A Rómeó és Júlia francia musical-változata rendkívül színvonalas színpadi előadásban vált világhírűvé. A Júliát megtestesítő énekesnő könnyed hangja, a Montague fiúk vérpezsdítő éneke, a fülbemászó dallamok nemcsak megelevenítik, de felejthetetlenné is teszik Shakespeare 16. századi színdarabját. A musical koreográfiájában fontos szerepet kap a halált megformáló alak. A romantikus szerelem a halál által fogan, minden döntő ponton a halál vezeti, és a tragikus végkifejletnél is a halál hatalmában marad. Gérard Louvin és Gérard Presgurvic darabja hűségesen tolmácsolja a tragédia üzenetét, sőt, a romantikus erosz veleszületett morbiditását is páratlan erővel hirdeti. Rómeónak és Júliának meg kellett halnia. A halálnak győznie kellett. Egyedül ez vezethet katarzishoz. Tökéletes színdarab!

Nem mondható el ugyanez a színpadi előadásról. A baj nem a darabbal van, hanem azzal, ami utána történt: ami az előadásról készült felvételeken bejárja a világot. A színtársulat ugyanis feltámasztja Rómeót és Júliát. Természetesen csak a hangulat kedvéért, de ez is komoly probléma. Éppen csak hogy felfognánk a mű üzenetét, megértenénk a halál jelentőségét, elgondolkoznánk a romantikus szerelem „szuicid” vonásain, a társulat máris megspórolja nekünk a katarzist. A tapsoló közönség kedvéért a főszereplők megismétlik szerelmes dalukat, mintha a halál csak egy momentum lett volna, mely felett diadalmaskodott az élet. A Montague fiúk gondtalan, parázna énekébe bevonják a közönséget is, nem érdekes, hogy az a világ már elmúlt, elsodorta a gonoszság, többek között éppen azoké, akik az eredeti dallamot énekelték. A romantika így a feltámadás által válik örökkévalóvá, pedig a romantika végtelensége a halálban fejeződik ki, ahogy Shakespeare és a musical is tökéletesen bemutatta. A közönség az élő Júliát és az élettől pezsgő Veronát viszi magával, nem a tragédiát. Úgy tűnik, a mai ember nem bírja elviselni a shakespeare-i valóságot, nem képes szembenézni a ténnyel, hogy a romantika a halál hatalmában van. A mai embernek fel kell támasztania Júliát, mert hinnie kell Eroszban.

Ismerjük Júliának egy másik feltámasztását is. Karel Čapek, az ismert cseh író Rómeó és Júlia című novellájában szintén megpróbálkozik Júlia életre keltésével. Čapek – nagyon szellemesen – úgy támasztja fel Júliát, hogy nem is hagyja meghalni. Egy angol nemes néhány évtizeddel a veronai események után Olaszországba utazik, ahol egy pap szállást ad neki. Sir Oliver szóba hozza a veronai Júlia történetét, akiről egy Shakespeare nevű drámaíró színdarabjában hallott. Kiderül, hogy a pap Lőrinc barát ministránsa volt Veronában, és közelről ismerte a Montague és Capulet család történetét. Az események rekonstruálása azonban sehogy sem akar sikerülni. Sir Oliver a mi általunk ismert változatból indul ki, Padre Ippolito viszont csökönyösen ragaszkodik az általa ismert tényekhez. Ezek szerint Júlia nem halt meg, hanem a Rómeóval való futó kaland után férjhez ment Páris grófhoz, és nyolc gyereket szült neki. Példás, erényes feleség volt, és úgy tűnik, boldog is. Rómeó sem halt meg, Páris grófot is csak megsebesítette, de nem ölte meg. Ezt is részegen tette, és nem a sír fölött, hanem a nyílt utcán. „Az igazság úgy fest, hogy Rómeó Mantovába szökött… kapcabetyár volt, és Mantovával tartott.” – mondja Padre Ippolito. „Az a szegény Júlia pedig bánatában egy kicsit megmérgezte magát. De nem lett belőle komoly baj, cavaliere, csak amolyan gyerekes duzzogás volt az egész; hisz alig volt még tizenöt éves a leányka… A történetet attól a bizonyos Lorenzótól tudom, fiatalember… Júliát később elvitték nagynénjéhez Besenzanóba, hogy egy kicsit összeszedje magát. Oda ment utána Páris gróf, a kezét még felkötve hordta, és maga is tudhatja, hogyan szokott az történni ilyenkor: akkora szerelem kerekedett közöttük, hogy el se lehet mondani. Három hónap se telt bele, és férj-feleség voltak. Ecco, signore, ilyen az élet. Jómagam ministráltam az esküvőjükön.”

Sir Oliver erre azt válaszolja, amit az erosz romantikus változatát ismerők mind belül éreznek: „Ne haragudjon, Padre…, de abban a mi angol színdarabunkban ezerte szebb minden.” Ippolito páter azonban nincs meggyőzve: „Szebb, szebb! Nem tudom, mi szép van abban, ha két ember megöli magát. Kár lett volna értük, fiatalúr. Én mondom magának, ezerte szebb dolog, hogy Júlia férjhez ment, és nyolc gyereket szült, de micsoda gyerekeket, uram, festeni se lehetne szebbet.”

Lehet, hogy Júliának ez a feltámasztása a romantikusok szemében burzsoá, viktoriánus, kispolgári, érdektelen, szürke. Az azonban nehezen vitatható, hogy életszerűbb és őszintébb, mint Júlia másik feltámasztása a közönség számára. Čapek megoldása logikusan következik a Shakespeare-darab moráljából, hiszen vagy a romantika fonalát követjük, és akkor a halál az úr, vagy elszakítjuk ezt a fonalat, és utat nyitunk az élet számára. Júlia másik feltámasztása viszont a romantikán belül marad, ezért őszintétlen.

***

A bejegyzés az Erosz nyomában c. esszékötetem egyik fejezete. A könyv a Harmat Kiadónál vagy könyvterjesztőknél megvásárolható. Ár: 1200 Ft.

Egy hozzászólás a “Júlia kétféle feltámasztása” bejegyzéshez

  • endi says:

    A mai világban sorozatot kell csinálni belőle, hogy az emberek minden nap követhessék, hogy mi történik a szereplőkkel, újabb szerelmek szövődnek, ármányok, kalandok stb. Hogy minden nap meglegyen a nép szórakozása. 😀 Rómeók és Júliák közt. 🙂

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum