Parancs fegyverletételre

2021 febr. 18. | Bibliai teológia, Divinity, Társadalom | 6 hozzászólás

A keresztények elbizonytalanodtak, ezért egyre ritkábban van szó arról, hogy Isten megtérésre szólítja fel a világot, amely engedetlenségben él vele szemben. Az evangéliumot is úgy ajánljuk az embereknek, mint pusztán egy lehetőséget, amelyet ha kedvük van, megragadhatnak, de semmiképpen ne vegyék tolakodásnak, hogy előhozakodunk vele. Ez lehetne bölcs taktikai meggondolás is, de félek, többről van szó. Az evangéliumot természetesen senkire sem kényszeríthetjük, és nem is a világ elítélése a feladatunk, hanem a kegyelem hirdetése, hiszen mi is kegyelmet kaptunk. Ez mégis időnként olyan értelemben tesz bennünket megengedőkké, ahogy Isten nem megengedő. Nemcsak a lázadást „engedjük meg” a világnak, ahogy Isten, hanem a lázadás világi értelmezését is. Ilyenkor akaratlanul is felmentjük a világot a felelőssége alól, ahelyett, hogy az Istennel való megbékélését sürgetnénk (2Kor 5,20). Hadd mutassak négy mondatot az Újszövetségből, amelyből teljes mértékben hiányzik ez a félreértelmezett nagyvonalúság.

Az egyik néhány napja jött elém a Zsidókhoz írt levélben. A hithősök kapcsán ezt írja a levél szerzője: „Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő az engedetlenekkel együtt, amikor a kémeket békességgel befogadta.” (Zsid 11,31) Vajon miért nevezi a jerikóiakat engedetleneknek? „Világiak” voltak, pogányok, saját vallásuk és rendszabályaik szerint éltek, nem ismerték a Tórát, nem tartoztak a szövetséges néphez, akikre Isten a parancsolatait bízta – miért nevezi akkor őket engedetleneknek? Arra utal a szerző, hogy nem tették le a fegyvert a zsidók előtt Jerikó ostromakor? Nem hiszem. Inkább azért engedetlenek, mert ahogy Pál írja, az ő szívükbe is be volt írva a törvény cselekedete (Róm 2,14), nekik is lehetett a lelkiismeretük alapján valami fogalmuk arról, hogy mi jó és mi rossz, ők is kikutathatták értelmükkel Isten hatalmát és istenségét (Róm 1,19-20), mégsem eszerint éltek. Isten felelősségre vonta a kánaáni népeket (1Móz 15,16), mert engedetlenek voltak annak, amit önmagáról számukra megmutatott.

Az előző mondat nem az evangéliummal kapcsolatos, hanem a világ Isten előtti felelősségére mutat rá. A most következő mondat viszont kifejezetten az evangélium hirdetésével kapcsolatos. Az athéni Areioszpagosz tagjainak ezt mondja Pál apostol: „A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg.” (ApCsel 17,30) A „hirdeti” szó görög eredetije (παραγγέλλει) erősebb jelentéssel bír: mint egy végzést hirdet ki, vagy még inkább: „azt parancsolja”. Isten összességében igen türelmes volt a népekkel, de most azt parancsolja, hogy térjenek meg. Mindenki, mindenütt. Az evangélium meghívása nem csupán felajánlás, noha nem kényszeríthetünk senkit (a „compelle entrare” ágostoni gondolata kisiklás), hanem parancs. Isten parancsa a világnak. A 21. század hedonista, nihilista, fogyasztói szemléletű, önmagát meghatározni akaró emberének is azt parancsolja Isten, a Teremtőjük, hogy térjenek meg.

A harmadik példám Pál thesszalonikaiaknak írt második leveléből van. Ezt írja ott az apostol: „Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival, tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának.” (2Thessz 1,7-8) Kemény szavak ezek, de a Szentírásban vannak, ráadásul az újszövetségi részben. Az apostol azt mondja, hogy az utolsó napon az ítéletkor a fő választóvonal az lesz, hogy az emberek ismerték-e Istent és engedelmeskedtek-e Jézus Krisztus evangéliumának. Isten nem ismerése felróható bűn lesz (vö. Róm 1,18-20), az evangélium esetében pedig az lesz a tét, hogy engedelmeskedtünk-e annak. Az evangéliumban kezdettől benne van a megtérés parancsa (vö. Mk 1,15). Visszautasítható, de a visszautasítás felelősséget is jelent. Vegyük észre, hogy ezt Pál nem valamikor a középkorban, a kereszténység világi hatalmi pozíciójából írja, hanem egy parányi hívő közösség részeként, amely már akkor Jézus Krisztust tekintette a Küriosznak, az Úrnak.

A negyedik, ehhez kapcsolódó mondat Pál saját elhívására vonatkozik: „Jézus Krisztus a mi Urunk, általa kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet” (Róm 1,4-5). Görögül birtokos szerkezetben van a hit és az engedelmesség szó: εἰς ὑπακοὴν πίστεως. A hit engedelmességére. A hit Pál szerint engedelmesség, a hitetlenség pedig engedetlenség. Miért? Azért, mert Isten parancsolja az embereknek a megtérést és a Jézus Krisztusban való hitet. Azért parancsolja, mert az emberek lázadásban vannak vele szemben, és ez az utolsó esélyük a viszonyok rendezésére. Amikor a háború befejeződik, nem lehet már a másik oldalra állni, amikor a rendező megjelenik a színen, vége a darabnak. „Nem a választásnak az ideje lesz az, hanem annak az ideje, amikor felfedezzük, hogy a valóságban melyik oldalt választottuk, akár tudatosult ez bennünk korábban, akár nem.” (C. S. Lewis)

Nekünk, keresztényeknek sokkal tisztábban kell látnunk a valódi felállást. A világ az erkölcsi magaslatot foglalja el, és ultimátumot ad nekünk. Arra szólít fel bennünket, hogy álljunk az oldalára. A legnagyobb alázattal és szelídséggel, de el kell ezt utasítanunk. Számunkra Jézus Krisztus az Úr. Ő ad ultimátumot a világnak. El kell mondanunk, hogy éppen Isten szólítja fel arra az embereket, hogy mindenki, mindenhol térjen meg és engedelmeskedjen az evangéliumnak. Nekünk is ezt parancsolta, a világnak is ezt parancsolja. Teljesen mindegy, hogy szeretjük-e a parancsokat vagy nem. A darab a befejezéséhez közeledik. A háború nemsokára véget fog érni. Most lehet letenni a fegyvert. Isten végzése, hogy mindenki, mindenhol térjen meg és higgyen az evangéliumban. Jézus Krisztus a Megváltó, meg a Bíró és az Úr is. A mi feladatunk az üzenet átadása, ennél többet nem tehetünk. De az üzenetet valahogy át kell adnunk, és nem csak a könnyebb részét.

 

6 hozzászólás

  1. Agoston Peter

    a cikk remek. ritka sajnos.
    az illusztracio viszont ???
    hogyan osszam ezt igy???

  2. Turbucz István

    Nagyon jó. Örömmel olvastam.

  3. Szilágyi József

    Jerikó esetéhez.
    “Jerikó pedig be- és elzárkózott az Izráel fiai miatt…” (Józsué 6:1a)
    Mi okból? Mit mondott a jerikói Ráháb:
    “Tudom, hogy az Úr nektek adta ezt a földet, és hogy megszállt minket a félelem miattatok, és hogy e földnek minden lakosa megolvad előttetek. Mert hallottuk, hogy megszárította az Úr a Vörös-tenger vizét előttetek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy mit cselekedtetek az emoreusok két királyával… És amint hallottuk, megolvadt a mi szívünk, és nem támadt többé bátorság senkiben sem miattatok. Bizony az Úr, a ti Istenetek az Isten fenn az égben és alant a földön! ” (Józsué 2:9-11)
    Ráháb megtért. (vö: Zsid 11:31, Jak 2:25)

  4. Sz. Csaba

    Az borzaszt el a kereszténységben, hogy mivel egyedül Isten tud a pokolra küldeni ezért istentől kell a legjobban félni?! Nem? Ez nekem olyan erőszakos, taszít!
    Az a baj a keresztényi élettel, hogy túl sok görcsöléssel jár pl. a 10 parancsolat betartása stb.
    lnkább úgy kéne, hogy aki nem képes az üdvösségre az inkább semmisüljön meg minthogy egy pokol nevű helyen örökre szenvedjen… az inkább lenne elfogadhatóbb!

  5. wkm

    Kedves Sz. Csaba,

    egyetértek a megállapításaival. Valóban Istentől kell a legjobban félni (vö: Máté 10:28), és szerintem közel hasztalan erőlködés a 10 parancsolat szerint való élés, újjászületés nélkül.

  6. Szilágyi József

    Lukács ev. 9:55-56 (részlet)
    “Jézus ezt mondta:
    az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.”

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK