A valódi coming out

2021 júl. 24. | Divinity, Egyén, Spiritualitás | 7 hozzászólás

Jézustól származik a sokat idézett mondás: „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (Jn 8,32). Huszonegyedik századi kultúránk ilyenkor valamiféle belső igazságra gondol. Olyasmire, hogy ha megismerjük igazi belső valónkat és felvállaljuk azt, szabadok leszünk. A coming out történetek pontosan erről szólnak. Egy embertársunk előjön azzal, amit belső igazságának tart, és azonosul azzal. Hány és hány ilyen vallomást hallottunk már: „Egy ideig megpróbáltam az lenni, aki nem vagyok, annak látszani, ami nem vagyok, míg egy nap rájöttem, hogy ez engem csak gúzsba köt. Eldöntöttem, hogy nem fogok többé hazugságban élni. Felvállaltam valódi énemet, nem hazudtam többé magamnak és másoknak. Azóta szabad vagyok.” Történetekkel nemigen lehet vitatkozni, de akkor különösen nem, ha elfogadjuk a tézist, hogy az igazság az, ami belül van.

De mi van akkor, ha az eredeti mondat nem a belső valóságra utal? Mi van, ha Jézus igazság alatt olyasmire gondolt, ami rajtunk kívül áll és egyáltalán nem az érzéseinktől függ, sőt, néha ellentétes azokkal? Mi van, ha a valótlanság épp a belsőnkben van, és az igazság van azon kívül? Mi van, ha a coming out nem az igazság, hanem a belső hazugság kitárulkozása? Hogy ez lehetséges, azt könnyű belátni, hiszen számos szomorú esetben biztosan tudjuk, hogy ez a helyzet. Nem szeretnék senki belső küzdelmein gúnyolódni, hiszen az egyik legborzasztóbb felismerés lehet, amikor egy ember rájön, hogy amit valóságnak gondol, az kívülről máshogy néz ki. Gondoljunk például arra a skizofréniával élő asszonyra, aki folyton hangokat hall, és „látja” is azokat, akik üldözik. Vagy arra a fiúra, aki úgy gondolja, hogy a bal lába nem tartozik hozzá. Vagy arra az ijesztően vékony fiatal lányra, aki meg van győződve arról, hogy krónikusan kövér. Ezek diagnosztizált lelki betegségek, vitán felül áll, hogy teljesen abszurd lenne a belsőhöz igazítani a valóságot.

Ha neomarxista mozgalmak nem akartak volna társadalmi koalíciót építeni a normálistól eltérő szexuális identitással élő emberekből, a transzneműség kérdését is minden bizonnyal így kezelnénk: lelki betegségként. Nemi identitászavarban szenvedő felebarátaink belső képzelgését ugyanúgy nem fogadnánk el igazságként, ahogy nem fogadjuk el igaznak anorexiás vagy skizofrén embertársaink képzelgéseit sem, különösen, ha segíteni akarunk nekik. Tudnánk, hogy a coming out ilyen esetekben csak annyit jelent, hogy az illető a belső zavarát kívülről is láthatóvá teszi, és elképzelhetetlen lenne, hogy egész társadalmak igazságként fogadják el a belső téveszmét, akár a jogrendjüket is ahhoz igazítva. „Transznemű” embertársaink manapság divatos „felszabadítása” azonban épp olyan, mint amikor egy skizofrén embernek végre elhiszik, hogy üldözik, és vele együtt kezdik kergetni az árnyakat.

A transzneműség valótlansága viszonylag könnyen belátható, Jézus szavai azonban arra utalnak, hogy a bennünk lévő hazugság ennél kifinomultabb is lehet. A homoerotikus vágy például a belső céltévesztettség nehezebben detektálható láncolata, amely bármilyen valóságos erővel jelentkezik is emberekben, egyszerűen nem illeszkedik a természet rendjéhez, és ez a legnyilvánvalóbb anatómiai értelemben is igaz. De Jézus az evangéliumban még ennél is rejtettebb és mélyebb céltévesztettségre utal, amely minden emberben jelen van. Fenti mondatára vitapartnerei ezt kérdezték tőle: „Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek. Hogyan mondhatod hát: Szabadok lesztek?” (Jn 8,33) Jézus így válaszolt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek, hogy aki bűnt cselekszik, az a bűn szolgája.” (Jn 8,34) Jézus szerint kortársai esetében tehát nem a szabadság volt belső, hanem a szolgaság, hiszen aki vétkezik, az a bűn rabja. A bűn pedig eltérített állapot, egyfajta léthazugság. Az ember nem akkor igazán szabad, ha senki nem kényszeríti arra, hogy máshogy éljen, mint szeretne, hanem akkor, ha nem szeretne máshogy élni, mint ahogy kellene. A Fiú a bűnből szabadít meg – és ez az igazi szabadság. „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (Jn 8,35) Ez sokkal mélyebbre vágó igazság, mint a szexuális identitás vagy a szexuális vágyak kérdése, noha azok is kapcsolatban állnak a bűn szolgaságával.

A valódi coming out mindnyájunk számára azzal kezdődik, hogy elismerjük: bűnösök vagyunk. Nem mások elnyomásának a rabjai, hanem mindenekelőtt saját bűnünk szolgái. Belül van a probléma. Kálvin az önismeretnek ezt a megnyilatkozását az Institutio legelején így fogalmazza meg: „Tudatlanságunkat, hiúságunkat elesettségünket, gyengeségünket, gonoszságunkat, egyszóval teljes romlottságunkat átérezve beismerjük, hogy a bölcsesség fénye, a tökéletes jóság, minden jó bősége, a tiszta igazság az Úrnál van. Éspedig olyannyira, hogy éppen romlottságunk vezet el arra, hogy Isten jóságát meggondoljuk. Sőt, mindaddig nem is tudunk komolyan őhozzá vágyódni, míg elégedetlenek nem leszünk önmagunkkal. Ki ne nyugodna meg szívesen önmagában, ki ne maradna békében, míg nem ismeri önmagát, vagyis amíg elégedett azzal, amije van, és nem tud nyomorúságáról, s nem törődik vele? Tehát az önmegismerés nemcsak Isten keresésére sarkall, hanem mintegy kézen fogva el is vezet hozzá.”

Kivéve, ha Isten igazsága helyett a belső hazugságot tiszteljük igazságként. Ha a coming out a belső nyomorúságunkkal való azonosulás, romlottságunk identitásként való magunkhoz ölelése, akkor nem jutunk el az önismeret által Istenhez. A valódi, szabaddá tevő, hazavezető coming out nem a bűneinkkel mint valódi énünkkel való azonosulás, hanem a bűneink bűnként való megvallása – elsősorban az előtt, aki bennünket meg tud tőle szabadítani. A szabadság felé vezető út első lépése, ha felismerjük azt a külső igazságot, amelyik bűneink belső szolgaságára mutat rá. Ez az igazság először elítél, de utána kegyelmet kínál. Krisztusnál a külső igazság ítéletét követi a felmentő kegyelem, majd a megszentelődés szabadságra vezető útja. Ez az út lehet rögös és hosszú, de jó irányba vezet.

A modern coming out és a bibliai coming out egyaránt a szégyent oldja fel, csak míg a modern változat ennek érdekében a bűn fogalmát öli meg, a bibliai változat – a bűnvallás – magát a bűnt. Jézus szerint az utóbbiból származik az igazi szabadság. A bűnvalláskor ugyanis az ment fel, aki elítélt, az tisztít meg, aki tisztátalanként ölel át (mint a tékozló fiút az apja), az szabadít meg a bűntől, aki a bűneinket testében vitte fel a keresztfára. A bűneink megvallása a valódi coming out. „Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben.” Ezt Dávid király írja, majd így folytatja: „Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.”
‭‭(Zsolt ‭32,3-5‬) A bűnbánat és a bűnvallás nyitja meg az ajtót, a bűneink átölelése és identitásunkként való felvállalása ezzel szemben önmagunkba és saját léthazugságainkba zár.

A modern coming out a bűn szolgaságát teszi állandóvá; egyedül a Fiú tesz valóban szabaddá, mégpedig a bűn szolgaságától.

 

7 hozzászólás

  1. Tóth Éva

    Nagyon tetszik. Nagyon jól fogalmazza meg korunk fő problémáját .

  2. Kata

    Ádám, szerinted az is rögeszmés lehet, ami megvan arról győződve, és az a borzalmas valósága, aki azt gondolja elvesztette az üdvösségét/vagy már soha nem lehet az övé, mert hazudott Istennek/visszautasította őt, s ezt az pecsételi meg, hogy ő ezt éli meg valóságnak, ezért rá nézve ez az igazság. Köszönöm előre is válaszod!

  3. Szabados Ádám

    Szerintem ez lehetséges. William Cowper ennek egy példája. Számos csodálatos hívő éneket írt, de az élete jelentős részét ezzel a rögeszmével szenvedte át. Az a reményem, hogy Krisztusnál neki ez már csak egy rossz álom.

  4. Gergely Erzsébet

    Kata írja:

    “………. az is rögeszmés lehet, ……. aki azt gondolja elvesztette az üdvösségét/vagy már soha nem lehet az övé, mert hazudott Istennek/visszautasította őt, ……”  

    Ismerem ezt a “rögeszmés” lelkiállapotot, de tapasztalatom alapján arról tudok bizonyságot tenni, Isten nem akarja az övéit ebben az állapotban hagyni, hanem helyre akarja állítani őket a Krisztusban.  

    Elindulva a hít útján, a bűnökből való szabadulást követően megkaptam az egyedüllét kegyelmi ajándékát. Ezen az úton haladva, áldott évek következtek. Ám megismertem egy férfit, akivel sodró erejű kapcsolat alakult ki, melynek gyümölcseként megfogant egy kis élet, továbbá olyan lelki állapotba kerültem, amit Dávid így fogalmaz meg az 51, Zsoltár 3. vagy 5. versében: 

    “…. elismerem az én bűneimet, és az én vétkem szüntelen előttem forog.”  

    Ez pedig “rögeszmémmé” vált. Lehetetlennek tartottam, hogy azok után, amit a hit útján való elindulásomtól a paráznaság bűnében való esésemig tapasztaltam, Isten nekem megbocsásson, hisz úgy éreztem, arcul csaptam Őt. 

    Ám Isten másként gondolta. Elkezdődött egy rehabilitációs folyamat, Visszakaptam az “üdvösség örömét” (Zsoltár 51:12. vagy 14. vers). Mikor az Ellenség a már megbocsátott bűn súlyosságára emlékeztetett és vádolt, akkor utazás közben egy ismeretlen, kedves nénit használ fel emlékeznem kegyelmére, aki egy kis lapot adott át, amire az alábbi volt írva: 

    “……….. ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” (Ézsaiás 43:1/b)   

    Vagy mikor testvéreim bizonytalanodtak el rehabilitál életemet illetően, akkor ők kapták az alábbi igeverset: 

    “Én pedig, szól az Úr, tűzfal leszek körülötte és megdicsőítem magamat őbenne!” (Zakariás 2:5) 

    ami minden kétséget szétoszlatott szívükben, hogy bármily érthetetlen, Isten irgalmát gyakorolta felém, és terve van életemmel.  

    Mennyei Atyámnak még születendő gyermekemre is gondja volt. Pár nappal születése előtt az alábbi igeverset kaptam: 

    “.. körülmetéli az Úr, a te Istened a te szívedet, és a te gyermeked szívét, hogy szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élj.” (5 Mózes 30.6) 

    Isten engem a föntebbiek alapján szabadított meg attól a rögeszmétől, hogy elvesztettem üdvösségem/vagy már soha nem lehetek az övé, mert kegyelmi ajándékát nem becsültem meg, minek következményeként sodró erejű paráznaság bűne vett erőt testemben.

  5. Csabacz

    Jó bizonyság! 🙂

  6. Szabados Ádám

    Jó ilyen bizonyságtételt olvasni!

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK