A minap nekem szegezték a kérdést, hogy miért nem írok többet Oroszországról, Putyinról, miért a Nyugatot teszem még most is a bírálataim tárgyává, amikor Ukrajna megtámadásával egészen nyilvánvalóvá vált, hogy keletről jön az igazi veszély. A kérdés fontos (bár kissé félreérti a szerepemet), ezért megpróbálom röviden megválaszolni. Mielőtt azonban hozzákezdek, arra kérem az olvasót, vessen egy pillantást a fejlécre. A nevem mellett három szó áll: teológia, spiritualitás, kultúra. Ami nincs ott, az a politika. Bár érdekel a politika, nem vagyok sem politikai elemző, sem politikai újságíró, sem politikai aktivista. Hívő teológus vagyok, aki a kultúrával is foglalkozik. Ez a különbség fontos.
És akkor a kérdésre rátérve. Oroszországot jelenleg nem kulturális-szellemi kihívásnak tartom, hanem egy birodalomnak, amely éppen katonai agressziót hajt végre. Megdermeszt a brutalitása, de felesleges, hogy vitázzak a kultúrájával. A magyarok jellemzően nem Oroszországba utaznak, nem oroszul tanulnak, a Netflixen nem orosz sorozatokat darálnak, a kultúránkat nem orosz celebek formálják, és abban sem hiszek, hogy Putyin szépen zsebre tette volna a magyar emberek agyát. Oroszország és Putyin egyszerűen egy masszív realitás Keleten, amit ugyanúgy jó tisztelettel félni, mint az erdőben a barnamedvét, hiszen az erejét már ismerjük. Hogy ezt hogyan csináljuk, az a politika területe.
Szellemi-kulturális értelemben (amire én fókuszálok) az igazi kihívás viszont továbbra is a Nyugat, amelyhez ezer szállal kötődünk. Valódi intellektuális vitáink a Nyugattal vannak, nem a Kelettel, hiszen a Nyugat részei vagyunk és a Nyugat próbál bennünket kitartó vehemenciával a saját változó képére formálni. A Kelet erőt mutat, a Nyugat szellemi felsőbbrendűséget. A nehézségünk ma abból fakad, hogy bár a Nyugat dekadenciája látványos, önmagát haladónak látja, és a kultúra és az etika terén akar agresszíven asszimilálni. Ez ellen másképp nehéz védekezni, mert míg egy nyílt háborúban többnyire megállapítható, ki az agresszor, a kulturális erőszaktétel az erény köntösében jelentkezik. A leleplezése emiatt részben teológiai feladat. Ezért írok többet a Nyugatról.
Ukrajnáról ebben a helyzetben inkább csak jót mondanék vagy semmit. (Zelenszkijről inkább semmit.) Ukrajnával kapcsolatban a háború kezdete óta azok a hús-vér emberek érdekelnek, akik a bombák és harckocsik elől menekülnek. Róluk se gondolkodni akarok, hanem segíteni nekik és másokat is a segítésre buzdítani. Ezért töltök napokat a határon. Ezért megyünk ma a határon túlra is. Az ukránokért most egyszerűen csak sajog a szívem. Magyarként talán lenne okom, hogy haragudjak, de ebben a pillanatban kizárólag az irgalomnak és a cselekvő szeretetnek van értelme. Bajban vannak, szomszédként mi pedig felelősek vagyunk értük. Ezt szerintem nem kell túlgondolni. Különösen keresztényként.
Remélem, így érthetőbb a tematikám. Ha mást más foglalkoztat, tegyen nyugodtan aszerint. Ez az én blogom, én a magam töredékes perspektívájából így nézek most a világra. És ezt a dilemmát akkor most vegyük is le a napirendről.
Bölcs.
Köszönöm Ádám ezt az írást. Szerintem azért merült fel valamiben a kérdés, mert mostanában érzékelhetően áthatja az irasaidat az aktuálpolitika, pl Gyurcsány (2006-os tüntetés) Marki-Zay-jal, Fekete-Győrrel kapcsolatos, az ő szerepüket taglaló cikkek az elmúlt fél évben, vagy mikor a határon történt tapasztalataidrol írtál, akkor is odaszurtad h ott volt pár percre fotozkodni MZP meg Demszky. Érdekes módon kormánypárti politikusokkal kapcsolatban nem olvasni tőled ilyen kiszólásokat. Ezért szerintem sokakban, pl bennem is olyan kép kezdett kialakulni a blogról, hogy kezd átpolitizálódni, gondolom ezért is kaptad ezt a kérdést.
Egyik sem aktuálpolitika volt, hanem részemről annál magasabb szint. Aki aktuálpolitikai szemüveggel olvasta a posztjaimat, az rángatta le azokat mindig aktuálpolitikai szintre. De ezt korábban is tisztáztuk.
Szerintem tagadhatatlan az áthallás, pl MZP a határon fotózkodik. De nem vitatkozni akartam, biztos erre is van magyarázat a részedről hogy ez miért nem aktuálpolitika. Csak jelezni akartam, hogy – szerintem- miért kapsz ilyen kérdéseket. Szép napot!
Mert ő és Demszky Gábor jelentek meg, meg a szintén említett tévétársaságok és újságírók.
Nagy egyetértéssel olvastam ezt az írást. Lehet, hogy értem- de nem megértem- a kritikát gyakorlókat, mert egy alapvető gond van a kritikáikban. Ők aszt szeretnék elérni, hogy a keresztény véleménynyilvánítók részeseivé váljanak direkt politikai vitáknak – mint tapasztaljuk, a magukat progresszívnek tartó személyek ezt már megteszik, kormány ellenes hangsúllyal, akár a Bibliával is szembe menve /pl. családvédelem/- figyelmen kívül hagyva, hogy a vitát felvállaló keresztény véleményformálóknak nem politikai, hanem ideológiai problémái vannak a világgal ! A mostani háború-ha nem a szomszédunkban folyna- nem lenne több, mint a világ más részén történt korábbi helyi háborúk. Az összes érdekelt hozzáállásával már bizonyította, hogy nem akar világháborút, ezért /részünkre/ a menekültek és a károsultak segítése a feladat és azt tesszük is. Ezzel szemben -országokon átívelően különböző hevességgel- folyik egy ideológiai háború, ami / ha tudja/ fel akarja számolni a több ezer éves /Biblikus/ kereszténységet, ami elsöpörte a klasszikus liberalizmus vívmányait / emberi egyenlőség, az egyén szabadsága szólás szabadság, nemzetek egyenlősége,/ és helyette meghatároz új igazságokat, amit kötelezően betartat, mert aki erre nem fogadókész, minden téren ellehetetlenűl. Folyik a korábbi bűnök tisztára mosása /kommunizmus/ miközben a keresztény egyházakat vádolják a korábbi társadalmak /gyarmatosítás/ bűneivel.. A Bibliában felsorolt bűnök /Tízparancsolat 6-1o/ közül kiemelték a „ne paráználkodj” bűnt és különböző módon erénnyé és emberi joggá tették. A további bűnök minősítését az határozza meg, hogy ki követi el /fehér ember?-bűnös,/ Meglátásaimat sorolhatnám tovább, de a lényeg: a kereszténység nem fogadhat el /és nem támogathat/ olyan ideológiát /és olyan ideológiát hirdetőket/, amely az emberből /céljait tekintve/ Istent csinál és az embert el akarja választani Teremtő Istenétől !
Az elmúlt heti események fényében azonban felmerülnek olyan kérdések is, hogy a keresztényeknek kell-e olyan eseményekhez csatlakozni, melyeknek a célkitűzései első ránézésre helyesnek tűnnek, azonban a háttérben olyan emberek és szervezetek bukkannak fel, akik a politikai befolyásszerzésen túl titkosszolgálati és katonai tevékenységekben is utaznak és alapvetően orosz politikai érdekeket képviselnek Európában és az Egyesült Államokban. Konkrétan a 2019-ben Olaszországban megrendezett Családok Konferenciájára gondolok, de ide sorolható a 2017-ben megrendezett Családok Budapesti Világtalálkozója is vagy 2014-es moszkvai WCF-kongresszus, de még a 2012-ben is Budapesten, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége szervezésében a megtartott Az Élet: Ajándék elnevezésű nemzetközi abortuszellenes konferencia is. Egészen meglepő/érdekes személyek és szervezetek is felbukkannak a támogatók és a felszólalók listáján. Bőséges irodalma van ezen események mögött kimutatható befolyásoló és egyéb tevékenységeket folytató politikai szálaknak és embereknek, akit a téma érdekel, az utána olvashat. A bibliai értelemben vett család melletti kiállást fontosnak tartom ugyanúgy, mint az élet védelmét. De nem mindegy, hogy milyen erőkkel kapcsolódnak a keresztények, mikor ezeket az értékeket próbálják képviselni. Egy kicsit olyan ez, mintha az apostolok a Római Birodalom hedonista életszemléletével szembe helyezkedve és az Írás szerinti életszemlélet mellett síkra szállva az írástudókkal, farizeusokkal vagy a különböző, rómaiak ellen felkeléseket szervező zelóta csoportokkal vagy külső, római birodalommal ellenséges nomád népekkel szövetkeztek volna. Sajnos ebben a témakörben elég nagy a csend, miközben ez a kérdés egyre fontosabbá válik majd azok számára, akik komolyan gondolják a keresztények hitelességét. És véleményem szerint ide sorolható minden egyházi szervezet vagy személy közéleti szerepvállalása, Iványi Gáboré is, aki szintén sok szálon kötődik a politikai élet egyes szereplőihez.