Anabaptizmus: a reformáció mostohagyermeke?

2010 okt. 31. | Divinity, Közösség, Rendszeres teológia, Társadalom | 7 hozzászólás

A reformáció emléknapján nemigen szokás megemlékezni az anabaptizmusról. Talán méltatlannak is tűnik ezen a napon őket említeni, ha figyelembe vesszük, hogy a reformációt útjára indító Luther viszonya mennyire nem volt harmonikus a radikális reformáció híveivel. Hadd törjem meg most mégis ezt a szokást, és szóljak néhány szót az anabaptistákról. Biztos vagyok benne, hogy mind Luther, mind a kálvinizmus megfelelő méltatást fog kapni ezen a napon, hadd jusson egy kis morzsa ebből az anabaptistáknak is.

Az anabaptizmus a lutheranizmus és kálvinizmus mellett a reformáció harmadik ága volt. Bár a mozgalmat legtöbben még mindig a Münzer Tamás vezette parasztlázadással és a Münsterben történt botrányos eseménysorozattal kapcsolják össze, az anabaptizmus részleges rehabilitációja elindult már a protestantizmuson belül. Nemrégiben a lutheránus egyházak hivatalosan bocsánatot kértek az anabaptisták elleni korabeli atrocitásokért, ünnepélyes formában kifejezésre juttatva azt is, hogy nem tekintik többé szektásoknak az anabaptisták leszármazottait. A mozgalom megítélésében mérföldkőnek számított William R. Estep számos nyelvre lefordított tanulmánya is, melyben az amerikai teológus az anabaptizmus történetét példás alapossággal dolgozza fel. Estep hosszú időt töltött Németországban, Svájcban és Hollandiában, hogy levéltárakban és könyvtárakban kutatva összegyűjtse a korabeli források anabaptistákra vonatkozó adatait. Estep szerint ezek az adatok véglegesen tisztázzák a mozgalmat – legalábbis annak mainstream részét – az eretnekség vádja alól.

Estep tanulmánya bizonyítékokkal szolgál arra nézve, hogy az anabaptisták a reformáció teológiai alapjain álltak: elfogadták az Apostoli Hitvallás tanítását, a Szentháromság fogalmát, a Szentírás tekintélyét, Krisztus engesztelő munkáját, és a hit általi megigazulást. Jogosan nevezzük őket a reformáció harmadik ágának, szemben az unitárius (szociniánus) irányzattal, mely teológiai szempontból nem tekinthető a protestantizmus részének. A korai anabaptista vezetés kimutathatóan függött a reformátoroktól: Hübmaier, Marpeck, Sattler és valamelyest Menno Simons is a lutheránus reformációnak köszönhette megtérését.

Miért lett az anabaptizmus mégis a reformáció mostohagyermeke? A fent említett botrányok és kisiklott politikai kísérletek mellett hozzájárult ehhez az a tény, hogy az anabaptistáknak nem volt sem kiemelkedő teológusok (mint amilyen Luther, Zwingli, Kálvin, Butzer és Melanchton), sem egységes teológiai rendszerük, mely megnyerte volna az egész mozgalom egyhangú támogatását. Estep szerint szinte szabálynak tekinthető, hogy „az anabaptista teológusok nem éltek nagyon sokáig, vagy nem alkottak felépített spekulatív teológiai rendszereket”. Az anabaptisták nagyobb hangsúlyt fektettek ugyanis magára a gyülekezeti életre és a Szentírás közös tanulmányozására, mint a bibliai tanok rendszerbe foglalására. Emiatt többnyire az egyéni vélemények, egy-egy tanító lokális befolyása, illetve a teológiai igényesség hiánya dominálták a mozgalmat.

Ez utóbbi kétségkívül gyengesége az anabaptizmusnak mind a lutheri, mind a kálvini irányzattal összevetve. Kétségtelen tény, hogy a reformáció teológiai gazdagságát nem az anabaptizmus, sokkal inkább a lutheranizmus, és talán még inkább a kálvinizmus képviselte és hagyományozta ránk. Azt javaslom mégis, hogy most lássuk meg egy pillanatra az érem másik oldalát is. Míg a reformáció többi ága a régi-új hit dogmatikai megalapozásával és politikai csatározásokkal volt elfoglalva, az anabaptizmus figyelmét elsősorban az evangéliumi élet és a gyülekezetek belső világa kötötte le. Az anabaptisták nem csak vallották, de meg is élték a szentek közösségét, kerülve még a látszatát is annak, hogy a tömegeket megtérés nélkül akarnák beterelni a gyülekezetekbe. Vallották, hogy Krisztus egyházába beleszületni csak felülről lehet, tudatos megtérés által. A keresztséget azoknak tartották fenn, akik ezt a lépést önszántukból megtették. A csecsemők megkeresztelését nem tekintették érvényes keresztségnek, ezért minden megtérőt újrakereszteltek (innen a nevük: anabaptisták – újrakeresztelők). Az anabaptisták szerint az egyház élő kövekből épül, nem hitvallásokból és keresztszülők fogadkozásaiból. Nem is politikai hatalommal és erővel, hanem Krisztus Lelke által.

Abban a korban, amikor egész országok vagy tartományok váltak reformátussá vagy evangélikussá, az anabaptisták nemigen rúghattak labdába, és valljuk be: nem is nagyon akartak. Nem hittek abban, hogy egész országokat lehetne a keskeny útra terelni. Úgy hitték, hogy a keskeny úton kevesen járnak, mert szoros az a kapu, ami erre az útra nyílik. Az anabaptisták Jézus követői akartak lenni, az uralkodást meghagyták másoknak. Ebben a tekintetben – és talán csak ebben a tekintetben – a mai pluralista világban szerveződő evangéliumi mozgalmak inkább örökösei az anabaptistáknak, mint a lutheri és kálvini reformációnak.


Az illusztráció habán kerámia. A Magyarországon élő habánok anabaptisták voltak.

7 hozzászólás

  1. Éva

    Eretnekség vádja? Ebarhard Arnoldot (hutteri testvérek) egyik lelki vezetőmnek tartom (katolikusként).

  2. Gál Lajos

    Nagyon köszönöm a cikket Ádám, csak most találtam rá. Tömören adod közre a lényeget. Örülök, hogy mai anabaptistának tarthatom magam, már csak azért is, mert gyermekkoromban megkereszteltek ugyan, de megtérésem után fontosnak tartottam a bemerítkezést is. Ezen túl pontosan azokat az alapelveket vallom a hatalommal való összekapcsolódásról és a gyülekezeti életről, mint amit te is megfogalmaztál ebben a cikkben. Bár végeztem teológiát, sokadrangúnak tartom a szentség, engedelmesség és szeretetközösség után. Áldjon meg az Úr!

  3. Szabados Ádám

    Köszönöm. Téged is Isten áldjon!

  4. summa

    – anabaptizmus: reformáció harmadik ága
    – teológiai alapok (~ reformáció):
    – Apostoli Hitvallás
    – Szentháromság
    – Szentírás tekintélye
    – Krisztus engesztelő munkája
    – hit általi megigazulás
    – jellemzők:
    – nincs kiemelkedő teológus
    – nincs egységes teológiai rendszer
    – gyülekezeti élet fontosabb
    – Jézus követése > uralkodás
    – SUMMA: mai “evangéliumi mozgalmak inkább örökösei az anabaptistáknak, mint a lutheri és kálvini reformációnak”

  5. Nagy Miklós

    Sajnos a reformáció mai ünnepein nem csak az anabaptista mozgalom céljairól, hőseiről nem emlékeznek meg, hanem az ökumené jegyében lassan az egész reformáció céljai, igazságai is elsikkadnak, vagy csak zárt körben említtetnek. Az utóbbi évek néhány ünnepi megemlékezését figyelve láttam, hallottam, hogy a gyakorlatilag változatlan katolikus egyházhoz való alkalmazkodás volt a mérvadó, az úgynevezett “progresszív evangélium” erőteljes jelenlétével. Az ünnepségeken prominens katolikus vezetők, püspökök is részt vesznek, nyilván meghívottként. Biztos vagyok abban, hogy katolikus barátaink sem tartják ezt gerinces dolognak, és nem is várják el tőlünk, hogy nem katolikusként mellőzük ünneplésünkben azt, ami protestáns hitünkhöz tartozik.
    Tisztelettel..

  6. Éva

    Gyakorlatilag változatlan katolikus egyházról beszélsz. Eddig is nagy véleménykülönbségek voltak fontos dolgokban, MA már nyílt titok amit sokan úgy tartottunk hogy az ősegyház konstantini fordulata NAGY HIBA volt, Henri Boulad szerint akkor kezdődött “a szabadesés” és ezt idézik már mások is. Az adventisták ugyanezt állítják … MOST viszont egy sokkal mélyebb ÁROK húzódik, Ferenc pápa nyilatkozatai után ! Nem beszélve arról, hogy egy olyan történet zajlik, ami itt a lapokon NEM IS JELENIK MEG – ami a végidőket bizonyítják, járvány- és oltásmizéria … ROSSZABB lesz mint a beharangozott chip, azt meg lehet tagadni. A következménye nyilvánvaló. DE ezt, amikor törvény van január elsejétől KÉNYSZEROLTATÁSRA – az egészségügy gyakorlatilag KATONA és parancsot teljesít (okt.14-től) miről kell még beszélnünk, vitatkoznunk ?! A keresztény JELEN-hez képest – csak, lehet, a honlap feltételrendszerében – ez nem off !

    Gondoljatok a tíz szűzre, akik várják a vőlegényt, közöttük nincs katolikus meg református, és anabaptista … De nemcsak az olaj a kérdés, hanem, hogy meglátjuk-e az idők jeleit, vagy, hogy itt van – nem chipben+műholdakban a követő rendszer, hanem a tervezett és KÖTELEZŐ oltásban + a ráépülő rendszer, vagy, “haláltábor” … készen van az is, Mo-on …

    Elnézést kérek kedves Ádám h ide írtam meg. Talán az “identitás” cikkhez kellett volna, csak nem találni meg könnyen. Ugyanis elveszítjük TELJESEN az identitásunkat, ha .. és a “ha” az törvényben rögzített kötelezettség, végrehajtói katonák vagyis erőszakszervezet !

  7. Zoli

    Lassan közeledik az idő amikor nem elég csak az államhatalom iránti engedelmes keresztyénnek lenni. Mert színt kell vallani, kinek engedelmeskedünk, hova tartozunk, kiben van bizodalmunk. Lehet-e (szabad-e) Istent maszkban dicsőíteni, helyes-e így cselekedni, a reformációt megünnepelni? A napkeleti bölcsek „álomban megintettek, hogy Heródeshez vissza ne menjenek”.

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK