A genderkérdésről szeretettel

2021 jún. 18. | Divinity, Filozófia, Társadalom | 11 hozzászólás

A Különvélemény 20. epizódjában Imrével most azt kockáztatjuk, hogy a kulturális háború kellős közepén fogalmazunk meg különvéleményt, miközben a két lövészárokból kilőtt lövedékek a fejünk mellett zúgnak el. Igen, a genderkérdésről van szó. Beszélgetésünk kiindulópontja az az átfogó munka, amit Szilvay Gergely A gender-elmélet kritikája c. könyvével tett le az asztalra. Tudjuk, hogy a téma sokféle érzelmet hív elő, amelyek egy része ráadásul a politikára irányul. Igyekszünk a jelenségek mögé nézni, és ezúttal is szeretettel, a bibliai-keresztény nézőpontból keressük a választ arra, hogy vajon miért vált ennyire fontossá és megosztóvá az ember természetéről szóló vita, és milyen cölöpökhöz érdemes igazodnunk, ha nem akarunk ebben a zavaros ügyben teljesen elveszni.

A felvezetőt itt lehet megnézni, az epizód pedig itt vagy itt hallgatható.

 

11 hozzászólás

  1. ludens

    Szia Ádám,

    A podcastban Imre a test/lélek/szellem hármas felosztásról beszél (ami evangéliumi körökben az elterjedt), te pedig javítod test/lélekre, ami a te meggyőződésed. Ezt kifejtenéd bővebben? (vagy esetleg már írtál róla?)

  2. Szabados Ádám

    A beszélgetésben csak azt jeleztem, hogy van dualista antropológia is.

  3. Szalai Miklós

    Még nem hallgattam meg, de meg szeretném. És még Szilvay úr könyvét sem olvastam – de kíváncsi vagyok. Inkább csak azt szeretném elmondani, hogy ti szemmel láthatóan azt gondoljátok, hogy aki baloldali és ateista, az egyszersmind a következőket gondolja:
    1. Nincs igazság a társadalomtól függetlenül. Minden igazság csak valamilyen “diszkurzuson”, a történelmileg-társadalmilag kialakult, és mindig az adott hatalmi viszonyokat kifejező fogalmi kereten, szótáron belül igaz.
    2. Nincsenek abszolút erkölcsi értékek és normák. (Az erkölcsi értékek csak az adott társadalom szokásait, hagyományait fejezik ki.)
    3. A társadalmi hagyomány rossz dolog, és le kell rombolni, mert ellentétes a melegek, a színesek, a deviánsok, a transzneműek, az állatok, a bioszféra (kifelejtettem valakit?) jogaival.
    4. Az ember neme társadalmi konstrukció. Ugyanolyan természetes ha egy lány fiúként vagy egy fiú lányként viselkedik, esetleg megváltoztatja a nemét, mintha nem teszi ezt.
    5. A hagyományos család (apa, anya, gyermekek) rossz, elavult, el kell törölni. Legyen helyette szivárványcsalád, csoportházasság és még nem tudom micsoda…
    Na most az a helyzet, hogy én ezek közül egyiket sem gondolom.

  4. Szabados Ádám

    Kedves Miklós,

    ki az a „ti”, akik szerinted így gondolják/gondoljuk, hogy „aki baloldali és ateista, az egyszersmind a következőket gondolja”, és mire alapozod ezt az észrevételedet? (Csak hogy én is tisztázzam a helyzetet: én ezt nem gondolom.)

  5. Szalai Miklós

    Azt gondolom, hogy:
    1. A természet adottságai és törvényei léteztek az embert, az emberi társadalmat, az emberi beszédet illetően. Az ember társadalma, gyakorlata, fogalmai, nyelve – “diszkurzusa” csak a Földön, a bioszféra adottságai következtében alakult, alakulhatott ki – és ez a természetes feltételrendszer meghatározza. Ezek a természetes feltételek lehettek volna mások – és akkor mi ki sem alakulhattunk volna, vagy egészen másfajta lények volnánk. Következésképpen az, hogy az igazság teljes mértékben “diszkurzusoktól” függene – abszurd, és ellentmond a természettudományos világképnek (és persze önmagának is…mert ha minden igazság relatív, akkor az is relatív, hogy minden igazság relatív).
    2. Vannak objektív erkölcsi értékek és normák – abban az értelemben, hogy minden emberi közösség együttélése feltételezi, hogy bizonyos normákat az emberek betartsanak ( ilyen például az élet és a tulajdon tisztelete, az emberölés és a lopás tilalma, amely valamilyen formában minden társadalomban megtalálható.). Amennyiben az emberek racionális lények (nem mindig és nem eléggé azok), akkor ezeknek a mibenlétét be is lehet láttatni velük. Bizonyos társadalmak bizonyos normái, értékei persze irracionális hiedelmekkel függenek össze (“a feketék alacsonyabbrendű lények és ezért nem bűn őket rabszolgaságban tartani”), vagy egy adott társadalom specifikus, mára megváltozott helyzetével (“Élőhelyünk tele van vadállattal, akik részben fenyegetnek minket, részben táplálékot nyújtanak, tehát hasznos és tiszteletreméltó tagja a közösségnek az, aki minél többet
    vadászik belőlük”.). Ezért kell a morált korrigálni, újragondolni – de ez nem azt jelenti, hogy nincs egy objektív erkölcs.
    3. A társadalmi hagyományok között vannak embernyomorítóak, emberellenesek. De társadalmi hagyományokra attól még szükség van, és mindig szükség is lesz – a hagyományok összetartják a közösséget, szimbolizálják az identitását, és őrzik a folytonosságot a múltjával. Én semmi értelmét nem látom annak, hogy Magyarországon mondjuk ne ünnepeljük a Karácsonyt, vagy Angliában ne legyen királyság. 4. Az ember neme és ebből fakadó szexuális vágyai veleszületett, biológiai adottság. Azt, aki fiútestben született, de lánynak érzi magát, vagy megfordítva, azt, aki a saját neméhez vonzódik, nem kell ezért betegnek tartani, diszkriminálni, hanem meg kell engedni, hogy ezt megélje, az ő saját – deváns – identitása szerint éljen. De tudomásul kell vennie, hogy a többség számára nem ez a természetes, nem ez a normális.
    5. A családnak rengeteg negatívuma van. (Korlátoz, komplexusokat alakít ki, átviszi a szülők lelki problémáit a gyerekekre.) De ez nem jelenti azt, hogy meg lehet szüntetni, vagy fel lehetne váltani valami jobbal. Természetesen kivételesen lehet jó az, ha egy gyerek egy azonosnemű párnál nő fel, és nem egy hagyományos családban (ugyanígy egy nevelőintézet is lehet jobb, mint egy nagyon rossz, alkoholista, és erőszakos szülő). De attól még általában igenis az a jó egy gyermeknek, hogyha apából és anyából álló családban nő fel, ahol lát maga előtt férfimintát és női mintát, megkapja azokat az értékeket, amelyeket az apa adhat és azokat, amelyeket az anya.
    De attól, hogy mindezt így látom (és nagyon sajnálom, hogy magukat baloldalinak mondó emberek ezeknek az ellenkezőjét terjesztik – és ezzel kompromittálják, lejáratják a baloldali eszméket ), nem vagyok sem jobboldali, sem keresztény. És sajnálom, hogy a jobboldal és a vallás kisajátítja magának ezeket az igazságokat.

  6. Szabados Ádám

    Keresztényként mindig örülök annak, ha egy nem keresztény emberrel egyet tudunk érteni a család alapvető voltával és természetével kapcsolatban. A Különvélemény beszélgetésünk nem baloldalról vagy jobboldalról szól, hanem a gendereszmékről.

  7. István70

    Nekem a 17.50 – 24.00 közötti rész nagyon tetszik, nagyon jól helyezi szélesebb összefüggésbe a kérdést. Személy szerint ezt a rövid részt kifejezetten ajánlom, akinek nincs az egészre egy órája.

  8. GMT

    Kedves Ádám! Nagyon lényeges téma, benne több kérdés felmerült, de a könyv sajnos éppen csak előrendelhető, szóval itt teszem fel őket. Először is: talán nem jól értettem, de a gender gondolkodásnak az alapja az, hogy nincs bennünk, emberekben esszencia, hanem az egzisztencián keresztül lesz egyfajta lényegünk (ez talán arra vezethető vissza, hogy az ember az állati létformából származik?) – ugye ez a Sartre-i alaptézis (amit szintén kicsit jobban elmagyarázhatnál esetleg, hiszen ha jól értem éppen itt van a gyökere annak is, hogy az ember mennyiben számolhatja fel önmaga lényegét). Viszont másfelől mégis – a gnoszticizmus kapcsán – beszéltek egy magasabb rendű lényegről, amelynek a kibontakozása túlmutat a biológiai adottságokon, és feljogosítja az embert mindenféle irányultság romantikus követésére – vagyis e-szerint mégiscsak létezik benső lényeg. Hogyan lehet ezt a két dolgot kibékíteni egymással? Másfelől, én személy szerint nagyon sokat gondolkodom azon, mi a válasz arra a felvetésre, hogy attól még, hogy a társadalom valamiképpen működött eddig, miért ne működhetne ezentúl teljesen másképpen? Ki mondta azt (a hívők számára a válasz: Isten), hogy mindez így kellene, hogy kinézzen? Erre vajon létezik-e empirikus válasz? Nyilván létezhet, de az nagyon bonyolult lenne – engem mégis érdekel, Te mit válaszolnál, illetve szerinted mi a keresztények jó válasza erre a kérdésre? Egyébként nagyon tetszett, és én is ezt tartom a probléma legfájóbb pontjának, amikor arról értekeztetek, hogy identitászavarokkal küzdő, szenvedő fiatalembereknek segíteni kell, nem egy hamis identitásképet beléjük plántálni, amire ők utána az egész életüket alapozni fogják.

  9. Szabados Ádám

    Kedves GMT,

    köszönöm a remek hozzászólásodat!

    Először is: talán nem jól értettem, de a gender gondolkodásnak az alapja az, hogy nincs bennünk, emberekben esszencia, hanem az egzisztencián keresztül lesz egyfajta lényegünk (ez talán arra vezethető vissza, hogy az ember az állati létformából származik?) – ugye ez a Sartre-i alaptézis (amit szintén kicsit jobban elmagyarázhatnál esetleg, hiszen ha jól értem éppen itt van a gyökere annak is, hogy az ember mennyiben számolhatja fel önmaga lényegét). Viszont másfelől mégis – a gnoszticizmus kapcsán – beszéltek egy magasabb rendű lényegről, amelynek a kibontakozása túlmutat a biológiai adottságokon, és feljogosítja az embert mindenféle irányultság romantikus követésére – vagyis e-szerint mégiscsak létezik benső lényeg. Hogyan lehet ezt a két dolgot kibékíteni egymással?

    Szerintem rátapintottál a genderelméletet szétfeszítő ellentmondások közül az egyikre, talán a legfontosabbra. A genderelmélet a régi gnoszticizmust követi, amikor egy testen túli belső valóságot feltételez, amely elválasztható a test lényegi elemeitől, és amely a test korlátai alól akar felszabadulni – mint annak a külső struktúrának az egyik elemétől, amely a személyiség egyediségét masszába akarja olvasztani. Ez a massza volt az egzisztencialisták legfőbb mumusa, ez ellen harcol a genderelmélet is, felhasználva erre a gender diszfóriában szenvedők pszichés problémáját is. A dilemma abban áll, hogy a posztmodern dekonstrukció, amely a genderelmélet egyik meghatározó gondolatmenete, a környezeti, szociokulturális hatásoknak tulajdonítja a személyiség kialakulását, ezért is fektet akkora hangsúlyt arra, hogy ezt a szociokulturális környezetet alakítsuk olyanra, hogy ne – vagy máshogyan – egyengesse a személyiségfejlődés útjait.

    Csakhogy itt van az az ellentmondás, amit Te is észrevettél: ha a személyiség magja, amely fel akar szabadulni a környezeti hatások alól, maga is környezeti hatások produktuma (az egész posztmodern dekonstrukció erre épül!), valójában mi az, ami fel akar szabadulni a környezeti hatások (amelynek része a genderelméletben a test is) alól, és miért akar felszabadulni alóla? Mi egyáltalán az én? Van ilyen, ha csak társadalmi interakciók terméke, és másféle interakciók hatására egészen más jött volna létre? Ez szerintem a genderelmélet feloldhatatlan dilemmája, rámutat a képtelenségére. Gnosztikus, miközben evolucionista és egzisztencialista. A kettő együtt nem megy.

    Ide kapcsolódik ez a cikksorozatom: Mi áll az LMBTQ-ideológia győzelme mögött?

    Másfelől, én személy szerint nagyon sokat gondolkodom azon, mi a válasz arra a felvetésre, hogy attól még, hogy a társadalom valamiképpen működött eddig, miért ne működhetne ezentúl teljesen másképpen? Ki mondta azt (a hívők számára a válasz: Isten), hogy mindez így kellene, hogy kinézzen? Erre vajon létezik-e empirikus válasz? Nyilván létezhet, de az nagyon bonyolult lenne – engem mégis érdekel, Te mit válaszolnál, illetve szerinted mi a keresztények jó válasza erre a kérdésre? Egyébként nagyon tetszett, és én is ezt tartom a probléma legfájóbb pontjának, amikor arról értekeztetek, hogy identitászavarokkal küzdő, szenvedő fiatalembereknek segíteni kell, nem egy hamis identitásképet beléjük plántálni, amire ők utána az egész életüket alapozni fogják.

    Erről hosszasan lehetne beszélgetni, mert rengeteg kérdést ránt be. Hadd válaszoljak néhány rövid szempont felvetésével. Úgy gondolom, hogy minden ember Isten világában él, annak megváltoztathatatlan korlátaival együtt. Isten parancsolt a tengernek, hogy eddig jöhetsz, tovább nem; jobb, ha az ember tisztában van ezzel, mintha figyelmen kívül hagyja. Ezért jobb az olyan társadalom, amelynek a keretei figyelembe veszik Isten teremtésének alapkategóriáit, mint az, amelyik figyelmen kívül hagyja azokat. Isten engedi a lázadást, de nem a végsőkig, és nem felelősségre vonás nélkül. Ezért van az, hogy jobb az a társadalom, amely a bibliai, keresztény világnézet alapkategóriái mentén gondolja el hívők és nemhívők együttélését, mint az a társadalom, amelyik egy teljesen más világnézetből kiindulva. Ide kapcsolódik ez a cikkem: Keresztény értékrend?

    Működhet-e egy társadalom másképpen, mint eddig? Persze, szerintem nincs is két egyforma társadalom. A modus vivendi megtalálása a változások közepette minden generáció saját feladata. A miénk is. A szekularizmus egyfajta válasznak ígérkezett a keresztények és a szkeptikusok harcában, majd a globalizáció erősödésekor, de látszik, hogy nem bírja el a saját ígéreteit; vallásos igénnyel lép fel és egyre nyomasztóbbá válik a türelmetlensége. Nem tudom, hogy fogja a nyugat végül kezelni azt a helyzetet, hogy természetellenes világnézetet emel pajzsra (posztmodern genderideológia), de a szekuláris progresszió nem tudja sem a hitvalló keresztényeket, sem a muszlimokat behódoltatni. A feszültségek tartóssá válására számítok.

    Ide kapcsolódik a Dooyeweerdről szóló háromrészes sorozatom is, ha érdekel (a nyugati kultúráról). És talán érdekel a Különvélemény podcastunk ide kapcsolódó része is: Egy keresztény társadalom lehetősége (T. S. Eliot: Egy keresztény társadalom eszméje).

  10. GMT

    Kedves Ádám!

    Nagyon köszönöm a részletes választ. Elolvastam a cikkeket is, fantasztikus élmény volt a gender kérdést ilyen mélységben átlátni eszmetörténeti szempontból, igen fontos eszköznek bizonyulhat különböző viták során – én személy szerint nagyon hálás vagyok, hogy megírtad. Arra azonban továbbra is fontos lenne választ találni, hogy Foucault érvei ellen mégis mit lehetne felhozni. Mert hogy amit állít, az igaz, valóban a többség és a hatalom határozta meg, mi a normalitás, és a kérdés továbbra is áll, miért ne lehetne egészen másmilyen a normalitás, ha az emberek úgy határoznának (vagy ha még csak nem is határoznának úgy)? Vagyis honnan veszi az emberiség, hogy ami Isten által a lelkiismeretbe helyeztetett, és amely alapján (jó esetben) társadalmakat hozott létre, ne lehetne teljesen téves is, vagy ne lehetne másmilyen út történetesen a szexualitás terén? Szóval a kérdésem továbbra is az, hogy ha nem érvelhetünk bizonyos hittételekkel, bibliai igehelyekkel és mindenféle abszolútumokkal a Sartre-i relativizmus világában, mégis mit mondhatunk? Vajon el kell-e jutni Isten bizonyíthatóságának kérdéséig, hogy ezt a dilemmát eldöntsük? Nincsenek univerzálisabb érvek? El kell-e érnie az emberiségnek egy végpontot, hogy tapasztalatként írhassuk le: ez a dolog nem működött, hogy aztán újabb izgalmas kísérletekkel álljanak elő haladó gondolkodók. Egyébként fantasztikus az a rendszer, amit Dooyeweerd leír, nagyon sok mindent meg lehet belőle érteni.

  11. Szabados Ádám

    Kedves GMT,

    örülök a cikkekkel kapcsolatos visszajelzéseidnek.

    Arra azonban továbbra is fontos lenne választ találni, hogy Foucault érvei ellen mégis mit lehetne felhozni. Mert hogy amit állít, az igaz, valóban a többség és a hatalom határozta meg, mi a normalitás, és a kérdés továbbra is áll, miért ne lehetne egészen másmilyen a normalitás, ha az emberek úgy határoznának (vagy ha még csak nem is határoznának úgy)?

    Foucault abból indult ki, mint kora ateista egzisztencialistái, hogy a világ eredendően abszurd, nincs benne rend, a rend önkényes emberi akaratból származik. Én magát ezt az alapvetést is megkérdőjelezem. Szerintem a világ nem abszurd, mert logosz által jött létre, és a logosz előbb volt, mint az ember, és a logosz határozza meg a normalitást és a rendet. Jordan Peterson számomra például azért izgalmas gondolkodó, mert az emberi viselkedés megfigyelése során éppen arra a számára is meghökkentő felismerésre jutott, hogy a logosz és a rend valóságos. Az ember vagy számol vele, és akkor bölcs, vagy figyelmen kívül hagyja, és akkor növeli a világban lévő szenvedést és a káoszt. De az isteni logosz ellenében csak annyira képes a saját logoszát érvényesíteni, amennyire egy férfi testet nővé tud operálni, vagy fordítva. (A válasz itt.)

    Vagyis honnan veszi az emberiség, hogy ami Isten által a lelkiismeretbe helyeztetett, és amely alapján (jó esetben) társadalmakat hozott létre, ne lehetne teljesen téves is, vagy ne lehetne másmilyen út történetesen a szexualitás terén? Szóval a kérdésem továbbra is az, hogy ha nem érvelhetünk bizonyos hittételekkel, bibliai igehelyekkel és mindenféle abszolútumokkal a Sartre-i relativizmus világában, mégis mit mondhatunk? Vajon el kell-e jutni Isten bizonyíthatóságának kérdéséig, hogy ezt a dilemmát eldöntsük? Nincsenek univerzálisabb érvek?

    Éppen maga az emberi lelkiismeret, ami magját tekintve univerzális, az egyik viszonylag stabil érv a társadalmi erkölcs számára. C. S. Lewis Az emberiség felszámolása c. remek könyvecskéjében az erkölcs kultúrákon átívelő univerzalitása mellett érvel, és hogy érveit ne a keresztény hitből és a Bibliából vezesse le, nem is erkölcsnek vagy nomosznak nevezi, hanem taónak. A könyvét Francis Fukuyama is fontosnak tartotta, a National Review a huszadik század száz legfontosabb könyve közül a hetedik helyre sorolta. De a lelkiismeret mellett más érveket is lehet sorolni, például az emberi viselkedés megfigyelt tanulságait. Az előbb említett Jordan Peterson a moralizmusát például azért alapozza a bibliai történetekre, mert szerinte sok évezredes emberi bölcsességet zanzásítanak szinte tökéletes formába, amelyek ma is egyeznek lélektani és egyéb humántudományos megfigyelésekkel. A Túl a renden c. új könyvében nagyon érdekes, ahogy teljesen praktikus érvekkel áll ki például a monogámia helyessége mellett.

    El kell-e érnie az emberiségnek egy végpontot, hogy tapasztalatként írhassuk le: ez a dolog nem működött, hogy aztán újabb izgalmas kísérletekkel álljanak elő haladó gondolkodók.

    T. S. Eliot szerint lehet, hogy el kell érnie ilyen végpontot ahhoz, hogy belássa: a kereszténység társadalmi koncepciói működőképesebbek, helyesebbek, és jobban illeszkednek az emberi természethez. De úgy gondolom, hogy a világ mindig világ marad abban az értelemben, hogy lázad Isten törvénye ellen, ezért egy ponton túl – ha Isten nem ad többet általános, visszatartó kegyelméből – a 2Thessz 2-ben említett törvénytipró (az anómia embere) ideje jön el. Az emberiség kapott már ízelítőt ebből, de hosszútávon azért nem tanul belőle, mert a gyökérproblémája ugyanaz.

    Egyébként fantasztikus az a rendszer, amit Dooyeweerd leír, nagyon sok mindent meg lehet belőle érteni.

    Szerintem is.:)

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK