Warning: Use of undefined constant TXT - assumed 'TXT' (this will throw an Error in a future version of PHP) in /home/szabados/web/divinity/wp-content/themes/floral_green_and_red_ote031/functions.php on line 1323
Texasország arcai

A szocializmusban felcseperedve Texast csak a western filmekből és a Karl May regényekből (meg természetesen Jockey Ewing és a George Bushok olajban úszó cowboy-világából) ismertem. Aztán az életem úgy alakult, hogy immár ötödször találom magam ebben a különös államban. Sok mítosz lefoszlott már róla, mégis különös és magyar embernek idegen hely. Amikor 2000-ben az amerikaiak George W. Busht emelték az elnöki székbe, az európai gyomrok ösztönösen összerándultak, jelezve, hogy ezzel az emberrel vigyázni kell, mert egy euroatlanti világon túli bolygóról, Texasból jön. Ez a bolygó része ugyan a baráti Amerikának, de innen akkor úgy tűnt, inkább egy mély gödör, ahonnan időnként furcsa emberkék másznak elő, hogy veszkó csizmájukkal és winchesterükkel gatyába rázzák a világot.

Ezek az európai ösztönök bennem is működnek, viszont a személyes tapasztalataim és az elmúlt hat évben szerzett benyomásaim kissé összekuszálták a gondosan felépített előítéleteimet. Zavaróan kellemes benyomások keveredtek a Texasról alkotott sablonos elképzeléseimbe. Fokozatosan új arcok kerültek a lovon marhacsordát terelő cowboy, a maverick ranger és a Ewingok meg a Bushok mellé, és ezek az arcok úgy tűnik, legalább annyira hitelesen képviselik ezt a világot, mint a többi arc. Ezek is ízig-vérig texasiak, de ennek az országnak olyan bugyraiba is betekintést adtak nekem, amelyek Európából egyáltalán nem látszanak. Texas nem bonyolult világ, de sok arca van, és mint a Hold, csak az egyiket tartja felénk.

Texas része az Egyesült Államoknak, de az itt élők elsősorban texasiak, csak utána amerikaiak. Texas több éves függetlenség után maga lépett be az Egyesült Államokba, és talán egyetlen államként joga van ahhoz, hogy ki is lépjen belőle. Ez nem valószínű, hogy megtörténik, de maga a lehetőség is egyedülálló, gondoljunk csak az amerikai polgárháborúra, ahol ezt a déli államok egyszer már megpróbálták és csúnya falakba ütköztek. Apropó déli államok. Ha valahol a világon rajtunk kívül még azt érzik, hogy a történelmet a győztesek írják, az az amerikai Dél. Az itt élők meg vannak győződve arról, hogy a polgárháború nem a rabszolgaságról szólt, az csak ürügy volt az északiak számára, hogy morálisan és a nemzetközi porondon elszigeteljék őket a függetlenségükért vívott harcukban. Ez persze ugyanúgy vitatható, mint a mi nemzeti metanarratívánk sok eleme, de a vesztes és megalázott pozíciójuk furcsa együttérzést vált ki belőlem, ezért kíváncsian hallgatom az érveiket.

De visszatérve Texasra. A texasiak meg vannak győződve arról, hogy az ő államuk az egyetlen, melyben az állam lobogóját ugyanolyan magasra húzhatják, mint az Egyesült Államok zászlaját. Ez valószínűleg nem így van, de Amerikában a szimbólumoknak óriási jelentőségük van, az ilyennek meg különösen is, hiszen ebben az országban minden iskolás minden reggel esküt tesz az amerikai zászlóra. Néhány hónap után az én fiaim is betéve tudták az esküt, és ellentétben a Texasban megszokott képpel, Missouriban az állam zászlaja valóban a szövetségi zászló alatt lengedezett. A texasiak mindenekelőtt saját államukkal kapcsolatban patrióták, és ezt az érzést csak erősíti bennük a jelenlegi Obama-kurzussal szembeni ellenszenvük. Bár nincs sok realitása, az itteniek egyre többet beszélnek a kiválásról. Olajuk van ehhez bőven – mondják –, puskájuk és pisztolyuk is, már csak az akarat hiányzik.

És igen, a fegyver Texas meghatározó arca ma is. Normális, magára valamit is adó texasi tart magánál fegyvert. Akár többet is. Egyik barátom akkor is felköti a pisztolytáskáját, amikor prédikál. Imádkozik, de azért szárazon tartja a puskaport is. Igehirdetés közben ott lapul a fegyver a ruhája alatt, hiszen – érvel – ha egy megveszekedett őrült beront a templomba (ami Amerikában időnként megtörténik), nincs értelme a rendőrséget hívni, mire kiérnek, mindenki halott lesz. Ha az ámokfutó lövöldözni kezd, őrült ötlet a rendőrökre várni. Felelős keresztény polgár – különösen, ha lelkipásztor – tart magánál fegyvert, és az illetőt a gyülekezet védelmében ilyenkor egyszerűen lepuffantja. Fogalmam sincs, hogy ilyen történt-e, de a barátomról tudom, hogy a lelkiismerete csak akkor nyugodt, ha mindent megtett gyülekezete védelméért. Nem erőszakos ember, csak máshogy gondolkodik a felelősségről, mint mi Európában.

Egy másik barátom a nagymamájáról mesélte, hogy fiatal anyaként otthon volt éppen, amikor berontott az otthonába egy férfi és meg akarta erőszakolni. Miközben az asszony hátrált, kinyitotta a fiókot, kivette a pisztolyt és puff, megölte a támadóját. Perek és magyarázkodás helyett kitüntették, mert megszabadította a kisvárost a bűnözőtől. Na, szóval ez egy ilyen világ. Ma már felhőkarcolók tolják feljebb a horizontot, részletesebb szabályok rendezik az életet, bizonyos helyekre csak igazolvánnyal lehet bevinni fegyvereket, és a vásárokon nem feltétlenül a country és a Quebe Sisters zenéje a legnépszerűbb. A puska azonban ma is a függetlenség jelképe, és a Lone Star (magányos csillag) államában mit is lehetne a függetlenségnél jobban védeni?

De van egy másik arca is Texasországnak. Texas az úgynevezett Bible Belt egyik állama, kilencven százalék feletti számarányú keresztény népességgel. Talán nincs még egy olyan metropolisz a földön, ahol annyi gyülekezet és annyi aktív, gyakorló hívő keresztény lenne, mint Dallasban. Egyáltalán nem ritka látvány, hogy éttermekben családok evés előtt imádkoznak. A templomok, gyülekezeti házak, keresztény hirdetőtáblák látványa pedig nem hogy nem ritka, egyszerűen mindent elborítanak. A préri közepén is ezer főt befogadó imaházak állnak, melyek vasárnapról vasárnapra meg is telnek. A többnyire pickuppal járó egyszerű texasiak büszkék, de kedvesek, barátságosak, segítőkészek és bizalommal fordulnak egymás felé. Ez egy ilyen kultúra. Első látogatásomon egy könyvesboltban nézegettem a könyveket, mikor odajött egy eladó és megkérdezte, hogy tud-e valamiben segíteni. Összerezzentem, mert szúrós szemű biztonsági őrt láttam benne, aki meg akar győződni arról, hogy nem lopok-e. Valószínűleg ő is meglepődött a reakciómon, nem értette, miért teszem vissza a könyvet a polcra és miért lépek ki a helyzetből. Segíteni akart…

És van Texasnak még egy arca, amit megismertem. Ez az arc olyan barátaimhoz kötődik, mint Dan és Dixie Truitt, vagy Mark és Kim Ritchie, a Cornerstone Baptist Church tagjai, akik egyáltalán nem elégedettek saját kultúrájuk vallásosságával. Jézus követőiként tudják, hogy különbség van vallás és üdvözítő hit között, és csak az utóbbit tartják örök értéknek. Őket nem különösebben hatja meg, hogy a texasi emberek gyülekezetbe járnak, mert tudják, a texasiak ezt szokták meg. Szüleik és nagyszüleik is gyülekezetbe jártak, és ami fontosabb, szomszédaik, munkatársaik, főnökeik, beosztottaik, politikusaik is ezt teszik. Mindenki ezt tette és ezt teszi ma is. Bármilyen furcsának is tűnik, errefelé baptistának (vagy valami efélének) születik az ember, és az elvárásoknak megfelelően idővel egyfajta Bar Mitzvaként keresztelkedik meg, hogy eleget tegyen a társadalmi elvárásoknak. De vajon mennyi ebből a valódi hit? Nehéz megmondani, viszont sokan (ez a kör európai mértékkel mérve még mindig valószerűtlenül széles) vannak úgy, mint a Truitt és a Ritchie házaspár: igyekeznek tiszta vizet önteni a pohárba, megkülönböztetve Texast és az evangéliumot, a kultúrát és a hitet, a megszokást és Krisztus valódi jelenlétét. Ők is Texas.

Texas világa elképesztően távol van a miénktől, éppen ezért roppant érdekes is. Ezt a kultúrát megérteni viszont csak úgy lehet, ha az ember valahogy túl tud látni Jocky-n és dábjú Bushon. Ők is részei a képnek, meghatározó arcai, de a Magányos Csillag országának több arca is van, és a legrokonszenvesebb vonásai Magyarországról nem látszanak.

8 hozzászólás a “Texasország arcai” bejegyzéshez

  • feherdelfin says:

    Kedves Ádám, örülök, hogy ezeket leírtad- Texas -ez alapján – szerethető, ahogy azzá válik minden és mindenki szinte, ha figyelemmel és érdeklődéssel keressük benne, ami érdekes, szép, ami Isten teremtő gazdagságát tükrözi. Azt hiszem, szeretném közelebbről is megismerni:-)

  • Spectator says:

    Érdekes világ lehet ez a Texas vallásosság/hívőség szempontjából is.
    A leírás alapján az ottani evangéliumi közösségek hasonlóak az itteni
    protestáns népegyházakhoz(reformátusok,evangélikusok).Mindenhol sok
    és tömött gyülekezetek vasárnap de.De lehet,hogy ezek a jó hívőknek
    (zömmel déli baptisták lehetnek)szombat este egy kicsit világi módon
    is elszórakozgatnak.Biztos sok a komoly hívő is(mint mindenhol,való-
    színűleg Texasban is kisebbségben vannak)de nagy lehet az inerció.
    Leírásodban az utolsó előtti bekezdés volt a legérdekesebb számomra.
    Érdekes lenne megtudni többet Dan és Dixie Truitt vagy Mark és Kim
    Ritchie meglátásairól.Az ő gyülekezetük(Cornerstone Baptist Church)
    melyik “fajtából” való?!Vagy ez is egy olyan gyülekezet amelybe zöm-
    mel szokásból járnak emberek?Elvárja a közösség,hogy bemerítkezzenek
    azután szokásból évekig járnak az alkalmakra.Régen néztem egy amerikai
    filmet ahol az asszony meg a gyerekek benn voltak a gyülekezetben míg
    a férj kint ült az autóban,hallgatta az igehirdetést rádión és közben a
    Playboyt lapozgatta.Vagy egy másik filmben,a “jó hívők” szombat este
    egy jót buliztak majd vasárnap reggel átszellemülten énekeltek a
    gyülekezeti énekkarban(ez utóbbi dolgot Robert Altman 1975-ös
    “Nashville”c. kitünő filmjében láttam).Sok helyen a dohányzás is bevett
    dolog,nálunk hitpróbának tekintik ennek az elhagyását.Lehet,hogy
    Texas különleges,de hit szempontjából ugyanolyan felszínes mint a többi
    állam.Tozer mondta egyszer:”…találkoztam sok megtért cowboy-al akik
    igazán nem voltak megtérve…”.A lényegi kérdés,amely sokat mondd,de
    még több kérdést vet fel ott áll a posztban,és ez nem csak Texasra,
    Amerikára hanem a mi gyülekezeti állapotainkra is nagyon áll:DE VAJON
    MENNYI EBBŐL A VALÓDI HIT?!Ez a lényegi kérdés.Ma egy gyülekezetben
    meg lehet tanulni hívő módjára viselkedni,beszélni stb.valódi megtérés
    nélkül.Elsajátít egy viselkedésformát amely uralkodó egy közösségben
    és alkalmazkodik ahhoz.”Megtanul”pl.baptistának lenni.A gyülekezet
    pedig tolerálja ezt a dolgot,kárt okozva magának és az önbecsapás
    állapotában lévő tagnak.Ezek azok akik “elhamarkodottan lettek hívőkké”
    (ld.1Kor.15,2b).Egy pár hónappal ezelőtt volta blogon egy tudósítás egy
    washingtoni konferenciáról amelynek az volt a témája,hogy az álmegtér-
    ések tkp.az egyház öngyilkossága(azt hiszem ez volt a címe).Majd
    kikeresem és újból elolvasom mert szerintem érinti valahol ezt a beszá-
    molót is.Ma szinte futószalagon “termelik” az új hívőket,akik még az
    evangéliumi ker.hit alapjaira se nincsenek megtanítva.Nagyon alacsony
    lett a küszöb,a rostán nagyok a lyukak.Ezek a benyomások értek engem
    most frissen a beszámoló olvasása közben és elnézést kérek,hogy egy
    kicsit “elkalandoztam”az alaptémától.Nekem hasznos volt ez a beszámoló,
    köszönöm!A reflexióm pedig természetesen teljesen szubjektív.Lehet,hogy
    csak én látom ilyen borúlátóan a dolgokat és a dolgok nem állnak ilyen
    rosszul…Ezeket a sorokat egy csalódott baptista írta,ezért emeltem
    ki ezt a közösséget,úgy tudom Texasban ez az egyik vezető felekezet.
    Vajon mennyi lehet közülük a “szokás”hivő és mennyi a valódi…?

  • Csaba says:

    Szép gondolat ez az önrendelkezés, és szerintem értjük mind a keresztényi mögöttes gondolkododást, csakhogy van itt (legalább) egy probléma:

    http://www.google.hu/url?sa=i&source=images&cd=&cad=rja&docid=PURluZ1gWE2c0M&tbnid=1eepslfKP6EVPM:&ved=0CAUQjRw&url=http%3A%2F%2Fwww.portfolio.hu%2Fgazdasag%2Fmar_megint_a_csod_fele_rohan_amerika.189812.html&ei=VCNeUtr-C8XVswbojIGQBg&psig=AFQjCNFDHnyEjcBR5PEil3xD08MWjF6TeQ&ust=1381987429896275

    Az amerikaiakat átveri a mindenkori saját kormányuk, mivel miközben azt hiszik, ha nem terheli őket közvetlenül közteherviselés pl. adó az eü-i kiadásokra, akkor éppen “önrendelkeznek”. Ez nagy tévedés, mivel a kormányok folyamatosan növelték az államadósságot, amihez mostanra egy brutális pénznyomtatás is párosul (megcáfolva korábbi közgazdasági iskolapéldákat, mint pl. inflációs hatás, mivel a dollár világpénz és szinte korlátlan kereslet van iránta). Tehát, az államadósság növelése – még a pénznyomtatáson túl is – végsősoron az adózókat terheli, akár egészségügyet finanszíroztak belőle, akár háborúkat. A be nem tartott adósságplafon törvénynél képmutatóbb jogszabályt nehéz elképzelni.

  • Spectator says:

    Kedves Csaba!
    Egy kis észrevétel:azt hiszem hozzászólásod inkább a “Leállt a kormány?
    poszthoz illik.Ez a poszt nem az amerikai kormányról szól,hanem inkább
    egy panoráma Texas állam-ról szól,milyenek a Texasziak és milyen ott a
    vallásosság.Egyébként nem kommentelem hozzászólásodat sem az említett
    poszton sem szóltam hozzá,mert szerintem rendeződni fog ez a dolog 12
    előtt 5 perccel.Egyébként ezt az egészet egy politikai gumicsontnak
    tartom amin egy ideig jól el lehet csámcsogni.Szubjektív véleményem az,
    hogy az amerikaiak kezdenek rájönni,hogy az állandóan kifigurázott és
    megvetett ifjabb George Bush sokkal jobb elnök volt Obamánál aki többek
    között Szíria ügyében kapott egy hatalmas pofont Putyintól.Teljesen
    eljátszotta a második mandátumát pedig akkor szoktak az elnökök polit-
    ikát csinálni hiszen tudják,hogy több mandátumuk nem lesz.Az amerikai
    adó és biztosítási rendszert nem értem ezért nem is szólok hozzá a
    poszt által felvetett problémához.Azt hiszem Obama Carter sorsára jut
    akit nagyon gyorsan elfelejtettek az amerikaiak.Mindkettő állandóan
    hezitáló,gyenge kezű elnök.Obama nagy fába vágta a fejszét,előtte meg
    kellet volna élesíteni….

  • Csaba says:

    Tökéletesen igazad van! 🙂
    a mobil kütyüm megtréfált, persze nem a gép hibás, hanem az ember 🙂
    ráadásul a kép linkje sem jó
    cserélem, átteszem
    bocs Ádám, bocs mindenki!
    Csaba

  • Idealista says:

    Ádám, jól érzékelem, hogy a texasi baptistaság nagyban hasonló a magyar katolikussághoz (vagy esetleg a lengyelhez). Mert a leírtak alapján úgy tűnik. Legalábbis én sok ilyennel találkozom itthon, hogy valaki katolikusnak mondja magát és volt elsőáldozó de igaziból köze nincs semmihez. Mondjuk itthon jóval kevesebben járnak templomba, mint 90%.

  • Szabados Ádám says:

    Abban az értelemben igen, hogy ebbe ott is beleszületik az ember. A különbségek mégsem elhanyagolhatóak. Egyrészt ott ez még így is aktív gyülekezeti életet jelent (min. heti 1x), másrészt a legtöbb gyülekezetben azért általában az evangéliumot hallják (ha meghallják), és azt is hozzátenném, hogy ez a vallásosság érezhetően átjárja a texasi társadalmat: az átlagemberek számunkra elképzelhetetlen (!) módon kedvesek egymással, tisztességesek, becsületesek, jóhiszeműek, nagylelkűek. Kivételek persze ott is vannak.

  • cserépedény says:

    “az átlagemberek számunkra elképzelhetetlen (!) módon kedvesek egymással, tisztességesek, becsületesek, jóhiszeműek, nagylelkűek.”
    Mivel sok gyülekezet van, akkor ez nem csak a baptistákra jellemző. Tehát nem felekezet függő, ahogy Magyarországon ennek az ellenkezője sem az.

Hozzászólás