Húsvét jó apropó arra, hogy a Máté 16,18 másik felét is közelebbről megnézzük. Jézus azt mondja Péternek: „Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.” Mire gondolhatott Jézus? A mondatot (mármint a második felét) általában akkor idézzük, amikor szeretnénk azt a hitünket kifejezni, hogy Krisztus egyházát a leggonoszabb idők és a leghatalmasabb ellenségek sem tudják teljesen és véglegesen elpusztítani. Nem feltétlenül rossz ez az alkalmazás, de szeretném megmutatni, hogy ennél ez a vers azért valamivel konkrétabb jelentéssel bír. Inkább a húsvéti reménységgel kapcsolatos, mintsem az egyház földi megmaradásával. Bár úgy gondolom, az utóbbi sem kétséges.
Jézus szavait olvasva azonnal adódik az első kérdés: ki is akarja legyőzni a másikat? A „pokol kapui” támadják az egyházat, vagy az egyház támadja a „pokol kapuit”? Egyes bibliamagyarázók azt hangsúlyozzák, hogy a „pokol kapui” nem lehetnek a támadók, hiszen a „kapuk” képe statikus és passzív alapállást jelöl. Az egyház a támadó fél, mely a legsötétebb helyekre is elmegy, hogy a pokol erőit legyőzze és foglyait kiszabadítsa. Mások szerint a pokol kapui igenis támadhatnak, amikor megnyílnak, hogy rászabadítsák a pokol erőit az egyházra. Ilyenkor az egyház van védekező pozícióban. Melyikről van szó ebben a versben? Szerintem egyik sem igazán jó értelmezés.
Közelebb jutunk a megoldáshoz, ha megnézzük, mit jelent a „pokol kapui” kifejezés. A görög szövegben a πύλαι ᾅδου, vagyis a hádész kapui szavak szerepelnek. Joachim Jeremias szerint az Újszövetség lényegében ugyanabban a szemantikai mezőben használja a hádész szót, mint a késői júdaizmus: a hádész (a seolhoz hasonlóan) a testtől elvált lelkek lakóhelye (TDNT 1:148). John Nolland összeszedi a hádész/seol kapui kifejezés előfordulásait az ókori zsidó vallási irodalomban (Matthew, NIGTC, 674). A Jób 38,17 és az Ézs 38,10 görög fordításában (LXX) a „hádész kapui” a halottak lakhelyére vonatkozik. Az utóbbi versben Ezékiás halálos betegségéből meggyógyulva így imádkozik: „Már azt gondoltam, hogy életem delén kell elmennem a holtak hazájának kapuiba, megfosztva többi évemtől.” Hasonló jelentéssel használja a szót a Második Szentély irodalma is (pl. 3Makk 5,51, Bölcs 51,13, Sal. Zsolt. 16,2).
Amikor Jézus azt mondja, hogy a „hádész kapui” sem diadalmaskodhatnak az egyházon, lényegében a halálról beszél. De milyen értelemben? Amennyiben a „hádész kapuit” passzív, statikus valóságnak tekintjük, melyet az egyház támad, Jézus gondolhatott arra, hogy az egyház képes kiszabadítani a halál foglyait. Az egyház az örök élet evangéliumát hirdeti, és ez az üzenet akkor is diadalmaskodni fog, ha a halál lakhelye erősen tartja a foglyait. Jézus azt mondja Jánosnak a Jelenések könyvében, hogy nála vannak a hádész kulcsai (1,18), nyilván azért, hogy kinyissa a halottak lakhelyét és kiszabadítsa foglyait. Nem elképzelhetetlen ez a magyarázat, de nem tartom valószínűnek, hogy Jézus erre gondolt.
A κατισχύσουσιν αὐτῆς kifejezés (így, birtokos szerkezetben) leggyakoribb és legtermészetesebb jelentése az, hogy „diadalmaskodik felette”, „erősebb nála”, „legyőzi őt” (Nolland, 674). Úgy tűnik, a statikus kép ellenére – bármilyen furcsa – a „hádész kapui” az agresszor, és az egyház a védekező fél. Azonban csak a kép a furcsa, az általa jelölt valóság egyáltalán nem az. Mi lehetne az egyház számára félelmetesebb ellenség, mint „az utolsó ellenség, a halál” (1Kor 15,26), mely mindent a markában tart és megsemmisít? Mi lehetne (látszólag) nyilvánvalóbb diadal az egyház felett, mint az, hogy egymás után válnak tagjai a hádész foglyaivá? Mi lehetne megalázóbb Jézus követőinek, akik az örök életet hirdetik, mint az a pillanat, amikor fejlehajtva keresztül kell menniük a hádész kapuin, hogy leszálljanak a holtak birodalmába?
Ha ezt végiggondoljuk, akkor válik Jézus ígérete elképesztően reményteljessé az egyház (ἐκκλησία), vagyis a hívők közössége számára: „a hádész kapui sem diadalmaskodnak rajta”! Az egyházat még a halál sem győzi le, hiszen amikor tagjai meghalnak, Jézussal együtt a paradicsomba jutnak (Lk 23,43), ahol testük feltámadására várva Urukkal lehetnek, és ez „sokkal jobb mindennél” (Fil 1,23). Jézus azt mondta Lázár sírjánál Mártának: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” (Jn 11,25-26)
Húsvét ünnepén ez a kérdés áll előttünk is. Hisszük-e ezt?
Hah! Szuper értelmezés! Tökéletes! Igazán illik ehhez az ünnephez! 🙂
Érdekfeszítő értelmezés, nagyon elgondolkodtató!
E három értelmezés együtt,igen, igy kerek és korrekt!
Én is köszönöm ezt a posztot.
Talán annyit tennék hozzá (inkább csak mert szinte benne van a szövegben, csak nincs explicite kimondva): ha ez tényleg a hádész-halál, akkor hogy is győzhetnének le azok a kapuk, amelyeken („fejlehajtva”) az Egyház Feje, és az ő személyében maga a Mindenható Isten már keresztülment, előttünk?
én úgy tudtam hogy a kapu ilyen szóhasználatban simán erőt, hatalmat jelent, hebraizmus vagy mi
Köszöntök mindenkit! Krisztus feltámadt!
Következésképpen, nem bármelyik felekezet épületei, viszonyrendszere, struktúrája, hierarchiája, rendje, szokásrendszere marad fenn, mert az amúgy is organikusan fejlődik (ha fejlődik) és hal el, hanem a megigazult hívő ember. Tehát ha Krisztust összekötöm az előbbiekkel, úgymond hitem feltételének teszem őket, akkor minden embernél nyomorultabb vagyok, mivel olyan rendszerben bízom, ami jellegénél fogva csak a földi életben létezik és nem a rendszer tart meg – bár van megtartó ereje a szükségben – hanem végső soron az, hogy Krisztusban vagyok-e. Mi értelme is lenne annak, hogy Jézus megmentse a mi emberi tákolmányainkat, nem ezekért halt meg, hanem drága vérét azokért – az amúgy elkárhozott emberi lelkekért – ontotta, akiket az Atya neki adott. Övé a dicsőség és közös az öröm.
(Ha a kapu alapjában véve az erő jelképe, akkor is megáll az egész gondolatmenet, ha a halál erőiről-erejéről is lehet szó. Tulajdonképpen még a kapun való áthaladás képénél is erősebb lehet az a tény, hogy a Fiú alávetette magát ennek az erőnek, és így győzte le. Ez adhat erőt ahhoz, hogy elfogadjuk a saját átmeneti alávetettségünket. Elfogadás nem egyenlő a halál természetesnek tartásával meg ilyesmi. Sőt, éppen Jézus vérrel verejtékezése mutatja meg, hogy nem apatikusan kell elfogadni, hanem Vele együtt lehet a harcot kibírni…
Egyébként, nehezen tudom elképzelni, hogy a „hádész kapui” kifejezésnek bármilyen nyelvi környezetben ne lett volna meg az az asszociációja (is), hogy a halál kapuja, amin mindenki előbb-utóbb belép. De ezt már a hozzáértőbbek tudják megmondani.)
„Megértem, ha egy önmagában, bátorságában biztos férfi azt kívánja, hogy agóniája tökéletes, befejezett dolog legyen. Jobb híján az enyém annyi lesz, ami lehet, semmivel sem több. Ha a hasonlat nem lenne túl merész, azt mondanám, hogy a legszebb körülmények sem érnek annyit egy igazi szerelmes szemében, mint egy ügyetlenül eldadogott szerelmi vallomás. És, ha jól meggondolom … az emberi agónia mindenekelőtt a szeretet megvallása.
…
Nagyon szerettem az embereket, és érzem, az élők földje a szívemhez nőtt. Nem fogok könnyek nélkül meghalni. Amikor semmi sem áll távolabb tőlem, mint a sztoikus közömbösség, miért vágynék az érzéketlenek halálára? Ha Plutarkhosz hőseire gondolok, félelem fog el s ugyanakkor bosszúság is. Ha ebben az álruhában lépnék be a Paradicsomba, azt hiszem, még őrzőangyalomat is megmosolyogtatnám.”
(Bernanos: Egy falusi plébános naplója)
Szeretet ügy
Péter apostolnak nem volt valami jó véleménye apostoltársairól. Amikor Jézus megjövendöli azt, hogy el fogják őt hagyni, akkor Péter tiltakozik: „ezek” lehet, hogy elhagynak, ezektől kitelik, de én nem hagylak el, én az életemet adom érted! Jézus első kérdésében a „jobban szeretsz, mint ezek”, emlékeztetik Pétert arra, hogy tagadása előtt különbnek tartotta magát apostoltársainál. Péternek emberileg semmi mentsége nincs, Jézus iránti szeretete azonban nagyon találékonnyá teszi, Jézus mindentudására hivatkozik. „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!”
Eredeti szöveg
A görög szentírás agapé és filia szavainak a fordítók a szeretet szavunkat feleltették meg. Az „agapé” szó; a legmagasabb rendű, kiemelkedően személyek közötti szeretetet jelöl, a „filia” szó pedig arra vonatkozik, ha valamit, vagy valakit kedvelünk. Jézus két alkalommal az „agapász me”-t a legmagasabb rendű szeretetet kérdezi. Péter a történtek után nem tudja vállalni, hogy ő a legmagasabb rendű szeretettel szereti Jézust. Jézus kérdésére nem azt válaszolja, hogy „agapo sze”, hanem csak azt, hogy „fileo sze” kedvellek téged. Harmadjára Jézus ezt a kisebb szeretetet teszi kérdésessé, „fileisz me”, kedvelsz engem? Ez is oka lehetett Péter elszomorodásának.
Simon: hajladozó nádszál (labilitás)
Simon apostol Jézustól kapta a Péter nevet. Te Péter vagy, azaz kőszikla és én erre a kősziklára építem egyházamat. Jézus háromszor szólítja meg eredeti nevén Péter apostolt, Simon János Fia. Nem szólítja meg azon a néven, amelyet ő adott neki, nem szólítja Péternek, nem szólítja kősziklának, Simonnak szólítja. A Simon név jelentése a kőszikla ellentéte. Simon, ez a név azt jelenti, hogy hajladozó nádszál. Jézus nem szólítja Simont Péternek, nem szólítja kősziklának, mert Jézus kérdései Simon kősziklaságát, Simon apostol Jézushoz kötődését kérdőjelezik meg.
Péter: sziklaalap (stabilitás)
Péter megsérült, megsebesült és Jézus felméri a baj nagyságát. Simon megsebesültél, de ugye a hozzám való kötődésed nem sérült meg, ugye azért kötődsz hozzám, szeretsz engem. Mi általában az embereket a cselekedeteik felől közelítjük meg, a cselekedeteik alapján értékeljük. Jézus nem a cselekedeteink felől közelít hozzánk, nem a cselekedeteink alapján értékel bennünket. Jézus nem bűn felől közelíti meg az embert, hanem fordítva az ember felől közelíti meg a bűnt. Jézus nem a bűneinket kéri tőlünk számon, nem a bűneinket kérdezi, csak ezt az egyet kérdezi, de ezt az egyet megkérdezi tőlünk többször is; szeretsz engem? Péter apostol attól kőszikla; hogy gyengesége ellenére is, bűnei ellenére is, mindenek ellenére is kötődik Jézushoz, aki szereti őt, nemcsak azért mert, hanem szereti őt gyengeségei ellenére is, bűnei ellenére is, mindenek ellenére is!
Simon Péter: (labilitás – stabilitás)
Péter volt az apostolok közül talán a leglabilisabb. Ez a labilis Péter azonban mozdítható volt, és ez a döntő! Péter az ő bűnéből Jézus felé tudott mozdulni, és ezt a labilis Pétert Jézus sziklaalapra tudta mozdítani. Krisztus titokzatos testének tagjaiként kötődünk Jézushoz, minden élethelyzetben kötődhetünk hozzá. Követhetjük Jézust. Életünk minden pillanatában Jézus felé mozdulhatunk, sziklaalapunk felé, aki csak azt kérdezi tőlünk, szeretsz engem? Péter apostollal együtt örvendezve, vagy szomorúan mi is válaszolhatunk Jézus kérdésére. „Uram te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!”
Kerékjártó Mihály