Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (5) – Csalódás Istenben

„Ekkor Mózes az ÚRhoz fordult, és ezt mondta: Uram, miért bánsz ilyen gonoszul ezzel a néppel? Miért is küldtél ide engem?! Mert amióta bementem a fáraóhoz, hogy beszéljek vele a nevedben, csak még gonoszabbul bánik ezzel a néppel, te pedig semmit sem tettél, hogy megszabadítsd a népedet.” (2Móz 5,22-23)

Az Istenben való csalódás olyan, mint mikor egy sziklamászó észleli, hogy a vele egy kötélen lévő mászótársa a mélybe zuhan, vagy mint amikor egy gyermek rájön, hogy a szülei soha nem szerették őt. Mózes valahogy így érez Egyiptomba való visszatérésekor.

tovább

Megháborodott erények hatalmaskodása

Katolikus püspökök tiltakoznak, mert az új skót törvények értelmében Skóciában hamarosan át kellene írni a Bibliát és a keresztény kátékat, ha a hívők nem akarnak gyűlöletbeszéd miatt bíróság elé állni. A fenyegetés valós. A Biblia nem PC-konform könyv, tele van őszinte, nyers szavakkal, elborzasztó történetekkel, és bár az Isten emberszeretete, könyörülete és irgalmassága áll a középpontjában, a bűnt bűnként, a gonoszt gonoszként, a céltévesztést céltévesztésként kezeli, és ehhez nem a progresszív mércéket és ajánlásokat alkalmazza. A Biblia és a keresztény hitvallások makacsul ellenállnak a kötelező haladásnak, ezért az összeütközés régóta borítékolható. Ez a konfliktus viszont azért különösen nehéz, mert a posztkeresztény progresszió bibliai erényekkel hadakozik a Biblia ellen.

tovább

A transzneműség normalizálásával a romantika váratlanul célba ért

Az a különös jelenség, hogy a világ sok országában a transzneműség a társadalmi norma és a jogrend részévé vált, megbontva a nemek szilárd kettősségét, a romantika paradox és – a szó drámai értelmében vett –tragikus célba érése. Semmiképpen ne menjünk el a jelenség mellett, mert mindennél erőteljesebben mutatja, milyen mélyen átformálta a nyugati embert az a romantikus hiedelem, hogy amit belül érzünk, az az igaz. Tévedés ne essék, a romantika mint mozgalom maga is céltévesztett. Amikor Saint-Exupéry megfogalmazta, hogy „jól csak a szívével lát az ember”, nem úgy értette, hogy a szív érzései figyelmen kívül hagyhatnák a külső valóságot. Exupéry hitt a kötelességben („Felelős vagy  rózsádért!”), egyszerűen csak a nyilvánvaló tényt mondta ki, hogy az ész és a megfigyelés kevés az észleléshez, a legbelső intuícióink nélkül vakok vagyunk a valóság lényegére. A romantika viszont ennél jóval messzebb ment, mert a szív vágyait olyan belső iránytűvé tette, amelyhez nincs hozzárendelve, hogy merre van a poláris észak.

tovább

Kutatók: tévedtünk, a nemváltó műtét mégsem csökkenti, inkább növeli a szorongást

Tavaly számos hírportál számolt be arról a kutatásról, amely szerint a nemváltó műtétek eredményeképpen javul a gender diszfóriában szenvedők mentális egészsége. Az American Journal of Psychiatry nevű szaklapban 2019. október 4-én megjelent tanulmány (“Reduction in Mental Health Treatment Utilization Among Transgender Individuals After Gender-Affirming Surgeries: A Total Population Study”) ismertetésekor az American Psychiatric Association, az ABC News, az NBC News, valamint más médiumok kiemelték, hogy a nemváltó műtétek bizonyítottan csökkentik a szorongást, a depressziót és az öngyilkossági kísérleteket.

tovább

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (4) – Aki némává vagy süketté tesz

„De az ÚR ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az ÚR?!” (2Móz 4,11)

Mózes alkalmatlannak érzi magát a feladatra, amire Isten kiválasztotta őt. A küldésre így felel: „Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere. Korábban sem voltam, de azóta sem lettem az, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt inkább nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok.” (2Móz 4,10) Mózes tapasztalata nem egyedi. Isten gyakran küldi a szolgáit olyan helyzetekbe, amelyek meghaladják a kompetenciájukat, mintha kedvét lelné abban, hogy az alkalmatlanokat választja szolgáiul.

tovább

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (3) – Vagyok, aki vagyok

„Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A ’Vagyok’ küldött engem hozzátok.” (2Móz 3,14)

Mózes rákérdez Isten nevére, Isten pedig ezt válaszolja: Ehje áser ehje (‎אֶֽהְיֶ֖ה אֲשֶׁ֣ר אֶֽהְיֶ֑ה). Vagyok, aki vagyok. Vajon a nevét mondja meg, ahogy Mózes kéri? Vagy éppen arra utal, hogy nem köteles bemutatkozni? (Vagyok, aki vagyok – engem ne címkézzetek fel és ne tegyetek a többi isten panteonjába!) A névadás a teremtés első pillanatától elválasztás. Mikor elhangzik az első teremtő szó, Isten elválasztja a világosságot a sötétségtől, és elnevezi a világosságot nappalnak (1Móz 1,4). Vajon nem azt sugallja Mózesnek adott válasza, hogy továbbra is övé a szóval elválasztás joga, és hogy az embernek csak a teremtmények fölött adott ilyen hatalmat? Őt szó nem választja el, Ő a VAGYOK. (Ha Mózes nevet akar hallani, ezt fontolja meg: Ehje áser ehje. Az vagyok, aki vagyok. A Vagyok küldött téged, ezt mondd Izráel fiainak is!)

tovább

Thomas Mann: József és testvérei 1.

Thomas Mann írt pörgős és izgalmas történeteket (gondoljunk csak a Márió és a varázslóra vagy az Elcserélt fejekre), de hosszabb lélegzetvételű művei – mint amilyen a Varázshegy vagy a József és testvérei – egyáltalán nem pörgősek és egyáltalán nem izgalmasak. Sőt, kifejezetten munkás az elolvasásuk. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy szép tavaszi reggelen valaki rászánja magát, hogy ősszel lefutja a maratont, és belekezd a fárasztó napi edzésmunkába. Tudja, hogy sokat kell a végeredményért dolgoznia, vannak napok, amikor a pokolba kívánja az egészet, mégis gyűri, kínozza magát, megküzd a kilométerekért, és akkor sem hagyja abba, amikor a teste minden porcikája azt kiáltja, hogy elég. A Varázshegy két kötete gyakorlatilag két ilyen maraton, a József és testvérei pedig három, mert a történet három vastag, ötszáz oldalas kötetből áll. Egyelőre csak az első „maratont” futottam le (a Varázshegy után), de leírom az élményeimet, mielőtt nekilátok a másik kettőnek is.

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK