Az önmagunkról való megfeledkezés szabadsága

2021 ápr. 30. | Divinity, Egyén, Spiritualitás | 3 hozzászólás

Különvélemény 17. epizódjában Tim Keller – világszerte ismert New York-i szerző – egyik könyvecskéjéről beszélgettünk, aminek az a címe, hogy Az önmagunkról való megfeledkezés szabadsága (Harmat-Koinónia, 2015). (Itt egy rövid beharangozó.) Nagyon kedves számomra ez az epizód, mert az eddigiektől eltérően Imrével most egy meggyőződéses keresztény gondolatait beszéljük át, aki ugyanakkor mélyen érti a mai kultúrát, és az egyik központi kérdésére ad evangéliumi választ: kinek az ítéletét fogadjuk el magunkra nézve? Nem hiszem, hogy lenne ma ember a földön, akit ez a kérdés egyáltalán nem izgat. Keller szerint van jó válasz: az önmagunkról való megfeledkezés szabadsága.

Az epizód itt vagy itt meghallgatható.

 

3 hozzászólás

  1. Kovacsdpisti

    A Heidelbergi kàté király! 🙂

  2. Gergely Erzsébet

    Néhány nagyszerű gondolat a beszélgetésből, a teljesség igénye nélkül:

    Pál nem köti össze identitásá teljesítményével 
    Keller forradalmi ajánlata, mi adhat erőt arra, hogy csökkenjen az én mérésének jelentősége 
    A megoldás Jézus Krisztus, aki 2000 évvel ezelőtt helyettünk megmérettetett, bűneinkért elítélték és meghalt, majd megigazulásunkért feltámadt 
    ha Jézussal azonosulok, akkor mindabban részesülök, ami Ő
    Krisztusban elfogadott lettem és ezen túl ez határozza meg tetteim 
    Krisztusban Isten az embert arra a rangra emelte, ami a Fiát illeti 
    innentől mindent azért teszek, mert Isten gyermeke vagyok, és nem azért, hogy gyermeke lehessek 
    amikor másként történik, ez azért van, mert eltávolodtam az Evangéliumtól, ahova újból és újból vissza kell térnem, mert különben kiesek.

  3. Vera

    Ádám, írod azt, hogy mindenkit foglalkoztat a kérdés, hogy kinek az ítéletét fogadjuk el magunkra nézve. Én ezt azzal egészíteném ki, hogy kétségtelenül igaz, csak épp nem vagyunk tudatában. Nekem a tapasztalatom inkább ez. Sőt, a saját megtapasztalásom is. Az életemből 35 évnek kellett eltelni, mire ráébredtem, igazán, a lelkem mélyéből, hogy mennyire de mennyire meghatároz mások véleménye. Sőt, nem csak a konkrét véleményük, hanem az általam elképzelt véleményük is. És hogy nagyon sok szorongásos/depressziós gondolatomnak ez a gyökere. Azt is átéltem, amiről beszélgettek is, hogy a világi megoldás, miszerint „ne foglalkozz vele, a lényeg, hogy magadról mit gondolsz”, ha lehet, egy még mélyebb gödör. A lelkészünk úgy fogalmazta meg, hogy nekem különös kísértésem van az önostorozásra. Ugyanis a saját magamról alkotott vélemény még rosszabb, mint amit esetleg mások gondolnak. És ezt jól meg is ideologizálom azzal, hogy micsoda hívő erény, hogy ennyire látom a bűneimet. A tél folyamán igen kemény imaharc volt, mire megértettem, hogy az Úr Krisztusért felment, és ezt nem kell félni elhinni. Az identitásom alapja nem a bűn, hanem Krisztus. Nincsen kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak. Ez az örömhír, ez az evangélium központi üzenete.
    Keller könyvét évekkel ezelőtt olvastam először, és akkor nagyon utópisztikusnak/lehetetlennek tűnt. Sőt, valójában nem is értettem. A téli küzdelmeim után újraolvastam, és kellemes csalódás volt :).

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK