Az apologetikában nem csak analitikus filozófiai érvekre van szükségünk

2020 Sze. 15. | Divinity, Filozófia | 10 hozzászólás

Apologetikai szempontból hasznosnak tartom, amit az elmúlt évtizedekben keresztény filozófusok (pl. Alvin Plantinga, Richard Swinburne, William Lane Craig) az analitikus filozófiai hagyományon belül mozogva letettek az asztalra. Az aufklérista nyugati szekularizmus részben a klasszikus istenérvek cáfolatain nyugszik, ezért megkerülhetetlen ezeknek a vitáknak az újranyitása és az ellenérvek hadrendbe állítása, ha azt szeretnénk megmutatni, hogy a keresztény hit észszerűsége nem tehető könnyen zárójelbe. Plantinga és mások az angolszász analitikus hagyományon belül feszítették újra tágra a kapukat a megértést kereső hit előtt, ezzel pedig nagy szolgálatot tettek azoknak, akik a klasszikus apologetika eszköztárával igyekeznek megvédeni a keresztény hit igazságát.

Azonban a hitetlenség terjedése csak részben táplálkozik a klasszikus istenérvek cáfolatából, és maga a filozófia sem korlátozódik az analitikus hagyományra, ezért ha mély hatást akarunk kifejteni, nem ragadhatunk le logikai levezetéseknél. Szükséges választ adni Bertrand Russell, Hilary Putnam, John L. Mackie és más analitikus filozófusok érveire, de ugyanilyen fontos, hogy megválaszoljuk Jean-Paul Sartre, Simone de Beauvoir, Michel Foucault, Judith Butler vagy Slavoj Žižek érveit is, amelyek nem az angolszász analitikus, hanem a kontinentális bölcseleti hagyományból táplálkoznak, és egészen más gondolati szövettel rendelkeznek. Hume, Ayer és Dennett komoly kihívást jelentenek a keresztény hit számára, de ha nem válaszoljuk meg Nietzschét, Marxot, Derridát és Horkheimert is, legjobb esetben is csak félmunkát végeztünk. A nyugati embert egyértelműen foglalkoztatja, hogy vannak-e jó érvek Isten létezése mellett, de az még jobban izgatja, hogy vajon szabad és autentikus lehet-e az élete, ha ez az Isten létezik, és pont azért akarja az első kérdést nemlegesen megválaszolni, mert úgy sejti, hogy az utóbbi kérdésre is nem a válasz.

Mi, akik apologetikával foglalkozunk, nem elégedhetünk meg a klasszikus istenérvek rehabilitálásával, vagy azzal, hogy szövetségeseket találtunk az analitikus filozófiai hagyományon belül a keresztény hit számára. Nem becsülöm le ennek a jelentőségét, de ha az eszköztárunk az analitikus filozófiára korlátozódik, az apologetikai lehetőségeink is kisebb területre fognak szűkülni, mint ahol a bölcselettel foglalkozó emberek mozognak. A legnehezebb apologetikai kérdések az elmúlt évtizedekben a kultúra, a társadalom és az antropológia területére költöztek át, oda, ahol a logika nem uralja sem az intuíciót, sem a nyelvet, ahol a szimbólumok nem a gondolkodás formai eszközei, hanem önálló erővel bíró hatalmi aktusok, ahol többé nem elvont matematikai kategóriákat küldenek harcba, hanem átélt vagy elképzelt közösségi dinamikák, neognosztikus önmeghatározások és a logika számára hozzáférhetetlen aspirációk és szabadságeszmények tobzódnak.

Ezzel egy időben viszont – részben a Plantinga-iskola eredményei és William Lane Craig ismertsége miatt – a keresztény apologetikai mozgalmat az analitikus filozófiára építő klasszikus irány kezdte dominálni. Örülhetünk az elért sikereknek, de vegyük észre, hogy közben a vár őrizetlenül hagyott bástyáin ellenállás nélkül tör be az ellenség. A tátongó réseket az evidencialista apologetika sem tudja betömni, mert bár felmutatja a keresztény hitet támogató tényeket és bizonyítékokat (pl. a Jézus feltámadása melletti történeti érveket), a kontinentális bölcselet kételyét nem érinti lényegi pontokon, olyan idegen tőle, mint az ominózus kísérletben a drótanya a kismajom számára. Ha csak az analitikus filozófiára koncentráljuk az erőfeszítéseinket, fájóan hiányozni fog az, amit Pascal a szív érveinek nevezett, az a fajta metaforikus, intuitív, esztétikai ítéletekre is képes argumentáció, amely a nem-analitikus filozófiai tradíció sajátja.

Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy a klasszikus apologetika mellett égető szükség van ma olyan kulturális apologetikára is, amely szorgalmasan és szinte ösztönös hozzáértéssel ássa ki a föld alatt kacskaringózó, egymásba fonódó gondolati gyökereket, amelyekből a nyugati szekularizmus mély ellenállása táplálkozik. Ez annál is sürgetőbb feladat, mivel gyakran éppen ez a hitetlenség melletti analitikus érvek motivációs bázisa is.

 

10 hozzászólás

  1. Illés

    Hihetetlen fontos gondolat ez. Sokáig nem is tudtam, miért idegenkedem az apologetikától – bölcsészként sem ismertem az analitikus filozófiát, csak azt éreztem, hogy ez igaz, de mégsem ez a lényeg.
    A szív érvei: gyönyörű ez a pascali gondolat.
    Csak annyival toldanám meg, amit írsz, hogy szükséges, de nem elég válaszolni Derridának, Marxnak, Zizeknek: az lenne az igazi, ha kezdeményező erővel, a fentieknél nagyobb hévvel, sodrással vinnénk az örömhírhez azokat, akik szomjazzák az igazságot.

  2. Szabados Ádám

    Abszolút!

  3. Steve

    Természetesen egyetértek a cikkel.

    Annyit hozzátennék, hogy az apologetika belső közönségnek is szól (szerintem legalább annyira, mint kifelé). Egy keresztény tipikusan már nem küzd azzal, hogy Istennel autentikus lehet-e az élete (persze biztosan van, aki igen). Vagy ha igen, akkor prédikációk százait hallgathatja meg, amelyek ezen a területen motiválják. Viszont küszködhet ellentmondásokkal, kétségekkel stb., különösen ha túl agyas az illető (sajnos én is ilyen vagyok) – ezeket a standard igehirdetések nem biztos, hogy kezelik vagy ha igen, érintőlegesen.

    Persze én elfogult ill. szélsőséges eset lehetek, William Craig összes elérhető Defenders előadását (2007 óta hetente jelentkezik talán ritka kihagyásokkal így ez mára kb. 500 előadás…) végighallgattam mostanra ill. a Reasonable Faith podcastokat is visszamenőleg + Craig vitáinak jelentős részét is megnéztem (bár nem mindet). Rendkívül sokat tanultam ezek segítségével, hálás vagyok a szolgálatáért. Craig kiválóan előadott molinista nézetei külön tetszettek (Ádám lehet, hogy ezt már észrevette, bár igyekszek ezt szép lassan megfelelő perspektívába állítani, nehogy “rendszermolinista” legyek – ha van ilyen – ahogy Ádám sem akar “rendszerkálvinista” lenni) valamint Plantinga érvei (bár ezeket nem tanulmányoztam annyira behatóan vagy csak Craig tolmácsolásában), különösen az FWD is tipikusan lenyűgöznek…

  4. Szabados Ádám

    Steve,

    szerintem is komoly értéket képviselnek az analitikus filozófiai irányból hozott érvek (bár én pont az FWD-t nem tartom a leghasznosabbnak, sem apologetikai, sem teológiai szempontból, a FC-alapú teodíceákat igazabbnak és jobbnak gondolom). Azonban szerintem alábecsülöd a kontinentális filozófiai tradíciók erejét. Reálos közegben (ahol te szocializálódtál) valószínűleg az analitikus érvek jobban hatnak, bölcsész közegben (ahol én szocializálódtam) viszont ezek nem annyira jelentősek, ellentétben az egzisztencialista, fenomenológiai, posztstrukturalista, dekonstrukcionista, lacanista, neomarxista stb. kételyekkel.

  5. Steve

    Igazad lehet, valószínűleg alábecsülöm ill. nem is ismerem kellő alapossággal (ami persze nem jó, mert ettől még hat rám is, másokra is). Az OK, hogy az FWD-t nem tartod a leghasznosabbnak – furcsa is lenne kálvinista oldalról rajongani érte, de talán már erről beszéltünk korábban. 🙂

  6. Bálint

    Ádám, ismered Christopher Watkint? Ausztrál keresztény filozófus, akinek a 20. századi francia ateizmus a szakterülete. Az elmúlt pár évben fantasztikus anyagokat készített éppen azzal a kontinentális apologetikai jelleggel, amire utalsz. Egy kurzusában Derridával és Foucault-val állítja párbeszédbe a Bibliát, honlapján pedig rengeteg további reflexiót oszt meg. (Könyvei is vannak ezekben a témákban.)

  7. Szabados Ádám

    Igen, beszélgettem is vele (kb. tíz éve), ő hívta fel a figyelmemet Badiou-ra és Žižekre. Ezt a kurzusát viszont nem ismertem, köszi, hogy felhívtad rá a figyelmet!

  8. Gergely Erzsébet

    “………………… Ha csak az analitikus filozófiára koncentráljuk az erőfeszítéseinket, fájóan hiányozni fog az, amit Pascal a szív érveinek nevezett, ………………”

    A pascali idézet teljes mondata: “A szív érveit az ész nem ismeri.”, amit Mérő László így fordít: “A szívnek megvannak a maga indokai, amelyeket az indokló értelem nem ismer.”

    A szív, ami az ember kebelében van, csodálatos szerv. Többször elmélkedem az alábbi igeversről: “Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, Ő jelentette ki Őt.”(János 1:18)

    Ez alapján arra következtetek, a Fiú személyében az Atya az ő szívét küldte közénk. Lenyűgözően gyönyörű!

  9. Zoli

    Így van kedves Erzsébet, a “Fiú, aki az Atya kebelében van” és nem a kebelén ahogy az újabb Biblia fordításokban van.

  10. Gergely Erzsébet

    “……….. és nem a kebelén ahogy az újabb Biblia fordításokban van.”

    A King James fordítás is az előbbi szerinti:

    “No man hath seen God at any time, the only begotten Son, which is in the bosom of the Father, he hath declared him.”

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK