A ‘Biblia’ címkével jelölt bejegyzések

1. Természet és szabadság

Tőlünk nyugatra a Pride lélektani nehézsége paradox módon már nem a társadalom ellenállása, hanem a hatalom szövetsége. Az LMBTQ-ideológia mainstreammé vált. A kormányok, intézmények, médiumok és vállalatok a közösségi platformokkal versengve jelzik hangos támogatásukat. A Pride hónapja olyan vallási ünnep lett (annak minden giccsével, kegytárgyával és fogyasztói kacatjával együtt), amit jelentőségében leginkább a zsidó pészachhoz vagy a keresztény ádventhez hasonlíthatnánk. Az ellentüntetők már nem tojásokkal dobálják a felvonulókat, hanem épp a szexuális forradalom eredeti lendületét szeretnék visszaadni; azokat az időket sírják vissza, amikor a Pride még nem a hatalom ünnepe volt, egyfajta szivárványos május elseje, hanem a forradalmi hevületé, és nem az számított radikálisnak, hogy irreálisan kövér emberek rózsaszín bugyiban tiltakoznak „elnyomásuk” ellen, fiatal párok pedig egymást szájkosárban, bilincsben és pórázon vezetve ünneplik a szexuális szabadságot (!), hanem pőrén és önmagában a szexuális másság melletti kiállás. Ma már a tömegek kötelességszerűen emelik magasba a zászlót és szajkózzák a forradalom jelszavait. Mintha a szexuális forradalom országaiban a brezsnyevi pangás évei kezdődnének. Tovább.

Tovább a teljes cikkre »

Jordan Peterson – a Torontói Egyetem szabadelvű pszichológia professzora – akkor robbant be a köztudatba, amikor „transznemű” diákjai megszólításakor nem volt hajlandó a kanadai kormány által kötelezően előírt névmásokat használni. Ismertségét azonban már korábban megalapozta, hogy saját youtube csatornáján elérhetővé tette a Bibliáról szóló egyetemi előadásait. Szinte hihetetlen, de milliók nézték meg a videókat. Peterson nem gyakorló keresztény, mégis úgy gondolja, hogy a mai kor számára nincsen relevánsabb könyv a keresztény Szentírásnál. Az előadásai utáni érdeklődés mutatja, hogy a humanista alapmotívum (természet és szabadság dichotómiája) csődjét látva sokan óvatos pillantásokat vetnek a nyugati kultúra marginalizált, de ma is létező korábbi alapmotívumára, a bibliai alapmotívumra, amely a teremtés-bűneset-megváltás paradigmájában értelmezi a bennünket körülvevő valóságot. Ez váratlan és izgalmas fejlemény.

Tovább a teljes cikkre »

Tim Keller Hit és kételkedés c. nagyszerű könyvében körüljár néhány ellenvetést, ami a keresztény hittel szemben manapság gyakran előkerül. Az egyik ilyen ellenvetés azzal kapcsolatos, hogy a Szentírás erkölcsét a mostani nyugati kultúra több ponton kifejezetten erkölcstelennek tartja (olyan területeken, mint például a női egyenjogúság, a háborúk, a homoszexualitás, a kizárólagosság, vagy a bűn és ítélet kérdése). Miért kövessük olyan könyv erkölcsi útmutatásait, amelynek nyilvánvalóan hibásak az erkölcsi ítéletei? – szól az ellenvetés. Vajon mit lehet erre válaszolni, különösen, ha zsigerileg mi magunk is esetleg azonosulunk saját kultúránk Bibliával kapcsolatos morális kritikájával?

Tovább a teljes cikkre »

Bár a hal a kereszténység egyik legrégebbi jelképe, és már az óvodában is hal volt a jelem (tényleg!), ismerőseim valószínűleg ironikusnak tartják, hogy a bibliaolvasást a halevéssel hozom most összefüggésbe, mert tudják, hogy a legjámborabb pillanataimban sem bírom lenyelni a halat. Ha vendégségbe megyek, előre szoktam szólni, hogy a mindenkinek kínos helyzet elkerülése végett halat semmiképpen ne süssenek nekem. Nagyon rossz viccnek élném meg, ha a mennyek országában Jézus engem is egy hallal fogadna, mint feltámadása után a Tibériás-tónál a tanítványokat. Úgyhogy a címben szereplő hasonlatot nem én találtam ki, és csak a benne rejlő bölcsesség miatt idézem.

Tovább a teljes cikkre »

A most következő két bejegyzésben a pietista exegézis kulcsáról és módszeréről fogok pár szót mondani, elsősorban William Baird háromkötetes History of New Testament Research c. műve alapján. A pietista exegézis módszere legalább annyira meghatározó volt a reformáció utáni evangéliumi mozgalom történetében, mint a patrisztikus exegézis az egyház első évszázadaiban. Ahogy a patrisztikus exegézis esetében, most sem azért írok erről az írásértelmezési irányzatról, mert feltétlenül vagy mindenestül egyetértenék vele, hanem azért, mert általában izgalmasnak tartom azokat a módszereket, amelyek az exegézisben a szív indítékait is figyelembe veszik.

Tovább a teljes cikkre »

Eddig is csodáltam John Piper szolgálatát és egymillió okom volt arra, hogy köszönetet mondjak neki, de amibe idén, hetvenes éveibe érkezve belekezdett, az egészen különleges és lenyűgöző számomra. Fiatal lelkipásztor voltam, amikor először került a kezembe Piper egy igehirdetése. Pontosabban egy előadása. Azonnal magával ragadott a szenvedélye és a mondanivalója igazsága. Szenvedéllyel máskor is találkoztam, de az övé tartalmas volt, mélysége volt, és olyan örömöt sugárzott, ami engem is megtelített új reménnyel és Isten iránti szeretettel. Éveken keresztül követtem Piper szolgálatát, rengeteget kaptam tőle. Idén új kezdeményezést indított útnak, aminek azt a nevet adta, hogy Look at the Book. Ezt szeretném most propagálni.

Tovább a teljes cikkre »

Amikor J. S. Semler elválasztotta egymástól a „Szentírás” és az „Isten igéje” fogalmakat, önmagát választotta el az egyház kétezer éves hagyományától, mely a Szentírást Isten igéjének tekintette. Nem a fundamentalista reakció volt új az egyház történetében, hanem Semler és a liberális teológia nézőpontja. A Westminsteri Hitvallástól az apostoli korig ívelő sorozattal nem az volt a célom, hogy bebizonyítsam: a Szentírás Isten igéje. A célom ennél jóval szerényebb volt. Azt szerettem volna bebizonyítani, hogy a felfogás, mely a Szentírást Isten igéjének tekinti, egyezik a kereszténység kétezer éves egyöntetű – protestáns, katolikus, latin és görög – felfogásával. A liberális teológiai hagyomány tért el ettől. A sorozat végéhez érve összeszedtem egy helyre az összes cikk linkjét. Jó csemegézést azoknak is, akik nem követték a sorozatot!

Tovább a teljes cikkre »

Hosszú utat tettünk meg a Westminsteri Hitvallástól visszafelé haladva, keresztül-kasul az egyház különböző (protestáns és katolikus, latin és görög) hagyományain és korszakain, vissza egészen a szub-apostoli korig. A sorozattal mindvégig egyetlen tézist próbáltam igazolni: téves az a vélekedés, hogy a Szentírás és az Isten igéje fogalmak azonosítása csak a fundamentalizmus reakciója volt J. S. Semler 18. századi hallei teológus maximájára, mely szerint a Szentírás nem Isten igéje. Remélem, sikerült bebizonyítanom, hogy mind az Ó- és Újszövetség, mind az egyház egész történeti hagyománya mindvégig Isten igéjeként tekintett az Írásokra. Utolsó mozaikdarabként Római Szent Kelemen hozzáállását szeretném megmutatni. Kelemen a római gyülekezet vezetőjeként az első század végén írt, írásai időben talán János leveleit is megelőzik. Fontos tanú tehát, akivel ezennel vissza is érkeztünk a kiindulóponthoz.

Tovább a teljes cikkre »

Jusztinosz a második század közepén írta apologetikai műveit. Keresztény hitre jutott filozófus volt, aki részben szakmájánál fogva felmérte a hitét ért intellektuális kihívások súlyát, és rászánta magát arra, hogy mind a pogányoknak, mind a zsidóknak részletes válaszokat adjon ezekre a kihívásokra. Két apológiája és a Párbeszéd a zsidó Trifonnal c. könyve maradt fenn, magyarul A II. századi görög apologéták (Szent István Társulat, 1984) tartalmazza. Jusztinosz mindhárom művére jellemző, hogy a Szentírás könyveit magabiztosan használja érvei alátámasztására, mert hisz azok Szentlélektől való ihletettségében. Bizonyos tényeket Jusztinosz kifejezetten az Írások „kényszerítésére” fogadott el (162). A keresztény filozófus a Szentírást Isten igéjeként fogadta és hitte, az Írásokra alapozott hitéért kész volt mártírhalált is halni.

Tovább a teljes cikkre »

Lassan közeledünk a szub-apostoli korhoz (az apostoli kort közvetlenül követő időszakhoz), és ezzel a sorozat végéhez is, de előtte nézzük még meg Antiókhiai Theophilosz, az antiókhiai gyülekezet hatodik püspökének gondolatait a Szentírásról. Szent Theophilosztól egy háromkötetes könyv maradt fenn, melyet Kr. u. 182 körül írt egy Autolükhosz nevű pogány embernek, aki gúnyolta a keresztényeket láthatatlan Istenük miatt. Theophilosz egyik legfontosabb apologetika eszköze a bibliai teremtéstörténet, melyet a pogányok mitológiai gondolkodásával állít szembe. Theophilosz hiszi, hogy ez a történet biztos ismeretet nyújt, mert isteni sugalmazás eredményeképpen született.

Tovább a teljes cikkre »

A Biblia kapcsán sok felesleges vitától és kételytől őrizhet meg bennünket, ha különbséget teszünk egy szöveg igazságigénye és igazságértéke között. A megkülönböztetés Meir Sternbergtől származik, több általam ismert teológus legalábbis  egymástól függetlenül neki tulajdonítja. The Poetics of Biblical Narrative (Indiana University Press, 1985) c. könyvében Sternberg kézenfekvő, mégis gyakran figyelmen kívül hagyott szempontra hívja fel a figyelmet. A történetírás nem válik fikcióvá attól, ha vannak benne történeti tévedések, ahogy a fikció sem lesz történetírás attól, hogy vannak benne pontos helyszíni leírások. Mindkét esetben a műfaj dönti el az igazságigényt, és az igazságigény befolyásolja az állítások igazságértékét.

Tovább a teljes cikkre »

Iréneusz a 2. század talán legfontosabb hitvédője volt, hatása rendkívül jelentős. Gnosztikusokkal vívott harcában folyamatosan a Szentírásra hivatkozik, különösen azt látva, hogy az eretnekek maguk is a Szentírás igéit – azok jelentését kiforgatva – használták saját tanaik alátámasztására. Adversus Haereses c. ötkötetes művében többször az „Így szól a Szentírás” fordulatot használja (pl. I.22.1), Isten szavaként hivatkozva a könyvre, mint annak idején a próféták a kapott kinyilatkoztatásra. Iréneusz számára a Szentírás az „igazság” könyve (I.20.1), mely által a Szentlélek szól hozzánk (III.6). Iréneusz ugyanazt a keresztény hagyományt képviseli a Szentírás isteni tekintélyével kapcsolatban, mint azok, akiket eddig láttunk.

Tovább a teljes cikkre »

Tertullianus, aki a Kr. u. 2-3. század fordulóján élt és alkotott, különös alakja az egyház történetének. Sokan szemére vetik, hogy élete utolsó időszakában a montanisták szigorú „karizmatikus” csoportjához kapcsolódott. Tertullianus műveiből (Szent István Társulat, 1986) ugyanakkor az a kép rajzolódik ki a latin egyházatyáról, hogy vészterhes időkben a keresztény hit egyik legjelentősebb védelmezője (apologéta) volt. Legnagyobb vitáját Markionnal, a második századi eretnekkel vívta, aki az apostoli könyvekből és a „Teremtő írásaiból” (ahogy Tertullianus az Ószövetség könyveit nevezte) a maga számára ollózott össze egy súlyosan megcsonkított szentírást. Bár Tertullianus nem mindig tartotta hasznosnak a Szentírás szövegével kapcsolatos vitatkozást, ugyanúgy Isten szavaként tekintett a Szentírás könyveire (Ó- és Újszövetségre), mint az egyháztörténet későbbi alakjai, akikről eddig szó esett.

Tovább a teljes cikkre »

A harmadik század kétségkívül legismertebb keleti teológusa Origenész. Írásai tartalmaznak spekulatív, meglehetősen szerencsétlen eszmefuttatásokat, de egész életművében ezek eltörpülnek a Szentírás tudományos és hívő kutatása mellett. Origenész számára a Szentírás mindenestül isteni írás volt, melyet a Szentlélek sugalmazott. A reformátorok által jogosan kritizált allegorikus értelmezési módszere is erre a meggyőződésre támaszkodott. Mivel a Biblia Isten szava, szerinte mélyebb értelme is van. A reformátorok Origenész Szentírásról alkotott képét megtartották, hermeneutikai módszerét viszont elutasították, bizonyítva, hogy a kettő nem feltétlenül következik egymásból. Origenészt azonban nem csak bibliamagyarázataiban, hanem szövegkritikusként (pl. a Hexapla – az Ószövetség görög fordításainak összehasonlítása – megalkotásakor) és a kanonikus könyvek egyéb írásoktól való megkülönböztetésekor is az „isteni írások” iránti mély tisztelet motiválta.

Tovább a teljes cikkre »

Még mindig a harmadik században maradva nézzük meg Szent Cyprianus gondolatait a Szentírásról. Vajon ő is Isten igéjének tartotta a Bibliát? Cyprianus karthágói püspök egyfajta összekötő láncszem a két latin teológus, Tertullianus és Augusztinusz között. Cyprianust írásai mellett vértanúhalála is ismertté tette, bár már saját kora is időnként „karthágói pápának” nevezte, hiszen óriási tekintélye volt Észak-Afrika gyülekezetei körében. Cyprianus egyik fő törekvése az egyház egységének megőrzése volt, de érvelését ebben a kérdésben és más kérdésekben is mindig a Szentírás isteni tekintélye iránti tiszteletére alapozta.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum