Én és a telefonom

2013 máj. 6. | Divinity, Elmélkedések | 5 hozzászólás

„Megnézem, mennyi az idő” – gondoltam a hídon, hirtelen felocsúdva. Percek óta a megduzzadt, áradó patakot csodáltam a veszprémi vár alatt, közben Hérakleitoszon járt az agyam, aki szerint minden változásban van. Nem akartam elkésni a reggeli imaóráról. „Lehet, hogy nem itt a hídon kéne elővennem a mobilomat” – de akkor már késő volt: a zsebembe akadt, a lendület viszont lökte előre, és sssvvv… potty. „A f….!” Ez tegnap reggel történt. Azóta a Sédben úszik az összes elmentetlen telefonszámom. Ha valaki próbált hívni, ugyanazt hallotta, mint én, amikor a kedvemért megcsörgették a fullvaholt készüléket: az orvosi oszcilloszkóp hangjához hasonló szomorú sípolást. A nekem küldött sms-ek virtuális szemétként keringenek valahol.

Érdekes, hogy mennyire hozzám nőtt ez a kis telefon. Pedig soha nem szerettem telefonálni. A telefont mindig az élet egyik kellemetlen szükségszerűségének láttam, ha csak tehettem, nem is tartottam magamnál a mobilomat. Életszerűtlenül sok csatornán kommunikálok a külvilággal, és ezek nagy része virtuális. Introvertált emberként a tényleges jelenlétet igénylő kapcsolataim mellett naponta órákat töltök emailek és kommentek megválaszolásával. Szándékosan nem nyitottam eddig saját Facebook accountot, nehogy végleg kezelhetetlenné váljon az emberekkel való kapcsolattartás. Telefont muszáj volt vennem, de az utolsó volt a sorban. Egy tárgy, melyen keresztül hívatlan vendégként bármikor, bárki betoppanhat a szobámba és szanaszét dobálhatja legértékesebb gondolataimat; a figyelmem diabolikus szétszórása, distraction. Ismeretlen számokat egyáltalán nem vettem fel, de még így sem volt mindig menedzselhető a napom.

Évekig tépelődtem azon, hogy nem önző óriásként védem-e a kertemet, de be kellett látnom, egyszerűen csak élni szeretnék, és ez nem megy úgy, ha a nap minden percében egy buli kellős közepén vagyok, ahol folyamatosan leszólítanak, miközben stratégiai, lelkipásztori és lelkigondozói döntéseket kell hoznom, valamint tartalmas prédikációkat, előadásokat meg jó cikkeket kell írnom. Ezek miatt persze időnként megkerülhetetlen a telefon, de alapból nem vagyok menedzser-típus, aki képes egyszerre tizennyolc tányért pörgetni és habozás nélkül gyorsan dönteni, és nem is akarok úgy tenni, mint ha az volnék. Két tálentumot kaptam, nem ötöt, és ezért a kettőért vagyok felelős. Valahol határt kellett húznom, és nekem a telefon volt a határ.

De a telefon órám helyett órám lett, benne a családtagokkal, barátokkal, gyülekezeti tagokkal és különösen Dórával való kapcsolat potenciálja, a szervezéshez, ébredéshez, tájékozódáshoz pedig egyenesen megkerülhetetlenné vált. Most nincs többé. És bevallom: hiányzik. Furcsa, mennyire civilizálódik az ember a civilizációban. Ma már nem lehet a vadonban élni, internet és telefon nélkül. Nem is feltétlenül szeretnék, csak néha, pár napig, meg minden nap néhány órát. Szóval lesz új mobilom, de nem ígérem, hogy minden telefonszám visszakerül bele. Fejből egyet sem tudok, sok szám végleg elveszett, és amúgy is sok volt, ami volt. Marad – sőt talán felértékelődik – az emailen keresztüli kapcsolattartás. Eddig mindenkinek válaszoltam, aki írt, ezután is törekedni fogok erre.

Hamar Daninak üzenem, hogy sajnos nem tudom visszahívni. Ha valaki találkozik vele, legyen szíves, adja át neki! Ja, és még egy: Dóra telefonján ne keressetek! Az az ő készüléke, ő meg a szerelmem, nem a titkárnőm. Marad egyelőre az email. Köszönöm a megértéseteket!

5 hozzászólás

  1. feherdelfin

    Kedves Ádám,
    szívemből szóltál, mélyen és mosolyogva érzek együtt és értek egyet – velem minden tiltakozásom ellenére valami hasonló történik, csak (még) nem úszik a telefonom.
    Igen, én is akkor vettem, amikor már mindenkinek rég volt, és csak akkor, amikor egy lehetetlen helyzetben másét kényszerültem használni.
    De én is civilizálódom, és meglep, hogy minden ellenállásom ellenére még megszeretni is kezdem a „sokcsatornás” világot- mert ezek végülis azokkal kötnek össze, akiket szeretek. Sőt, így már „elveszettnek hittek” is „megkerültek”.
    Sosem gondoltam, de megtörtént, hogy imádságban adtam hálát a netért és a skype-ért.
    De én is vágyom a nélkülük tölthető idők csöndjére és nyugalmára.

    Azt hiszem, megint oda érkezünk meg, hogy nem a dolgok önmagukban jók vagy rosszak, hanem az, ahogyan bánunk velük, amire és amilyen lelkülettel használjuk őket.

    Barátságos új telefont kívánok neked,
    olyat, ami
    „nem csörög, ha nem akarod”

  2. Csaba

    így viszont el tudod intézni a „folyó” ügyeidet 😉

    a nem kívánatos telefon-forgalomra való tekintettel pedig újfent elmondhatod, hogy Isten szava élő és ható:
    Zsolt 106,11 Szorongatóikat víz borította el, egy sem maradt meg belőlük.

    s egyúttal azzal a boldog tudatban búcsúzhatsz a telefonodtól, hogy biztos lehetsz benne, megtért és hívő lett:
    Jn 7,38 A ki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.

    ha mégsem tudsz meglenni nélküle, szólni kell Mózesnek, válassza ketté a vizet 😉

  3. kéfás

    Csaba!

    Én is gyakorlatias típus vagyok, s ennél fogva így is szeretem „használni” Isten Igéjét, de a fenti Igei ismeret és alkalmazás még az én Igei alkalmazásaimat is felülmúlja…. Mi mást mondhatnánk a soraidra: Úgy legyen…. 🙂

  4. Szabados Ádám

    feherdelfin, köszönöm az együttérző szavaidat!:)

    Csaba, a telefonomat a „nagy vizek zúgása” némította el, ezen már szerintem Mózes sem segíthet.:)

    Zsotza, ciki, de nem emlékszem, milyen típus volt. Querty billentyűzete volt, mások azt mondták, hogy jól nézett ki, de nem volt ráírva a típusa, én meg nem néztem utána. Kb. ilyen volt a viszonyunk.:)

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK