Szombaton megint Budapesten járt Jordan B. Peterson kanadai pszichológus. A Kongresszusi Központban tartott előadására a jegyek már januárban, gyakorlatilag egyetlen nap alatt elkeltek. Nekem sem lett volna esélyem részt venni, ha előző nap egy svájci ismerősöm nem keres meg, hogy van két felesleges jegye, ha érdekel, csatlakozhatok hozzájuk. Mivel Jordan Petersonnal sokat foglalkoztam az elmúlt években, írtam róla, előadást is tartottam róla, podcast beszélgetésekben is kibeszéltük a személyét és hatását, sőt, az Axióma is készített velem erről interjút, szívesen elmentem az eseményre. Néhány benyomás következik.

1) Jordan Peterson láthatóan visszanyerte korábbi erejét. Legalábbis nem látszott rajta az a megtörtség, ami az elmúlt két évben. Újra az a Jordan Peterson volt, aki bátran felemeli a zászlót és néven nevezi, amit néven kell nevezni. A harcos Jordan Peterson most már biztosan visszatért.

2) Ezúttal felesége, Tammy is vele volt, sőt, ő maga moderálta a beszélgetést. A „moderálás” szót akár idézőjelbe is tehetném, mert valójában annyi történt, hogy Tammy feltett a férjének egy kérdést, ő pedig 30-40 percen át válaszolt rá, majd feltett egy újabb kérdést, amire megint hosszú válasz következett, és végül már csak egy harmadik kérdésre meg az elbúcsúzásra volt idő.

3) Az esemény angolul zajlott, egyetlen magyar szó sem hangzott el a teremben. Csak Jordan Peterson „You, Hungarians!” („Ó, ti magyarok…”) kiszólása jelezte, hogy Magyarországon vagyunk. Meglepett, hogy a Kongresszusi Központot tolmácsolás nélkül is zsúfolásig meg lehetett tölteni. A magyarok ma már nyelvileg is be tudnak kapcsolódni a közös nemzetközi gondolkodásba.

4) Voltak persze külföldiek is a hallgatóságban. Például (de messze nem egyedüliként) a három svájci, akiket elkísértem. Ők a saját világukat elárasztó és leépítő kulturális marxizmus elől jöttek friss levegőt szívni a konzervatív Magyarországra. Teljesen természetesnek látták, hogy Jordan Peterson éppen itt ad elő: az ő kiállása a szemükben szervesen fonódik egybe a magyarokéval.

5) Jordan Peterson továbbra is az egyik legértelmesebb és legtalálékonyabb apologétája az elszabadult progresszió elleni tiltakozásnak. Felesége első kérdése az volt, hogy akkor mi is egy nő („So, what is a woman?”). A válasz egy elképesztően inspiráló gondolatmenet volt a definiálás problémáiról, majd egy végtelenül egyszerű meghatározással záródott. Közben bepillanthattunk egy igazságkereső elme belső munkafolyamataiba.

6) Feltűnő volt az esemény egyszerűsége. Egy órával a kezdet előtt nyitottak a kapuk, hogy a több ezres tömeget beléptessék. Svájci barátaim csodálkoztak a biztonsági intézkedések szinte teljes hiányán. Amikor elhalványultak a teremben a fények, bejött Tammy Peterson, mondott pár szót, majd bejött a férje is. Leültek, ő feltette az első kérdést, és Jordan Peterson megosztotta a gondolatait. Majd pár óra után Tammy felállt, jelezve, hogy vége, elköszöntek és kimentek. A tömeget nem kellett szórakoztatni, a gondolatokért jöttek.

7) Az előadás (pontosabban a kérdésekről való hangos gondolkodás) ezúttal szinte kizárólag a természet síkján mozgott, nem került szóba a vallás vagy a keresztény hit. De Jordan Peterson hangja egyetlen ponton csuklott el, és az az volt, amikor az apa-fiú kapcsolatra a „paradicsom” képét használta. A paradicsom az a kert, ahol falak között végtelen játék zajlik, a lehető legkomolyabb és legvidámabb értelemben. Biztonságos keretek között, de a határokat feszegetve. Szabályok között, de a renden túl. Talán ilyen lesz a mennyek országa.