Warning: Use of undefined constant TXT - assumed 'TXT' (this will throw an Error in a future version of PHP) in /home/szabados/web/divinity/wp-content/themes/floral_green_and_red_ote031/functions.php on line 1323
bűn

A ‘bűn’ címkével jelölt bejegyzések

John Goldingay ószövetséges teológus néhány gondolatát fogom most kritizálni. 2010-ben ún. „Teaching Assistant” (TA) voltam Dr. Jay Sklar mellett, az volt a feladatom, hogy a készülő Leviticus kommentárját nézzem át és érthetőség és kulturális szempontok alapján véleményezzem. (Sklar kommentárja a Tyndale Old Testament Commentaries sorozatban jelent meg 2013-ban.) Sklar kiváló pedagógiai érzékkel vezetett be Mózes harmadik könyvének komplex világába, azok a kategóriák, amelyekkel találkoztam, azóta is meghatározzák a gondolkodásomat, és visszaköszönni látom őket más kommentárokban is. Kálvin, a klasszikus Andrew Bonar, a hebraista C. F. Keil, a sokak számára etalon Gordon Wenham, a zseniális és mindig inspiráló Christopher Wright, sőt, a kritikai forráselméletekre alapozó Dr. Tóth Kálmán is hasonló kategóriákat látnak a könyvben (hogy csak néhány szerzőt említsek, akiknek a Leviticus-magyarázatai a polcomon állnak). A kivétel John Goldingay episzkopális teológus, aki olyan értelmezéssel állt elő az áldozatok kapcsán, amely radikálisan eltér a hagyományostól. Goldingay azért keltette fel a figyelmemet, mert sokan hivatkoznak rá azok közül, akik visszariadnak a helyettes bűnhődés tanától, de nem akarják a bibliai hitet primitívnek és gonosznak tartani, ezért örülnek egy alternatív magyarázatnak az áldozatokról.

Tovább a teljes cikkre »

Az egész világsajtót bejárta a tragikus hír, hogy a tadzsik-afgán határ közelében megöltek egy kerékpározó amerikai párt. A gyilkosságot az ISIS vállalta magára. A húszas éveik végén járó Jay Austin és Lauren Geoghegan 2017 júliusában egy éves szabadságot vettek ki, hogy biciklivel beutazzák a világot. Útjuk Európa és Afrika után Közép-Ázsiába vezetett, ahol aztán a tragédia bekövetkezett. Egy amatőr videófelvételen látszik, hogy a merénylő szándékosan fordult meg az úton, hogy szemből a nyugati kinézetű kerékpárosoknak hajtson és átgázoljon rajtuk. A merényletben az amerikai pár mellett egy svájci és egy holland kerékpáros is az életét vesztette. A történetben azonban nem ez az igazán hajmeresztő.

Tovább a teljes cikkre »

Az elmúlt hónapban földrengésként rázták meg a pszichológia tudományát a Philip Zimbardo stanfordi börtönkísérletét és a Milgram-kísérletet ért kritikák. Aki nem tudja, miről van szó, annak ajánlom ezt vagy ezt a cikket. A két világhírű kísérlet annak idején azt támasztotta alá, hogy a hatalmi alá-fölérendeltség mindenkit – világnézetétől, értékrendjétől függetlenül – képes olyan dolgok megcselekvésére rávenni, amit más kontextusban ő maga is elképzelhetetlennek tartana. Például, hogy börtönőrként kínozza a rabokat vagy vallatóként nagy áramerősségű sokkot adjon a hibázónak, ha ezt várják el tőle. A két klasszikus kísérlet óriási jelentőséggel bírt a második világháború utáni nyugati világban, amely próbálta megérteni és feldolgozni annak a mérhetetlen gonoszságnak az okait, amely Európa kellős közepén a koncentrációs táborokban öltött testet. Viszont most váratlanul ennek a két kísérletnek a következtetései kérdőjeleződtek meg.

Tovább a teljes cikkre »

A személyiség nem azonos a jellemmel. Ha a kettőt összekeverjük, azonnal két kellemetlen következménnyel kell szembenéznünk. Az egyik következmény az, hogy a jellemhibáinkat a személyiségük részének gondoljuk, ezért bűntudat helyett szégyent érzünk. Azt hisszük, hogy mi magunk vagyunk a bűn, ahelyett, hogy a bűnre úgy tekintenénk, mint ami valódi énünket idegen testként pusztítja. A másik kellemetlen következmény éppen a fordítottja az elsőnek: a jellemhibáinkat a személyiségünk jellegzetességének gondoljuk, ezért felmentést adunk rájuk. Ilyenkor a bűntudat helyett nem is szégyent érzünk, hanem büszkeséget. Büszkék vagyunk a bűnünkre, mert azt önmagunk részeként akarjuk felvállalni. Lényegét tekintve azonban ugyanaz a félreértés táplálja a szégyent és a büszkeséget: a személyiség és a jellem közti különbségtétel hiánya.

Tovább a teljes cikkre »

Azután ezt mondta Mózesnek az ÚR: Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik, hogy csináljanak bojtokat a ruhájuk szegélyére nemzedékről nemzedékre, és tegyenek a szegélyen levő bojtokra kék bíbor-zsinórt. Arra való ez a bojt, hogy valahányszor ránéztek, emlékezzetek az ÚR minden parancsolatára, teljesítsétek azokat, és ne csábítson el titeket sem a szívetek, sem a szemetek, amelyek paráznaságba vihetnek benneteket, hanem emlékezzetek, és teljesítsétek minden parancsolatomat, és szentek legyetek Istenetek előtt. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek!” (4Móz 15,37-41)

Tovább a teljes cikkre »

A kis bűnök olyanok, mint a kölyökrókák – mondta Spurgeon. Ahogy a kölyökrókák tönkreteszik a szőlőskertet (Én 2,15: „Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket!”), a kis bűnök pedig nagy károkat okoznak a szívnek. A kis bűnök bevackolják magukat a lelkünkbe, és úgy megtöltik azt Krisztusnak utálatos dolgokkal, hogy ő nem tud többé kellemes közösségben együtt lenni velünk. Nem a nagy bűnök, hanem a sok kis bűn teszik nyomorulttá a keresztény életet. Szívünk védelmében a kis bűnökre ezért különösen oda kell figyelnünk.

Tovább a teljes cikkre »

A bűn olyan, mint a féreg, mely belülről rágja szét az emberi lelket – mondta Theodore Cuyler ismert New-York-i prédikátor a 92. zsoltárról szóló igehirdetésében. A zsoltáríró szerint az igaz „magasra nő, mint a libánoni cédrus… öreg korban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak, és hirdetik: Igaz az ÚR, kősziklám ő, akiben nincs álnokság!” De mi van akkor – kérdezi Cuyler –, amikor nem ez történik, hanem régóta hitben járó ember hirtelen feladja a meggyőződését, megtagadja Krisztust, vagy olyan súlyos bűnbe keveredik, melyet nem tudtunk volna elképzelni sem róla?

Tovább a teljes cikkre »

A bűn olyan, mint a szakáll, mondta Luther. Ma megborotválkozunk, az állunk tiszta és sima lesz, de a szőr holnap megint elkezd nőni, megint meg kell borotválkoznunk, aztán holnapután is, és ez így megy életünk végéig. Az a bűn természete, hogy állandóan nő, vagy nőne bennünk, ha hagynánk. Nem tudjuk gyökerestül kitépni, újra és újra megjelenik, ezért újra és újra le kell vágnunk. A bűnnel való harc rendszeres és ismétlődő. Ha azt gondoljuk, hogy egyszer s mindenkorra le tudunk számolni vele, becsapjunk és nevetségessé tesszük magunkat.

Tovább a teljes cikkre »

Karl Menninger amerikai pszichiáter sokak hiányérzetének adott hangot, amikor 1973-ban publikálta Whatever Became of Sin c. könyvét. Menninger több oldalról dokumentálja azt a folyamatot, ahogy a nyugati társadalmakban a bűn teológiai fogalma először büntetőjogi kategóriává szűkült, majd a pszichológia kezében szép lassan „betegséggé” szelídült. Viszonylag kis kockázatot vállalva kijelenthetjük: az azóta eltelt évtizedekben ez a folyamat csak eszkalálódott. A szociológia és a pszichológia lényegében eltűntette a bűn fogalmát a nyugati kultúrából. Ennek egyik ékes bizonyítéka a gyerekeknek készült Oxford Junior Dictionary, melynek szerkesztői a 2008-as kiadásból már nemes egyszerűséggel törölték a bűn (sin) szót! Az emberi természet azonban cseppet sem változott, ezért bár az elmúlt évtizedekben a keresztények szótárát is igencsak szerkesztgette a kulturális trend, a bűn fogalmával kapcsolatos hiányérzet is egyre növekszik körülöttünk.

Tovább a teljes cikkre »

A házasság intézményének válsága és a homoszexualitás körüli társadalmi viták miatt keresztények között is középpontba került a szexuális etika kérdése. Én is sokat írtam erről a témáról. Nem eltúlzott mégis az a figyelem, ami mostanában a szexualitásra irányul? Tényleg ennyire fontos helye van a keresztény – pontosabban bibliai – etikában a szexuális tisztaságnak? Nem arról van inkább szó, hogy kiragadunk egy viszonylag marginális kérdést és más – fontosabb – témák rovására lovagolunk rajta? Nem kéne ezt inkább az egyes hívőkre hagyni? Szabad a szexuális tisztaság megítélése miatt kockáztatni akár az egyház(ak) szakadását is? Nem a lényeglátás hiányát bizonyítja, ha a Krisztus-követés sine qua nonjává tesszük az ezzel kapcsolatos állásfoglalást? Van ennek bármilyen bibliai alapja, vagy inkább egy evangéliumi (és tegyük hozzá: katolikus) félresiklás ez, a kultúra változásaira adott ijedt, de indokolatlanul heves konzervatív reakció?

Tovább a teljes cikkre »

„Luther ezt állította egyszer: ’Te vagy a legnagyobb gyilkos, tolvaj, házasságtörő, istenkáromló, szentséggyalázó gazember!’ És ezt nem a kicsapongó X. Leó pápáról, nem is V. Károly császárról, még csak nem is önmagáról jelentette ki, hanem a Megfeszítettről. Ám utána nem fordult el, nem köpött a földre, hanem letérdelt előtte. Miért? Mert ezek Luther bűnei voltak: az övéi, az enyéim, mindannyiunkéi, mert az emberiségé gyűlik egybe Őbenne. ’Bűnné tette értünk.’ Benne mindnyájunk egész elveszettsége, és aki másképpen látja őt, hamisan látja.”

(Siegfried Kettling: Nem kérdett senki, akarok-e élni. Ford. Beluszky Tamás. Harmat, 1997, 94)

Évekkel ezelőtt angolul olvastam A Viskót (The Shack). Amióta magyar nyelven is megjelent, barátaim, ismerőseim gyakran kérdezték, hogy mi a véleményem a könyvről. Ilyenkor lakonikusan annyit mondtam csak, hogy nem szeretem A Viskót. Ha belekérdeztek, hogy miért, több negatív érzelemmel is találkoztak. Nyomasztott a gondolat, hogy egyszer írnom kell majd róla egy könyvkritikát. Lélekben készültem rá, de soha nem volt erőm a megírásához. Ahogy telt-múlt az idő, egyre halványodott bennem a könyv emléke, már nem is éreztem fairnek, hogy írjak róla – hacsak nem olvasom el újra, amitől egyenesen viszolyogtam.

Tovább a teljes cikkre »