Autentikus életet élünk? Remélem, nem!

2020 Sze. 23. | Divinity, Egyén, Filozófia, Spiritualitás | 5 hozzászólás

Ha egy embert nagyon meg akarunk dicsérni, nevezzük autentikusnak. Az autenticitásra buzdító frázisokkal tele van az internet. „Az autentikus élet mágnesként vonz” – mondja az egyik klisé. Egy másik szerint: „Autentikusnak lenni azt jelenti: elég bátor vagy ahhoz, hogy önmagad légy!” Michael Jordan így fogalmazta meg az autentikus élet lényegét: „hűnek lenni ahhoz, aki vagy”. Nike cipőjébe bújva mondhatnánk így is: „Just do it!” Kevin Spacey művészi krédója hasonló Jordanéhoz: „Maradj hű saját brandedhez és hangodhoz, akkor közönséged a hitelességedre lelkesedéssel és szenvedéllyel fog válaszolni.” Hogy autentikusnak lenni azonban mennyire kockázatos, azt mutatja, hogy a #metoo csúcspontján Spacey közönsége szenvedélyes megvetéssel utasította el a színész autentikus brandjét és hangját, pedig a Kártyavár antihőse aztán tényleg semmi mást nem tett, csak önmagát adta.

Az autentikus szót hitelesnek, valódinak szokták fordítani, de eredeti formájában (αὐθεντικός) ennél többet és súlyosabbat jelent. Azt jelenti: önmagától cselekvő, önmagában lévő, önmagát szerző. Az egzisztencialisták – akik ismerték a szó gyökerét és pontosan értették annak mélyebb jelentőségét – erényt csináltak belőle, mégpedig olyan erényt, amely minden erény felett áll, minden más erényt mér, és amely előtt az egész világmindenségnek kapitulálnia kell. Jean-Paul Sartre azt az életet nevezte autentikusnak, amely nem a Másikhoz igazodik, és határozottan ellenáll a „massza” nedves szívóhatásának, amelybe az én belesüllyed, ha nem önmagát választja. Az autentikus ember önmagában (en soi) van, a Másikkal és annak világával szemben határozza meg magát, nem ismer el semmilyen tekintélyt önmagán kívül. Az autentikus embernek egyetlen eredetmítosza van: önmaga. Saját lényegét alkotja meg.

Az életfilozófiák atyjának tartott, hatalmas bajuszú Friedrich Nietzsche szerint az egyénnek mindig küzdenie kellett azért, hogy „a törzs ne rohanja le”. A küzdelem sokszor magányossá és riadttá teszi, de semmilyen ár nem túl magas azért a kiváltságért, hogy a magunk urai lehetünk. A lánglelkű filozófusnak ez az ár az elmegyógyintézet lett, ennek ellenére sokan követték az autenticitás szűk ösvényén. Oscar Wilde kevésbé patetikusan fogalmazza meg a magányosság hitvallását: „Légy önmagad, mindenki más foglalt.” Ez Wilde szájából frappáns és szellemes (mondjuk az árát ő is megfizette), az elfoglalás metaforáját a nagyszakállú Marx köpönyegéből előbújt értelmiségiek viszont már véresen komolyan gondolták: aki nem magát irányítja, azt a Másik uralja. A Másik és az Én kapcsolata az újmarxistáknak nulla végösszegű játszma lett, amelyben sem tárgyalás, sem kiegyezés nincs, sem olyan opció, amelyben a Másik nem fenyegetés, hanem valamiféle teljesebb, gazdagabb, vonzóbb identitás forrása. Ha nem vagy autentikus, a Másik ural téged.

Az intellektuális ellenfeleihez legalább borzas hajszőrzetével felzárkózó Roger Scruton ahhoz hasonlította az autenticitás egzisztencialista életérzését, mint mikor belső falainkra minden ajtót mi magunk festünk, és egyik sem fog kinyílni. A semmi birodalma ez, amely „kukac módjára lapul meg a lét szívében”. Scruton szerint a végső dilemma Sartre és Szent Ágoston emberképe között feszül: Sartre a Másikban látja a probléma gyökerét, Ágoston az Énben. A felfestett ajtók csak az utóbbi esetben nyílnak meg, ezért meglepő, hogy az autenticitás magányosságot garantáló ajánlata mennyire vonzó mégis a mai embernek. Eckhart Tolle – a világ tíz legvagyonosabb önfejlesztő guruinak egyike – azzal bíztatja olvasóit, hogy csak az az igazság tesz szabaddá, hogy önmagunk vagyunk. Ezzel nem pusztán felszabadítja az Ént a Másik zsarnoksága alól, de önmaga felett szerzett teljhatalmát (és ebből következő magányát) ugyanazzal a lendülettel igazságnak is nevezi. Ez az általános ítélet mindenképp ironikus, ha az „Én” valamiért éppen ebben a véleményben látja a Másik ítéletét – és miért ne? Teal Swan ünnepelt spirituális tanító szerint az autenticitás a lét legfelsőbb foka. De vajon ki az a Másik – kérdezhetné az autenticitásra törekvő ember –, aki a lét grádicsait és az azon megtett lépéseinket méri és rangsorolja? Ki határozza meg a legfelsőbb fokot, ami az összes többit sorba állítja? Ha nincs általánosan érvényes mérce (nem erről szól az autenticitás?), miért ne lehetne a lét legfelsőbb foka éppen a sartre-i „masszába” való csendes beolvadás?

Az önmagában való lét egzisztencialista ideálja még felkavaróbb annak, aki bármiféle nyitottságot mutat a transzcendens valóság felé. Egy dolgot ugyanis feltétlenül tisztán kell látnunk: az autentikus élet a legmélyebb értelemben istentelen. Ezt most ne erkölcsi ítéletként értsük, pusztán létmeghatározásként. Ne tévesszen meg bennünket az „autentikus” szót övező általános megbecsülés. Az autentikus ember nem csupán hiteles ember, ennél sokkal több: olyan ember, aki a hitelét kizárólag önmagának tulajdonítja. Nincs Teremtője, kitörli léte kezdőpontját, elutasítja az őt megelőző meghatározásokat, minden olyan keretet, amelyről nem ő döntött, a szó legszorosabb értelmében önmaga szerzőjének gondolja magát. Életprogramja, hogy lénye szerkezetében végül minden tőle jöjjön, ne mástól.

Most tekintsünk el attól az apróságtól, hogy természetesen senki sem törölheti ki az őt megelőző meghatározásokat. Mindannyian súlyos batyuval kezdjük az életet, amelyben benne vannak a szüleink, a nagyszüleink, a gének, amelyeket tőlük örököltünk, a nemünk, a bőrszínünk, az anyanyelvünk, a földrajz, ahol a környezettel először találkoztunk, a kultúra, a szokások, az első érintés, az első arc, az első tárgy, az első trauma – és szép sorban az összes többi is, amelyet nem választottunk, mert nem is választhattunk. De mondom, ez apróság. Apróság ahhoz képest, hogy az egzisztencialista önmeghatározás, amely az autenticitást teszi céllá, istentelen. Amikor Sartre Zárt tárgyalás c. drámájába beleírta a sokat idézett mondatot, hogy „a pokol a másik ember”, sokkal alapvetőbb értelemben is a Másikra utalt. Az autentikus életre törekvő ember az Éden óta Isten tekintete elől menekül.

Heidegger szerint az ember alapélménye a létbe való „bedobottság” (Geworfenheit). Az ateista Heidegger számára ez azt jelentette, hogy az embernek magának kell kitalálnia, miről szóljon a létezése, mert a lét erre a kérdésre soha nem fog választ adni. Azonban a „bedobottság” élményéből ezzel ellentétes következtetést is levonhatunk, mégpedig azt, hogy egyikünk sem képes önmagát megalkotni, egyikünk sem tud a szó szoros értelmében autentikus életet élni, hiszen mindannyiunkat megelőzi a létnek egy korábbi struktúrája. Aki az autenticitást teszi céllá, az az őt körülvevő struktúrára mindörökké idegenként kíván tekinteni, és elveti annak a lehetőségét, hogy ő és az őt körbefonó lét között szerves, harmonikus és barátságos kapcsolat jöhetne létre. Ez az, ami mélyen istentelen, mert hálátlan és bizalmatlan.

