Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (12) – Ha meglátom a vért

2020 nov. 18. | Divinity, Elmélkedések, Spiritualitás | 2 hozzászólás

Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az ÚR. De az a vér jel lesz a házakon, amelyekben vagytok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd a pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét.” (2Móz 12,12-13)

Három fontos mozzanat van ebben a néhány mondatban, amelyek megalapozzák a pészah (‎פֶּ֫סַח), sőt, az egész megváltás jelentését.

Az első mozzanat az ítélet. „Ítéletet tartok – én, az ÚR.” Maga Isten tartott ítéletet Egyiptom földjén, és maga Isten tart ítéletet az idők végén. Minden modern hiedelemmel ellentétben a Jóisten ítél. Az egyik leglényegesebb tudnivaló vele kapcsolatban az, hogy ítéletet tart majd az egész föld felett. Ő mindenek bírája, az igaz Isten.

A másik fontos mozzanat az, hogy az ítélet Egyiptom isteneiről is szól. A szöveg nem teszi egyértelművé, hogy ezek az istenek démoni fejedelemségek voltak-e, akiket az egyiptomiak istenként imádtak, vagy üres bálványok, de akármelyikről is volt szó, az ítélet nyilvánvalóvá tette az igazság és a hamisság közötti különbséget. Isten ítélete leleplezi a sátáni megtévesztést.

A harmadik mozzanat a kihagyás. Isten azt mondja: „akkor kihagylak (‎וּפָסַחְתִּ֖י) benneteket”. A pászáhti (kihagylak) miatt nevezték az ünnepet pészah-nak. Isten kihagyta az ítéletből mindazokat, akiknek a házán ott volt jelként a vér. A vér azt jelezte, hogy az ítélet már végre lett hajtva. Az izráeli elsőszülöttek helyett egy bárány halt meg. Az Isten báránya. Nekik csak magukra kellett venniük a jelet.

Urunk, köszönjük, hogy ítélsz! Köszönjük, hogy leleplezed a hamisságot! És köszönjük, hogy a rajtunk lévő vér – a Bárány vére – megment bennünket is az ítélettől!

 

2 hozzászólás

  1. Gergely Erzsébet

    “…… Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, ……” 

    Néhány ide kapcsolódó gondolat C.H.Mackintosh – tól: 

    “………. Isten nem azt mondta, “Ha ti látni fogjátok a vért, és azt teljes értéke szerint értékelitek, akkor megkíméllek benneteket.” ………………………. A vér kívül volt, a nép belül, tehát a vért nem látta, de Isten látta, és ez elegendő volt. Ennek az igazságnak alkalmazása a bűnös békességének kérdésében nagyon egyszerű. Miután az Úr Jézus az Ő drága vérét a bűnért kiontotta, Ő maga vitte azt Isten elé: (Zsidó 9:12). Isten bizonyságtétele pedig biztosítja a hívő bűnöst, hogy az ő javára minden rendbe jött, de nem azáltal, hogy ezt a vért nagyra becsüli, hanem a vér saját ereje által. Isten szemében ennek a vérnek olyan nagy az értéke, hogy azért minden bűnt meg tud bocsátani és a bűnöst magához tudja fogadni mint Krisztusban teljesen megigazultat. Hogyan élvezhetne az ember valaha is tartós békességet, ha békessége a vér saját értékelésétől függne. Semmiképpen sem, mert a legmagasabb emberi értékelés is messze elmaradna a vér isteni értéke mögött. ………………………… Vagy elegendő békességünk alapjául a vér egyedül, vagy sohasem lehet békességünk. ………………………………….. Kétség nélkül Izrael népét is érdekelte a vér, és bizonnyal foglalkoztatta gondolatait, de Isten nem azt mondta: “Ha látom érdeklődéseteket a vér iránt, megkíméllek benneteket.” Óh, nem, a vért teljes értékében és isteni erejében kapta Izrael. ………………………………………………”

  2. István

    Nagyon jó gondolatok az Exodus sorozatban.
    És Erzsébet hozzászólása és idézete is izgalmas.

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK