„Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A ’Vagyok’ küldött engem hozzátok.” (2Móz 3,14)
Mózes rákérdez Isten nevére, Isten pedig ezt válaszolja: Ehje áser ehje (אֶֽהְיֶ֖ה אֲשֶׁ֣ר אֶֽהְיֶ֑ה). Vagyok, aki vagyok. Vajon a nevét mondja meg, ahogy Mózes kéri? Vagy éppen arra utal, hogy nem köteles bemutatkozni? (Vagyok, aki vagyok – engem ne címkézzetek fel és ne tegyetek a többi isten panteonjába!) A névadás a teremtés első pillanatától elválasztás. Mikor elhangzik az első teremtő szó, Isten elválasztja a világosságot a sötétségtől, és elnevezi a világosságot nappalnak (1Móz 1,4). Vajon nem azt sugallja Mózesnek adott válasza, hogy továbbra is övé a szóval elválasztás joga, és hogy az embernek csak a teremtmények fölött adott ilyen hatalmat? Őt szó nem választja el, Ő a VAGYOK. (Ha nevet akarsz hallani, ezt fontold meg: Ehje áser ehje. Az vagyok, aki vagyok. A Vagyok küldött téged, ezt mondd Izráel fiainak is!)
Isten a lét teljességére tart igényt, ezért nem ad nekünk hatalmat arra, hogy őt névvel lássuk el. Ellenáll a törekvésünknek, hogy teremtett létezőkhöz hasonlóan definiáljuk őt. A név mindig szemantikai korlátot jelent: ez, nem pedig az. Amikor Ádám nevet adott az állatoknak, mindegyiket a maga sajátos természete szerint különböztette meg a többitől. Ahogy Isten kezdetben elnevezte a világosságot nappalnak, és elválasztotta a sötétségtől, úgy hatalmazta fel az embert, hogy nevet adjon az egyes létezőknek, elválasztva őket más létezőktől. Önmagát viszont nem adja így az ember kezébe. Ő a Vagyok. Számára az egyetlen szemantikai korlát az, hogy ő nem a Nem Vagyok. Létét csak a nemlét korlátozza, vagyis a semmi, de mivel az nincs, Isten létét nem korlátozza semmi. Ő nem az egyik vagyok, hanem a Vagyok.
Mégis, amikor Isten bemutatkozik Mózesnek, a bemutatkozása szabadító ígérettel kapcsolódik össze. Mózest Izráel fiaihoz küldi, hogy kihozza őket Egyiptomból. Ehje, áser ehje. Érthetjük úgy is: számodra Vagyok, aki vagyok. Tudni akarod, ki vagyok? Majd ahogy megismersz, kiderül számodra. Most csak azt tudd, hogy veled vagyok, és majd azt is megtudod, ki az, aki veled van. Megismered, hogy én vagyok, aki gondoskodok rólad (1Móz 22,14); én vagyok, aki meggyógyítalak (2Móz 15,26); én vagyok számodra a győzelmi zászló (2Móz 17,15); én vagyok a békességed (Bír 6,24); én vagyok, aki megszentellek (3Móz 20,8); én vagyok a pásztorod (Zsolt 23,1); én vagyok az igazságosságod (Jer 33,16); én vagyok ott, ahol vagyok (Ez 48,35), és ahol neked is lenned kell; én vagyok a Seregek Istene (Ézs 1,24); én vagyok, rajtam kívül nincs más Szabadító (Ézs 43,10-11), nincs más isten (Ézs 45,5-6).
„Urunk, engedd, hogy megismerjünk Téged! Mindazt, aki számunkra Vagy.”
Mt 1:21: „Szűl pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.”
mert rajta keresztül és Ő általa: Velünk az Isten
mert „Én és az Atya egy vagyunk.” Jn 10;30
Nagy erejű szöveg, hogy ezzel a képzavarral éljek. Mármint az igehely, de a poszt se rossz 🙂
Fontosnak tartom, hogy nem ok nélkül vagy puszta kiváncsiságból kérdezi Mózes Isten nevét, hanem ezért: „Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik?”
Isten válasza mindenkinek személyes, egyúttal kollektív. Magával ragadó, a szó nemcsak átvitt értelmében, hiszen a zsidók követték Mózest. Akkor is, most is így indul el mindenki a hit útján, van egy személyesség és van egy kollektivitás, ezért nem lehet a „maga módján hívő” valaki. Személyes istenkapcsolata van, de szükségszerűen közösslget kell keresni, hogy az individuma ne gyártson fikciókat.
„………. Tudni akarod, ki vagyok? Majd ahogy megismersz, kiderül számodra. ……..”
Számomra Isten VAGYOK volta = Élő Valóság.
Szívem szeme mélységet érzékel (1 Kor. 2:10), de ebbe a mélységbe nem szédülök bele, mert a mindenkori jelenben kapott kijelentések egyensúlyban tartanak. Ugyanakkor tudom, e mélység megismerése az örökkévalóságban folytatódik.
Kegyelem, hogy életemben a megismerés folyamata elkezdődött, és élő reménységgel várom, amikor „úgy ismerek majd, ahogy Isten ismer engem” (1 Kor.13:12/b)
„Vagyok, aki vagyok”.
Ezt is jelenti:
Én vagyok, létezem és cselekszem, ellentétben a sok kitalált istennel, akik nincsenek. Csak ÉN VAGYOK, aki ÉLŐ, LÉTEZŐ, ÖRÖKKÉVALÓ, CSELEKEDNI TUDÓ, ÉLETET FENNTARTÓ, TEREMTŐ stb.
Ez a VAGYOK, az egyetlen létező Isten küldte Mózest és mondta neki, hogy erre a VAGYOK-ra hivatkozz.
Egy ideje rendszeres olvasója vagyok ennek a kitűnő blognak, sokat formálta a gondolkodásomat az elmúlt hónapokban. Ezúton is köszönöm, kedves Ádám!
A hozzászólásom (ami egyébként az első ezen a blogon) leginkább a jelen cikk utolsó bekezdéséhez kapcsolódik. Én is úgy látom, hogy a szabadító ígéret és ezen ígéret beteljesülésével Isten személyes megismerése az, ami döntő motívum az „ehje áser ehje” értelmezése kapcsán. Néhány pontban összefoglalom a gondolataimat.
1.
A 2Móz 3,14 szövegi és történeti kontextusa Isten népének szabadulástörténete, amely – ahogy én látom – egy keretben helyezkedik el. (Alább nagybetűvel jeleztem, ami a keret elején és végén is megjelenik.)
A keret eleje:
Isten szabadító ígérete és a nevének a kijelentése:
„Az Úr pedig így szólt: „Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát és hallottam a munkafelügyelőkre vonatkozó panaszát; igen, ismerem szenvedését. Azért szálltam le, hogy KISZABADÍTSAM az egyiptomiak hatalmából, és hogy kivezessem arról a földről egy szép, tágas országba, egy tejjel-mézzel folyó országba, a kánaániak, a hettiták, az amoriták, a periziták, a hivviták és a jebuziták területére. … Mózes ezt mondta Istennek: „Ha megérkezem Izrael fiaihoz és így szólok hozzájuk: atyáitok Istene küldött, akkor majd megkérdezik: Mi a NEVE? – mit feleljek erre?” Isten ezt válaszolta: „Én vagyok, aki vagyok.” (Vagy: LESZEK, ami LESZEK, ld. alább a 3. és 4. pontokat.) Azután folytatta: „Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok.” Azután még ezt mondta Isten Mózesnek: „JAHVE, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene küldött hozzátok. Ez az én nevem minden időkre, s így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre.” (2Móz 3,7-8.13-15)
A keret vége:
Közvetlenül azután, hogy Jahve megszabadította a népét az egyiptomi fogságból (azaz teljesült Isten Mózesnek tett ígérete, ld. 2Móz 14,30), Mózes és a nép egy olyan dicsőítő éneket énekelt, amely így kezdődik:
„Az Úr az erősségem és menedékem, ő LETT a SZABADÍTÓM (ő LETT az én SZABADULÁSOM, Káldi-Neovulgáta). Ő az én Istenem, őt dicsőítem. Ő az atyáim Istene, őt magasztalom. Az Úr nagy harcos, JAHVE a NEVE.” (2Móz 15,2-3, SzIT)
A fent idézett keretben (a 2Móz 3. és 15. fejezetének fenti szövegrészeiben) egyaránt megjelenik:
A szabadítás motívum.
Isten neve (Jahve).
Isten nevének jelentése, jelentősége: Isten az lesz, ami lesz – jelen kontextusban elsősorban szabadító lett.
2.
Isten Jézusban nyilatkoztatta ki, mutatta meg magát, és az, hogy Isten neve összefügg a népének a szabadításával, teljes mértékben összecseng Jézus nevének (Yehoshuah) jelentésével és jelentőségével: Jahve a Szabadítás, Jahve a Szabadító.
3.
Amikor Mózes megkérdezi: „ki vagyok én, hogy elmenjek a fáraóhoz, és kivezessem Egyiptomból Izráel fiait?”, Isten így erősíti Mózest: „Bizony, én veled LESZEK!” (2Móz 3,11-12). Itt az ehje szó áll a héber szövegben, így talán nem hiba mindössze két verssel később ugyanezt a szót ugyanígy (leszek) fordítani, azaz: „leszek, aki leszek”, vagy „leszek, ami leszek”.
4.
Több ehje tartalmú szövegrész is szerepel az ÓSZ-ben, amelyek arról szólnak, hogy Isten valakivel LESZ ill. mi LESZ Isten valaki számára:
„Most azért csak menj: majd én segítségedre LESZEK a beszédben (én LÉSZEK a te száddal, Károli), és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!” (2Móz 4,12)
„Majd megbízást adott Isten Józsuénak, Nún fiának, és ezt mondta: Légy erős és bátor, mert te viszed be Izráel fiait arra a földre, amelyet esküvel ígértem meg nekik. Én veled LESZEK!” (5Móz 31,23)
„Senki sem állhat ellened egész életedben. Veled LESZEK, ahogyan Mózessel is vele voltam. Nem hagylak magadra téged, és nem hagylak el.” (Józs 1,5)
„Atyja LESZEK, és ő az én fiam lesz. Ha bűnt követ el, megfenyítem férfihoz illő bottal, embereknek kijáró csapásokkal.” (2Sám 7,14)
„Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR. Az én népem lesznek, én pedig Istenük LESZEK, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám.” (Jer 24,7)
„Harmat LESZEK Izráelnek: virágzik majd, mint a liliom, gyökeret ver, mint a Libánon fái.” (Hós 14,6)
„és én – mondja az Úr –, tüzes fal LESZEK számára körös-körül, és dicsőségére LESZEK benne.” (Zak 2,9)
Fentieket összefoglalva:
Nem gondolom, hogy a „Vagyok, aki vagyok” téves fordítás lenne (az Ádám cikkének utolsó bekezdésében szereplő gondolatokkal is teljesen egyetértek), de a szűk és a tágabb szövegkörnyezetet valamint egyéb igehelyeket is figyelembe véve magam inkább arra hajlok, hogy a „leszek, ami leszek” picit közelebb áll az eredeti gondolathoz, jobban segíti a szöveg megértését. Isten a népe számára alapvetően szabadító lett. Ez a kinyilatkoztatott isteni név lényege, Izrael fiai személyesen úgy ismerik meg Istent, hogy megtapasztalják a szabadítását, a szabadító ígéretének teljesülését, ez pedig minden korban igaz azokra is, akik meghallják és aztán meg is tapasztalják az örök érvényű üzenetet: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (Jn 8,36)
Tibor,
köszönöm a kiegészítésedet! Én is látom ezt a jelentést Isten önmegnevezésében.