Az autenticitás ellentéte ugyanis a hála és a bizalom, e két titokzatos indulat, amely meglepően szoros kapcsolatban van a boldogsággal. A bizalom a hála egzisztenciális előfeltétele, a hála pedig a „létbe dobott” ember barátkozása saját meghatározottságaival, lehetőségeivel és korlátaival. A régi történet szerint az édeni kígyó az emberben először a bizalmat ingatta meg, ebből következett az autonóm döntés választása, amely a hála szöges ellentéte. A bizalmatlanságba tévedt emberi szív elidegenedett a számára létrehozott környezettől, és fellázadt az egyetlen korlát ellen, amelyet a Másik állított elé: szakított a tiltott fáról. Az autenticitás a léttel szembeni sértettség és harag. A bizalmatlanság szüli a hálátlanságot, a hálátlanság az autenticitás vágyát. Az autenticitás azért hálátlan, mert a Másikkal szemben bizalmatlan.

A bizalom útja éppen ellentétes. Amikor Assisi Ferenc megtért, a napot nővérének, a holdat fivérének nevezte: barátságos lett felette az ég. Chesterton úgy képzelte el Francesco megtérését, mintha a szobájából kijőve olyannak látta volna Assisi épületeit, mint amelyek az égből lógnak fejjel lefelé, és amit korábban szilárdnak és égbe törőnek látott, az most a képzeletében kiszolgáltatottan függene alá az égből. Ez szédítő és radikális szemléletváltás. „Ahelyett, hogy erős városát büszkén szemlélné, mert az mozdíthatatlan, hálás a Mindenható Istennek, amiért még nem esett le; hálás Istennek, hogy nem ejtette le az egész kozmoszt mint egy kristályvázát, hogy ezernyi csillaggá törjön szét.” (St. Francis of Assisi, 84).

A Forrest Gump c. filmben van egy jelenet, amikor a sorsa ellen régóta dühösen lázadó, lábait Vietnámban hagyó veterán odafordul volt bajtársához és azt mondja neki: „Forrest, soha nem köszöntem meg neked, hogy megmentetted az életemet”, majd beleveti magát a tengerbe és úszni kezd. A meglepett Forrest így kommentálja az esetet: „Soha nem mondta ki, de azt hiszem, megbékélt Istennel.” A lázadó Dan hadnagy letette a fegyvert, kibékült a Másikkal, belemerült a sorsába, keserűségét és dühét hálára és bizalomra cserélte. Bár továbbra is a létbe volt bedobva, lábak nélkül, barátságos lett felette az ég és megszületett a szívében a hála. Ez az autenticitás derűs, megtisztító alternatívája.

 

5 hozzászólás

  1. Szilágyi József

    Ha nincs Isten, hétmilliárd igazság van. Ha van Isten, egy Igazság van.
    Ha nincs Isten, hétmilliárd vélemény lehet. Ha van Isten, akkor az Ő véleménye számít.
    Ha nincs Isten, nincs értelme az életnek. Ha van Isten – meg kell térni.

  2. Szilágyi József

    “Akkor az Úr Lelke rád fog szállni,… és más emberré leszel.”
    (I. Sámuel 10:6)

  3. Szalai András

    Nagyon elgondolkodtató cikk. Írnál a hitelességről is?

  4. Sz.Szabolcs

    Köszi a cikket, Ádám!
    Szívesen olvasnék egy kifejtős cikket, ami kifejezetten az utolsó mondatban említett alternatíváról szól.
    Üdv, Sz.

  5. dzsaszper

    Igazából az a kérdés, Krisztust mennyiben tekinthetjük autentikusnak, és innen következően a bennünk lakó Krisztus autentikus-e avagy sem.
    Nyilvánvalóan nem az Isten elleni lázadás értelmében, hanem valami jelentősen más alternatív értelemben.

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK