A tekintély trónfosztásának idejét éljük. Nem valami konkrét tekintélyről van pusztán szó, hanem általában a tekintélyről. Viszonylag könnyen igazolható az a tétel, hogy már a 16. századi reformáció is mindenekelőtt a tekintély kérdéséről szólt, az akkoriak azonban még nem a tekintély létéről, hanem annak mibenlétéről vitáztak. A reformációban az önmagát a Biblia fölé emelő Egyház trónfosztását és a Biblia tekintélyének helyreállítását figyelhetjük meg, mára azonban mind a Biblia, mind az Egyház trónfosztottá vált a tömegek szemében. Aki azt gondolja, hogy a régi szembenállás katolikusok és protestánsok között ma is létezik, nem téved nagyot. Az Egyház mint végső tekintély és a Biblia mint végső tekintély komoly különbözőségeket eredményez a hitvallásban és a hitgyakorlatban egyaránt. De ha a figyelmünket továbbra is ez a vita köti le, nem vesszük észre a tekintély sokkal súlyosabb válságát, azt a folyamatot, amely a reformáció eredeti kérdésfelvetését mára sokak szemében irrelevánssá teszi.

A tekintély válsága ma nem arról szól, hogy mi a végső tekintély, hanem arról, hogy van-e egyáltalán tekintély. Nem az a kérdés, hogy kinek engedelmeskedjünk, hanem az, hogy helyes-e bárkinek is engedelmeskednünk. A diskurzus nem arról folyik, hogy honnan tudhatjuk meg az igazságot, hanem arról, hogy megtudhatjuk-e azt, sőt, hogy van-e egyáltalán igazság. Nem az a vita tárgya, hogy az Egyház értelmezi-e a Bibliát, vagy a Biblia korrigálja-e az Egyházat, hanem az, hogy a mai korban releváns lehet-e bármelyik. A címben szereplő tekintély és trónfosztás szavak közül ösztönösen is tudjuk, hogy az utóbbi lesz a népszerűbb, és csak az az Egyház, és csak az a Biblia lesz a mai ember számára valamelyest elfogadható, amelyik nem akar tekintélyként fellépni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lennének ma is valós, működő tekintélyek. A tekintélynélküliség látszata gyakran durva és nyers hatalomgyakorlást leplez. Időnként éppen azok gyakorolnak komoly szellemi tekintélyt – türelmetlenül, intoleránsan, a közélet kommunikációs csatornáit is monopolizálva –, akik a leghangosabban állnak ki a tekintély trónfosztásáért. A tekintély válságát nem kisebbíti, hanem éppen mélyíti, hogy manapság tekintély sokszor csak a tekintély tagadásával működhet. A hatalom nem látszhat hatalomnak, mert abban a pillanatban trónfosztottá válik. Ebből következik, hogy a valódi hatalomgyakorlók gyakran nem szolgálnak, ahogy Jézus tanította, hanem szolgának álcázzák magukat, miközben a szolgálat szándéka nélkül uralkodnak.

(A teljes esszé itt olvasható.)