Warning: Use of undefined constant TXT - assumed 'TXT' (this will throw an Error in a future version of PHP) in /home/szabados/web/divinity/wp-content/themes/floral_green_and_red_ote031/functions.php on line 1323
Bonhoeffer

A ‘Bonhoeffer’ címkével jelölt bejegyzések

Jézus követőiként az eljövendő világ népe vagyunk, hiszen miénk lesz a mennyek országa és örökölni fogjuk a földet. Erről szól a hitünk és a reménységünk. Martyn Lloyd-Jones szerint a problémáink fele mégis abból a gyakorlati feltételezésből fakad, hogy ez az élet az egyetlen életünk és ez a világ az egyetlen világunk. Ha megkérdezik tőlünk, hogy hiszünk-e az utolsó ítéletben és az eljövendő országban, igent mondunk, de ez a hitünk sokszor egyáltalán nem befolyásolja azt, ahogy a mindennapi életünket éljük. Pedig Jézus szerint az ő követésének az a kiindulópontja, hogy mindent az Isten eljövendő országára teszünk fel és annak a szemszögéből élünk meg (Mt 5,3-12; 6,33). Pál szerint is úgy kellene élnünk a jelen világ dolgaival, mintha azok máris múlnának, mint ahogy valóban el is múlnak (1Kor 7,29-31). De valóban úgy élünk, mint akik számára az eljövendő világ élő reménység?

Tovább a teljes cikkre »

A reformáció egyik legjelentősebb, messze önmagán túlmutató mozzanata volt az, amikor Luther kisétált a monostorból és hátat fordított a szerzetesi életnek. (Nem a Bóra Katalinnal később kötött házasságára gondolok, noha az is része – fontos része – volt a lépésnek, hanem arra az általánosabb gesztusra, hogy a világban élést választotta a világtól való elkülönülés helyett.) Ebben a szimbolikus lépésben benne van az a reformátori gondolat, hogy a szentség megélése evilági, és hogy nincsen minőségi különbség a szerzetesi hivatás és a világi feladatokban álló hivatás között, illetve ha van, akkor az inkább a szerzetesi lét erkölcstelenségében áll. Luther az imádkozni félrevonuló szerzetesi életben egyre inkább az önző, a világi kötelességek alól önmagát kivonó szeretetlenséget látta. A reformátori lelkiség megszűntette a szerzetesi hivatás és a világi munka közé emelt távolságot és azt hangsúlyozta, hogy a hívőknek a világban van dolguk.

Tovább a teljes cikkre »

„Húsvét? Mi bizony inkább a meghalást látjuk, mint a halált. Hogy miként kezeljük a meghalást, az fontosabb nekünk a halál legyőzésénél. Szókratész legyőzte a meghalást, Krisztus viszont a halált győzte le mint  ἔσχατος ἐχθρὸς–t [1] (1Kor 15,26). A meghalás legyőzése még nem azonos a halál legyőzésével: a meghalás legyőzése az emberi lehetőségek körébe tartozik, a halál legyőzése viszont a feltámadás. Nem az ars moriendi-ből [2], hanem Krisztus feltámadásából fújhat friss, tisztító szél a mai világba. Itt van a válasz. Arkhimédész mondására: δῶς μοι πᾶ στῶ καὶ τὰν γᾶν κινάσω [3]. Sok minden megváltozna, ha ezt valóban hinnék néhányan, és földi ténykedésükben ehhez igazodnának! Hiszen a húsvét azt jelenti, hogy a feltámadás fényében élünk.

Tovább a teljes cikkre »

Bonhoeffer a huszadik század egyik legérdekesebb teológiai gondolkodója volt. Az elmúlt másfél évtizedben mindent elolvastam tőle és róla, amihez hozzáfértem, és többféle formában összegeztem is a gondolataimat, különösen Bonhoeffer utolsó teológiai innovációjával, a „vallástalan” kereszténységgel kapcsolatban. Itt a Divinity-n is elérhetővé tettem egy cikksorozatot, ami eredetileg az El Mondo folyóiratban jelent meg, és egy hosszabb angol nyelvű tanulmányt, amit más célból írtam, no meg egy életrajzi előadást is. Ezeket most kiegészítem egy angol nyelvű előadás videójával, amit a tavalyi European Leadership Forum teológus műhelyében tartottam, és két interjúval, ami szintén az ELF-en készült és a FOCL honlapján tekinthető meg. Jó szórakozást mindenkinek, akit ezeken a forró nyári napokon ilyesmi érdekel!

Tovább a teljes cikkre »

Az egyház léte Dietrich Bonhoeffer szerint csak Krisztusban érthető meg. Az egyház lényege (Exit Kiadó, 2013) címmel megjelentetett előadássorozatának anyaga tanítványai jegyzetein keresztül maradt fenn, ezekből a jegyzetekből azonban mélyebben is megismerhető az a dinamikus egyházkép, melynek mozgásirányát a Sanctorum Communio, a Közösségben, a Követés és a Börtönlevelek is viszonylag jól megrajzolják. Bonhoeffer egyházképében a legfontosabb állandó elem a krisztológiai középpont: az egyház Krisztus teste. Ebből következik, hogy az egyház egybefonódik Krisztus helyettes áldozatával. Krisztus olyat tett, amire ember soha nem képes: átlépte az etikai felelősségvállalás átléphetetlen határát, hogy magára vegye a mi bűnösségünket és annak büntetését. Ez a határátlépés az egyház létének alapja.

Tovább a teljes cikkre »

A Prédikátor szerint a könyvek írásának nincs vége. Én ezt egyáltalán nem bánom, főleg mert úgy tűnik, a könyvek írásának sincs vége. Ami persze azt a kísértést hozza magával, hogy az új jó könyvek miatt a régi jó könyveket el se olvassuk. Ennek a kísértésnek idén sikerült ellenállnom, több régi könyvet is felfedeztem, vagy újra fedeztem. Volt olyan kötet, amit már többedszer olvastam el, mégis újszerűnek és érdekesnek találtam. Úgyhogy jelentem: nem csak a könyvek írásának, de olvasásának sincsen vége, nálam legalábbis biztosan nem! Inkább a bőség zavarában szenvedek, amikor a szokásos hármas felosztás (teológia, spiritualitás, kultúra) szerint megpróbálom összeszedni a legjobb 2014-es olvasmányaimat.

Tovább a teljes cikkre »

Hiszem a szentek kortól és tértől független egyetemes közösségét. Veszprémi gyülekezetemben 2001 óta tartok előadásokat olyan emberekről, akiknek az élete és a gondolatai nagy hatással voltak rám. Ezeket összegyűjtöttem és új fül alatt (Előadások) mostantól elérhetővé tettem. Akit érdekel Martyn Lloyd-Jones, John Stott, Charles Spurgeon, George Whitefield, Dietrich Bonhoeffer, Søren Kierkegaard, Francis Schaeffer, Kálvin János, Szent Athanasziosz, C. S. Lewis, Luther Márton, vagy az, hogy én mit gondolok róluk, mit tanultam tőlük, miért tartom őket fontosaknak, mától meghallgathatja mindegyik előadást. A hangminőség sajnos változó, van, amit még magnós diktafonnal vettünk fel, de azért mindegyik jól hallható.

Tovább a teljes cikkre »

„A Krisztusról szóló tanítás hallgatással kezdődik” – írja Bonhoeffer krisztológiai jegyzeteiben. Jézus Krisztus az Ige, aki által Isten megszólít. Amíg mi beszélünk, ő nem tud hozzánk szólni. Az emberi Logoszt a „hogyan?” érdekli, nem a „ki vagy?”, ezért a megismerés rossz oldaláról közelít a legnagyobb titokhoz, az isteni Logoszhoz. Közeledése személytelen, tiszteletlen és süket. Az isteni Logosz az emberi Logosz antitézise, egyfajta „Anti-Logosz”, mely széttöri az emberi gondolkodás építményeit. A keresztény teológia alapja az a zavarba ejtő tény, hogy Krisztusról nem lehet érdemben a háta mögött beszélni. Krisztust Krisztus tudja megismertetni velünk, hiszen ő maga a Logosz, a kinyilatkoztatás. Krisztust az ismerheti meg, aki szemtől szemben áll vele, és képes hallgatni. „Krisztus hirdetése az, amikor az egyház illő hallgatásból kezd beszélni” – mondja Bonhoeffer.

Tovább a teljes cikkre »

„Bonhoeffer a Bibliát Szentírásnak és Isten igéjének hívta.” (Manfred Weber) Az állítás alátámasztására Weber Bonhoeffer-szemelvényekből álló kötetet állított össze Reflections on the Bible: Human Word and Word of God (Hendrickson, 2004) címmel. Kétségtelen, hogy Dietrich Bonhoeffer (1906-1945) ige-teológiájára Luther mellett Karl Barth is meghatározó hatással volt. Ahogy Barth, Bonhoeffer sem kérdőjelezte meg a történeti-kritikai módszer helyességét, ehelyett egyszerűen átlépett rajta és a Biblia egzisztenciális alkalmazására tette a hangsúlyt. Bonhoeffer számára a Biblia elsősorban funkcionális értelemben volt Isten igéje. Van tehát különbség a bibliakritika filozófiai alapjait megkérdőjelező evangéliumi hermeneutika és Bonhoeffer neo-ortodox hermeneutikája közt. A különbséget azonban nem érdemes eltúlozni. Számos példát látunk arra, hogy Bonhoeffer Lutherhez hasonlóan ontológiai értelemben is Isten igéjének tekintette a Szentírást.

Tovább a teljes cikkre »

Felbecsülhetetlen lelkigondozói jelentősége lehet annak, ha megértjük, hogy a tanítványság a hit engedelmessége. Hadd mondjam el, hogy miért. Jézus Krisztus megszólít: „Kövess engem!”, mi pedig azt válaszoljuk: „Követlek, Uram!” Ekkor kezdődik a valódi tanítványság. Pál saját küldetését így fogalmazza meg: „kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet” (Róm 1,5). A megtérés tehát a hit engedelmessége. Szintén a Római levélben mondja: „Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: ’Uram, ki hitt a mi beszédünknek?’” (Róm 10,16) A hit és az engedelmesség ebben a kontextusban egymás szinonimái. A 16. részben az apostol ezt írja: „az evangélium a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére.” (26) De mit jelent ez, és mi a lelkigondozói jelentősége? Innentől átadom a szót Bonhoeffernek.

Tovább a teljes cikkre »

Régi film kérdésfelvetéséről szeretném elmondani a gondolataimat. Szenteste ki tudja hányadszor megint levetítették a tévében Fábri Zoltán Az ötödik pecsét c. alkotását. A rendező 1976-ban Sánta Ferenc hasonló című regényét vitte vászonra, felejthetetlen szereposztással (Őze Lajos, Latinovits Zoltán, Márkus László, Horváth Sándor, Bencze Ferenc, Dégi István). Mivel nincs tévénk, csak most, az elmúlt napokban töltöttem le a filmet az MTV archívumából, miután megkérdezték róla a véleményemet. Bár részleteket láttam már a filmből, eddig valahogy soha nem sikerült végignéznem, és így természetesen azt sem értettem, hogy miről szól. Most viszont kétszer is végignéztem. Nehezen tudna mostantól bárki meggyőzni engem arról, hogy jó filmhez gazdag producerek kellenek. Sok rossz filmet unatkoztam végig az elmúlt években, amelyek költségvetése külön-külön talán a magyar államháztartás egy-egy szegmensét is rendbe tehetné. Fábri Zoltán bebizonyítja, hogy az igényes alkotás elsősorban nem a pénzen múlik. Egy jó forgatókönyv, egy jó rendező és néhány kiváló színész csodákra képes.

Tovább a teljes cikkre »

Nehézségek között lévő keresztényektől érdemes ünnepek idején is tanulni. Amikor 1943-es letartóztatása után Dietrich Bonhoeffer első ádventjét és karácsonyát töltötte a berlini Tegel börtönben, több levélben írta meg a gondolatait és az érzéseit. Eleinte nem volt biztos abban, hogy az ünnepet is a börtön falai közt kell-e töltenie, de amikor ez egyértelművé vált számára, megpróbálta végiggondolni és átélni a karácsony jelentőségét. Összeállítottam egy rövid válogatást Bonhoeffer szüleinek, menyasszonyának (M.-nek) és barátjának (Eberhard Bethge) írt leveleiből. Az idézeteket Dietrich Bonhoeffer Börtölevelek (Harmat, 1999) c. könyvéből vettem.

Tovább a teljes cikkre »

5.1. ÓVATOSSÁG AZ ÉRTÉKELÉSBEN. Több dolog is óvatosságra int, amikor Bonhoeffer tegeli teológiáját értékeljük. Az egyik az, hogy Bonhoeffer teljes gondolatmenetét nem ismerjük. A kereszténység „vallástalan értelmezésé”-ről szóló gondolatairól csak a barátjának, Eberhard Bethgének írt leveleiből tudunk. Ezek azonban mind gondolattöredékek, a könyv, amit Bonhoeffer a börtönben írt, végleg elveszett.

A másik, ami óvatosságra int az, hogy Bonhoeffer gondolatait folyamataiban ismerjük, nem végeredményében. Nem tudhatjuk tehát, hogy melyek voltak Bonhoeffer végső következtetései, illetve milyen ellensúlyokkal és magyarázatokkal látta el az első hallásra meghökkentő tézisét. Több levelében maga is csak a kérdéseit fogalmazza meg. Azt sem tudhatjuk, vajon Bonhoeffer egyetértett volna-e levelei publikálásával.

Tovább a teljes cikkre »

4.1. ÚJ KRISZTOLÓGIAI SZITUÁCIÓ. 1943. április 30-án Bonhoeffer ezt írta barátjának a börtönből: „…teológiai gondolataimon és azok konzekvenciáin csodálkoznál, talán meg is ijesztenének, emiatt hiányzol a legjobban, mert egyébként nem tudok kivel beszélni erről úgy, hogy az a gondolataim tisztázásában segítsen”. Ez az első alkalom, hogy említést tesz a kereszténység vallástalan értelmezéséről, és a fenti mondat több dolgot is jól érzékeltet Bonhoeffer lelkületéből: 1. tisztában volt azzal, hogy a teológiában új vizekre evezett, 2. nem az újítás szándéka, hanem a felelős kérdésfelvetés vezette, 3. érezte a veszélyét annak, hogy gondolatait a szentek közösségétől távol fogalmazza meg.

Tovább a teljes cikkre »

3.1. KRISZTOLÓGIAI KÖZÉPPONT. Bonhoeffer számára a teológia kiindulópontja mindig a krisztológia volt. Az ún. „német keresztények” a teremtés rendjéből vezették le fajvédő teológiájukat. Bonhoeffer ezt rendkívül veszélyesnek tartotta, ezért – Barth nyomában – Krisztust tekintette az egyetlen kiindulópontnak mindenfajta keresztény teológia számára. Berlini előadásaitól egészen a tegeli jegyzeteiig minden gondolatának kiindulópontja Krisztus, illetve Krisztus követése. A kereszténység „vallástalan értelmezése” mögött is az a kérdés húzódott meg számára, hogy „Kicsoda Krisztus ma?” Kierkegaard-hoz hasonlóan Bonhoeffer az élő Jézusból, az egyidejű Krisztusból indult ki. A tanítvány feladata minden helyzetben az, hogy ott legyen, ahol a Mester van. Az első kérdés tehát az, hogy hol van Krisztus, ebből pedig automatikusan következik a második kérdésre a válasz: a tanítványnak ott kell lennie, ahol Krisztus van.

Tovább a teljes cikkre »