A ‘C. H. Spurgeon’ címkével jelölt bejegyzések

„Nem fognak olvasni attól, aki maga nem olvas” – mondta annak idején Charles Haddon Spurgeon baptista prédikátor, és elképesztő mennyiségű teendője mellett hetente átlagosan hat (!) könyvet olvasott el, ami talán még elképesztőbb. Én nem olvasok hetente hat könyvet, de nem is vagyok egy Spurgeon, akinek a karizmája szinte minden tekintetben utánozhatatlan. Viszont olvastam azért én is, és szokásom szerint most is összegyűjtöttem a legjobb – vagy inkább legfontosabb – olvasmányaimat ebből az évből. Nem mindegyiket ajánlanám másnak is elolvasásra, de bennem biztosan sok gondolatot indítottak el az alábbi könyvek.

Tovább a teljes cikkre »

Első életrajzi előadásaimat Martyn Lloyd-Jonesról, John Stottról, Charles Spurgeonről és George Whitefieldről tartottam. A maguk korában mind a négyen rendkívül népszerű evangéliumi vezetők voltak. Közös bennük, hogy az evangéliumot hirdették, világszerte ismertek voltak, megszámlálhatatlanul sokan hallgatták és követték őket, és a hatásuk a mai napig érzékelhető. Whitefield a tizennyolcadik századi brit evangéliumi élet emblematikus alakja volt, Spurgeon a tizenkilencedik századé, Lloyd-Jones és Stott a huszadik századéi. Mind a négyen kálvinista teológiát vallottak, de abból a fajtából, amelyik számára a bensőséges spiritualitás, a misszió és az evangéliumi egység elengedhetetlen része a keresztény életnek. Ami szintén összeköti ezt a négy embert, és ami miatt ezt a posztot írom, az az, hogy bár évtizedeken át a publikum vizsgáló szemei előtt voltak, soha nem találtattak vétkesnek pénzzel, szexszel vagy hatalommal kapcsolatos visszaélésben. Látva evangéliumi csúcsvezetők csúnya bukásait, ez ma sajnos nagy szó.

Tovább a teljes cikkre »

Bár a hal a kereszténység egyik legrégebbi jelképe, és már az óvodában is hal volt a jelem (tényleg!), ismerőseim valószínűleg ironikusnak tartják, hogy a bibliaolvasást a halevéssel hozom most összefüggésbe, mert tudják, hogy a legjámborabb pillanataimban sem bírom lenyelni a halat. Ha vendégségbe megyek, előre szoktam szólni, hogy a mindenkinek kínos helyzet elkerülése végett halat semmiképpen ne süssenek nekem. Nagyon rossz viccnek élném meg, ha a mennyek országában Jézus engem is egy hallal fogadna, mint feltámadása után a Tibériás-tónál a tanítványokat. Úgyhogy a címben szereplő hasonlatot nem én találtam ki, és csak a benne rejlő bölcsesség miatt idézem.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum