Immánuél (negyvenkét terzina)

2020 dec. 24. | Divinity, Elmélkedések, Művészet, Spiritualitás | 4 hozzászólás

A próféta még mindig reszketett,
de ujja mint régi mesék szent fája
lassan a magasba emelkedett,

vagy mint kard, mit hős von ki csatában,
hogy a lemenő napot is átdöfje,
a pengét az alkonyatba mártva,

s a meredt ujj szavak nélkül nyögte:
„Istenem! Nincsen nálam nagyobb árva!”
(Pedig egykor volt tizenkét ökre,

Illés vetette palástját rája
atyja lett neki, spirituálisa,
hogy a szent novícius is lássa,

amint tűz száll alá mint egy máglya,
elemésztve a király küldötteit,
s közben tudja, hogy ez nem mágia.)

Most a mennyre szögezte szemeit,
s a palást rongyként lógott le combjára,
követve a szép, vastag láb ereit,

fent meg ránehezedett jobbjára,
mint ernyedten himbálódzó keszeg,
hosszú átlót formálva baljával,

melynek ujjával bökte az eget,
szent csendjét baljós szavakra cserélve:
„Hol van most Illés Istene?!”

„Hol van az, ki fölvitte szekéren,
Izráel lovasát s harci kocsiját,
tűzzel öntve le a mindenséget?”

Hol van atyja, ki itt hagyta fiát,
mint Mózes a föld határán Józsuét –
az árva mestere után kiált!

„Mekkora lélek elég? Mondjuk két?
Mennyit kérhetek magányos utamhoz?
Mi lesz most a sorsunk, tudhatjuk-é?

A Jordánon átkelni újat hoz,
de Illés lelke fölment a felhőkbe,
ki mondja most meg, mi jó, s mi a rossz?

Ó, itt minden oly bús, olyan görbe,
hiába győzött a Szent a Kármelen,
elfordultak Tőled éles szögben!

És ha e palástot fölemelem?
Ha rám száll a Lélek kettős mértéke,
Mózesként a Jordánt megverhetem?

Lehet Illés kenetéből részem?
Bevonulhatok vele a szent földre,
és Hozzád térhet Izráel népe?

Jössz velem, ha érted megyek ölre?
Vagy a mennybe vitt tűz már az ítélet,
mely elzárja az utat örökre?

Van a Jordánon túl kegyes élet?
Van ezen a folyón egyáltalán gázló?
Vagy itt minden vöröslő csenddé lett?”

Még mindig az eget bökte vádlón,
ujját oda döfve, ahol a szekér
hasított az égen, élén pár ló,

melynek sörénye – azt hitte – elég,
mert tűzben hullámzott, mint lángoló tó,
az ÚR izzó szent haragja, a vég.

„Izráel harci kocsisa, a lón!
Megadod a Lélek kettős mértékét?
S a palástot, a kezemen lógót

megtöltöd erővel, hogy a végén
én is hatalmas csodákat tehessek,
s hozzád vezessem Izráel népét?”

Ekkor balja lehullott ernyedten,
de fityegő jobbja megkeményedett,
s a keszeg-palást rezegni kezdett.

A próféta is máshogy remegett,
belső hév keltett benne hullámokat,
nem félt már, inkább megszeppent.

„Ez a Hóreb Istene” – suttogta.
„Ez a rezgés, ez a tűz a Rúah-Jah!”
„Akkor tán Illés is így gondolta?”

„A palástjával a vízre csapjak?
Jáhve kel át a Jordánon, mint egykor
a szent papok előtt ment a láda?

Harcába az ÚR engem is bevon?
Lehetek serege élén Jozsué?
Ülhetek én is mennyei lovon?”

Vihar tombolt, zivatar és zuhé,
de két tüzes nap is ragyogott felé,
és tudta, ez a nap a búcsúé,

de egy másik napnak vette jelét:
párja ragadta meg Illés Lelkének,
és magasba emelte jobb kezét.

Majd lesújtott a Jordán vizére,
s száraz lábbal ment át a habok közt,
mint Józsuéval Izráel népe.

S Jerikóba ment, hol rossz lett a föld,
meggyógyította a forrást, mint áldás
Garizim és Ébál hegyei közt.

Bételbe száguldott onnan tovább,
ahol felállították a csúf borjút,
s kihirdette a törvény szent átkát.

Nem kopasz fejéért állt rút bosszút,
amikor a medvék miatt negyvenkét
gyermek apja, anyja lett nyomorult;

Bétel átkozta Isten emberét,
mert egy undok bálványt tisztelt helyette,
megvetve Ádonáj szeretetét.

A szövetség terhét levetette
magáról Jeroboám hűtlen népe,
s most utolérte a gonosztette.

„Ó, hol van az ÚR, Illés Istene?
Szélvészben? Földrengésben? Halk beszédben?”
Illésnek szólt: „Elizeust kend fel!”

Szaporítson olajat edényben!
Hol szobát kapott, támasszon fel holtat!
Hozzon reményt, életet Súnémbe!

Hol a prófétatanítványok laknak,
legyen bőség, finom liszt és főzelék,
s a királyok vizet találjanak!

Alázza meg magát a szír vezér,
leprás, beteg testét megkeresztelve,
s belátva, hogy a Jordán többet ér!

Nyíljon meg a szolga tekintete,
lássa ő is fent az Illés szekerét,
és a mennyei szent seregeket!

Értse meg Izráel, ki jött közé,
ki kapta a Lélek kettős mértékét,
ki az, ki fölemelte a kezét!

A Kép fontosabb az előképnél,
s megérti a próféta titkos nevét,
ki megfejti a Hóreb rejtélyét!

János megkapta az Illés lelkét,
de az ÚR a csendes Szóban követte:
Elísá, Jésúá, Immánuél.
Ő keresztel tűzzel és Szent Lélekkel.

(Szabados Ádám, 2020. Karácsony)


Jegyzetek:

1) Rúah-Jah: az ÚR Lelke.

2) Elísá: Elizeus neve héberül; jelentése: Isten megszabadít.

3) Jésúá: a Jósúá (magyarul Józsué vagy Jézus) név változata; jelentése: az ÚR megszabadít.

4) Immánuél: a szűz fiának neve Ézsaiás próféciájában; jelentése: Velünk az Isten.

 

4 hozzászólás

  1. Schauermann Tamás

    Gyönyörű! Köszönöm!

  2. Zoli

    “Kezében szórólapát lesz, és megtisztítja szérűjét: csűrbe hordja gabonáját, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.” (Mt 3:12)

  3. Tennivágyó

    Aztaa! 🙂 Nem is tudtam, hogy amikor ama prófétának a történetét tanulmányoztam decemberben…, szóval ,hogy ennyire összefüggenek az előd-utód párosok 🙂 Köszönöm a megvilágosítást! Jaa, és ma a Jn 1,19-34-ből szólt nálunk az igehirdetés János és Jézus kapcsán:) Micsoda egybeesések,vááá! Szenzációs a Szentírás mélységi összefüggéseit olykor felismerni! Hála a tolmácsolókért! További áldott szolgálatokat! (egy lelkes amatőr, de Isten kegyelméből: Lelkes amatőr 🙂 )

  4. seniorwolf

    Köszönöm! Sokat adott és ad 2021 január elsején is!

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK