A ‘genetika’ címkével jelölt bejegyzések

A napokban számos hírportál (köztük az Index, a 444 és a Mandiner is) beszámolt arról, hogy egy több mint félmilliós mintával végzett friss kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a homoszexuális hajlam nem genetikailag meghatározott. A Science tudományos folyóiratban publikált kutatási eredmények szerint van ugyan öt olyan genetikai változó, amely csekély mértékben hozzájárulhat a homoszexuális hajlam kialakulásához, ezek hatása azonban nem prediktív a tényleges viselkedést illetően, ráadásul több átfedésben van olyan egyéb tulajdonságokkal, mint pl. az élményekre való nyitottság, a kannabisz-használat vagy a kockázatvállalás, tehát az ok-okozatiság sem világos. A homoszexualitás döntő okai a környezeti hatásokban (és részben talán a hormonokban) keresendők. Ez az eddigi legjelentősebb kutatás, amely a homoszexualitás genetikai okait vizsgálta, ráadásul teljesen egybevág az ikerkutatások következtetéseivel, amelyek szintén kizárják, hogy a homoszexualitás genetikailag meghatározott lenne. Mi következik ebből?

Tovább a teljes cikkre »

Teológusként szeretnék felvetni egy kérdést az emberiség eredetének evolucionista magyarázatával kapcsolatban. A kérdésfelvetésem a következő. Mivel hiszek abban, hogy Isten „az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette” (ezt ugye Pál apostol mondta az athéni filozófusoknak), elítélem a rasszizmust. Ezt teszi az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is: „az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon”. De vajon van-e elégséges alapja a rasszizmus (és más értékalapú diszkrimináció) elleni harcnak poligenezis esetén? Pál szavai mögött az a meggyőződés áll, hogy az egész emberiség egyetlen emberpártól származik: Ádámtól és Évától. Az evolúcióelmélet ezt ha jól értem, tagadja. Sok keresztény megörült ugyan a genomkutatás Mitokondriális Éváról és Y-kromoszómájú Ádámról szóló kezdeti híreinek, de a kutatás nem valódi monogenezist feltételez. Nem tudom, hogy ezek a genetikai projekciók más tekintetben megfeleltethetők-e a bibliai ősszülőknek. Azt az ellenérvet, hogy Mitokondriális Évának volt anyja meg nagyanyja, irrelevánsnak tartom, hiszen teremthette őt Isten közvetlenül is. Viszont a másik ellenvetés, hogy Mitokondriális Éva állítólag nem az egyetlen „Éva” volt, felerősíti a bennem mocorgó kérdést: beszélhetünk poligenezis esetén egyetlen egységes emberi nemről?

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum