Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (2) – Elfelejtette a szövetségét?

2020 aug. 5. | Divinity, Elmélkedések, Spiritualitás | 3 hozzászólás

Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött.” (2Móz 2,24)

Úgy hangzik ez a mondat, mintha Isten elfeledkezett volna szövetségéről, most pedig hirtelen eszébe jutott volna. Talán nem is baj, ha egy pillanatra ebből a nézőpontból gondoljuk végig a dolgot, mert közelebb vihet ahhoz a kapcsolati dinamikához, amelyre a szerző rá akar mutatni. Valamilyen módon mi, emberek emlékeztetjük az Urat korábbi ígéreteire, ő pedig megemlékezik azokról. Valamilyen értelemben igaz, hogy Isten „meghallotta” (‎וַיִּשְׁמַ֥ע) a panaszkodásukat, és „visszaemlékezett” (‎וַיִּזְכֹּ֤ר) szövetségére.

Isten nem tudott népe szenvedéséről? Ténylegesen elfelejtette volna a szövetségét, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött? Ez kizárt. Mégis, a reakcióját Izráel panasza váltotta ki. A nép hozzá kiáltott, ő pedig meghallotta kiáltásukat és megemlékezett szövetségéről. Istennek valamiért fontos volt, hogy mielőtt rátér a szövetségben vállalt ígéretei megvalósítására, népe számon kérje rajta az ígéreteket, de legalábbis bizalommal forduljon hozzá.

Isten esküvel köti magát ígéreteihez, mert önmagát meg nem tagadhatja. Isten és a szava elválaszthatatlanok egymástól. Néha azonban távol lép saját ígéreteitől, engedi, hogy azok lefussanak róla, mint egy gombolyag, hogy mi is észrevegyük a láthatatlan fonalat, amellyel önmagát ígéreteihez kötötte. Engedi, hogy a szívünkben kétségek szülessenek, mert ezekből a kétségekből panaszkodás fakadhat, amely alkalmat ad neki arra, hogy bizonyítsa hűségét.

A mi szempontunkból ez úgy látszik, mintha Isten végre meghallaná a kiáltásunkat és megemlékezne szövetségéről, holott ő mindvégig hallott mindent, és soha, egy pillanatra sem feledkezett el saját ígéreteiről. Mi voltunk azok, akik elfelejtkeztünk róla, vagy túlságosan magától értetődőnek vettük, hogy ő mellettünk áll. Ezért kerültünk olyan helyzetbe, hogy kiáltanunk kellett hozzá, ő pedig megemlékezzen szövetségéről.

Urunk, te hűséges és igaz Isten vagy. Mi vagyunk a hűtlenek.

 

3 hozzászólás

  1. Gergely Erzsébet

    “…………… Istennek valamiért fontos volt, hogy mielőtt rátér a szövetségben vállalt ígéretei megvalósítására, népe számon kérje rajta az ígéreteket, de legalábbis bizalommal forduljon hozzá. ………….”

    Tapasztalataim alapján Istennek örömet okoz, ha emlékeztetem ígéreteire, reakciója pedig rám is kiárad. Ilyenkor meggyőződik arról, azok valóban fontosak nekem, várom megvalósulásukat. “Számonkéréseim” pedig tovább erősítik a már meglévő Atya – gyermek kapcsolatot.

  2. Zoli

    Kedves Ádám!
    Jó volt olvasni utóbbi bejegyzésedet, de egy kis üröm volt az örömben. Sokak számára mellékes, mindazonáltal fontosnak tartom megemlíteni. Egyre gyakrabban előfordul, hogy egy bibliai könyvre, sőt egy-egy igére úgy hivatkoznak, hogy a szerző ezt és ezt mondta…, mint ahogyan te is utalsz a 2Móz 2,24 igével kapcsolatosan: „amelyre a szerző rá akar mutatni”. De mi ismerjük a szerzőt, tudjuk, hogy a Szentírást Isten ihlette, tudjuk, hogy a Biblia könyveinek többségét ki jegyezte le. Tudjuk, mert a Jézus Krisztusba vetett hitünk van, és a nem történelmi, műfaji és egyéb módszerek biztosítják ezt a tudást. Az Úsz 80 esetben hivatkozik Mózesre. A jelen igének szerzője a Biblia alapján Mózes.

    Ő megemlékezik szent szövetségéről.

    „Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét, És felemelte az üdvösségnek szarvát nékünk az ő gyermekének, Dávidnak házában, Amint szólott az ő szent prófétáinak szája által, kik eleitől fogva voltak, Hogy a mi ellenségeinktől megszabadít, és mindazoknak kezéből, akik minket gyűlölnek; Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről, Az esküvésről, amelylyel megesküdt Ábrahámnak, a mi atyánknak, hogy ő megadja nékünk, Hogy megszabadulván a mi ellenségeink kezéből, félelem nélkül szolgáljunk néki.” Lk 1,68-74

  3. Szabados Ádám

    Zoli,

    a szerző szó használatával nem a mózesi szerzőséget akartam tagadni, egyszerűen csak nem a szerzőség kérdése foglalkoztatott. Hozzászoktam, hogy szövegek esetében alapból a szöveg, az (odaértett) szerző és az (elképzelt) olvasó mátrixában gondolkodjam, anélkül, hogy minden esetben tisztázni szeretném a kilétüket.

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK