Imre, én és Roger Scruton

2020 okt. 2. | Divinity, Filozófia, Társadalom | 9 hozzászólás

Miután felvettük a Különvélemény 8. részét (Roger Scruton: Futóbolondok, csalók, agitátorok), az eddigiektől eltérően most erős hiányérzet maradt bennem. Úgy éreztem, cserben hagytam a brit filozófust, akinek a gondolatait rendkívül értékesnek tartom a különféle baloldali ideológiákkal áthatott – és gyakran megerőszakolt – civilizációs közegünkben. A felvétel után sokat töprengtem azon, hogy miért nem jött át a beszélgetésünkön Scruton sziporkázó bölcsessége. Ennek persze lehet egyszerűen az az oka, hogy én nem vagyok a beszédben olyan lírai és szellemes, mint ő, Imrét meg nem inspirálta Scruton annyira, mint engem. De azt hiszem, más is van az okok mögött.

Ahogy a beszélgetésben Imre utal rá, kettőnk szocializációja egészen különböző volt. Imre felnőtt évei jelentős részében baloldali közegben mozgott és baloldali előfeltevések mentén gondolkodott a világról, és csak később változott számos kérdésben a világnézete. Én is marxista történelemszemléletet tanultam az iskolában, engem is baloldali értékek és hitek vettek körül, de az otthonunk a szellemi ellenállás romantikus szigete volt, ahol éjjel-nappal a Szabad Európa Rádió szólt, és ez sokkal jobban hatott rám, mint a tágabb kulturális közeg. Annak ellenére, hogy Imre is és én is sokat változtunk, a gondolkodásunk mélystruktúráiban egyértelműen érződik ez a különbség.

Emellett valószínűleg az is számít, hogy Imre gazdasági szakember, vállalkozóként vált ismertté, én viszont bölcsész és teológus vagyok, az eszmék ereje mindig jobban érdekelt, mint a gyakorlati megoldások. A kettő persze szorosan összefügg, és végeláthatatlanul lehetne vitázni arról, hogy a dolgok hatnak-e jobban az eszmékre, vagy az eszmék a dolgokra. Az azonban kétségtelen, és az Imrével való különbözőségünkben is számít, hogy Marx filozófiája gyakorlati filozófia volt: nem leírni, hanem megváltoztatni akarta a világot. A marxisták (talán Gramscit leszámítva) mindig azt tanították, hogy a gazdasági alap determinálja a kultúra és a vallás felépítményét, a lét határozza meg a tudatot. Scruton és a baloldali gondolkodók között éppen az az egyik legjelentősebb különbség, hogy melyiket tekintik primérnek a másikhoz képest.

Imrével való beszélgetésünkben szerintem ez a feszültség jelenik meg. Imre Scruton konzervativizmusát elsősorban kapitalizmusként (tehát gazdasági jelenségként) értelmezte, és a vagyoni egyenlőtlenségekkel szembeni közönyt bírálta benne, amely a baloldali társadalomkritikák legfőbb megnevezett oka. Én pedig a baloldali gondolatokat is elsősorban eszmékként, gondolatokként, világnézeti attitűdökként vizsgáltam (mint Scruton), és egyáltalán nem a kapitalizmus védelme érdekelt. Mégis beleragadtunk egy olyan beszélgetésbe, amelyben Imre a kapitalizmus kritikáját védte, én pedig a kapitalizmus kritikájának kudarcát hangsúlyoztam. De ezzel elmentünk Scruton baloldal-kritikájának lényege mellett. Vagyis az történt, hogy a konzervatív filozófus baloldal-kritikáját baloldalról közelítettük meg. Az alapról vitáztunk, nem a felépítményről, mintha elfogadtuk volna azt a marxista premisszát, hogy a társadalom alapból és felépítményből áll, és a lényegi kérdések az alapnál (a tulajdonviszonyoknál) dőlnek el.

Ha most vennénk fel a beszélgetést, arra törekednék, hogy a konzervativizmust véletlenül se azonosítsuk a kapitalizmussal, Scruton baloldal-kritikáját pedig pusztán a nagymértékű állami újraelosztás kritikájával. Vagyis azt tartanám szem előtt, hogy Scruton filozófiája lényegét tekintve nem a baloldal gazdasági természetű kritikáira válaszol, hanem rámutat arra, ami a Marx szoknyája alól kibújt baloldalt a legmélyebb zsigeri szinten mozgatja. Ez pedig a látszat ellenére nem a gazdaság. Nem azt állítom, hogy Imre felvetései megalapozatlanok. Egyáltalán nem azok, és megértem, ha megütközik azon, hogy nem vagyok érzékenyebb az általa felvetett problémákra. Pont azt akarom most tisztázni, hogy nekem egyáltalán nem ezt a frontot kellett volna védenem. Ezt persze a podcastben is elmondom, csak akkor már több mint félórát beszéltünk a kapitalizmus egyenlőtlenségeiről.

Ennyit bevezetőként a tegnap megjelent epizódhoz. Egyébként érdemes meghallgatni, mert nemcsak vitázunk, de nagyon fontos kérdésekben – sőt, a legfontosabbakban – egyet is értünk. Remélem, a felvételről – amit innen vagy innen lehet betölteni – a kívülállók is elsősorban ezt fogják kihallani.

 

9 hozzászólás

  1. Illés

    Kísértetiesen emlékeztetett a beszélgetés saját belső vívódásaimra, mondhatnám: Isten hozott a fejemben.
    Az újraelosztás kapcsán: a Törvény rendelkezik arról, hogy a lehullott gabonát ne vegyük föl, hanem hagyjuk ott a rászorulóknak. (Pontos igehelyet most nem tudok telefonról, de majd kikeresem.) Ez egyfajta kötelező, központi,legalábbis nem önkéntes újraelosztás prototípusa, nem? Adó, és arra szolgál, hogy ehen ne haljon senki.

  2. Szabados Ádám

    De, igen, Izráelben ez a felebarát iránti felelősség törvényileg szabályozott formája volt. Ennél szerintem még jobb példa a nagy örömünnep éve, amikor visszaszolgáltatták a földeket az eredeti „tulajdonosoknak” (3Móz 25). Ami azonban ezt megkülönbözteti az erőszakos szocialista újraelosztástól, az az, hogy az egész rendszerbe be volt építve, hogy a dolgok értéke ahhoz képest csökkent, ahogy közeledik a visszaváltás ideje (az ötvenedik év). Tehát ez nem olyan volt, mint amikor egyik napról a másikra elveszik tőled azt, amit megvettél, amiért megdolgoztál, vagy amiért a szüleid megdolgoztak. A Tóra szerint ez az embertársaink becsapása lenne (3Móz 25,17). A másik különbség az, hogy Izráelben a föld Istené volt, mindenki csak bérlőnek vagy zsellérnek számított, nem valódi tulajdonosnak (3Móz 25,23). Attól tartok, hogy az istenfélelem mint motivációs bázis éppen a baloldali mozgalmakat irritálná legjobban.

  3. Illés

    Abszolút, bár a zöld mozgalmak retorikájában szerepel, hogy a földet csak kölcsönbe kaptuk (náluk a jövő generációtól), de nem is a Biblia baloldalisága mellett akartam érvelni, csupán az újraelosztás ezen formája mellett. Marylinne Robinson írt egy remek esszét Mózesről és a magántulajdon relatív és korlátozott jellegéről a Tórában, ami aután a mai amerikai kapitalizmusban kissé, hát, átalakult.

  4. Steve

    Mindegyik epizód érdekes volt, de a mostani különösen tetszett.

    Néhány random gondolat, ami eszembe jutott menet közben:

    A tórai rendszer (bár látom fentebb lelőtted ezt a poént…) mesterségesen korlátozta a vagyon és hatalomkoncentrációt. Az adósságok elengedése, a földek visszaadása, szolgák elengedése nem opcionális volt, hanem kötelező. Ezt nyilván mindenki be is kalkulálta. Ennek a rendszernek a felbomlása és a hatalmi visszaélések és társadalmi igazságtalanság megszilárduló eluralkodása komoly összetevője volt az ország bukásának (lásd pl. Ézsaiás és a kortárs próféták beszámolóit a közállapotokról). A tórai rendszer mesterséges, rendszerszintű korlátai bizonyos értelemben hasonlítanak azokhoz a mesterséges korlátokhoz (pl. túlzott vagyontömegek öröklésének korlátozása, túlzott vagyonkoncentráció rendszerbe foglalt, előre kiszámítható, jogszerű – nem pedig az utólagos irigységre és önkényeskedésre épülő – kiküszöbölése), aminek csökkenő szerepét Imre hiányolja a mostani modern plutokratikus világból és amely valóban élhetőbbé teszi a kapitalista társadalmakat. Isten mintha jobban preferálta volna a bírói rendszerre épülő, instabil társadalmi berendezkedést is mint a királyságot. Ebből le lehet vonni egy olyan következtetést, hogy jobb egy olyan rendszert kialakítani, ami mind a pénz, mind pedig a hatalomkoncentrációt korlátozza ill. rendszerszintű, kontrollált diszrupciót tartalmaz ezek szemben, de úgy, hogy közben az egyéni szabadságnak, érvényesülésnek, felelősségnek és előrejutásnak és Isten áldásának (vagy átkának) is kellő teret enged. Ennek hiányában kérdés, hogy elkerülhető-e az, hogy periodikusan válságok, forradalmak és káosz legyen (persze Izrael története éppen nem igazolja azt sem, hogy a tórai rendszer annyira jól működött volna).

    Szerintem az egyik legnagyobb problémát (ami miatt Imre “szociális kapitalizmus” iránti vágya egyre ingatagabban tud érvényesülni) a globális elit számára otthonosan kialakított globalizáció, a tőke és gyártás globális mozgása is okozza. Ez csökkenti bármely ország képességét arra, hogy a vagyonkoncentrációt mesterségesen és konszenzusosan mérsékelje – hiszen ha megpróbálja, csak azt éri el, hogy a tőke pár klikk segítségével szépen átmegy a szomszéd országba és kész (a gyártás is pillanatok alatt oda megy, ahol olcsóbb). A keresztbe-kasul gazdaságilag összefonódott világban a vámok sem jelentenek megoldást. A globalizáció eredetileg hosszú távon okozna egy globális kiegyenlítődést a feltételekben, ami után a rendszer stabilizálódna, de ennek az időtávja szinte beláthatatlan (évszázadok?), addig viszont bőséggel van idő arra, hogy a negatív folyamatok tartósan élhetetlenné tegyenek komplett társadalmakat ill. a fokozódó globális hajsza a nyugodt emberi életet és életteret (pl. környezet) is romba döntse.

    Amikor Gramsciról volt szó, eszembe jutott a keresztény oldalon időnként felmerülő seven mountain mandate gondolata mint reakció ill. ellenpont.

  5. Krisztián

    A felsö 1% mítosza: a nagy vagyoni egyenlötlenségeket illusztrálandó Somody Imre is hivatkozik az általánosan elterjedt vélekedésre, miszerint az USA-ban a felsö 1% szerzi meg az összjövedelmek 23%-át (vagy valami hasonló; Somody Imre talán felsö 0.1%-ot mond, mindegy). Thomas Sowell mutat rá (pl itt, vagy itt), hogy ez egy az indulatokat szándékosan felkorbácsoló, demagóg, de legalábbis félrevezetö értelmezése bizonyos statisztikai adatoknak. Ha egy adott évben veszed a legjobban keresö 1% állampolgárt (az évi adóbevallás alapján), akkor valóban 20% feletti jövedelem-részesedést találsz. Viszont az nem igaz, hogy létezik egy “one percent class”, vagyis hogy minden évben nagyjából ugyanazok az emberek vannak ebben az felsö 1%-ban. A valóságban ha valaki egy évben eladja a san francisco-i amúgy átlagos házát, azzal már abban az évben az 1%-ban van, vagy ha valaki örökséghez jut, eladja a részvényeit, stb stb. De az 1%-ból, -ba a fluktuáció évröl-évre elég nagy.

  6. István

    Érdekes gondolatok.

    Steve kommentje kapcsán a globalizmusba valóban több szempontból bele van kódolva az egyenlőtlenségek, illetve nagy vagyoni különbségek létrejötte és elmélyítése.

    Egy ilyen lényeges ’természetes’ tényező, hogy a siker is globális.

    Vagyis aki kihoz valamit, amit az emberek gyorsan megkedvelnek, akkor pontosan a globalizáció miatt nem csak egy falu / város / térség / ország szintjén tud elterjedni, hanem viszonylag gyorsan az egész világon (’hála’ a globális gazdasági és pénzügyi rendszer mellet a globális kultúra, a ’globális fogyasztó’ kialakulásának is).

    Egy vállalat vagy vállalkozó így mind az árbevételét, mind az ehhez kapcsolódó profitját exponenciálisan tudja növelni.

    Ez az exponenciális siker az erőviszonyokat is átrajzolja, hiszen az ilyen cégek rövid idő alatt hatalmassá nőhetnek (Apple, Google, Facebook, Samsung, Huawei….), és a gazdasági erejükkel rengeteg kisebb vállalatot képesek kiszorítani.

    A legnagyobbak pedig olyan hatalmas készpénzállományra tesznek szert, hogy gyakorlatilag bármilyen sikeresen feltörekvő céget képesek felvásárolni bárhol a világon. Vagyis aki esetleg jobbat tudna előállítani, vagy valami olyasmit fedez fel, ami ezen multik számára is hasznos, azt egyszerűen megveszik (ez történik általában a jobb startupokkal, sőt gyakran már eleve gyakran ilyen céllal indítanak be startupokat, hogy a várt siker bekövetkezte esetén eladják egy óriás cégnek).

    Ezt a folyamatot a monopólium ellenes törvények tudnák fékezni, de úgy tűnik a törvényalkotás (és végrehajtás) egyszerűen jópár évvel lemaradt a technológiai és gazdasági fejlődés mögött, és ezt a nagy multik, Big Tech cégek ki is maxolják. (Nem beszélve a brutális lobbi erejükről, amellyel befolyásolni képesek a törvényalkotást vagy akár a végrehajtást is).

  7. wkm

    Krisztián,

    a felső 0.1% tagjait jövedelmi statisztikák alapján sosem fogod belőni. Vagyonukat leginkább a részvények árfolyama jelöli, és a készpénzüket legtöbb esetben titkolózó alapítványok, hedge fundok, egyéb vagyonkezelő alapok, offshore cégek managelik. A vállalatbirodalmaikon szerzett nyereségeiket ezeken keresztül újra befektetik, sok esetben jogilag személyesen nem is működnek közre ebben (cégek intézik az újabb befektetéseket). Személyes jövedelmeik nem kiugróak a gazdagokhoz képest, mert minden embernek csak 1 gyomra van, nincs értelme a fényűzést egy bizonyos szint fölé emelni. Sőt, vannak akik a fényűzés minden szintjét elutasítják, és olcsó hétköznapi autóval járnak, átlagos családi házzal, miközben sok-sok mrd $ vagyon fölött diszponálnak. Ezek visszaforgatják a nyereségeiket, jövedelmeik abszolút hétköznapiak. Akik kifejezetten “szégyenlősek” azok strómanokat használnak, hogy a figyelem elől rejtőzködjenek. Biztos vagyok benne, hogy ezeken kívül még sok technika van arra, hogy lehet láthatatlanul birtokolni a “világot”. A jövedelmekkel szemben a tulajdonosi szálak végeláthatatlan gomolyagát feltekerve már talán közelebb kerülhetünk az elit tagjaihoz, de az esetleges strómanok és egyéb függőségek miatt biztosak így sem lehetünk. Az elit tagjainak zöme nem változik évről évre, mert egy palota eladása sem változtat érdemben a vagyoni helyzetükön. És itt most csak a pénzügyi elitről beszélünk.

  8. Kovacsdpisti

    Sziasztok, szia Àdàm!

    (Nem kapcsolódok a fenti beszélgetéshez, annyi időm nincs).

    Eddig nekem ez a podcast tetszett a legjobban, talán mert ebből értettem a legtöbbet. 😛 (habár itt sem olvastam a téma-adó könyvet) Nagyon tetszett az, amit a végén mondasz: a fejekben, pontosabban a szívekben kell a kezdeni a változást. Pénzügyi emberként gondolkodom arról, hogyan lehetne hazánkat gazdaságilag előrevinni, jó irányba terelni, és végül ide lyukadok ki: meg kell térni. Teljesen sötét az ember, ez a legnagyobb baj. Ma pont a Róma 1,18-32-t olvastuk, ott ez elég durván le van írva.

    És ehhez kapcsolódik a második gondolatom, amit hiányoltam a podcast elejéről. Társadalmi felállásokról vitatkoztok, de nincs egyértelműen, világosan kimondva, hogy ezek egyike sem vezet eredményre. A megoldás nem egyiknél vagy masiknàl van, hanem Krisztusnàl. Jó, ezt tudjuk, lehet legyinteni, de úgy tűnik mégse, mert akkor nem lett volna éle a vitànak. Ezen a földön semmilyen gazdasági megoldás, semmilyen jóléti csomag nem hoz el megváltást. Ezt a feszültséget csak keresztyénként lehet feloldalni az örök élettel. De ahhoz, hogy ez a feloldás benne legyen a fejünkben, el kell, hogy hangozzon. A baloldali gondolkodás talaján itt csúszik el szerintem Imre – más kérdés, hogy én sosem voltam (és azt sejtem, nem is leszek) olyan magasan, mint ő.

    A harmadik gondolatom, hogy ugyanakkor Imrének is igaza van, ki-ki a maga helyén tegyen a társadalmàért. Szerintem ezt úgy teheti leginkább meg, hogy ellene megy annak: pl. becsületes, mikor mindenki adót csal, keményen dolgozik, mikor a közege lusta, nem szidja a főnökét, mikor mindenki azt teszi, stb. Viszont keresztyénként nem dolgunk a társadalom megváltoztatàsa (legjobb példa Pál, aki beszél a rabszolgákhoz, de nem beszél a rendszer ellen). Nekünk Krisztus melletti tanúság a dolgunk – a vilàgból sosem lesz jó hely, sőt inkább egyre rosszabb hely lesz.

  9. Szabados Ádám

    Kedves Kovacsdpisti,

    köszönöm a visszajelzésedet. A második gondolatodhoz: ezt a beszélgetés végén mi is kimondjuk.

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK