Néhány pontban hadd válaszoljam meg a címben feltett kérdést.

1) Először is: bár a 2-5% sem kevés, a téma nem csak ennyi embert érint, hiszen ott vannak a családtagok, barátok, osztálytársak, rokonok, munkatársak, gyülekezeti tagok stb., akiket közvetve szintén érintetteknek nevezhetünk. Nekünk minden ember számít, és most az ő lelkükért folyik a harc. De ami a fontosabb: ez az arány akár a többszörösére is nőhet, ha a gender mainstreaming szabad utat kap egy országban. A Gallup 2020-as felmérése szerint az USA-ban az Y-generáció körében 9.1%-ra, a Z-generációban 15,9%-ra ugrott azok számaránya, akik LMBTQ-identitásúnak vallják magukat. Egy másik felmérés szerint Amerikában a 25 év alatti lányok között ez már 30%, ami egészen döbbenetes adat. Angliában pedig az elmúlt évtizedben 4400%-kal nőtt a nemváltásra jelentkezők száma. Nem pusztán az arányok aggasztóak, de maga a trend is.

2) Természetesen nem mi, hívők állítjuk fókuszba ezt a témát, még csak nem is a magyar kormány, amely persze valóban beleállt a másik oldalról ebbe a harcba, hanem a progresszív lobbicsoportok és politikai erők, amelyek hosszú évek óta egyre magasabb fokozatba kapcsolva tematizálják ezzel a közéletet. Gondoljunk csak a legfrissebb élményekre: a foci EB alatti szivárványos őrületre, az amerikai követségekre (még a Vatikánban, sőt, Kabulban is) kiaggatott szivárványos zászlókra, a soha véget nem érő Pride hónapra, a szivárványos-térdelős műanyag Szabadság-szoborkára, az LMBTQ-mesekönyvre és oktató anyagokra, az Európai Parlament és Bizottság állásfoglalásaira és nyilatkozataira, a szimpatikus melegkarakterekkel telerakott Netflix sorozatokra, a hollywoodi kvótákra, a multiknál zajló érzékenyítő tréningekre, celebek menetrendszerű megszólalásaira, és a sort hosszan lehetne folytatni. Néhány válaszcikk erre a cunamira egyáltalán nem aránytalan.

3) Szinte hihetetlen, de a hagyományos (bár teológiailag korábban már liberálissá vált) nyugati protestáns felekezetek nagy többsége is magáévá tette az LMBTQ-ideológiát. Nyugati templomokban melegpárokat adnak össze, az egyházak szivárványos zászlókkal demonstrálnak, azok alatt vonulnak, a liturgiákat és szabályzatokat LMBTQ-kompatibilisre módosítják, egyre több a gyakorló homoszexuális lelkész és püspök, az amerikai lutheránusoknak most már „transznemű” episzkoposzuk is van. Sőt, a katolikusokat sem kerülte el a trend: német templomokban újabban szakmányban áldanak meg azonos nemű párokat. És ahol ez a fordulat nem következett be, ott is folyamatosan egyházszakadások fenyegetnek. Igaz, hogy a genderszánkóra felülő felekezetek drámai mértékben fogyatkoznak, de ettől még dermesztő a hitehagyás mértéke. Ami ugyanis létrejött, az akárhogy is nézzük, egy új hit, ami a világ aktuális hitvallásával egyezik, nem az apostolokéval és mártírokéval. Hogy lehetne erről hallgatni?

4) Meg kell értenünk, hogy az LMBTQ-témák egy nagyobb etikai paradigmaváltást testesítenek meg és tesznek láthatóvá a kultúrában is és az egyházban is. A teremtés-bűn-megváltás bibliai mátrixát (amelyből sokaknak persze csak a normalitás-abnormalitás kettőssége marad meg, ami szintén nem az evangélium, inkább valami világi farizeizmus) az elnyomás-önkifejezés új mátrixa váltja fel, vagyis a kultúrában a hagyományos, többé-kevésbé keresztény világnézeti keretek helyére egy modern – Andrew Fellows szavaival – „én-pogányság” lép, az egyházakban Jézus Krisztus evangéliuma helyére pedig egy huszonegyedik századi pótevangélium, amelyből hiányzik a bűn, a megtérés és a kereszt. Valójában mindkét oldalon tisztában vannak azzal, hogy az LMBTQ-témák fundamentális etikai vízválasztót képeznek, és hogy ebben a kérdésben nem lehetséges a kompromisszum. Ezért nem lehet a témát elhallgatni, megkerülni sem.

5) A fiatalabb generációk számára, akiket szeretnénk megnyerni Krisztusnak, a gender kérdése meghatározó jelentőséggel bír személyes identitásuk keresésében, jövőképükben, a múltról és az egyházról alkotott ítéletükben. Számukra ez legalább olyan fontos téma, mint amennyire meghökkentő idősebb korosztályok számára. A nyugat új morális küldetését a Z-generáció tagjai a Netflix, a TikTok, vagy épp az Anime sorozatok emlőin szívják magukba, számukra ez a természetes. Miközben épül egy másik ellenkultúra is, amelynek épp a gendervilág jelenti azt, ami ellen lázadni érdemes. Ezért nemigen van ma olyan ember, akit így vagy úgy ne foglalkoztatna a kérdés, és ez még azokra is igaz, akiket egyszerűen csak irritál. Ott van az életünk – és a közéletünk – közepén, nem tudjuk figyelmen kívül hagyni, legfeljebb minket hagynak figyelmen kívül, ha nincs róla semmi érvényes mondanivalónk.

Ezek a szempontok mind indokolttá, szükségessé, sőt elengedhetetlenné teszik, hogy foglalkozzunk az LMBTQ-témákkal és a genderkérdéssel. Vétkes hanyagság, ha éppen most nem tesszük világossá az álláspontunkat, nem adunk támpontokat, nem segítünk érvekkel a kétkedőknek, nem fordulunk féltő szeretettel az érintettekhez, nem adunk világos cáfolatokat a félrevezetőknek, nem védjük meg a nyájainkat, nem állunk ki a bibliai evangélium mellett, és nem igyekszünk megnyerni a kívülállókat. A hitnek ez a harca a mi generációnknak jutott, akár szeretjük ezt, akár nem. Nem a félelem lelkét kaptuk, hanem a szeretet, az erő és a józanság lelkét. Nem szabad most sem félnünk, sem hallgatnunk, ehelyett szeretettel, határozottan, józanul utat kell mutatnunk.