Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

engesztelés

Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (22) – Kegyelmet szerez nektek

„Mivel csonkák és fogyatékosak, nem szereznek kegyelmet nektek.” (3Móz 22,25b2)

Hogy kapcsolódik a hibátlanság a kegyelemhez? A mondatban szereplő rácáh (רָצָה) ige nifál alakban azt jelenti, hogy kegyelmet kap, elfogadható lesz, kegyelmet szerez valakinek. Ebben az esetben az áldozati állat szerez kegyelmet annak, aki áldozatként bemutatja azt. Tehát az áldozat bemutatása teszi az Istenhez járulót elfogadhatóvá, az áldozat okozza, hogy Isten kegyelmesen viszonyul hozzá. A kegyelem alapja a helyettes áldozat, illetve az áldozat vére, amely engesztelésül adatott az oltárra (vö. 3Móz 17,11). Éppen ezért nem lehetett akármilyen áldozatot bemutatni.

tovább

Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (17) – Az engesztelő vér

„Mert a test lelke a vérben van, és én az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelést szerezzen értetek. Mert a vér a benne levő lélek által szerez engesztelést.” (3Móz 17,11)

A vér (דָּם) az élet, a vér kiontása az élet kiontása, az élet kiontása szerez engesztelést (כִּפֶּר), Isten adja a vért az oltárra engesztelésül. Bizonyos értelemben ez a kijelentés az egész Leviticus középpontja, sőt, az egész Tóráé, de azt is mondhatnánk, hogy az egész Szentírásé. „Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” Amikor az apostol ezt leírta, ugyanarra a mennyei oltárra nézett, amelyre a Leviticus igéje előre mutat.

tovább

Egyébként miért baj Istenre uralkodóként utalni?

Canterbury Szent Anzelm (Anselmus) szerepe egy indokolatlanul felnagyított szál az engesztelésvitában, egy teológiai urban legend, projekciós felület, semmi több. Nem kell lebecsülnünk a munkásságát, egyszerűen csak, hogy stílszerűen fogalmazzak: tegyük a helyére! A 11. században alkotó olasz származású bencés szerzetes Cur Deus Homo (Miért lett Isten emberré?) c. művében pusztán azt próbálta filozófiai nyelven is megfogalmazni, amit az Ószövetség előre jelzett, az apostolok tanítottak, az egyházatyák egyöntetűen vallottak, és később a reformátorok is újra kibontottak. A városi legenda, hogy Anzelm felelős a helyettes bűnhődés tanáért, G. Aulén Christus Victor c. könyvének félreértéséből született. A 20. századi svéd teológus a könyvében az Anzelm utáni skolasztika hangsúlyeltolódásait bírálja, nem az elégtétel vagy engesztelés gondolatát, ami szerinte a reformátoroknál éppen az egyházatyák hangsúlyaihoz tért vissza. Anzelm tehát minden ellenkező híreszteléssel szemben csak egy mellékszereplő ebben az evangélium lényegét érintő vitában.

tovább

Hol mondja a Biblia, hogy Isten aranyos verebeket hajigál a földre?

Az engesztelésvita kapcsán egy különös, alapvetően idegesítő érvelési technikával találkoztam. Ennek az a lényege, hogy egy állítást, amit nem szeretünk, hogy lehet úgy megfogalmazni, hogy az a legabszurdabb gyökérségnek hasson. A recept viszonylag egyszerű. Mondjuk el a tételt kisarkítva, értelmetlennek mutatva azt, majd követeljük, hogy a másik a saját nézeteként a mi karikatúránkat támassza alá a Szentírásból! Konkrétan például ilyesmiket olvastam: „Azok a kedves atyámfiai, akik a helyettes bűnhődésben hisznek, mutassák már meg, hol mondja a Biblia, hogy Isten olyan, mint egy római császár, aki abban leli kedvét, hogy halálra kínozza a fiát!” Vagy: „Miért lenne az igazságos, hogy Isten sértettségében megkorbácsolja, megköpdösi, véresre veri, majd brutálisan megöli az ártatlan, bűntelen Fiát?” És hasonlók. Hogy miért nehéz ezekre megfelelő komolysággal válaszolni, azt hadd illusztráljam néhány másik példával.

tovább

Miért halt meg Jézus a Zsidókhoz írt levél szerzője szerint?

Ha nem akarunk a hitben csecsemők maradni, vagy akár a hittől el is tévelyedni, és különösen ha jól akarjuk érteni, hogy miért halt meg Jézus, olvassuk el az Újszövetség egyik ikonikus könyvét, a Zsidókhoz írt levelet! Valaki egyszer azt mondta, hogy ez a levél olyan, mint a benne szereplő Melkisédek: nem ismerjük a származását. Az illető ezzel a szerző személye körüli közismert bizonytalanságra utalt. A korai egyházban sokan Pált tekintették a levél írójának, mások Barnabást, de felmerült Lukács, Apollós, Fülöp diakónus, Szilász, Timóteus és Epafrász neve is, sőt, Priszcilla és Mária, Jézus anyja is. A szerzőt övező titok ellenére a könyvet apostoli tekintélyűnek fogadták el és részét képezi az újszövetségi kánonnak, a hitünk apostoli foglalatának. Ahogy a címe is sugallja, első századi keresztény zsidóknak íródott, akiket megkísértett, hogy visszatérjenek a judaizmusba. Mi pedig most kétezer évvel későbbi olvasókként (és folytatva a Péter, János, illetve Pál kapcsán elmondottakat) arra kérdezünk rá, hogy vajon mi volt a szerző szerint Jézus halálának a célja. A válaszhoz haladjunk szép sorjában, fejezetről fejezetre!

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK