Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (24) – A zafírkő felett

„Majd fölment Mózes és Áron, Nádáb és Abíhú meg Izráel vénei közül hetvenen. Látták Izráel Istenét: Lába alatt zafírkőféle volt, olyan tiszta, mint maga az ég. Izráel fiainak a vezetőire nem emelt kezet, bár látták az Istent, amikor színe előtt ettek és ittak.” (2Móz 24,9-11)

Amikor az ÚR dicsősége megjelent a Sinai-hegyen, félelmetes volt a hegyhez közeledni. A hang azonban így szólt Mózeshez: „Jöjj fel az ÚRhoz te és Áron, Nádáb és Abíhú meg Izráel vénei közül hetvenen, és tőle távol boruljatok le előtte! Csak Mózes jöjjön közelebb az ÚRhoz, a többiek ne jöjjenek közelebb! A nép ne jöjjön fel vele!” (1-2)

tovább

Túl a renden?

A Különvélemény 16. epizódjában megint visszatértünk Jordan B. Petersonhoz, akiről már három alkalommal beszélgettünk a podcastünkben. Az apropót most az adta, hogy kijött Peterson új könyve, a Túl a renden: újabb 12 szabály az élethez. Mindketten elolvastuk a könyvet, és közben azt is fél szemmel követtük, hogy a kanadai pszichológus hogyan lábadozik másfél éve tartó súlyos betegségéből. Meghallgattunk néhány mostanában felvett beszélgetést is, amelyben a keresztény hithez való viszonyáról minden eddiginél őszintébben beszél. Ezekre is kitérünk ebben az epizódban. Kiválasztottunk a könyvből három szabályt, amelyekről külön is szó lesz, néhány kifejezetten izgalmas gondolattal. Szerintem érdekes lett a beszélgetés, fogadjátok szeretettel!

tovább

Jézus lehetett ilyen

Zeffirelli után nem gondoltam, hogy a filmvilágban Jézus történetéről lehet még újat mondani. Az olasz rendező Názáreti Jézusa egyrészt magasra teszi a lécet minden későbbi alkotás számára, másrészt el is foglalja a teret, hiszen mit lehetne még hozzátenni egy négy és félórás produkció gigantikus tablójához? Ráadásul – ahogy a Ben-Hur újrarendezése, valamint Mel Gibson szenvedéstörténetét leszámítva szinte az összes azóta készült Jézus-film példája mutatja – egy alaposan elmesélt történetre akkor sem biztos, hogy másodszor is kíváncsiak az emberek, ha jobb technikával, modernebb igények szerint viszik vászonra. Félő, hogy inkább fordított a hatás. (A szándékosan evangélizációs céllal készült Campus Crusade Jézus-filmet most nem számítom ide, mert az simán csak elbeszéli Lukács evangéliumát, és akik szeretjük, éppen ezért szeretjük, nem másért.)

tovább

Scruton esztétikai ítélete A zarándok útjáról

Amikor angol nyelv és irodalom szakos egyetemistaként a diplomadolgozatom témájául két allegorikus művet választottam, az Everyman középkori moralitásdrámát és John Bunyantól a The Pilgrim’s Progress (A zarándok útja) c. regényt, témavezetőm megkérdezte, nem tartom-e unalmasnak az utóbbit. Meglepett a kérdés, mert én már gyerekkoromtól a könyv hatása alatt voltam, és amikor megtértem, még elevenebben ragadtak magukkal a könyv képei és párbeszédei. Talán egy kis dac is volt bennem ezek után, hogy T. B. Macaulay-val értsek egyet, aki ezt írta: „Talán az egyetlen olyan könyv, amelyet illetően száz év elmúltával a művelt kisebbség fogadta el az egyszerű emberek véleményét.” Kitartottam tehát Bunyan mellett, megírtam a diplomadolgozatot, és azóta is kitartok mellette, sőt, A zarándok útját néhány évente újra elolvasom, és minden alkalommal közelebb kerül a szívemhez. Érthető tehát az örömöm, amikor Roger Scruton A szépről c. könyvében a következő idézetet találtam:

tovább

Születés és feltámadás

„Hajtsd az állatot s ne akadályozz
a vágtatásban, ameddig nem szólok!”
– az ijedt szolgára így kiáltott
az asszony, akit a borzasztó sokk
az Isten szent emberéhez hajszolt –
bár most nem volt sem ünnep, sem újhold.
Szívébe vad anyaösztön karmolt,
arcára állatibb vonások ültek
a szamaránál, melyen vágtatott.
Barna fürtjeit meg sem fésülte,
a rendetlen lobonc anyamedvéé,
kinek féltett bocsai eltűntek.
(Nincs ijesztőbb lény a gyermekéért
megveszekedett nősténynél, mert bármit
megtesz a kölykéért – ha kell, széttép!)
Nem mert az asszonnyal szembeszállni
még ura sem; a halálra szánt anya
a fiát akarta élve látni.

tovább

Víz és vér

Megrepedt ajkuk véresre dagadt,
s mint ezernyi házába száradt csiga
a víztelen, meszes tájba olvadtak;
két királyi sereg lassú csíkja
hagyott mászásnyomot a dombok alatt,
ahol elhaladtak lovaikkal;
a dicső csápokból csak ez maradt:
jobb kezük a porban húzta a lándzsát,
nyelvük a szájpadlásukhoz tapadt.

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK