Az egyik elmélet, a másik gyakorlat? – Válasz Sitku Tibornak

2021 aug. 19. | Divinity, Rendszeres teológia, Teológia, Tudomány | 3 hozzászólás

Ma reggel rám írtak, hogy láttam-e Sitku Tibor (Sytka) blogbejegyzését, amelyben a külső és belső világosságról szóló cikkemre reagált. Bevallom, hosszabb ideje nem olvastam őt, és bár tudom, hogy időnként vitába száll a cikkeimmel, nem tartom szükségesnek, hogy minden bírálatra reagáljak, hiszen egy ponton túl világossá válnak a különbségek. Sytkával biztos, hogy sok dologban egyetértünk, de láthatóan nem azonosak az alapjaink. Most viszont nem ő az egyetlen, aki félreértette a cikkem mondanivalóját, ezért nyilván engem is terhel felelősség, a tisztázásé mindenképpen – bár azt gondolom, hogy egy előítéletmentesebb, az első zsigeri érzéseken túllépő második olvasat Sytkának is segített volna a gondolatmenetem megértésében.

Először is hadd szögezzem le, mi az, amiről nem szólt a cikkem. Nem írtam olyat – ezt egyébként ha jól értem, Sytka sem kifogásolja –, hogy a pszichológia rossz vagy haszontalan diszciplína lenne. Ha így gondolnám, nem hivatkoznék pszichológusok által készített tanulmányokra, nem szerveznénk Pszichológus műhelyt keresztény pszichológusoknak az Evangéliumi Fórumon, és nem hívtuk volna meg például Dr. David Van Dyke-ot, a Wheaton College pszichológia professzorát, hogy előadásokat tartson magyar pszichológusoknak, nem rendeztünk volna konferenciát Dr. Richard Winterrel, a Covenant Seminary volt professzorával, és nem kooperálnék Tapolyai Emőkével, illetve különböző networkökben más keresztény pszichológusokkal. A cikkben sorrendiségről beszéltem.

Sytka azért bírálja a cikkem gondolatmenetét, mert míg szerintem „az egyik oka” annak, hogy a modern ember felcserélte a teológiát a pszichológiára, az a feltételezés, hogy a modern ember nem hisz a teremtésben és a bűnben, szerinte „a helyzet ennél jóval bonyolultabb, és van egy nagyon egyszerű, gyakorlati megválaszolása is”. Itt rögtön meg is állnék, mert őszintén szólva nem értem, hogy ha Sytka szerint én is a felcserélés egyik okáról beszélek, miért korrigál a következő mondatban azzal, hogy „a helyzet ennél jóval bonyolultabb”. Ha én is azt állítom, hogy a magyarázatom részmagyarázat, miért tesz úgy Sytka, mintha erre az egyre egyszerűsíteném a megoldást? Azt még kevésbé értem, hogy miután elmondja, hogy a helyzet bonyolultabb, hirtelen váltással miért köt ki egy „egyszerű, gyakorlati” magyarázatnál.

Sytka azt a magyarázatot adja a teológia és a pszichológia felcserélésére, hogy míg a teológia elméleti, a pszichológia gyakorlati. „A pasztorálpszichológiát és a pszichológia által felhalmozott ismeretanyagot azért tartják érdekesnek, mert sokkal gyakorlatibb módon ragadja meg az emberek lelki támogatásának kérdését, mint a gyakran elvont, öncélúnak tűnő és sehova sem vezető teológiai-filozófiai okoskodás. Ennyi összesen a válasz, ez a magyarázat!” Hogy akkor most a magyarázat egyszerűbb vagy bonyolultabb, mint amit én írtam, azt Sytka cikkéből nem sikerült megfejtenem, azt viszont talán kezdem érteni, hogy Sytka hogy gondolkodik a pszichológia és a teológia közötti különbségről, és ez valóban eltér attól, ahogy én gondolkodom róluk.

Szerintem a pszichológia nem csupán gyakorlat, a teológia pedig nem csupán elmélet, és alapvetően nem ez a különbség a kettő között. Egy ponton Sytka is elnagyoltnak és hamisnak nevezi azt a percepciót, hogy a lelki problémákra a pszichológia adja a megoldást, mert a teológia hasznavehetetlen okoskodás, mégis megerősíti ezt a képzetet, amikor ezt írja: „A Biblia az emberről, a bűnről, a megváltásról alkotott képünk alapja kell legyen, ha keresztény lelkigondozásról beszélünk – de direkt praktikus tanácsok lelki elakadásokra viszonylag kis számban fordulnak elő benne, hisz nem ezért íródott. A mai ember viszont nem elméleti megfontolásokra vágyik, hanem konkrét, gyakorlati útmutatást akar kapni nagyon konkrét helyzetekre. Ez az a szakadék, ami feszül a teológia és a pszichológia között, az elmélet és a gyakorlat tekintetében, és ezt a szakadékot valahogy a teológia dolga lenne áthidalni.” Sytka szerint „a Biblia nem lelkigondozói könyv, ráadásul egy lélektanilag tőlünk iszonyú távolságban lévő világban íródott”.

A valóság ezzel szemben az, hogy a pszichológiának is van elméleti és gyakorlati ága, és a teológiának is van elméleti és gyakorlati ága, és mindkettő foglalkozik a lélekkel és az emberi viselkedéssel. A pszichológia ugyanúgy lehet haszontalan okoskodás, elméletgyártás, a való élettől elszakadt filozofálgatás, ahogy a teológia. Én mindössze egy évet tanultam pszichológiát az egyetemen, majd még egy évet teológus hallgatóként, de így is beleláttam abba, hogy milyen méretes teoretikus irodalma van ennek a tudományágnak. Teológusként és lelkipásztorként pedig azt tapasztaltam, hogy a Bibliára alapozó teológia ugyanolyan praktikus és az emberi viselkedés számára releváns útmutatással, megoldásokkal operáló diszciplína, mint az alkalmazott pszichológia, sőt, egy sajátos értelemben a lélek kútjába mélyebben néz bele, mert az ige mindennél élesebb, izületekig és velőkig hatoló, kétélű kardjával vizsgálódik. Egyszerűen nem áll meg az a különbségtétel, hogy a teológiát és a pszichológiát az elmélet és a gyakorlat különböztetné meg egymástól. A különbség nem ez.

A különbség az, hogy a vizsgálódás a természetre vagy a kinyilatkoztatásra irányul-e. A pszichológia értelemszerűen nem a kinyilatkoztatásra irányul, ahogy a biológia vagy a szociológia sem. A pszichológia a teremtett valóságot kutatja. A teológia viszont a kinyilatkoztatásra figyel, és Isten beszédét hozza összefüggésbe a teremtett valósággal. Amikor a pszichológia a bibliai kinyilatkoztatástól függetlenül vizsgálódik, ugyanúgy eljuthat igazságokra, mint amikor a biológia teszi ezt. És ugyanúgy tévutakra is juthat, mint a biológia. Sytkának igaza van abban, hogy a pszichológia épít a természettudományra és a filozófiára egyaránt. Fontos azonban látnunk, hogy a természettudomány is épít a filozófiára, a filozófia pedig elválaszthatatlan a hitektől. És éppen itt érkezünk vissza a cikkem mondanivalójához.

A cikkben arról írok, hogy a modern ember elveszítette a hitét abban, hogy van eredeti terv és szándék, illetve hogy a belső világunk eltérhet egy ilyen előzetes tervtől és szándéktól. Ezt fogalmaztam meg leegyszerűsítve úgy, hogy a modern ember elveszítette a hitét a teremtésben és a bűnbeesésben. A modern ember hite az, hogy külső világosságból nem tudhatjuk meg, miért vagyunk a földön, kik vagyunk, mi a küldetésünk. Ennek a külső világosságnak a hiánya fokozza fel a vágyat, hogy belső világosságból tájékozódjunk. Nem gyakorlati útmutatásoknak volt híján a modern ember, hanem világosságnak. A pszichológia egyes ágai belső világosságot ígértek, a modern ember pedig kapva kapott ez után a lehetőség után. Részben ez a magyarázata annak, hogy a modern ember lecserélte a teológiát a pszichológiára. Az előbbi ugyanis külső világosságra hivatkozik, amiben a modern ember már nem hisz.

Ebből a szempontból teljesen érdektelen, hogy a teológus hallgatók között miért választják sokan a pasztorálpszichológia szakirányt. Én nem erről a jelenségről írtam. És nyilván nem rájuk gondoltam, amikor azt írtam, hogy a modern ember nem hisz a teremtésben és a bűnbeesésben. A modern ember hitvesztése alatt nagyjából olyasmit értettem, amit Francis Schaeffer annak idején a „kétségbeesés vonalának” nevezett. A modern ember világképében a természet bekebelezte a kegyelmet. Nincs felső szint, nincs külső világosság, zárt univerzumban keres belső vonatkoztatási pontokat. Az, hogy ez az egyházban is lecsapódik, tünete egy nagyobb problémának, ami akár a teológia félreértéséből is származhat. Amint az is tünet, ha egy teológus szerint „az Ószövetség (…) letudja a lelki problémák kezelését azzal a jó tanáccsal, hogy ‘tartsd meg a Törvényt és akkor jó dolgod lesz'”, a Biblia meg „lélektanilag iszonyú távolságban lévő világnak íródott könyv”, amely ezért nem tud igazán gyakorlati tanácsokat adni az életre. Ez az, amivel mélyen nem értek egyet, és amiért megírtam ezt a választ.

 

3 hozzászólás

  1. Szilágyi József

    “Lábam előtt mécses a Te Igéd, ösvényemnek világossága.”
    (Zsoltárok 119:105)

  2. Szilágyi József

    “A pszichológusok úgy gondolják, hogy az életben problémák vannak, és megoldásokra van szükség.
    Én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.”
    (Pilinszky János)

    Jézusra van szükségünk. Nagyon.

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK