hasonlóan IT kérdéséhez. Ott sem történik más, mint eltoljuk, áttoljuk a döntés-kényszert máshova. Az alapkérdést nem érinti az, hogy a földi, ma ismert embert egy ufó hozta-e létre a majom DNS-ének piszkálásával, vagy az evolúció (devolúció?) eredménye netán teremtettünk a “semmiből” (a föld porából, de az meg a semmiből teremtetett).
    A “semmit” én itt csak abban az értelemben tudom tekinteni, hogy nem tudjuk, nem tudható, MA nem tudható és persze talán sosem lesz ismert. Az Isteni lét, az Isteni akarat nem “semmi”. Az “valami”, ráadásul öröktől való.
    Pontos “szerkezetét”, mibenlétét nem ismerjük, de ez sose tartott vissza bennünket…

  • Csabacz says:

    Ahogy olvasom a hozzászólásokat – számomra az kerekedik ki, hogy a Szentírás, nagyon homályosan, többértelműen maradt ránk… és hogy ez amúgy nem is akkora baj – és ebbe a régi ember habitusa is belejátszik – ők így beszéltek, ők nem úgy gondolkodtak, mint most mi – és innen kérdezem, ha olyanok lettek volna mint mi, akkor precíz definíciókkal, pontos történeti leírásokkal találkoznánk régi leleteken, felirat-töredékeken s akár a Bibliában is (ÓSZ)?

    Mert én itt, valami furcsaságot vélek felfedezni a régiek laza, elegáns viszonyával a számokkal mennyiségekkel, történésekkel stb.
    Olvastam máshonnan, pl. hogy nekik nem az volt a fontos egy csata leírásánál, hogy mennyien voltak és pontosan mikor volt, hanem hogy volt csata, meg hogy ki győzött…

    És itt van a problémám (kérdésem)

    Vajon miért lehet az, hogy amíg kijelentésről van szó – totál homályosan fogalmaztak őseink a közel keleten – nem központozták a szöveget, szavak értelmére, ha az több értelmű, nem “vigyáztak”, és mind eközben pl. ha az építészetet nézzük, összetettségükben, méretükben is nagy és hatalmas épületeket tudtak építeni.
    Ha az építők (szakemberek) olyan homályos ismereteket kapnak, hogyan tudtak mégis pontosan építeni?

    De legyen szó kereskedelemről. Nehezen tudom elképzelni, hogy áruk cseréjénél, homályos, többértelmű feltételekkel készültek megállapodni… azok mennyiségéről, hányféle dologból milyen arány legyen és azért mit és mennyit kapjanak – szóval szerintem a bizonytalanság ott is ki van zárva, mert hogy vigyáztak, kár ne érje őket, az biztos! 🙂

    Hogy látjátok?

  • Szabados Ádám says:

    Csabacz,

    szerintem nem egy kérdésről van itt szó, és talán nem is egyféle felfogásról. Én például nem gondolom, hogy a szöveg többszólamúsága a kijelentés része volna. Szerintem a kinyilatkoztatás szövege nem azonos az írott szöveggel, hiszen az lehet hangzó is, tehát megelőzi az adathordozón való rögzítést (jelen esetben az írásjeleket), és akár át is lehet tenni másfajta adathordozóra (pl. digitális vagy hangzó változatok). Ezért nem tulajdonítanék túl nagy jelentőséget annak, hogy a punktálatlan héber írás többszólamú, hiszen annak, aki ismerte a kiejtést, nem volt a szöveg többszólamú. Annak többszólamú, aki nem biztos már a helyes kiejtésben. Ha a többszólamúság a kijelentés része lett volna, szentségtörés, a szöveg elleni vétek lett volna a maszoréták punktációja.

    Vagy például nem mondanám így, általánosságban, hogy az akkori embernek lényegtelenek voltak a precíz számok, hiszen bizonyos esetekben nagyon is fontosak voltak számára is! Inkább azt vizsgálnám, hogy adott műfajoknál, adott szerzők esetében mi volt a szerzői szándék. Ebben segíthetnek kortörténeti kutatások, az akkori ember kommunikációs módszereinek feltárása, de sokszor a józan paraszti ész is elég hozzá. Amikor például kerek számokat olvasunk egy hadsereg létszámának meghatározásakor (pl. húszezer), okkal feltételezhetjük, hogy ez kerekítés. Egy ház alaprajzának vagy gerendázatának meghatározásakor viszont az akkori ember is nyilván tudta, hogy nem alkalmazhat kerekítéseket.

    Vagy azt ma is tudjuk például, hogy amikor költeményről van szó, nagyobb szabadsággal, hosszabb metaforikus utat járhat be a nyelv, mint amikor mérnöki vagy jogi szövegről van szó, ahol fontos az egyértelműség. Ilyesmiről van szó a bibliai szövegek műfaji meghatározásakor is.

  • Steve says:

    Amennyire tudom, az írást először használták mérnöki, adminisztratív, matematikai, stb. célokra (itt a pontosság és az információ egzakt megőrzése különösen fontos volt + a számsorok nehezen megjegyezhető és recitálható dolgok) és csak későbbi fejlemény az, hogy általában bármilyen, akár irodalmi szöveget (ezeket az emberi elme írás nélkül is jobban tud emlékezni és recitálással megtanulni egy orális kultúrában) rögzítettek írásban – ez utóbbi főként a fonetikus írás megjelenésével terjedt el. De nem vagyok a téma szakértője, csak olvastam valahol.

    Valószínűleg nem célszerű szélsőségesen túldimenzionálni a pontozatlan héber szöveg többszólamúságát, szerintem nem arról van szó, hogy egyáltalán nem érthetjük, miről van szó – pusztán bizonyos esetekben érdekes felhangok ill. elgondolkodtató értelmezési lehetőségek adódnak. Legalábbis én így értem, de nem próbáltam tudatosan és módszeresen direkt máshogy olvasni a pontozatlan szöveget, ilyen szinten nem értek hozzá. A szöveg értelmezésnek is van ókorba visszanyúló írott hagyománya, lásd a fennmaradt görög nyelvű fordításokat, targumok, maszoréta szöveg, stb, ami elég jó útmutatást ad. A héber nyelvben a jelentést elsősorban a mássalhangzók hordozzák (és etekintetben nincs vita) + a nyelvtani szabályok és a szöveg tartalmi logikája (főként próza esetén) igencsak limitálják az olvasási lehetőségeket – hasonlóan ahhoz, ahogy a bármilyen nyelven előforduló homonímiák sem okoznak különösebb értelmezési zavarokat, mert a kontextus alapján világos a jelentés (pl. az “almáért nyúl” jelentheti, hogy valaki az alma felé mozgatja a kezét, vagy utalhat barter üzletre is, attól függően hogyan értelmezzük a “nyúl” szót – de ilyen félreértés csak a kontextus teljes hiánya miatt lehetséges). Talán a prófétáknál lehet a pontozatlan szöveg olvasása igazán nagy kihívás, különösen ha ismeretlen témáról van szó és a szerző komoly gondolati ugrásokat végez (számos próféta, különösen Ézsaiás egyes részei – nekem legalábbis – még pontozottan is alig érthetők, számos részt egyszerűen nem voltam képes megérteni addig, amíg meg nem néztem, hogy mások hogyan fordították, bár időnként még a fordítást sem értem…). Sokszor nem mindegy az sem, hogyan tagolunk egy szöveget vagy gondolatot, meddig tart az egyik gondolat és meddig a másik, egy mondatrészt kijelentésként vagy kérdésként értelmezünk, stb- ebben is segít a fordítási hagyomány ill. a maszoréta kantillációs jelek. Emellett a Biblia magát is értelmezi, hiszen egyik kijelentés a másikra épül, ami szintén tovább csökkenti a félreértési lehetőségeket.

    Viszont a Genezis 1-2 még pontozással vagy az ilyen-olyan diszjunktív/konjunktív hatású kantillációk figyelembe vételével sem tartalmaz szerintem elég információt ahhoz, hogy részletesen megértsük és rekonstruáljuk az eseményeket vagy hogy egyáltalán teljesen biztosak legyünk abban, hogy melyik a helyes értelmezési megközelítés.

    A témához tartozóan, a héber bibliában szereplő egyes számadatok tekintetében én meggyőzőnek találom azt a gondolatot, hogy műfaji és akár egyéb (pl. szövegkritikai) szempontokat is figyelembe kell venni az értelmezésük során és egyéb ókori közel-keleti szövegek példái segítenek bennünket a műfaj szabályainak megismerésében (pl. hadi tudósításokban és népszámlálásokban megjelenő számok, vagy akár egyes életkorok is). Szerintem ezen szempontok figyelembevétele nem jelenti a szöveg iránti tiszteletlenséget vagy a szöveg “szó szerinti” jelentésnek elvitatását, inkább annak feltárásáról van szó, különösen ha a szövegből világosan fakadó olvasat is ezt kívánja (ha jól tudom, máskülönben pl. arra jutnánk, hogy felhőkarcolókban kellett “sátoroznia” a vándorló izraelitáknak hogy elférjenek bizonyos helyeken – bár ennek nem néztem alaposan utána szóval lehet, hogy ez csak egy urban legend; vagy az MT számai szerint szegény Sémnek nyolc generációnyi leszármazottja halálát kellett végignéznie stb). Vagyis én nem tartom Nagy Gergő ilyen irányú vélekedéseit az ördögtől valónak, de megértem, ha valaki máshogy gondolja.

  • dzsaszper says:

    Kedves Csabacz,

    manapság sem mindegy, hogy mondjuk egy Ady verset olvasol, vagy egy műszaki tervet… nagyon sok múlik a műfajon.

    Kifejezetten bölcselkedés egész máshogy működött az ókori Közel-Keleten, mint a görög filozófia vagy minden, ami azon alapult később. Amennyire rálátok az ókori közel-keleti bölcsességirodalomra, sokszor a paradoxonokra (látszólagos ellentmondásokra) épít, amit fel lehet fogni akár egyfajta többszólamúságként is, ezeket művészi kifejezőeszközként használták. Erre emlékeim szerint egy biblia példa például a Préd 4,2-3 és Préd 9,6-7 közti feszültség (az élőnek jobb, vagy a halottnak?)

    A nagy kérdés innen a témában az, hogy a Genezis első néhány részének mi a helyes műfajmeghatározása…

  • Csabacz says:

    Egyetértek.

    Köszönöm a válaszokat!

  • Fricu says:

    Ezek a szövegek nem a mának szóltak, hanem a kortársaknak. Az akkor és ott élteknek sokkal egyértelműbbek lehettek, mint a maiaknak. Szinte csak “emlékeztetni” kellett a hallgatót a dologra – azonnal képben volt.
    Ez a kapocs mára elhalványodott, adott esetben megszakadt.
    Feltételezem, hogy ez az írás egy korai (félve írom le: fejletlenebb) fejlődési állapotát jellemezte, jelezte. Változott a funkció. Mára egy írásmű jórészt elidegeníthető a szerzőtől, a keletkezés körülményeitől. A felhasznált közös jelrendszernek hála univerzálisabbá váltak. Egy Leonardo rajzot egy mai mérnök éppúgy ért (és elismer), mint egy kortársa. De pl. Ezékiel leírásait ma annyiképpen magyarázhatjuk ahányan csak olvassuk.
    Simán belefér egy űrhajó, egy helikopter leírása is. Vagy Illés szekere…

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum