Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (31) – Szent és profán

„Lásd, név szerint elhívtam Becalélt, Húr fiának, Úrínak a fiát Júda törzséből. Betöltöttem őt isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkára, hogy terveket készítsen az arany, az ezüst és a réz feldolgozására, kövek vésésére és berakására, fafaragásra és mindenféle munka elvégzésére.” (2Móz 31,2-5)

Az egész Szentírás világképét meghatározó mozzanat, amikor Isten betölti Becalélt a lelkével, hogy a szentély kellékeit elkészíthesse. Ebben a mozzanatban ugyanis találkozik egymással a szent és a profán, az anyagi és a spirituális, a hétköznapi és az ünnepi, a földi és a mennyei, vagyis mindaz, ami Isten világát – és benne az ember létezését – alkotja.

tovább

Megtalálták a vallásosságért felelős agyterületet?

Időnként megdöbbent, hogy magasan képzett természettudósok mennyire naiv filozófiai elképzelésekkel értelmezik saját tudományos eredményeiket. Erre egy friss példa az a kutatás, amelyről az Index így adott hírt: „Megtalálták a vallásosságért felelős agyterületet”. A kutatás a Harvard Egyetem orvosi karának egyik intézetében készült, és a Biological Psychiatry nevű szaklapban jelent meg. Tudománynépszerűsítő újságírók persze mindig a szenzációs tálalást részesítik előnyben, ebben nincs semmi különös, de most mintha a kutatás vezetője, Michael Ferguson sem venné észre, hogy saját szakterületét átlépve metafizikai megállapításokat tesz, amikor így összegzi a kutatást: „Eredményeink arra mutatnak, hogy a spiritualitás és vallásosság alapja egy mélyen az idegrendszerbe szőtt neurobiológiai dinamika. (…) Megdöbbenésünkre a spiritualitás központját az evolúció során egyik leginkább megőrzött agyi struktúrában találtuk meg.”

tovább

A világ grádicsai az egyházban?

A fenti kép egy izlandi templom frissen festett kerti lépcsője. Ha jól látom, az Isten házába ott csak a szivárványos grádicsokon lehet feljutni, az egyetlen alternatíva a sziklamászás, ami idősebbeknek nyilván nem opció. Jegyezzük meg: ez nem egy tarkára kivilágított stadion, nem egy városházára politikusok által kitett szivárványos zászló, nem egy piactéren elhelyezett LMBTQ-szimbólum, hanem egy keresztény templom, amelynek 21. századi jelképe, üzenete és hitvallása a szexuális forradalom ideológiája. Az egyház a történelemnek pont azon az oldalán menetel, ahol a világ, maga is a hátán cipeli a zászlót, amit a környezete lenget és a magasba emel. Hite a világ hite, reménysége a világ reménysége, szeretete a világ szeretete. Egy másik történelmi kor másik zászlaja jutott erről az eszembe.

tovább

Szavak és szimbólumok elkárhozása

Nemcsak az emberek, de az emberek kommunikációra használt jelei is el tudnak kárhozni. Ez akkor történik, amikor a jel elveszíti önmagával való kapcsolatát, léte eredeti értelmét, és egészen mást kezd szimbolizálni, mint amit eredendően jelentett. Így lett a „népi demokrácia” szóösszetétel a demokrácia ellentéte; így lett a Pravda (Igazság) a hazugság szimbóluma; így lett a Népszabadság egy egész nemzedék számára a nép által vívott szabadságharc eltiprásának a jelképe (a Népszabadságról még Esterházy Péter is azt írta a kilencvenes évek közepén: „már csak a nevét utálom”); így lett a „felszabadítás” az elnyomás szava; így lett a „baráti” a tankokkal kikényszerített szövetség jelzője, a „rothadó” kapitalizmus a prosperáló Nyugaté, a „reform” pedig a brutális gazdasági megszorításoké.

tovább

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (39) – Váltságdíj

„Amikor összeszámolod Izráel fiai közül azokat, akiket számba kell venni, adjon mindenki váltságdíjat magáért az ÚRnak, amikor számba veszik, hogy ne érje őket csapás a számbavétel miatt.” (2Móz 30,12)

A számbavétel a szentély építése miatt volt fontos. Minden húsz évesnél idősebb, akit számba vettek, a kijelentés sátrában zajló szolgálatra adott fél sekel adományt. Részben ebből épült az illatáldozati oltár, a rézmedence, ebből vásárolták meg a szent olajhoz szükséges finom balzsamot, folyékony mirhát, kassziát, balzsamos nádat és olivaolajat, valamint a füstölőszerek alapanyagait: az illatos gyantát, az erős illatú mézgát és a tiszta tömjént.

tovább

Mesterséges intelligencia: szörnyet készítünk?

A Különvélemény 21. epizódjában Tilesch György és Omar Hatamleh Mesterség és Intelligencia (Libri, 2021) c. könyvéről beszélgetünk (angol kiadás: Between Brains). Mi egyáltalán a mesterséges intelligencia (MI)? Áldás vagy átok? Vajon elérte már az MI az emberi intelligencia szintjét? Lesz szuperintelligencia? Elképzelhető, hogy hamarosan elveszítjük felette az irányítást? Szükséges az önvédelem? Milyen módon védekezhetünk? Mit tehetnek az államok? Miért szükséges az etika szempontjainak bevonása a fejlesztésekbe, és reális egyáltalán ez? Tényleg a huszonnegyedik órában vagyunk? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kerülnek elő ebben az epizódban.

tovább

Dömping

Gyerekkoromban voltak kifejezetten kommunista – vagy ahogy akkoriban mondtuk: szocialista – ünnepek. Ilyen volt április 4-e, a felszabadulás ünnepe, május 1-je, a munka ünnepe, november 7-e, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepe, március 21-e, a Tanácsköztársaság ünnepe, és bár igyekeztek bevörösíteni a hagyományos ünnepeket is (augusztus 20-a például Szent István ünnepéből az Alkotmány ünnepe, március 15-e pedig március 21-ével és április 4-ével összevonva a Tavaszi Ifjúsági Napok lettek), de az ünnepeknek valahogy véges volt a száma. Letudtuk őket, majd továbbléptünk. Tudtuk, hogy az igazán fontos ünnepek azok, amelyekben vagy a piros-fehér-zöld színek dominálnak, vagy a keresztény hit valamelyik misztériuma. Amikor a szocializmusnak hirtelen vége lett, a szocialista műünnepek egyik napról a másikra úgy tűntek el, hogy nyomuk sem igen maradt.

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK